Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-12 / 2. szám
Thursday, January 12, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 * a--—o^-ra^ iiM»'-*»- ■ u»»-«r—I»-' u> <w v" 'Uf1 1 V ""W • •' VV""m m «4 SANTA FERENC: Sok ur,egy cseléd ■ A. A 4* A A -A. A.A.A »iia» .A. A -A A »4» A A., A A A A, Valamikor, a huszas évek elején bíróság elé állítottak egy cselédembert. Volt bűne, nem volt — majd meglátjuk. A törvény mindenesetre odaállíthatta maga elé-és el is Ítélte. De hát — a törvény ! ? A tárgyalást egy öreg járásbiró vezette, fáradt volt, vadászatból jött, unta az egész históriát. — Na. . . olvassa csak, jegyző ur, mi a kára a vendéglősnek? Feláll a jegyző: — Harminchat sörösüveg, ebből tizenhét nagy, a többi kicsi, tizennyolc szódásüveg, ebből hat nagy, a többi kicsi, tizenegy .söröspohár, ebből kilenc nagy, a többi kicsi. . . — A többi kicsi. . . — mondta a biró. — Kicsi. . . szolgálatijára — mondta a jegyző. — Három demizson, ebből egy nagy, a többi kicsi, két hamutálca üvegből, egy köpőcsésze és végül egy finom kivitelezésű diszhordócska, kétliteres, fából... — így van? — Igv, kérném tisztelettel! — mondta a vendéglős. A hosszú, sovány fajtából volt, nem a kicsi kövérből. ' — S ezt mind maga törte össze? — nézett a bíró a parasztra. —- Álljon csak. fel ! —• Ugv mondják, instállom! — Úgy mondják, nern úgy mondják... Maga törte össze őket, vagy nem ? — Mán azt, hogy eltörtek-e vagy nem, azt én nem tudom, nagyságos biró ur. . . — Dobálta őket vagy nem dobálta ? — Hát dobni dobtam.-., aztán, hogy mind közte volt-e, amit a tekintetes jegyző ur elolvasott', azt én néni tudhatom, mán honnan 'tudhatnám én azt ?.. . — Dobta őket?! — Amit dobtam, azt' bizony dobtam, de nem többet. . . Olyan negyveneszténdős lehetett a paraszt, illetve- cseléd volt az uradalomban; nem volt egy szem földje sem, csak kilenc gyermeke, mint a mesében. Csontos, inas, de nagyon sovány ember volt. kis bajusszal. — Kire dobta azokat a hordókat meg üvegeket? — Én azt nem tudhatom, nagyságos ur! — Ez kedves magától — mondta a biró, aztán rákiáltott: — Ne meséljen összevissza! Azt mond ja meg. kire dobta azokat az üvegeket?- — Nem dobtam én senkire, nagyságos biró ur. . . Csak úgy a hát4m mögé. Azért nem tudom én azt sem, törtek-e vagy nem törtek, meg hogy kit ütöttem volna meg vélek, mert én azt nem láttam, hogyan is láttam volna, mikor csak úgy a hátamon keresztül hajítottam őket. . . — Csak ugv a hátán keresztül! — Csak úgy... — Meg sem nézte, kire esnek ? — Nézte a nyavalya... Mán bocsásson meg, biró ur, nem ilyen parasztosan akartam én mondani. csakhogy hát nem néztem én azt. . . — Na! Jöjjön ide! — mondta a biró a vendéglősnek. — Mondja csak el szépen, hogy s mint volt ez a dolog?! v — Kérem tisztelettel! — mondta a vendéglős, de annak is az egyik szeme szépen be volt kötözve. — Kérném tisztelettel. . . ez a kriminális eset, miként a tekintetes jegyző ur máltóztatott előadni. ez év február havának tizedik napján, a délelőtti órákban, pontosabban tizenegy és félti- zenkettő órák között esett meg. . . — Esett meg. . . — mondta a biró. — Úgy, kérem szépen. . . akkor esett meg ez a botrányosnak nyugodtan nevezhető cselekmény... Mégpedig a következőképpen: Felkereste vendéglőmet fogyasztás céljából az itt, a jegyző ur által megnevezni méltóztatott négy kereskedő, kik kivétel nélkül sertés, illetve mindenfajta termény felvásárlásával foglalkoznak, vagyis, mint szavaimból kiderül, tisztes kereskedők, akik hosszabb évek óta, mondhatnám: egészen a messze nyúló múlt óta vásárolják fel községünk és a kömvező községek határainak termelvén veit és sertéseit is a^onkénnen. Az említett szem'lyek némi falatozni valót és bort kértek, s miközben azt fogyasz tották újabb üveg borokat kértek, nyílt az ajtó; és csatlakozni méltóztatott a tisztes iddogáló eme társasághoz a méltóságos báró ur intézője, miként itt megemlítést nyert a tisztelt neve, aminek közlésétől én ily módon elállhatok. Későbben —i mindössze néhány perc telhetett — csatlakozóit az ajtón belépve a társasághoz a kasznár ur és a községünk jegyzője is, községünk tiszteletben álló és megnevezett nagygazdájával. . . Amikor a vendéglős idáig érkezett előadásában, akkor a biró, aki álmos fejét «•‘könyökére támasztotta, megkérdezte tőle: — Az micsoda ott a n aga szemén? — A kötést méltóztatik érteni ?. . . \ —- Dehogy a kötést. . . Azt, ami ott a másik szemén van! —- Elnézést. . . Bizonyára erre méltóztatott gondolni. . . — Az, az. .. — mondta a biró. —A monoklimra, nemdebár... Ez monokli, kérném! Igen tisztelt jóakaróm, a méltóságos báró ur Volt oly jó nekem ajándékozni egy felejthetetlen alkalommal. . . — Na, folytassa! — így aztán nyolcán méltóztattak tovább fogyasztani a fdszervirozott bormennyiséget, amikor. . . — elnézést a kifejezésért, még ma is csak teljes megdöbbenéssel tudom konstatálni a történteket , amikor az általam említett urak, akiket először a jegyző ur méltóztatott megnevezni, összevesztek... — Összevesztek — mondta a biró. — Összevesztek — mondta a vendéglős. — Még. az emlékezés is a megdöbbenés érzését borit- jamám e fölött való ténykedésemben. . .-— Csak úgy — égy-kettő összevesztek? —- Itt talán méltóxtassék .a jegyző ur idézett Írásából az aposztrofált részt a megfelelő tényle- irások céljából elolvastatni.. . — “Némi pénz és termény fölötti vitatkozásunk későbben veszekedéssé fajult. . ' — Na, menjünk csak tovább — mondta a biró. — Aztán verekedni kezdtek. . . így volt ? . — Ahogy mondani méltóztatik. . . — Ütötték egymást. .. — Mint a jegyző ur kegyeskedett elolvasni. . . — S ez az ember itt mit csinált? Hogyan került maga oda, abba a vendéglőbe? — fordult a paraszthoz. — Az úgy volt, tetszik tudni, hogy terményt vittem volt éppen az állomásra, amit ez a kereskedő vett volt meg. . . — És bement a vendéglőbe. . . — Nem mentem én kérem, mert a még a hajnalon volt. Hanem, hogy megfordultam a szekérrel, szólnak, hogy kell ember disznót hajtani, azt is az állomásra, épp hogy fordultam vón. . . Mondom, a már nem az én dolgom! De csak mondják, hogy kevés az ember, igy aztán kocsis, nem kocsis, menni kell, akinek mondják, igy aztán én is kifogtam a lovakat s mentem a disznókkal. . . Olyan jó zsirosfajta volt mind, jófajta jószág volt mind, megadja az később a három bödönjét is mindenik, olyan fajták voltak. . . :— Az mindegy,,hogy milyenek voltak a disznók ! — Csak mondom, mert jó zsirosfajtak voltak... Mind olyan volt! Tele zsírral! Aztán adott nekem a kereskedő, az egyik, ötven fillért, hogy innám . meg az egészségére, s hogy jöttem hazafelé, hát gondoltam, úgy is lesz a mán, csak bemegyek és megiszom, ahogyan mondta. . . — S akkor ment be a vendéglőbe! ' —Pontosan, nagyságos bii ó iub mert az ott van az állomástól, a mienktől nem messze. . . — Na, menjünk tovább! Odaintette a csapost, idősebb, kopasz embert, sima tarkóval. — Mondja csak" attól kezdve, hogy verekedni kezdtek a vendégek! Ez az ember mit csinált? — Kérném, biró ur, mi az ilyen egyszerű embereket nem szoktuk kiszolgálni! De, ez nagyon tisztességesen és szépen jött be. Bort kért és ha emlékezetem nem csal, nagyfröccsöt. Adtam, fizetett előre—a pultpénzt én kezelem—, én kérem kimentem valamiért, ez pedig leült. Akkor láttam, kérném, amikor visszatértem. A pult sarkánál ült. a szállításra váró üvegek között, illetve azok mellett, »z asztal sarkánál. . . — Ivott? — Hogyne, kérném, már ivott... Éppen szóltam volna rá — tetszik tudni, a tulajdonos, amint itt is látni .tetszett, '-nagyon rend tartó és pedáns ember, ezért is tart engem magánál, mert mindenkor a pontos és ildomos kiszolgálásra fekteti a súlyt —, éppen szóltam volna, hogy igva meg gyorsan a borát és távozzon,' amikor Vérem. . . hát szóval, kérném alázattal: az urak, hogy úgy mondjam, verekedést kezdeni méltóztattak, Kogy ezt a szót használjam. . . Én, kérném, akkor, bár mulasztás volt, nem törődhettem többet ezzel az egyszerű emberrel... De későbben, kérem láttam, hogy mit cselekszik. . . — Na, azt hadd halljuk! — Talán én, biró ur — mondta a vendéglős —, kérem tisztelettel, én mindent láttam, mert kétségkívül a tálalóablaknál tartottam magam pozi- cuóán. a les ti épségem megőrzése, valamint ruhám állapota védelme céljából... Az urak... verekednek, kérem, mint azt íj jegyző ur kegyeskedett e szóval megemlíteni ama papírjáról, és akkor, kérném, ez az ember. . . hátratekintett. . . — No, figyeljen csak jól! Hátratekintett? — Meg kell jegyeznem, hogy mindössze egyszer, kérem.. . amikor természetszerűleg a szemeivel konstatálhatta a verekedés tevőlegességát eme két párt között, amit az urak alkotri mól Úsztattak ama zajongásukban... és akkor visszá- f or dúlt! 1 — De mikor dobálta az üvegeket, meg mindent, amit itt elsoroltak? — Akkor, kérném! Úgy háttal! És kérem tisztelettel, közben ivott egy-egv kortyot a pohárból. . . Ezt kétség nélkül állíthatom, mert a helyszínen tapasztaltam. Még megemlíteném, hogy á legnagyobb kényelmességgel, hogy úgy .mondjam, helyezkedett el az asztalnál, felkönyökölt, kérem, már természetesen az egyik könyökére, és a másik karjával dobálta az üvegeket és egyéb veszélyes tárgyakat, pont az urak közé. . . — Meg sem fordult ? — Egyáltalán! Kérném tisztelettel. . . A legát- gondöltabb elmebeli képességgel állíthatom, miszerint nem is nézte meg, hogy kit ér mindaz a sok tesá épségre ártalmas tárgy, amit dob, de ez, kérem,’egyáltalán nem látszott érdekelni őt, árok, kérném, két részre oszlottak, verekedtek egymással — amint az meg jegyzendő lett —, ő meg, kérném, dobálta oda, hozzájuk a£ üvegeket, és közben, kérném, mint állítani volt alkalmamban, kortyolta az italát időnként s hátre sem nézett... A b:ró kezébe vette a ceruzáját: — Na, jöjjön csak ide! — szólt a parasztira. — Parancsára, nagyságos biró ur. . .-— MU röhög itt.a bíróság előtt!?-— Mán ne tessék ilyet mondani, nagyságos b’‘rc ur, nem kacagok én, csak köhögtem vón. . . Rossz az én' tüdőm, tetszik tudni, nem ér az m in ••• iihíjca t sem, megette mán azt az én életem! Pedig valóban kacagott. Ahogy a vendéglős v' * h> v an s mint történt, hogy kortyolt közben, meg a nagy kényelem. . . De a tüdeje, az .v. cg;, s raj cart sem ért már. — Hát igy volt?-— így! — mondta. — így mondják! : Ne "-arról beszéljen, hogy igy mondják, hárem hogy igv volt-e, a kutyafáját magának!... 'w látták, nagyságos biró ur! De hát... csak-frv volt az, mért hazudnának? — Meg sem fordult, csak úgy szedte az üvegeit , ■ ■— Ott volt az mind én előttem. . . minek fordultam volna ?. . . — Meg sem nézte, kire esik ? — Hátra dobtam én azt, nagyságos biró ür! — S azzal nem törődött, hogy kit ér, kinek ütheti szét a fejét? Ül, dobja, majd ér, akit ér közülük ? Most mégis kacagni kezdett. De ahogy kacagott, lassan köhögni kezdett, de azért most már csak kacagott: — A mán én nekem mindegy volt!. . . Mi volt az énnékem, a teremtő istenit. . . akár az egyikét, akár a másikét, mind jó helyre hullott az... Ment ott minden, ami a kezem ügyében, volt. . . Alig tudott beszélni, annyira kacagott az istenadta. Szárítják az első uj tipsy martinkemencét ózdon Az ország legnagyobb méretű kohászati felújítási munkája, az Ózdi Acélmű rekonstrukciója az év utolsó hetében jelentős szakaszához érkezett: a tervnek megfelelően elkészült az első, korszerű Marz-tipusu martinkemence. A hetven méter magas kémény, továbbá a kemence alsó részének, a füstcsatornáknak, a salak- és rácskamrák- nak felfutásét már nánokkal előbb megkezdték. Elvégezték a kemencefenék tüzállóanyaggal való döngölését, s ezután hozzáláttak az ui kemence felfütéséhez, illetve szárításához. Néhány napi szárítás után, az uj év elején* megkezdik az üj mari snkemencéből az acél csapolását. __13_
