Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-05-18 / 20. szám

Thursday, May 18,'1961 AMERIKAI MAGYAR $Z<5 n 2X2=4+1234:1234+212349870+7904321X 123455=12347 A SZÁMOK BESZÉLNEK írja Eörsi Béla 2 X 2=4+1234:1234+212349870+7904321X123455= 1234T Amerikai-szovjet gazdasági versengés Újabban sók érdekes hirt hallunk az úgyneve­zett szovjet tömb gazdasági fejlődéséről. Pl. a hí­rek szerint Kina Sinkiang tartománya (a kínai Turkesztán) szahara-szerü sivatagában kis atom­bomba-robbantási kísérletet tervez. Hasonló lesz az 1945-ben New Mexico-ban lefolytatott első amerikai atombomba-robbantási kísérlethez (to-' ronyban elhelyezett bombával). A Saturday Evening Post komoly tanulmányt közölt nemrégiben a szovjet nyersolaj termelés­ről. Tíz amerikai olajszakértő véleményét tárja elénk a cikk, amely kissé lebecsüli az olajforrá­sok technikáját, de becsületesen hozzáteszi, hogy az Egyesült Államokban igen sok, eredményt hozó olajforrás működik ilyen technikai felszere­léssel. Viszont rózsásnak látja a Szovjetunió nyersanyag fejlődését és jövőjét. Mig pl. az utolsó tiz évben földünk olajproduk­ciója megkétszereződött, addig a szovjeté négy­szer akkora lett, mint azelőtt. Mig a Szovjetunió területén 3 millió négyzetmérföldön van uj olaj­forrásokra lehetőség, addig az Egyesült Államok (Alaszkával együtt) uj forráslehetőségei jóval kisebbek. A Szovjetuniónak 70 százalékkal több reménye van uj olajhoz jutni, mint az Egyesült Államoknak. Helytelen azonban az összehasonlítás módja, amit a szovjet gazdaságról szóló cikkekben alkal­maznak, habár ssokszor nem is rosszakaratuan. Ugyanis az utóbbi időkben a gazdaságtudomány­ban nagy változások történtek. Erre figyelmez­tet John K. Galbraith, liberális gazdaságtudós, aki jelenleg az Egyesült Államok követe Indiá­ban. Galbraith rámutat arra, hogy helytelen az orosz acéltermelést az úgynevezett szabad világ acél- termelésével összehasonlítani. Elsősorban, ahol nem gyártanak annyi magánautót és frigidaire-t, ott nincs szükség annyi acélra. Az orosz hadsere­get pedig teljesen kielégítően el tudják látni acél­lal. Galbraith szerint a nácik a második világhá­ború idején kisebb acéltermeléssel is fenn tudták tartani a világ akkori legnagyobb haderejét. Ugyanez áll a nyersolaj fogyasztásra is. A Szov­jetunióban nincs olyan benzinpazarlás, mint ná­lunk. A nagy városokban kitűnő (és gyönyörű) földalatti vasutak közlekednek, a városok között autóbuszok járnak és az autó nem élvezeti cikk. A Szovjetunió akái'csak az Egyesült Államok — a szénhasználatot csökkentette (nem okozva ezzel munkanélküliséget, mint nálunk West Virginiá­ban), s arra törekszik, hogy a nagy városok lakó­házait olajjal fütse, ami lényegesen tisztább és eredményesebb. Általában nem nagyon ismeretes, hogy a szov­jet nyersolaj háromnegyed része uj területen van, még pedig a Volga és az Ural hegység közti vidéken, s Kuibyshev környékén vannak a nagy olajfinomítók. Az ottjárt amerikai szakértőket meglepte, hogy a munkások 35 százaléka nő, mig az Egyesült Államokban ilyen munkát nőkre nem bíznak. A felesleges nyersolajat a Szovjetunió expor­tálja, illetve felcseréli más országok felesleges termékeivel. Pl. Braziliából kávét, Kubából cuk­rot, Indiából jutát, Olaszországból csöveket, Svéd­országból épitőfát kap cserébe az olajért. Az olajat olyan áron adja el, hogy pl. Egyip­tom húsz százalékkal olcsóbban kapta a szovjet olajat, mint amennyi az amerikai-angol ajánlat volt. Minthogy 1965-ben már termelésének kb. egyötödét külföldre viheti (kb. egymillió hordó­val,) a világot uraló amerikai-angol olajsztröszt- nek komoly versenytársává válhat. S minthogy a Szovjetunió gyakran bonyolít le cserekereske­delmet, a vele való kereskedelem nem okoz ko­moly problémát a valuta szegény országoknak. Természetesen az amerikai szakértők azt állít­ják, hogy a Közel-Keleten jobb technikai felsze­reléssel és olcsóbban tudják a nyersolajat előállí­tani. De itt van a bökkenő, mert mig a Szovjet­unió magasabb előállitási költségek mellett hor­dónként $1.10-ért tudja nyersolaját a Földközi­tenger vidékén értékesíteni, addig versenytársai a Közel-Keleten $1.40-et számítanak a nyersolaj­ért hordónként. Mi lehet ennek az oka ? A Közel-Keleten az arab hercegeknek hordónként 73 cent hasznot kell jut­tatni az olajforrások használatáért. A Szovjet­unióban viszont csak az kap fizetést, aki dolgo­zik s az olajforrások a szovjet nép tulajdonát ké­pezik. A szakértők konklúziója az volt, hogy a Szov­jetuniónak nincs szüksége uj területekre, nincse­nek hódítási szándékai, mert országának területén is elérheti a szükséges eredményeket. Viszont a következő tiz esztendőben gazdasági kérdések­ben mindenkor számításba kell venni a szovjet blokkot. NEM! mi nem avatkozunk más ország beliigyeibe Már megszoktuk azt, hogy kormányunk a világ- politikában mindig a főszerepet játsza, az erköl­csösség és az igazság szimbólumaként. De sokszor mást csinál, mint amit mond és tisztviselői olyan dolgokba avatkoznak, amelyek­kel szégyent hoznak országunk népére. William D. Pawley, volt perui és brazíliai nagykövet mon­dotta tollba az újságíróknak, hogy 1958-ban, há­rom héttel Batista szökése előtt Kubába utazott, hogy az ottani amerikai tőkéseknek és Castro-el- lenes elemeknek segítsen egy CARETAKER kor­mányt (a Kerensky-kormányhoz hasonlót) alakí­tani, amelyet U. S. elismer és amely majd Ba­tista-, valamint Castro-ellenes jelleget fog ölteni. Ilyen módon akarták meghiúsítani Castroék hatalomrajutását diplomatáink, a CIA és a Kubá­ban “szoros cipőben” sántikáló cukorültetvénye- s_eink. Mondanunk sem kell, hogy ezt a szennyes misz- sziót nem más, mint a mi méreg keverő Dulles MESTERÜNK tervezte. Hat héttel Castro hata­lomraj utása előtt egy Miamiban tartott titkos gyűlésen tárgyalták ezt az ügyet. Foster Dulles akkor kórházban sínylődött, de a konferenciával folytonos összeköttetésben volt. Hogy miért nem ütötték nyélbe ezt az ördögi cselszövést, Pawley annak tulajdonítja, hogy Ru- botton az akkori helyettes államtitkár, a latin­amerikai ügyek vezetője, nem engedte meg Paw- levnek, hogy e határozatot Batistával közölje. Pawley azt áliltja, hogy határozottan meg tud­ta volna győzni Batistát, amennyiben több mint 30 évi barátság fűzi hozzá. (M) A N.Y. TELEPHONE CO. egy 21 emeletes ab­laknélküli épületet épit, kettős vasalásu 12 incses betonfalakkal, kívül öt incses téglaburkolattal. Az ablakokat azért mellőzték, hogy az alkalma­zottak védve legyenek atomrobbantások után le­hulló atomesőtől. A fantasztikus tárgyalásra fantasztikus kö­rülmények között került sor: 1944. augusztus 21- én, a svájci St. Margareten és a német Höchst között, a Rajna-csatorna hidján találkoztak a tárgyalófelek. Német oldalon állt Kurt Becher és két társa, svájci oldalon Sally Mayer, az öreg St. Gallen-i zsidó kereskedő a Joint megbízottja, mig Kasztner a hid közepén, egyik lábával sváj­ci, másik lábával német földön állva mutatta be egymásnak a feleket! Himmler megbízottjai órák hosszat tárgyaltak állva. Becher kijelentette: beszüntetik a további gázosításokat, de ennek fejében gazdasági ellen­szolgáltatásokat kémek. Pénzre nincs szükségük, áru kellene, de hajlandók politikai kérdésekről is tárgyalni a szövetségesekkel, például egy szovjet­ellenes különbékéről! . v KURT BECHER, EICHMANN UTÓDA — IZRAEL ÁLLAM TERMÉN Y SZÁLLÍTÓJA Sally Mayer csak pénzt tudott felajánlani, és igy az első tárgyalás eredménytelenül végződött. Mayer azonban szept. 26-án táviratot küldött Bu­dapestre: — Kezdjük ujra a tárgyalásokat! A határhidon rendezett újabb megbeszélésen már valamelyes közeledés jött létre: Becherék kijelentették, hogy 15 millió svájci frank fejé­ben elállnak a budapesti zsidóság deportálásától. A közbejött események, a Harmadik Birodalom katonai helyzetének fokozott romlása, a romániai és bulgáriai események azonban elodázták a to­vábbi megbeszéléseket, és igy azokra csak októ­ber 29-én került sor. Becher és társai ezúttal már vízumot kaptak a svájci hatóságoktól, és St. Gallen-i Hotel Walhallában tárgyalhattak — a többi között amerikaiakkal. A tárgyalásokon részt vett Roosevelt különmegbizottja. Rosswell Mac- Clelland, és nem hiányzott természetesen Kaszt­ner sem. Miután MacClelland megmosta Becher fejét a náci koncentrációs táborok miatt, és Be­cher elitélte az angolszász “terrorbombázásokat”, szépen megegyeztek egymással: az amerikaiak 20 millió svájci frankot deponálnak Svájcban. Himmler ennek fejében kötelezi magát, hogy “fajra és felekezetre való tekintet nélkül életben tart minden fogságban levő polgári egyént.” Az amerikaiak letették ugyan a 20 millió sváj­ci frankót, de ugyanakkor zárolták az összeget. Himmler elrendelte ugyan az auschwitzi elgázo­sitások beszüntetését, de az egyes táborok pa­rancsnokai utasítást kaptak a további gyilkolás­ra, és Eichmann tovább deportáltatott Budapest­ről.. . A viharos erejű szovjet offénziva halomra döntötte azt a náci elképzelést, hogy “egyenran­gú félként” tárgyalhatnak a nyugati szövetsége­sekkel egy különbékéről. Az a derék Becher. . . Mint irtuk, Eichmannak 1944 december végén sikerült elmenekülnie a csaknem teljesen körülzárt Budapestről, de Becher már korábban elhagyta a várost. Magával vitte azokat az ék­szerekkel és valutával megtöltött kofferokat, me­lyeket még korábban zsarolt ki a budapesti zsi­dóktól. Becher egyébként — Himmlerhez hasonlóan — a “világzsid'Öságtól” remélte saját irhájának megmentését. Budapestről külföldre mene­külve hónapokig magával cipelte Kasztnert, aki ígéretet tett neki, hogy a felelősségrevonáskor tisztára mossa. Együtt járták a különböző láge­reket, amelyek a folyton zsugorodó Németor­szágban még foglyokat rejtettek magukban. Be­cher Utólag azt állította, hogy rengeteget tett a deportáltak érdekében, és egyik ilyen jócselek­ménye volt az, hogy a legtöbb táborból — a szö­vetséges csapatok közeledtével — evakuálták a foglyokat, és a halálracsigázott beteg, agyon­éheztetett tömegeket erőltetett menetben hur­colták ide-oda. Ez a halálmars .engeteg újabb áldozatot követelt... A brémai milliomos Mig Eichmannak a háború után menekülnie kellett, Kurt Becher és Kasztner Rezső a “kéz kezet mos” elv alapján életben tartották egy­mást. Kasztner Ígéretéhez híven Londonban és Nürnbergben igen kedvező vallomást tett Becher mellett, aki nem is került bíróság elé. A nyugat­németországi Brémában hatalmas termény-ex­port vállalata van, és egyike a város leggazda­gabb polgárainak. Jogos a feltételezés, hogy Becher a Budapes­ten Kasztnertől átvett értékekre alapozta mil­liós üzletét. A kofferekben a többi között 200,000 dollár, 100,000 svájci frank, 18.8 kilogramm fa­zonarany, 0.7 kilogramm platina, 188 nagyobb briliáns volt... Amikor Kasztner Rezsőt kinevezték Izrael ál­lam élelmezésügyi államtitkárává, Kurt Becher lett az ország egyik első számú terményszállitó- ja! E sírig hü barátság miatt sokan támadták Kasztnert, pereskednie kellett: első fokon veszí­tett, de másodfokon rehabilitálták. Egyik elke­seredett honfitársa, akinek családja elpusztult Auschwitzban — úgy látszik, nem volt fejenként 1000 dodllárjuk Kasztner, illetve Becher számára •— a nyilt utcán lelőtte. • Most folynak a tárgyalások Izraelben, ahol fe­lelősségre vonják Eichmannt. A tárgyaláson rész­letesen nyilvánosságra kerülnek azok a szörnyű büntettek, melyeket a hitleri Németország a vi­lág népe ellen elkövetett. Eichmann különb bá­násmódban részesül vádóli részéről, mint amiben ő és társai áldozatukat részesítették. A büntetés, amit reá kifognak szabni, nem lesz arányban az­zal a rengeteg szenvedéssel, amit az ő áldozatai­nak osztályrészéül jutott. — VÉGE — J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents