Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-02 / 9. szám
12 HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Ifa. M. NEM VITA - CSAK VÁLASZ Elérkezettnek látom az időt, hogy néhány szóval reflektáljak az olvasóknak a magyarországi beszámolómra vonatkozó megjegyzéseire. A leközölt levelek legtöbbje az olvasók tetszését és megelégedését tükrözte vissza és ha szabad idéznem a lap minapi számából: “Olvasóink levelei — bár a Naptár teljes tartalmát szeretettel említik. — majdnem kivétel nélkül kiemelik Rév. Gross I,ászló külmunkatársunk brilliáns beszás mólóját, stb., stb.,” akkor arra a következtetésre kell jutnom, hogy a le nem közölt levelek többsége szintén kedvező hangon nyilatkozott a jelentésemről. Ezeknek a levélíróknak hadd fejezzem ki őszinte köszönetemet, ha már másért nem, hát azért, hogy barátságos, elismerő szavaikkal további biztatást és inspirációt kölcsönöztek e rovat szerény írójának. Ez a cikk elsősorban azoknak szól, akik bizonyos gyengeségeket, hibákat vagy tévedéseket véltek felfedezni a beszámolómban. Nem vitatkozni óhajtok velük, hiszen — mint Bódog András oly találóan kategorikusan kijelentette értékes hozzászólásában — tények felett nem lehet vitának helye, hanem inkább megmagyarázni a gondolatmenetet, amely engem a kifogásolt kitételhez vezetett. Igvhát sorbaveszem itt a vitatott pontokat abban az időrendben, ahogy azok a lapban megjelentek: E. Horváth önmagának mond ellent, amikor azt állítja, hogy kritikáimnak, “mellékzöngéje van,” hiszen ő maga elismeri, hogy “úgy barát, mint ellenség részére igen alapos magyarázattal szolgálok,” majd egy későbbi pontnál koncedálja, hogy “mindezek ellenére a cikk nagyon jó, mert a kritika mellett mindig ott van az alapos magyarázat.” A hibákat nem észrevenni: vakság volna. A hibákat felsorolni és a magyarázattal adós maradni: elfogultság volna. De a hibákat észrevenni és alaposan megmagyarázni — mint azt én tettem — igenis: tárgyilagosságra vall. Hol itt a mellékzönge ? Az egyik nagy amerikai város magyar újságjával állunk vitában már hetek óta az imperializmust illetően. A lap szerint mi helytelenül Írunk amerikai imperializmusról, mert ilyen nem létezik. Szerintük minden nagyszerűen menne a Földön, ha a kommunisták nem okvetetlenkednének a gyarmati és egyéb kérdések állandó felvetésével. Mikor mi erre kimutattuk, hogy mennyire a Wall Street és a mammutvállalatok használják ki Latin-Ameiika és Afrika, Ázsia gyarmati vagy félgyarmati országainak természeti kincseit és milyen döntő befolyásuk volt és van még a legtöbb ország kormányára, akkor a cikk írója azt állítja, hogy ez nem imperializmus, mivel nem az Egyesült Államok kormányának az uralma alatt állnak. Szerinte csak akkor beszélhetünk imperializmusról, ha háborús győzelem vagy fegyveres hódítás folytán tartja egyik ország a másikat a hatalmában, illetve elnyomása alatt. Ez az ami nem állja meg a helyét. A modern imperializmus nem jelent szükségképpen fegyveres hódítást. Elnyomás és gyarmati sorban él egy nép akkor is, ha egyetlen idegen katona sem tartózkodik a területén, de ásványi kincseit és termékeit kiviszik az országból és külföldi tőkések profitját növeli lakóinak kemény és nehéz munkája. Gyarmati függőséget és elnyomást jelent az is, ha megakadályoznak egy népet abban, hogy saját iparát felépíthesse és mezőgazdaságát modernizálhassa. Erre számtalan példát találhatunk La- tin-Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Nem véletlen, hogy Kuba népe szembefordult a Wall Street uraival, mikor eljutott arra a fokra, hogy elűzve zsarnokát, maga vegye kezébe gazdasági életének irányítását. Természetes, hogy a monopoltőkések nem nézik jó szemmel Castro miniszterelnök törekvését, hogy kiemelje országát az elmaradottságból és elnyomásból, amelyben az amerikai imperializmust szolgáló régi urai tartották. Az sem véletlen, hogy mi múltkori cikAMERIKAI MAGYAR SZÓ A “(gőcze)” jelzéssel megjelent hosszabbléleg- zetü levél Írójának nagyon hálás vagyok kitűnő nyelvezettel és mély átgondolással megirt bírálatáért. A kereseti viszonyokat tárgyaló fejezethez fűzött megjegyzéseivel tökéletesen megegyezem:-magam is azt tartom — és ezt nyomatékosan hangoztattam is! —, hogy semmiféle matematikai átszámítás sem ád reális képet az óhazai jövedelmekről. De valamilyen példát mégis csak használnom kellett illusztrációképpen! Hát én a hivatalos (nem-turista) dollár-árfolyamot használtam, de a “számvetés” végén siettem kijelenteni, hogy az egész kalkuláció fabatkát sem ér. Tehát lényeges, eltérés nincs közöttünk, hiszen mindketten ugyanarra a konklúzióra lyukadunk ki. . . Stephen Horváth kétségbevonja az 1800 forintos átlagfizetést. Ha figyelmesebben olvasta volna át a kereseti viszonyokról szóló részt, rájött volna, hogy én nem az átlagos munkás jövedelméről beszélek, hanem a gyáripari munkás átlagos keresetéről. A kettő pedig nem ugyanaz! Fenntartom, amit beszámolómban mondtam: a gyáripari munkás átlagkeresete (nyereségrészesedéssel és családi pótlékkal együtt) havi 1800 forintra rúg. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy Horváth munkástárs téved, amikor azt mondja: “De mint Rev, Gross is írja, a ruhanemű ára elég drága.” Én a ruhanemű áráról egy kukkot sem szóltam a jelentésemben... Szóval nem nagy figyelemmel olvasta át a beszámolót; két olyan dolgot olvasott ki belőle, ami nem is volt a szövegben ... Wm. K. nem tartja helyesnek azt a javaslatomat, hogy egy féltucat itteni magyar papot hívjanak meg egy otthoni látogatásra. Hát ez Ízlés és vélemény dolga. Kinek a pap, kinek a papné, kinek meg a lánya! Szerintem egy ilyen látogatásnak semmiféle káros következménye nem lehet. Bármilyen nagyfokú rosszindulat lakozna is ezekben a papokban, visszatértük után se terjeszthetnének súlyosabb rágalmakat Magyarországról, mint amilyeneket eddig terjesztettek. A legrosz- szabb esetben is csák azt folytatnák, amit eddig tettek — vesztenivaló tehát nincs. Viszont na- gyonis lehetséges, hogy egyikük-másikuk (s talán mindegyikük) lényegesen fpggváltozott véleménnyel fog visszatérni. Mindenesetre érdemes volna megpróbálni! Kozma Dénes fajén találta a szöget, amikor megállapítja, hogy egyes “megtért” ujanteriká- sok, akik megbántva érzik magukat, mert azt irkünkben éppen Kuba példáját hoztuk fel a modern imperializmus eszközeinek a bemutatására, mert itt került legjobban a felszínre ennek módszert Idéztük Listen Yankee C. Winght Mills- nek a Columbia University társadalomtudományi professzorának a könyvét. Wrightot senki nem gyanúsíthatja azzal, hogy kommunista. Ez a professzor mégis leírja, hogy az Egyesült Államok monopóliumai gyarmati sorban tartották Kuba népét, bár nem tartózkodott amerikai hadsereg az országban. A Guantanamo-öböl tengerészeti támaszpontját évi 3,000 dollárért bérli kormányunk Kubától. Ezért a városnagvságu földterületért, kevesebbet adtunk és adunk a kubaiaknak, mint amennyi egy közepes Park Avénue-i lakás évi bére. Ezt például minek lehet nevezni, ha nem imperializmusnak ? A U. S. News & World Report c. folyóirat szerint az Egyesült Államok tőkései az elmúlt 10 év alatt 32 milliárd dollárt fektettek be külföldi országokban, szerte az egész világon, különböző vállalkozásokba. Ezt azért csinálták, a polgári folyóirat szerint, hogy kijátsszák az itthoni szigorúbb adózást. Mig itt az Államokban “csak” 48 centet vághatnak zsebre minden dollár nyereség után, ha lefizették belőle az adót, ha külföldön hasznosítják tőkéjüket, akkor a külföldi fiókvállalatokból befolyó nyereség minden dollár profit után 70 vagy 80 cent. Ez a különbség abból ered. hogy az amerikai vállalatot a külföldi ország alig, sőt néhol egyáltalán nem adóztatja meg. A monopolkapitalisták tehát kiviszik tőkéjüket az országból és ezzel munkanélküliséget okoznak itthon. ők viszont hatalmas mértékben növelik profitjukat és vagyonukat és befolyásuk alá vonnak, gazdasági hatalmuknál fogva külföldi kormányokat és országokat. Nem csak azért előnyösebb nekik a tőkekivitel, mert mentesülnek az adó alól, hanem azért is, mert külföldön olcsóbb a munkaerő. Mi ez, ha nem imperializmus ? tarn róluk, hogy “nem vállalnak kockázatot,” még ma is csak a nevük kezdőbetűit vagy a keresztnevüket használják leveleik aláírásánál. A teljes és valódi név kiírása is egy neme a kockázat vállalásának... Tévedés ne essék: én hálás vagyok azoknak az olvasóknak a bírálatáért is, akik nem hajlandók velem mindenben megegyezni. Aláírom a szerkesztőségnek azt a bölcs megállapítását, hogy: “Aki ir, az tudja, hogy nincs súlyosabb sértés az író számára, mintha cikkét közömbösen fogadják”. Hiszen egy-egy bíráló levél éppen azt bizonyítja, hogy a szóbanforgó cikket a levélíró nemcsak elolvasta, hanem még érdemesnek tartja arra is, hogy a saját nézeteit — sok esetben nem csekély üggyel-bajjal — Írásba is foglalja. Ez az Író szempontjából elismerésnek, méltánylásnak számit! D“ meg kell érteni: a lelkiismeretes iró nem azért ír, nogy olvasói tetszését és megelégedését érdemelje ki. Az író célja: megírni, ami a lelkén fekszik, közölni a megfigyeléseit, meglátásait, hangoztatni a nézeteit, továbbadni az elgondolásait. Ha mondanivalói az olvasó tetszésével találkoznak, az iró boldog, mert a kedvező visszhangból arra következtet, hogy rajta kívül sokan mások is úgy gondolkoznak, mint ö. És ez jóleső érzés. Ebből azonban nem következik, hogy az olvasó nemtetszése boldogtalanná teszi az irót. Távolról sem! Akkor volna igazán boldogtalan a szerencsétlen flótás, ha nem írhatná meg, ami ki- kivánkozik belőle! Az olvasó tetszését jutalomnak tekinti, de a nemtetszést nem tekinti büntetésnek vagy megrovásnak. Az a fontos, hogy elolvassák a mondanivalóját! S igy ennek a rovatnak az írója egyáltalán nem veszi rossznéven Tirpák A. kanadai olvasótól sem, hogy nemrég igy nyilatkozott a lapban: “Az utóbbi levelemmel valami félreértés lehetett, mert én nem Írtam, hogy nem olvasom el a Rev. Gross és EHN kül- münkatársak cikkeit. Én igenis elolvasom azokat, de egy kicsit félve, mert hátha megint olyasmi lesz benne, ami nekem nem tetszik.” Hát EHN kolléga nevében nem beszélhetek, de a magam részéről szívesen vettem volna, ha Tirpák munkástárs egy kissé megokolta volna, miért “nem tetszik” neki egyik-másik írásom. És azt is érdekes volna megtudni tőle, miért kell “félni” attól, ami esetleg nem tetszik nekünk? A Magyar Szónak a halálát jelentené, ha csak olyan mondanivalói lennének, amik kivétel nélkül minden olvasónak “tetszenek:” Remélem: ez az állapot sohasem fog bekövetkezni. . . Thursday, March 2, 1961 Rendben van, mondja az említett polgári ma- -gyar lap, de ezek magánvállalkozások és igy ezeknek semmi köze az amerikai államhoz. Ez az a pont, ahol a nagytőke a legnagyobb tévhitben tudja tartani a tömegeket. A valóságban teljesen kézben' tartja az egész államgépezetet, a szenátusban és a képviselőházban tisztán az ő emberei ülnek. Egyetlen munkás vagy kisfarmer sincs a soraik között. A\sajtót és a hírközlés más eszközeit, mint pl. a rádiót és televíziót, teljesen az irányításuk és befolyásuk alatt tartják. Köztudomású a hadsereg főtisztjeinek és a nagyiparnak a szoros kapcsolata és szövetsége. Még Eisenhower elnök is kénytelen volt ezt beismerni legutolsó elnöki üzenetében. Jellemző, hogy csak akkor mert erről beszélni, mikor már távozott az elnökségből. Mig hivatalban volt nem szólt semmit róla, sőt maga is elősegítette kiépülését és elhatalmasodását ennek a szövetségnek. Látjuk tehát, hogy a törvényhozás és a végrehajtó hatalom nem is szólva a bírói szervezetről! teljesen a monopolkapitalisták kezében van, vagy befolyásuk alatt működik. Mégis sikerül a lakosság egy jelentős rétegében azt a benyomást kelteniük, hogy az állam nem osztályállam többé, hanem minden osztály egyenlő arányban részesedik vezetésében és irányításában és mindenki egyenlő eséllyel részesedik védelmében és juttatásaiban. Már pedig a közel hatmillió munkanélküli egyrészt és a milliárdos jövedelmek másrészt, élénken tanúsítják, hogy valami nincs rendjén az egyenlőséggel és a demokráciával az állam politi kaja körül. Miért sikerül mégis azt a hitet kelteni a tömegekben, hogy az állam vezetése és a monopóliumok az két különböző dolog? Hát ebben nagy szerei« van a propaganda szerveknek és köztük a sajtónak. így nyilván akarva-akafatlan magyar laptársunk is hozzájárul ennek a hitnek a terjesztéséhez, ezért is támad berniünket, hogy imperializmusról merünk beszélni. MI AZ IMPERIALIZMUS?
