Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-16 / 7. szám
Thursday, February 16, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ KINA NÉPE MEGKÜZD A SZÁRAZSÁGGAL A felszabadulás óta szervezik a szárazság elleni felkészültséget. — Kommunák tömegmunkával, városi munkástestvéreik segítségével, s vezetőik útmutatásával legyőzték az elérni csapást A Kínai Népköztársaság négy északi tartományát az elmúlt év junius-juliusában elkerülte az eső. Komoly szárazság állt, be. A termelőszövetkezetek tagjai erejük minden megfeszítésével, kitartó munkával a minimumra csökkentették az ebből eredő termésveszteséget. A legjobban sújtott terület Honan tartomány volt, amely 1959-ben is szenvedett a szárazságtól. Sem a tél folyamán, de még az azt követő tavaszon sem esett valamirevaló eső, egész júliusig. Régebben ez azt jelentette, hogy egy egészséges fűszál nem volt látható, a kiszáradt földet repedések tarkították, az éhező parasztság tízezer- számra hagyta el a falvakat és vándorutjukon koldultak ennivalót. 1942-ben olyan pusztító szárazság volt Honan- ban, hogy 3 millió ember halt éhen, mert 3,300,- 000 hektár földön semmi sem termett. 1960 még rosszabb év lett volna, mert 4,000,000 hektár termőföldet érintett a szárazság. De a szervezett milliók a harctérré alakított földeken felvették a küzdelmet a természettel. Lovang kerület tipikus példáját szolgáltatja ennek a küzdelemnek. A kerület Honan tartomány északnyugati részén, a Sárga-folyamtól délre több járásból és Loyang városból áll. Háromnegyed részét magas hegyek, esőmosta, meredek, agyagos dombok takarják, amelyek nem tartják az esővizet. A szárazság ezért mindig súlyos probléma volt. 1959 júliustól 1960 júliusáig e területen 12 teljes hónapig nem volt eső. A két utóbbi évben felépített vizmegőrző müvek segítségével a farmerek hősies munkát védtek a múlt év május- és júniusában, hogy a tavasszal elültetett kukorica, köles és gyapot palántákat megvédjék az elszáradástól és hogy elég nedvesen tartsák az őszi vetemények elültetésére szánt földeket. Törekvésük eredményeképpen 286 ezer hektáron fejlődött szépen a tavaszi vetés és 413,000 hektáron idejében vethették el az őszi kukoricát, édes krumplit és más veteményeket. “Ha az egek nem adnak vizet, magunk találjuk meg”, volt Lo.vang kerület parasztjainak jelszava. Mélyebbre ásták a kiszáradt folyók és források ágyát, uj csatornákat és víztartályokat építettek, uj forrásokat fedeztek fel és onnan vezették a vizet a kiszáradt dombokhoz. Felemelték a folyókat A Lovang kerületben a Lo,Ju, Yi és Chien folyók völgyei jó csatornázással vannak ellátva. E nyáron azonban víztartalmuk a rendesnek csupán egytizede volt. A folyamágyban laposan elterjedt víznek alig volt áramlóereje, a csatornák kiszáradtak, még a mentükön elterülő földeket sem lehetett öntözni belőlük. Hogy használhatóvá tegyék a meglevő vizet, az emberek fűzfavesszőből font, homok kő és szalmával töltött ideiglenes gátakat emeltek a folyóágyakon keresztül és ezeken a helyeken emelték a viz szintjét. A kiszáradt mederben addig és oly mélyre ástak, mig uj vizet találtak. A 200 km-es Lo folyón 40 helyen gyűjtötték igy össze a vizet. Yivang járásban, a I.o alsó folyásán a vízáramlás másodpercenként 1 köbméterre süly- lyedt. A töltésekkel felduzzasztott vizszint és a földalatti lelések meggyorsították a vízfolyást 3.5 köbméterre másodpercenként. így az öntözött földek leszűkítése helyett sikerült a parasztoknak kiterjeszteni az öntözést további 2,930 hektár területre. Hasonlóan jártak el a Sárga-folyammal. A rendes körülmények között Loyang kerületben, junius-juliusban két kilométer szélességben hömpölygő folyam, e nyáron 200 méter széles patakká szűkült. Mengtsin járásban, hogy a folyam, vizét az öntöző csatornák szintjére emeljék, néhány száz paraszt, mellig érő, gyorsan sodró vízben állva, tizenhét fahajót kötött egymáshoz, hogy egy mozgótöltés alapjául használhassák. A munkát néhány gyakorlott.ha jós irányításával végezték. Egyikük, egy fehérhaju és szakálla öreg, arról beszélt, hogy a hosszú évtizedek alatt, amit a Sár- ga-folyó partján eltöltött, emberek sohasem közlekedhettek a két part között hajó nélkül. “Azóta két felejthetetlen küzdelemnek voltam tanúja, amik e folyón lezajlottak”, emlékezett. “Az egyik 1947-ben történt, amikor a népi Felszabadító Hadseregnek segítettem az átkelésnél, hogy megtámadhassák a Kuomintang erőket, a második pedig a mostani harcunk, hogy győzedelmeskedjünk a szárazságon és megverjük az öreg eget.” Vizet a hegyeknek Loyang nyugati részén, a kígyózó Funiu-hegy- ség és magas agyagdombok vidékén, a kommunák a már régebben megépített viztárlókkal és az előző nyáron gépesített források segítségével vették fel a harcot a szárazsággal. A két utóbbi évben hat nagy, egyenként 50 kilométernél hosz- szabb, csatornát épitettek. Fáradságos munkával a hegyeken keresztül vájták mindegyiket. Egyes helyeken hegycsúcsok felét kellett lemetszeni, másutt 100 és ezer méter hosszú alagutakat fúrtak, hogy a sok kilométerre levő tárolókból elvihessék a vizet a dombok lejtőire. A Weihsing-csatorna, a Hsinan járás északi részén, mint egy mesterséges óriási sárkány, 51 tárolót fűz egybe és a Chien- folyóból 10,000 hektár termőföld öntözésére vezeti az áldásthozó vizet. A Mangshan vidéket “tüzes sárkánygerinc”- nek hívták, mert olyan száraz volt. A felszabadulás előtt itt nem létezett mesterséges öntözés. A Weihsing-csatorna felépítésével a nép annyira megbecsülte a viz minden cseppjét, hogy nagyon' gazdaságosan bánt vele. “Kerüljön a vízgyűjtőbe minden cseppje, ahonnan ezer sugárban küldhetjük a mezőkre”, volt a jelszó. Júniusban, amikor a szárazság már komoly arányokat öltött és a Chien-folyó medre kiszáradt, a vízgyűjtőben több mint négymillió köbméter viz volt. Az újonnan öntözött földeken a korábban vetett kukorica és köles jól nőtt és izmosodott. Más hegyvidékeken, ahol a viztárolás még nem volt kifejlődve, a kommunák megszervezték az uj források felkutatását és ásását és gépesített szivattyúállomásokat állítottak fel. Régebbi években a szárazság beálltával, fazekak, tálak, tolókocsik és vállfák segítségével hordták a vizet, de ebben az évben a kommunák már vásárolhattak szivattyúkat, motorokat és más öntöző készülékeket. Például Lingpao járásban, a sárga fennsíkokon, 36 szivattyúállomást épitettek a szárazság elleni harc tetőfokán. Az erős szivattyúk a Sárgafolyamból 100 méteres magasságba vitték a vizet 5,333 hektár kukorica és földimogyoró öntözésére. Uj vizforrások kiaknázása volt a hegyvidék másik módszere a szárazság elleni küzdelemben. Ju- yang járásban, a Funiu-hegység északi lejtőin “száz csermelyt minden tiz embernek” kampányt indítottak. 19,000 ember ment e hegyekbe és több mint 3,400 forrást fedeztek fel. 400 csatornát épitettek “betakarítani e jó termést”. A kommunák olyan jól szervezték meg a munkát, hogy 7,600 hektár tavaszi vetést öntöztek meg és 5,400 hektáron végezték el sikeresen az őszi vetést a szárazság első hónapjában. A jólvégzett munkáért a kerület a “Vörös Zászló Járás” kitüntetést adta Juyangnak. A kommunák szervezett ereje Az egész küzdelem alatt ismét kidomborodott a kommunák ereje, amely a természeti csapásokat is képes volt legyőzni. Nem értek volna el eredményt, ha az előző években nem folytattak volna széleskörű kampányt és munkát a viztárolás érdekében, vagy ha a krízis alatt a munkaerőt nem szervezték és osztották volna be hozzáértéssel. A kommunák megszervezése előtti években az egész Loyang kerületben csupán 133,300 hektáron, vagy a farmterület 17 százalékán léteztek öntözőmüvek a szárazság elleni biztosításra. Az utóbbi két évben, a már említett hat nagy csatornán kívül, számos vízgyűjtő medencét, közepes vagy kisméretű csatornát és forrást ástak a kommunák tagjai. Az eredmény: 34 százalékkal növelték az öntözött területet. 1960-ban még több tárolót és csatornát épitettek, gépesített forrást és szivattyúállomást létesítettek a hegyvidéken. Csupán ebben az évben 40 százalék lósrejü me- chanizálással szaporították az 1949—1959 közötti években létesített öntözési felszerelést. Egyhar- maddal növelték az öntözött terület nagyságát. A kölcsönös kisegítés fontos szerepet játszott. Tiz járás adatai mutatják, hogy 150,000 ember vett részt a nem saját kommunája vagy brigádja munkájában. A Laocheng, Nantsaichuan és Chechen kommunák Yenshih járásban 10,500 főnyi munkaerőt küldtek a szomszédos Litsun és Ta- kou kommunák kisegítésére, öntöző csatornák építésére. A rohammunka következtében sikerült a két kommuna őszivetését idejében befejezni. A külön munkaerővel és a sajátkészitményü felszerelésekkel, a kommunák a hegyes-dombos vidéken forrásokat, fúrhattak, amit máskor lehetetlenségnek tartottak volna. Sokoldalú segítség A szárazság elleni küzdőfronton a kommuna tagjai ott találták a kommunista párttitkárokat. Vállalták a legcsomósabb kérdések megoldását, együtt éltek, ettek és dolgoztak a farmerekkel. Példaadásukkal nemcsak bátorították az embereket, hanem munka közben alkalmuk volt megismerkedni minden problémával. A szárazság kezdetén Chi Pei-chun, Yiyang járás párttitkára egy kommuna párttitkárokból és más tisztviselőkből álló csoporttal vizkutatásra indult. 300 km-t jártak be, 7 folyó és patak, 44 vízmosás nyomán 17 hegyet másztak meg és 3 nap alatt 480 uj forrást találtak. Ezzel uj reményt vetve a népbe, amely kétségbe volt esve, mivel emberemlékezet óta most első ízben száradt ki a Koupong-folyó. Ekkor ők is bizalommal indultak uj források felkutatására. “Chi titkárt a Vizek titkárának kellene nevezni”, mondották. “Mintha a viz lába nyomán fakadna, még a hegyre is utána folyik”. De a farmerek máshonnan is kaptak segítséget. Városi szövetkezetek, állami gyárak kb. 30,- 000 technikust küldtek ki a vidékre, akik javító műhelyeket állítottak fel és minden segítséget megadtak a szárazság leküzdésének munkájában. Az üzemekben maradt munkások túlóráztak, hogy a szükségnek megfelelő szivattyúkat és motorokat elkészítsék. Mások a felszerelések gyors elszállításában segédkeztek. Egészségügyi személyek orvosi felszerelésekkel siettek a harci frontra és ha szakmai téren nem volt elfoglaltságuk, beálltak a munkások közé. Irodai munkások, hivatalnokok, katonák, tanítók, diákok mind elmentek segítő kezet nyújtani. Ez a hatalmas támogatás nagyban bátorította a farmereket és valódi segítséggel járult a Loyang kerület népeinek kemény munkájához, hogy győzedelmeskedjenek a szárazság felett. Fordítás “China Reconstructs”-bóI _____________________________5_ A KÖZPÉNZEK TÉK0ZLÓJA New Y'ork államban széleskörű vitát és felháborodást okozott Rockefeller legújabb terve, hogy az adófizetők pénzét alkotmányellenesen és tékozlóan magánkézben levő és egyházi tulajdont képező felsőiskolák megsegítésére fordítsa. Rockefeller furfangosan úgy fogalmazta meg a tervét, mintha a közoktatást és a diákokat segítené vele. De még felületes vizsgálatra is kitűnik, hogy nem az arra rászoruló tanulók kapnák a se- gitséget, sem pedig a közpénzekből fenntartott intézmények. Rockefeller ugyanis 200 dollár évi állami segélyt adna minden olyan tanulónak, aki 500 dolláron felüli tandijat fizet, tekintet nélkül arra, hogy rászorul-e és tekintet nélkül arra, hogy milyen intézetbe jár. A New York állami főiskolai igazgatótanács (Board of Regents) tudomására hozta Rockefellernek, hogy a tervet alkotmányellenesnek tartja azon az alapon, hogy a megsegítés feltételei kizárólagosan olyan tanulóknak juttatnák a segélyt, akik magán vagy egyházilag támogatott intézményeknek a diákjai. Már pedig az ilyen korlátozás megsérti az Egyesült Államok alkotmányának azt a rendeletét, amely megtiltja, hogy állami pénzalapból támogassanak ... “közvetve, vagy közvetlenül, segítség vagy fenntartás céljából. . . bármilyen iskolát vagy oktatási intézményt, amely részben vagy teljesen bánnelyik vallás ellenőrzése vagy vezetése alatt áll”. Országunk alapitói előreláthatóan magánügyként minősítették a vallást. Az alkotmányt és törvényeket úgy szerkesztették meg, hogy elválasztották az egyházat az államtól. Ezzel az egyház befolyását próbálták kirekeszteni az államvezetésből. Rockefeller tervét számos közéleti vezető és szervezet kifogásolja. A kormányzó azonban egy sajtókonferencián ragaszkodott tervéhez és kijelentette, hogy az ajánlatát úgy fogja megszövegezni, hogy az alkotmány szabályait ne sértse meg. mw\wvnwwwwwt»twwwwwvwv«‘' JELENKORI Történeti Intézetet alapítottak Bécsben. Az intézet alapos kutatás s a még élő kortársak adatai alapján az első és a második osztrák köztársaság történetét készül kiadni.
