Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-13 / 15. szám
Thursday, April 13, 1961 AMERIKA^ MAGYAR SZÓ , | - .. _1 r ~ Megváltozott-e külpolitikánk? Az egész világ élénk érdeklődéssel nézett 1961 1 jan. 20-a elé. Ezen a napon iktatták be az elnöki s székbe John F. Kennedyt, az Egyesült Államok 1 uj elnökét. Bemutatkozó beszédében, az elnök arra 1 célzott, hogy az ő politikája uj korszak bekövet- s kezését fogja jelenteni. Különösen az első hetek t intézkedéseit és kongresszusi üzeneteit várta, i visszafojtott lélegzettel Amerika népe. Csaknem t olyan érdeklődés előzte meg ezt az időt, mint í Roosevelt elnök hivatalba lépésének napját, 1933- í ban. 1 Két és fél hónap telt el a beiktatás óta, de hiá- 1 ba keressük a nagy változást és az uj irány jele- 1 it. Lényegében nem vehetünk észre semmi különösebb eltérést a lelépő Eisenhower-adminisztrá • ció és a hatalomba került demokrata vezetés kö- ' zött. Pedig a néptömegek helyzete nem sokkal 1 jobb ma sem, mint volt a 20 éves demokrata kor- | mányzatot megelőző republikánus kormányzat végnapjai előtt. A munkanélküliek növekvő száma nem hathatott megnyugtatólag a tömegekre, mint ahogy országunk állandóan csökkenő nemzetközi tekintélye és súlya is aggodalommal töltötte el az ' embereket. Tett-e valamit ezen problémák meg- : oldására Kennedy elnök és kormánya? A belpolitika A hatalomba lépett adminisztráció költségvetésében még nagyobb szerepet kap a fegyverkezési kiadások rovata, mint amit Eisenhower elnök idejében kapott. Az 1959 julius 1-től 1960 jul. 1-ig tartó időben Amerika 41,214,800,000 dollárt költött fegyverkezésre. 1960 julius 1-től 1961 j ul.l-ig 42,500,000,000 dollárt irányoztak elő és Kennedy elnök a kongresszushoz küldött üzenetében már 43,800,000,000 dollárt tüntetett fel fegyverkezésre szánt kiadásként, az 1961 júliusától számított egy évi költségvetésében. De az uj hadügyi politika a rakétafegyverekre helyezi a fősulyt és azon belül is különösen a tengerészet keretében használt Polaris rakétákra. Növelni akarja ugyanakkor a szárazföldi csapatok létszámát és felszerelését is az esetleges “kis háborúk” céljainak. Ezzel 2,704,000,000 dollárral megnagyobbodnak a hadicélokra fordított kiadások. Ezt pedig csak egész kis mértékben ellensúlyozza az a 430,000,000 dollár, ami a B-47-es és B-7(Les bombázógép gyártásának csökkentéséből keletkezik. A régivel szemben tehát a tiszta növekedés a fegyverkezési kiadások terén 2.3 milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy a még eredetileg felemelt 43.8 milliárd dollár összeg sem lesz elég az uj adminisztráció által tervbe vett, fokozott fegyverkezési költségekre. A hatalmas kiadások azonban nem csökkentik a munkanélküliséget. A modern tömegpusztító fegyverek gyártásához nem kell annyi ember, mint az eddig használt fegyverek előállításához. Igv ez év március hónapjában, a munkanélküliek száma megdöntötte a korábbi évek márciusi rekordját és a legmagasabb a háború óta: 5,495,000. A munkanélküliek százalékaránya is nőtt a Ken- nedy-adminisztráció alatt és a februári 6.8 százalékkal szemben, márciusban már 6.9 százalék az arány. A jövő kilátásai még sötétebbek ezen a téren. Dr. iWalter W. • Heller, az elnök Gazdasági Tanácsának elnöke kijelentette, hogy az elkövetkező években rosszabb lesz a helyzet a munkaalkalmak frontján. A nagyarányú gépesítés s automatizálás következtében 1961—65 között 10,000,- 000 ember “szabadul fel” a termelésben. Ehhez járul még az a 6,000,000 uj munkás, akik mint munkaerők, ebben a periódusban fognak a termelésbe lépni. Ez összesen 16 millió ember, akinek elhelyezése bizonytalan és kétséges a jövőben. A munkanélküliek arányszáma tehát nem csökkenni, hanem emelkedni fog, a megelőző évekhez képest. Ha valaki azt várta, hogy az uj elnök liberálisabb irányt honosít majd meg a politikai életben, annak szintén csalódnia kellett. Mig demokratikus szólamokat hangoztatnak a kormány tagjai, azalatt az Amerikellenes Bizottság fokozta hajszáját, minden haladó intézmény és annak képviselői ellen. A déli államokban továbbra is bebör- tönzik a szegregáció ellen ülősztrájkkal tiltakozó néger diákokat, és az elnök ezt minden különösebb tiltakozás nélkül veszi tudomásul. A külpolitika Talán a külpolitikára fordította az elnök a figyelmét és azért nem tudott még javítani a belpolitikai állapotokon? Nézzük meg tehát a.külpolitikában végbement változásokat. Az Eisenhower-adminisztrációnak a fő problémát a felszabaduló gyarmati államok okozták. A lelépő kormány utolsó évében, a kongói, kubai és laoszi helyzet mérgesedett el és okozott háborús feszültséget, mert bizonyos körök még mindig nem akarták tudomásul venni, hogy a gyarmati uralom ideje már régen lejárt. Hatalmas összegeket fektettek olyan kormányok támogatásába, amelyek népük akarata ellenére, terrorral tartották fenn az uralmukat. Meggyülöltették országunkat, mei-t a népek tudták, hogy kormányunk áll zsarnok uralkodóik mögött. Mit tett az uj kormány ennek megszüntetésére ? KONGÓ államában, Kennedy elnök ui'alomra jutása után közvetlenül, derült ki Lumumbának és számos társának meggyilkolása. Nem volt titok, hogy mindezek Kasavubu, Mobutu és Csőmbe utasítására történtek. Mindenki előtt világos volt, hogy a gyilkos kormányt a gyarmatosító hatalmak és szövetségeseik támogatják. Ennek ellenére nem történt semmi a gyilkosok felelősségre vonására. Sőt a Kennedy-kormány ma jelentős anyagi támogatásban részesíti a tett kitervezőit az ENSz-en keresztül, Hammarskjöld főtitkár jóvoltából. Keresztülvitték az ország felosztását és ezzel megsértették az ENSz-nek a határozatát Kongó sérthetetlenségéről és függetlenségéről. Továbbra is hatalmon tartják azt a klikket, amelyik a nép akarata ellenére, a törvényes kormány erőszakos eltávolításává} tartja a kezében a hatalmat. KUBÁBAN ott folytatja adminisztrációnk, ahol az Eisenhower-kormány abbahagyta. Támogatja az ellenforradalmi mozgalmakat és mindent megírta: EöRSI BÉLA Most már tisztán láthatjuk, hogy a Kennedy- kormányzat liberális javaslatait a kongresszus meggyöngiti, vagy legalább is minden rendelkezésére álló eszközzel megkísérli azok elgáncsolá- sát. A déli államok urai és a nagytőke republikánus képviselői egyesülnek, hogy céljukat elérhessék. De nem ez a legnagyobb baj. Végeredményben osztályharcról van szó, melyben a munkások, a liberális városi emberek küzdenek a professzionális korrupt politikusok és a nagytőke képviselői ellen. De az igazi korrupt politikusok nem is a szövetségi kormányzatban, hanem az egyes államok kormányzatában találhatók. Robert S. Allen, aki valamikor Drew Pearson irótársa volt: “Our Sovereign State” (Független államunk) c. könyvében ir erről a kérdésről. Allen szerint az állami kormányzatokban meg lehet találni minden rosszat, annak legvégső forr májában, amit az emberi agy és kapzsiság csak produkálhat. Az állami szervek teljesen nyíltan a Nagy Üzlet szolgálatában állnak, az öregek, betegek és tehetetlenek ellátását érzés nélküli bürokráciával kezelik; a törvények betartásában és végrehajtásában csakis az osztályérdek szempontja érvényesül; a törvényhozó szervek nemcsak tudatlanságban szenvednek, de a parancsuralmat is elősegítik. , ' A törvényhozó szervek elsősorban megfosztják a lakosságot választási jogaitól. Erre minden módszer megfelelő. A fejlettebb városi lakosság képviseletét a legminimálisabbra csökkentik. A nagy városokban ma legalább a lakosság 60 százaléka lakik, de állami képviseletük csak 25 százalék. így a többség kisebbségbe jut. Jó példa erre Los Angeles városa, melynek az állami törvényhozásban csak egy szenátora van, ami 2% százaléknak felel meg, holott California lakosságának több mint 40 százaléka lakik Los Angelesben. A másik ok talán még fontosabb. Az állami szenátus és Assembly (alsóház) tagjait olyan rósz- szül fizetik, hogy képtelenek a választási költségeket fedezni. Egy-egy kapitalista csoport képviselőjétől ( lobbyist) kénytelenek támogatást elfogadni. Volt idő, amikor a szegény állami képviselő kénytelen volt felkérezkedni az autóra, hogy az állam fővárosába eljusson. Hogyan várhatjuk, hogy ezek az állami képviselők, vagy szenátorok* ellenállhassanak az őket megkörnyékező lobbyis- ták kísértésének ? tesz, hogy gazdasági nyomással és a propaganda erejével, megdöntse a forradalmi kormány hatalmát. Kennedy elnök, ugyanezen idő alatt, felhívással fordul Castro miniszterelnökhöz és szá- monkéri tőle a “forradalom elárulását”. Mivel árulták el Castroék a forradalmat? Talán azzal, hogy államosítani merték az amerikai monopóliumok hatalmas vagyonát, amit ezek a kubai nép dolgoztatásával szereztek, Batista diktátor jóvoltából? Vagy esetleg azzal, hogy jogot és földet adtak a hosszú évszázados elnyomás alatt nyögő parasztságnak? LAOSZBAN ugyancsak mereven ragaszkodunk a SEATO támogatásával hatalomba segített Boun Oum fasiszta kormányához és amerikai hadihajókat és katonaságot rendelt oda a hadügyminisztérium, hogy megfenyegesse a törvényes laoszi kormány támogatóit. Ezzel csak azt értük el, hogy a tömegek meggyiilölik államunkat ott a Távolkeleten. A haladó erők előnyomulását persze semmilyen fenyegetés nem tudja megállítani, és igy tanúi lehetünk annak, hogyan csúszik ki a föld a fasiszta seregek talpa alól. Ha jelenleg mérleget készítünk az elnökünk több mint két és fél hónapos uralmáról, akkor csak azt láthatjuk, hogy mig szólamokban a demokráciát, a szabadságot és békét hirdeti, a tetteiben ennek mindig éppen az ellenkezője érvényesül. Pedig hatalmas lehetőségek álltak és állnak még az elnök előtt. Hivatalba lépésekor az ország helyzete nem sokban különbözött attól a helyzettől, mint amikor Roosevelt foglalta el ezt a magas méltóságot. De mig ott, az első két é3- fél hónap alatt, történtek intézkedések, addig itt — ha szólamokban elhangzottak is ígéretek — csak az eddigi reakciós politika töretlen vonalát lehet felismerni. Az állami képviselők túlnyomó része a falusi, vagy kisvárosi lakosság szavazatával kerül a törvényhozásba, akiknél — munk4sellenes, reakciós mentalitásuk következtében — minden kiadás, bármennyire hasznos legyen is, ellenzésre talál. Az úgynevezett ‘‘States Right” (az uralkodó államok joga) a legfőbb pajzsa a reakciónak. Az államokban a magántőke meg tudta kaparintani a tengerparti olajforrásokat, az Orvosszövetség (AMA) meg tudja akadályozni a nemzet egészségügyi biztosítását, itt lehet harcolni a négerek iskoláztatása ellen, a folyószabályozások, a kiterjesztett társadalombiztosítás, a minimális munkabérek megállapítása, az olcsó lakások, az iskoláztatás nívójának emelése ellen. Minden államnak más ura van. Pl. Californiá- ban 20 évig két lobby volt az igazi ur: az alkoholos italok gyártói és a lóversenyek lobbyja. Ebben az államban állandóan emelkedik a bűnözők szá-v ma, de mégis a legnagyobb bűnnek az számit, ha valaki egy kis üveg pálinkát pár centtel olcsóbbán ad el. Bármilyen jó törvényt csakis ezeknek a lobbyistáknak a jóváhagyásával lehetett keresztülvinni. Earl Warren, jelenlegi főbíró, califor- niai kormányzó korában egyszer kijelentette, hogy a lobbyisták hatalma és befolyása nagyobb, mint a kormányzóé. Albany, N. Y.-ban a biztositó társaságok lob- by-ja volt a mindenható ur. Harrisburg, Pa.-ban a gyárosok szövetsége (Pennsylvania Manufacturer’s Association) volt uralmon. Little Rock, Ark. ma már az egész világon ismert város, itt a közmüvek tulajdonosai az igazi urak. Columbus, Ohio-ban a falusi érdekek egyesültek a nagy korporációkkal, s ezektől függ minden állami törvény megszavazása. A szerencsejátékok királyainak befolyása New Yorktól Floridáig, Louisianától Californiáig terjed. A lóversenyirodáknak (bookmakers) jobb sürgönyszolgálatuk van, mint az amerikai hadseregnek. A demokrácia legerősebb támasza ma a Legfelsőbb Bíróság. Ezután jön az uj kormányzat és a legutolsó helyen áll a kongresszus. Csodálatosképpen a szenátus liberálisabb, mint az alsóház (House of Representatives), aminek okát abban A liberális és munkástömegeknek első.feladatkén keresni, hogy a képviselőket 2 évenként választják és igy a lobbyisták erősebb befolyási gyakorolhatnak reájuk. ként az államok törvényhozásának megtisztitását kellene kitüzniök. A DEMOKRÁCIA LEGGYÖNGÉBB OLDALA: Az állami törvényhozás I
