Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-05-11 / 19. szám

Thursday, May 11, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Két megközelítés i. Tisztelt Szerkesztőség! Már többször megírtam hogy sem hiú, sem ér­zékeny nem vagyok, s nem bánom, ha Írásaimat kijavítják, vagy akár a'papírkosárba dobják, ha azok bármely szempontból nem egyeznek a szer­kesztőség véleményével, illetve a lap érdekeivel. Igv nem sértődtem volna meg, ha legutolsó “Le­vél szerkesztőhöz” Írásomból kipiroscerüzázták volna a sértőnek talált részeket és lehozták volna a levél lényegét. . . Engem, illetve szocialista érzelmeimet nemcsak Sz. J. írása borzolta fel, de mint megírtam az is, hogy ilyen írást a szerkesztőség minden megjegy­zés nélkül közöl. Nem akarok “watchdog” szerepet játszani a lap körül és ezért két hétig vártam, hogy talán a következő lapszámok egyikében jön a szerkesztői megrovás, s csak miután ez elma­radt, írtam meg levelemet. Lehetséges, hogy vé­tettem az illemszabályok ellen, de ha valaki bele­rúg a szocialista országokba, akkor nem szoktam keztyüs kézzel viselkedni. , Azt írja a szerkesztőség egyébként okos és he­lyes cikkében, hogy vitacikknek szánta Sz. J. le­velét. Hát ez bizony öreg hiba. Nagy sértés az ol­vasótáborra, ha feltételezzük róla, hogy neki vi­tára van szüksége annak megállapítására, hogy a “keleti vagy a nyugati” munkásmozgalom a he- lves-e? Kell-e és lehet-e arról vitatkozni egy oly lapban, mint a Magyar Szó, hogy a szocialista országok, s a nagy francia, olasz és más országok kisebb-nagyobb baloldali munkásmozgalmai jár­nak-e helyes utón, avagy a “nyugati” munkás- mozgalmak? Vagy azoknak vezérei: Lord Attlee, az atombombáért lelkesedő Gaitskell, a belga Spaak, aki csak azért mondott le a NATO titkár­ságáról — melyben hűségesen szolgálta az impe­rialista hatalmakat, hogy mint pártvezér leszerel­je a balra tolódó belga munkásmozgalmat; a né­met, az osztrák vagy a többi jobboldali szociál­demokrata, akik a tőkésosztályt és annak rend­szerét háborúval, atombombával is megvédenék s akiknek egyetlen vágyuk a szocialista országok elpusztítása? Szerintem itt nincs* vitának helye, ez a hang, az "56-os Petőfi Kör hangja, még akkor is, ha Sz. J. megdicséri lapunkat, naptárunkat, Geréb és Gross munkástársakat, de belerúg a magyar Írók­ba, akiknek írásai “szárazok, nem meggyőzők, nincs bennük forradalmi érzés, meggyőződés, szív”, stb. Igaz, személyesen nem ismerem Sz. J.-t, de an­nál jobban a hangot, amelyet nagyon sokszor hallottunk ’56 után és az is biztos, hogy nem vé­letlenül dicsér és gáncsol, hanem tudatosan, hogy becssempéssze írását a Magyar Szóba. Ha úgy volna, ahogy ő Írja, hogy a Magyar Szóban megjelent Írások mások, mint a magyar- országi Írások, akkor olvasóink 99 százaléka le­mondaná a Magyar Szót. De nem úgy van, a Ma­gyar Szó tényleg jó tiszta munkás újság, de nem a megalkuvó, a munkásosztályt eláruló “kultu­rált” nyugati munkásmozgalomhoz tartozik. Sem­mi közössége, kapcsolata nincs, nem is volt és nem is lesz az Attlee, Brand, Peyer-féle nvugatosok- kal. Nagyon sokat olvasok, de bevallom, hogy min­den olvasnivalót félreteszek, ha egy uj magyar könyv jut a kezembe, vagy a Magyar Hirek egyik példánya. Áhítattal olvastam minden betűjét és boldogan látom a magyar nép fejlődését gazdasá­gi és kulturális téren, s hogy a magyar munkás­ság, parasztság soraiból nemcsak mérnökök, or­vosok, tanárok kerülnek ki, hanem nagyszerű irók, művészek is, akik hiánytalanul pótolják azo­kat, akik ’56-ban tudatosan, vagy tudatlanul az imperialisták szolgálatába szegődtek. Ígérem, hogy a jövőben is hozzászólok azokhoz az írásokhoz, amelyek ellentétben vannak azzal az irányzattal, amelyhez a Magyar Szó és elődei elkötelezték magukat. ígérem azt is, hogy a jö­vőben jobban ragaszkodom majd az illemszabá­lyokhoz. II. Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam az április 27-iki lapszámban a cikket, melyben figyelmünkbe ajánlják, hogy nem illik személyi sértést és alaptalan kritikát tartalmazó levelet beküldeni és tudomására hozzák néhány munkáslevelezőnek, hogy a beküldött levelüket nem közölhetik. Ugylátszik, hogy az én levelem is azok közé tartozik, mert már 3 hete várom a megjelenését. Hát csak annyit mondok, hogy sajnos, hogy egy olyan olvasónak, aki már 35 éve olvassa a munkáslapot, azaz ’26 óta, nem közük a levelét. Mindig szivemből tiszteltem a lapot, mert ha nem tiszteltem volna, akkor nem tartottam volna meg magamnak az utóbbi 13 évben. De öntudatos ér­zés volt a szivemben, hogy sohasem hagyom el, mert hitem és életem javulását vártam tőle. Már megírtam Rév. Grossnak, hogy 1912-ben, 14 éves koromban dolgoztam a mohácsi kőművesekkel, amikor a torontáli Duna-töltést csinálták. Ott tanultam meg, hogy hol a helye egy igazi mun­kásnak. Sajnálom, hogy igy áll a dolog, hogy valaki igy megsértheti fogadott hazánkat. Hát most azt az újságot, amit nekem szántak, küldjék neki. T. H. • Mindkét levél “Miért nem közlünk egyes levele­ket” c. cikkünkre válaszol. E. K. kritikáját elfo­gadjuk éá megegyezünk vele egyes felvetett kér­dés megközelitésében, de erre nég rá fogunk tér­ni rövidesen. Néhány sorban válaszolunk T. H. levelére. Előrebocsátjuk, hogy azért tovább küld­jük T. H.-nek a lapot, mert meg vagyunk győződ­ve, hogy szivében továbbra is “öntudatos érzés” van és nem felejtette el azt, amit a Duna-töltésen dolgozva megtanult, hogy “hol a helye egy igazi munkásnak”. Igen — köztünk, egy munkáslap haladó olvasótáborában, amelynek minden tagja, beleértve a szerkesztőséget is, minden nap az igazságért, a munkásság jobb életéért és a békés, jobb jövőért harcol, még akkor is, ha közben hi­bát követ el néha. A hibáinkból tanulunk. Ha T. H. mégegyszer figyelmesen, harag nélkül elolvassa ápr. 27-iki cikkünket, meg fogja érteni, hogy mi nagyon tiszteljük és becsüljük minden olvasónkat és le­velezőnket és éppen őket- akarjuk megkímélni attól, hogy személyi sérelem érje. Ha valaki ne­künk nemtetsző dolgot ir, arra nem kell megha­ragudni, hanem próbáljuk sértegetés nélkül fel­világosítani tévedéséről. Sértő kifejezésnek egy újságban nincsen helye. Olyasmiért be is lehet perelni a sajtót. Ellenségeink meg is teszik, még akkor is, ha az igazságot Írjuk. De a Magyar Szó levelezői nem ellenfelek, hanem munkástest­vérek és a megértés hangján kell egymáshoz szólniok. Az a levélíró, akinek T. H. válaszolt, nagyon el lehet keseredve, amiért 1956-ban elhagyta Ma­gyarországot. Ott bizonyára jobb dolga volt, mint itten van. Ez hangzik ki soraiból. Á legtöbben közülük nem találták itt meg azt, amit á külföldi rádió és ellenforradalmi propaganda Ígért nekik. Sokan azért siettek vissza szülőföldjükre, haza. Nem fogadott hazánkat sértette meg az illető, hanem saját keserű tapasztalatait irta meg, amik sokaknak valószínűnek hangzanak, mert ők ugyanazt élték és élik át. Azonban nem minden­kinek vannak ugyanolyan tapasztalatai. Egy ’56-os tévelygő megérdemli olvasóink szánalmát s megértését s ha soraival a haladó lapunkat ke­resi fel, azt ugv kell tekinteni, hogy ő itt baráti megértést keres. És baráti szimpátiával kell öt fogadni és sorainkban neki helyet kell adni. Biztosak vagyunk abban, hogy ha ez a mun­kástársnő személyesen modhatta volna el véle­ményét itteni tapasztalatairól, akkor T. H. k. ol­vasónk is elismerte volna azt, hogy a pénz szelle­me fojtotta el hazánkban a jobb emberi érzése­ket, az Ízlést, a kulturális élet kifejlődését a nép nagy többségében. És megmondhatta volna neki azt, hogy ezért nem a nép felelős, hanem az or­szág élete felett uralkodó pénzügyi érdekeltségek, amelyek a közfelfogást irányítják, az irodalom­ban, a rádión és televízión az egészséges emberi tulajdonságok fejlesztése helyett brutalitással, önzéssel és gyűlölettel telitett kultúrát terjesz­tenek a nép között. így alakítják a közszellemet. Ez ellen élesen harcol egy erősödő áramlat, amely le fogja győzni azokat, akik aláássák a nép er­kölcseit. Mi április 27-iki cikkünkben arra is kértük ol­vasóinkat és köztük T. H. levelezőnket is, hogy írjanak ezentúl is be hozzánk, de személyi sér­tegetés nélkül. El kell hogy fogadják azt, hogy a szerkesztőség a leveleket kijavítva közli. Vannak sajtószabályok, amiket be kell tartani, mert a szerkesztőség felelős azért, ami a lapban megje­lenik. Reméljük, hogy T. H. és többi levelezőink ezentúl is szorgalmasán felkeresnek bennünket leveleikkel, közérdekű dolgokról irt személyes ta­pasztalataikkal, mert azok mindig helyet találnak lapunk hasábjain. Szerencsések vagyunk, hogy T. H. munkástárs­nőt személyesen ismerjük és alapos okunk van hinni, hogy nincs komoly szándéka megválni a Magyar Szótól, a mi sajtónktól, amely évtizedek óta legjobb barátja és tanítómestere volt. Várjuk további hozzászólásait. Szerkesztőség Levél Balassagyarmatról Egyik olvasónk Balassagyarmatról hozzá érke­zett levelet küldött be, hogy érdekesebb részeit közöljük: “Sajnos, még csak most tudok válaszolni, mert igen sok időmet elfoglalják a kis öregek és amel­lett felsőiskolát is végzek és bizony nagyon sokat kell tanulnom. Hiába, ha az ember nem is 18 éves, azért jól akar felelni, viszont ehhez kell, hogy az ember meg is tanulja. örülök az újságcikknek és remélem, az abban megjelenteket önöknél senki nem is vonja két­ségbe. Azt a sokat és szépet, amit kormányunk az öregeknek biztosit az Otthonon keresztül, rö­viden nem is lehet leirni, arról személyesen kell meggyőződni. Én nem akarok politizálni, de sok emberre ráférne, hogy személyesen győződjön meg a mi életünkről és jogainkról. Az igaz, hogy mi még nem érkeztünk el ahhoz, hogy mindenki saját autóján szaladgáljon, hiszen népünknek és kormányunknak sok más tennivalója volt, hogy a fasiszta háború nyomait eltüntesse, de ezzel szémbert nálunk nincsen munkanélküli! Férfiben egyáltalán nincs, csak akkor, ha valaki nem sze­ret és nem akar dolgozni. Minket olyan törvények védenek, hogy még ál­munkban se félünk attól, hogy egyik napról a má­sikra állás nélkül maradunk. Itt mindenki nyu­godtan él, aki becsületes és dolgozik. Sokat szok­tam nevetni,’ amikor hallgatom, hogy a nyugati rádió milyen rágalmakat és hazugságokat szór ránk. Pedig, ha az emberek látnák a gyárból vagy üzemből hazamenő munkásokat. Nem lehet felis­merni, hogy vajon melyik közülük a gyári mun­kás és melyik hivatalnok, vagy mérnök? Mert mindenki egyformán elegáns. Az iskolásgyerme­keken sem lehet felismerni, hogy melyik milyen családból való. Kivétel nélkül jól vannak öltözve. Nálunk talán még soha ilyen szép fejlett ifjúság nem volt, mint most. Életerős, jól táplált, kispor­tolt fiatalok. Mi megbecsüljük az önök tudását és techniká­ját, de tudjuk azt is, hogy vannak ott sokan, akik gyűlölettel gondolnak ránk. Pedig mi nem gyű­lölködni és nem háborút akarunk; mi élni és meg­becsülni akarunk minden arra érdemes embert. Kitűnik ez abból is, hogy nálunk az építkezések­kel vannak az emberek elfoglalva. Mint ahogy már mondtam, azt a sok minden újszerűséget, ami nálunk van, azt nem lehet le­vélben leirni, ezt látni kell. De aki mirólunk még csak mondani is mer valami rosszat önöknél, azt nyíltan és bátran vissza lehet utasítani, mert amiket csak mi hallunk, az mind aljas rágalom, mind hazugság. Most már nem tartom fel tovább. Jó egészséget kívánok önnek. P. S.-né, intézeti vezető Megtetszett a lapunk Tisztelt Szerkesztőség! Kérem indítsák meg a mellékelt cimre a Ma­gyar Szót. Sikerült egy uj előfizetőt szereznem. Az illetőnek több példányt adtam át lapunkból, megszerette és most előfizette. Egyébként a lap minden dicséretet megérdemel. A. Felső Tiszteletét fejezi ki Tisztelt Szerkesztőség! i Uhrin munkástársunk tiszteletére küldök 5' dollárt, ugyancsak 5 dollárt Erdei munkástárs emlékére. Kevés olyan önzetlen embere volt az amerikai munkásmozgalomnak, mint ő. Sohasem pályázott arra, hogy állásba jusson, pedig szegény ember volt és családos. Sajnos nem volt olyan mestersége, amivel jobb munkát kaphatott volna, odahaza kubikos volt és a nemrégen elhunyt Né­meth Antallal együtt dolgozott a 19. század vé­gén, a 20. század elején a Kraszna szabályozásá­nál. Merk J. j

Next

/
Thumbnails
Contents