Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-11 / 19. szám
Thursday, May 11, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ t Szélj egysetek Keresik a bűnbakot. Végre kilátásba helyezték Allen Dulles menesztését Irta: GERÉP, JÓZSEF Amit itt el akarok mondani, az a rovat címéhez htien, valóban “széljegyzetek” akar lenni, vagyis azon gondolatok feljegyzése, amiket a legutóbbi lyrek olvasása váltott ki belőlem. Ha nem ktildeném be a laphoz közlésre, akár az újságcikk “margójára”, vagyis szélére is oda jegyezhetném. Ez az értelme e rovat címének. Természetes, hogy ebben az esetben először is a hirt kell ismertetnünk, amely a “széljegyzetet” kiváltja. Az első ilyen hir, ami útnak indítja a cikket, csaknem minden nagyobb amerikai újságban megjelent, mert azt az Associated Press hir- vállalat John M. Hightower nevű riportere indította útjára. Íme a hir első pár mondata: MI LESZ MOST? WASHINGTON. — És mi lesz most? Mi lesz a Kennedy-adminisztráció legközelebbi lépése a kubai Castro-izmus elpusztítására? Ug.vlát- szik, hogy ebben a pillanatban még senki, maga Kennedy elnök sem tudja. Igaz, a csúfos kudarcért a felelősséget magára vállalta, de mint kiderült, hamis információkat kapott. Most aztán nagyon fontos tanácskozásokat folytat nemcsak a saját pártja, hanem a Republikánus Párt vezetőivel is, hogy valami uj “stratégiát” eszeljenek ki, amellyel helyreüthetnék a csorbát. A cikk további részében az AP riporter elmondja, hogy a “kudarchoz” vezető hibás információt a Central Intelligence Agency (CIA) kémszolgálat gyűjtötte össze. Az ott felsorolt adatokat más hírszolgáltató vállalatok és szindikált rovatirók is megírták, egyesek jóval bővebben és tárgyila- gosabban, mint az AP riporter. Ezeket az adatokat nemcsak a lapok, de a rádió és a televízió is napokon át ismertették, igy semmi szükség azok újabb felsorolására. Csupán Drew Pearson, washingtoni rovatiró cikkéből idézünk pár mondatot: AZ ELLEN FORRADALOM BANKÁRAI 'WASHINGTON. — Ha valóban keressük a kubai tragédia igazi okozóját, akkor a mutató ujj a CIA szervezetre mutat. Ez a szervezet kezdte meg a kubai önkéntesek szervezését jóval Kennedy hivatalbalépte előtt. Kiképző táborokat állítottak fel Guatemala-ban és Nica- raguá-ban, sőt Floridában is, az Everglades mocsaras vidéken. Az önkénteseket nemcsak fizették, de a táborokat fel kellett szerelni, a katonákat ellátni egyenruhákkal, felszereléssel és tanácsokkal. Ilyen nagy hadsereg kiképzése igen sokba kerül. Ki finanszírozta ezt a támadó hadsereget? Egyes beavatott források szerint a költségeket nem az Egyesült Államok kincstára, hanem azok a nagy amerikai korporációk fedezték, amelyeknek vagyonát Castro lefoglalta. A CIA tói nem kaptak pénzügyi támogatást. Pearson ezen utóbbi állítását számos más hírforrás is megcáfolta. Ma már nem is akad olyan felelős kormányközeg, amely tagadni merné, hogy a kubai ellenforradalmi támadást — ha nem is teljesen — de legnagyobb részben U. S. ügynökségek finanszírozták. Jelen esetben azonban ezt figyelmen kívül hagyjuk, s csak arra a mondatra figyelünk fel, hogy a támadást azok AZ AMERIKAI NAGY KORPORÁCIÓK FINANSZÍROZTÁK. amelyeknek birtokait állami kezelésbe vette az uj kubai adminisztráció. Igv hát itt is bizonyságot nyert, hogy a “zászló követi az üzletet”, vagyis ahová az amerikai tőke befészkeli magát, ott a U. S. teljes katonai erejével megvédi ezt az érdekeltséget. Az ilyen elmaradt országban megakad a fejlődés, mert minden reformot megakadályoznak az idegen korporációk. Kubában már volt több forradalom, de a Castro-forradalom az első, amely valóban igyekszik megvalósítani a beígért nagy reformokat — a földreformot, az iparok és a kereskedelem államosítását, stb. Szóval nemcsak nagyhangú szólamokban hangoztatják, de valóságban is keresztülvitték, hogy Kuba gazdasági életét kiragadják az elnyomó idegen tőke kezéből. A. CIA annyira belemerült az ellenforradalom előkészítésébe, hogy megbizómak büszkén jelentette: “A kubai nép mellénk áll, mihelyt a támadó csapat partra száll”. De a kubai nép — amelynek már kezében volt a fegyver, mely tehát külső segítség nélkül ia elkergethette volna a Cast role ormányt — nem Castroval. hanem az ellen forradalmárokkal bánt el, méghozzá elég alaposan. Talán egy nép sem mutatta ki még ilyen nyilvánvalóan az akaratát. Mármost, ha csakugyan helyeseljük és támogatjuk a népek önrendelkezési jogát, miért vonjuk azt meg Kuba népétől? Avagy a latin-amerikai országokra az ugv szól, hogy szabadon választhatnak bármilyen kormányt, föltéve, ha az vakon engedelmeskedik az Egyesült Államoknak? Szomorú arcok Kétségtelen, hogy a kudarcba fulladt ellenforradalmi támadás még világviszonylatban is rendkívül nagy szégyent hozott az Egyesült Államokra. Ily esetekben mindig keresik a bűnbakot. Kennedy elnök a középkori lovagokra emlékeztető “önfeláldozással” vállalta ugyan a felelősséget, remélve, hogy igy legalább szinleg megmenti a “nemzeti egységet,” de valójában nem tudta megakadályozni a kudarc feletti veszekedést, holott még meg is jegyezte: “A győzelemnek száz apja is van, a bukás mindig árva.” A Kennedy-adminisztrációt támogató liberálisokat azonban nem a támadás kudarca, HANEM MAGA A TÁMADÁS bántja. Az a támadás, amiről kiderült, hogy Amerikában, amerikai segítséggel szervezték. Ezért Írja a N. Y. Times washingtoni irodájának vezetője, James Reston, a következőket : A Fehér Ház kötelékébe tartozó intellektuális tanácsadók, mint McGeorge Bundy, a Harvard Egyetem volt dékánja, Walt Whitman Rostov, a Mass. Institute of Technology professzora és a neves történész, Arthur Schlesinger Jr. mostanában nagyon szomorú arccal járkálnak Washington utcáin. Nagyon érzékeny emberek ezek, és most szégyenük, hogy a Kubára vonatkozó eljárásban (policy) bármi részük is volt. Mert hiába mondják, hogy ők is hibás információkat kaptak, hiszen akik a kubai támadást kitervezték, mégcsak számításba sem vették, hogy esetleg az sikertelen is lehet. A támadás kieszelői még Rusk külügyminisztert sem tudatták a részletekről, sem Adlai Stevensont, akinek azután védekeznie kellett az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt. Az eddigi adatok szerint az elnököt Richard M. Bissei Jr. informálta a Kuba ellen készülő támadásról, amit az elnök elfogadott, Schlesinger ellenkező tanácsa ellenére is. Ezért bízta meg az elnök fivérét, Robert Kennedy igazságügyminisztert, hogy vizsgálja felül a CIA szervezetet. Valószínű, hogy annak eredménye Allen Dulles lemondása lesz még a nyár folyamán. Most már talán Kennedy elnök is tudja, milyen nagy tévedés volt részéről amikor első elnöki teendője gyanánt Allen Dullest és az FBI vezetőjét Edgar Hoovert megerősítette tisztségében. Ez a megerősítés bejelentése volt annak, hogy a Kennedy-adminisztráció folytatni fogja az előző adminisztráció háborús uszító programját. Reméljük, hogy már rájött erre maga az elnök is és a felelősség vállalásához hasonló gesztussal kijavítja ezen tévedését is. De a leglényegesebb, amit itt mondani akarunk, hogy a jelen esetben nem a támadást ért kudarcot kell szégyenlenünk. Sőt éppen ellenkezőleg, ha e támadás sikeres lett volna, ha idegen segítséggel vérbefojtották volna a kubai forradalmat, ha bosszúból a bevezetett ‘fehér terroi-’ ezer számra gyilkolta volna le azokat a kubai hazafiakat, akik a kubai nép politikai és gazdasági felszabadító harcához csatlakoztak, SZÉGYENÜNK EZERSZERTE NAGYOBB LETT VOLNA. Rusk nyilatkozata így az elnöknek azon megjegyzése, hogy amig a győzelemnek száz atyja is akad, de a bukás mindig árva, sérti az igazságérzetünket, mert itt az egyetlen és igazán fontos kérdés az, hogy szabadon rendelkezhetik-e a kubai nép saját" sorsával. a saját belügyeiben? Azért némi jó érzéssel hallgattam a rádión a nyilatkozatot, amit Rusk külügyminiszter adott május 1-én a Morse (D.) szenátor által vezetett szenátusi albizottságnak. “Az Egyesült Államok nem tervez semmiféle katonai beavatkozást Kubában” — mondta a külügyminiszter. Maga Morse szenátor éles kritikus szemmel nézi a kubai ellenforradalmi támadást. A bizottság többi tagjainak azonban leginkább a “kudarc” fáj* amit Gore (D. Tenn.) szenátor igy fejezett ki: “Ennél a támadásnál olyan ökölcsapást kaptunk, amitől még most is vérzik az orrunk!” A tanácskozás után Morse szenátor kijelentette: “Rusk külügyminiszter biztosított bennünket, hogy az Egyesült Államok nem tervez katonai inváziót Kuba ellen, sem a menekültek újbóli felszerelését, úgy marad minden, mint eddig, feltéve, ha Castro kormánya nem lép fel nagyon agresszíven ellenünk. Ez a nyilatkozat rendkívül megnyugtatott bennünket!” „Ha tényleg úgy lesz, akkor bennünket is'. S I E RRA LE ONE Most vált független állammá Sierra Leone nyugat-afrikai volt angol gyarmat, amely Afrika 28-ik független országa lett. A középkori portugál hajósok megjelenése óta — akik Sierra Leone (Oroszlánhegység) nevet adták a területnek — hosszú és szenvedésekkel teli ut vezetett az az ország állami önállóságának kivívásáig. Sierra Leone területe valamivel több, mint 72 ezer négyzetkilométer, lakosainak száma viszont nem haladja meg a 2 és fél miliőt, s ebből mindössze ezer az európai. Az angolok még a 18. században gyarmatosították az ország egv részét, melyet koronagyarmatként kezeltek, mig a fennmaradó részt véd- nőkségi területként helyezték igazgatásuk alá Az angol imperializmus csaknem 200 éves uralma következményeként, az ország őslakói hihetetlen elmaradottságban és szegénységben élnek. Az ország afrikai lakosságának 94 százaléka Írástudatlan. 1958-ban az iskoláskorban lévő afrikai gyermekek 17.5 százaléka részesült csupán oktatásban. Sierra Leonéban gazdag vasérc- és gyémánt- lelőhelyek vannak. Az ország gazdag természeti kincseit az angol tőke kaparintotta meg, és bányáiban éhbérért dolgoztatja az afrikaiakat. Az, ország gyémánt bányái adják a tőkésvilág gyémánttermelésének 25 százalékát. Mezőgazdaságára a monokulturális gazdálkodás a jellemző. A gyarmati uralom ellen az afrikaiak állandó harcot folytattak. A gyarmatosítók azonban kegyetlenül elnyomták a függetlenségi törekvéseket. Az elnyomás mértékét mutatja, hogy a rabszolgaságot csak 1928-ban, a kényszermunkát pedig csak 1956-ban sziin!ették még hivatalosan. Sierra Leonéban 1951-ben megalakult a Népi Párt, amely a helyi burzsoázia és törzsfőnökök pártja. Politikai irányvonalára erős befolyást gyakorolnak a párt jelenlegi vezetői, akik az angolokkal való együttműködés hívei, és ennek megfelelően, a néptömegek függetlenségi követelését is igyekeznek fékezni. E párt vezetőiből nevezték ki az angolok 1953-ban a végrehajtó tanácsot. amely körmányszerepet töltött be. de intézkedéseket az angol kormányzó hozzájárulása nélkül nem foganatosíthatott. Ezek a szemfényvesztések sem tudták azonban megállítani a függetlenségi mozgalom növekedését, sőt, csak fokozták a harcot. 1955 novemberéljen heves tüntetések robbantak ki, amelyek 1956 első felében még többször megismétlődtek. A gyarmatosítók sortüzekkel válaszoltak az afrikaiak követeléseire, és mintegy 80 afrikait meggyilkoltak. Ugyanakkor nagyarányú letartóztatásokat is végrehajtottak. Ezek a terrorintézkedések. — ugyanúgy, mint, a korábbiak —, nem hozták meg az angolok által kivánt eredményeket, s igy 1957-ben kénytelenek voltak választásokat engedélyezni, majd 1958-ban belső önkormányzatot adni az országnak. Miniszterelnöknek M.A.S. Margai-t, a Népi Párt egyik vezetőjét nevezték ki. 1960 áprilisában a néptömegek nyomására., a kormány tárgyalásokat folytatott az angolokkal, és London kénytelen volt beleegyezni, hogy az ország 1961. április 27-én függetlenné váljon a Brit Nemzetközösség keretében. A Sierra Leone-i Nép Párttal szemben áll a nemrég.alakult össznépi Kongresszus Párt, amely az ország teljes szabadságáért harcol. Az uralmon levő Népi Párt-kormány minden eszközzel akadályozni igyekszik a kongresszus párt és a többi ellenzéki párt tevékenységét, befolyásuk növekedését. Számos ellenzéki politikust — közöttük az össznépi Kongresszus Párt nemrég Kínában járt egyik vezetőjét, Mohammed Takit — tartóztatták el. Emellett a miniszterelnök az Össznépi Kongresszus Párt betiltásával is fenyegetőzött.' A harc tehát Sierra Leonéban az ország függetlenségének kikiáltásával nem ért véget. A harc tovább folyik az ország teljes függetlenségének kivívásáért, az angol befolyás megszüntetéséért.. -■ S,
