Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-18 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, August 18, 1960 Iá KI ÖLTE MEG ROSEM ARIÉT? 1957 október 29-én este saját selyemharisnyájával megfojtották Rosemarie Nitribittet, a frankfurti éjszakai élet leghirhedtebb és legdrágább kurtizánját, dúsgazdag üzletemberek szeretőjét. A frankfurti rendőri ügyből világraszóló botrány lett, Nitribitt kisasszony rejtélyes történetét már két film is vászonra vitte, s most a frankfurti biróság tárgyalótermében ott ül a vádlottak padján Heinz Pohlmann, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő tekerte a szép szőke prostituált nyakára a harisnyahurkot. Egy “kisember” a vádlottak padján A nyugatnémet közvélemény nagy érdeklődéssel várta, hogy a filmekről már jólismert történetet hogyan pergetik majd le ismét a frankfurti tárgyalóteremben, és vajon végre fény derül-e a gyilkosság egész hátterére: “E tekintetben bizonyos csalódást keltett — jegyezte meg a Welt című nyugatnémet lap —, hogy a vádlottak padján egy kis kereskedelmi ügynök ül, nem pedig legalábbis egy vezérigazgató”. “Mädchen Rosemarie” ügyfelei ugyanis köztudomás szerint a gyárigazgatók és trösztvezérek, a bonni kereszténydemokrácia legpatinásabb képviselői és legujsütetübb újgazdagjai köréből kerültek ki, akik szemrebbenés nélkül fizették meg Rosemarie kegyeiért a nem egy esetben több ezer márkára rugó tarifát: mint mondják, Rosemarie legnagyobb ötlete az volt, hogy ő került a. legtöbbe —- igy biztosította klientúrájának “exkluzivitását”. Erről a per során — még alább szó lesz róla — jellemző részletek kerültek napvilágra . . . Pohlmann, a 39 éves kereskedelmi utazó, aki csalások és sikkasztások miatt már többször ült börtönben és a háború idején fosztogatásért is elitélték, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közvetlenül Rosemarie Nitribitt meggyilkolása után hirtelen költekezni kezdett, kifizette adósságait, luxusautót vásárolt, néhány nap alatt 18 ezer márkát költött el. Pohlmann elismerte, hogy a gyilkosság napján járt Rosemarie lakásán, de tagadta, hogy ő ölte meg a lányt. Azt állította, (hogy amikor egy vendég érkezett Nitribitthez, ő a konyhán keresztül kiosont a lakásból. A titokzatos férfilátogatónak azonban a rendőrség szerint kétségbevonhatatlan alibije van; nevét a rendőrség diszkrécióból titokban tartja... Hallgatni — márka Pohlmannt 9 hónapig tartották előzetes letartóztatásban, majd bizonyíték hiányában szabadlábra helyezték. A kereskedelmi ügynök egyfelől azt állította, hogy a 18 ezer márkát “megtakarította”, másfelől azzal fenyegetőzött, hogy ha pert indítanak ellene, nyilvánosságra hozza Nitribitt szeretőinek névsorát... A szabadlábra került Pohlmannt megrohanták a riporterek, a filmvállalkozók szerepet ajánlottak neki a Nitribitt- ügyről szóló filmben, és több nyugatnémet képes magazin kéi't tőle cikksorozatot... Az első cikk meg is jelent a Quick cimü lapban, de Pohlmann riporteri tevékenységének hamar vége szakadt. Újra letartóztatták, és korábbi szélhámosságaiért 16 hónapi börtönre ítélték, a szenzációhaj- hász képes lapokat pedig meggyőzték arról, hogy okosabban teszik, ha lemondanak Pohlmann leleplezéseinek közléséről. Erről a Pohlmann-per mostani tárgyalásán derült ki egy és más... A Quick első cikke természetesen óriási szenzációt keltett, a cikksorozatot jó néhány külföldi botrány-krónika már előre megvásárolta. A folytatás azonban elmaradt. Vajon miért? Az ügyész hirtelen nekiszegezte Pohlmann-nak a kérdést: — Miért mondotta vizsgálati fogsága idején két rabtársának, hogy 250,000 márka hallgatási dijat ajánlottak fel magának? Pohlmann válaszul elmondta, hogy a börtönben éppen a cikksorozatot irta, amikor az első MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy ebben a hónapban lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $................................-t Név; ...................................................................... Cim: ...................................................................... cikk megjelenése után felkereste egy hamburgi ügyvéd. Ez egy bizonyos Herr Hansen megbízásából felajánlott neki 250,000 márkát, ha nem tesz említést Rosemarie bizonyos rendszeres látogatóiról. Természetesen a titokzatos “Hansen ur” fiktiv személy, akinek igazi nevét ismerik ugyan, de ezt senki sem vallja be: aki ennyit ajánl bizonyos diszkrécióért, annak a keze messzire ér. . . Pohlmann sem volt hajlandó bővebb magyarázattal szolgálni, csak annyit mondott, hogy az ajánlat, sajnos, 50,000 márkára esett, de ezt sem kapta meg, mert a Quick végül is nem volt hajlandó közölni a cikkeket. A lapot a legnagyobb ipari trösztök nevében megfenyegették, hogy azonnal megvonják a kiadóhivataltól a hirdetéseket, ha folytatja a Pohlmann-sorozatot. És a tőkéssajtó a hirdetésekből él; a lap az öngyilkosság helyett a hallgatást választotta. Pohlmann és a Quick hallgatása beszédesen vall arról, milyen hatalmas erők érdekeltek abban, hogy sose derüljön fény Rosemarie halálának hátterére. “Micsoda aggodalom szorongathatja azoknak a nyugatnémet iparmágnásoknak a szivét, akik bejáratosak voltak Rosemarie bu- doárjába! — Írja a párizsi Libération. — Micsoda botrány lenne, ha a vádlott vagy az egyik tanú hirtelen beszélni kezdene az acélgyáros Herr X., vagy a szénbáró Herr Y. kocsijáról, amelyet várakozni látott Rosemarie lakása előtt! Nem, nem beszélhetnek azok a tanuk ,akik megesküsznek a biróság előtt, hogy csakis” a szinigazat vallják. Bizonyára okuk van rá, hogy megfogadják azt a tanácsot: legyenek diszkrétek...” A Nitribitt-film szerint Rosemarie rejtett magnetofonra vette fel látogatóinak bizalmas szavait és ezzel zsarolta őket. Amikor már túl sok kereszténydemokrata politikus imádkozott azért, hogy bár kerülne valahogyan a pokol fenekére az a magnószalag, amely Nitribitt díványa alatt megőrizte a keresztény erkölcsöknek némileg ellentmondó nyilatkozatait, amikor már túl sok trösztvezér számára volt súlyos fenyegetéssel egyértelmű a megörökített fecsegés, Rosemarie a halál árnyékába került. Hogy Rosemariet Pohlmann ölte-e meg, vagy másvalaki, végeredményben nem sokat számit: a gyilkos csak eszköz volt X. és Y. urak kezében, akik elhatározták, hogy Rosemarie Nitribittnek örökre el kell hallgatnia. Pohlmann azzal védekezett, hogy neki nem kellett volna dulakodnia a lánnyal, ha meg akarta volna ölni; pedig kétségtelen, hogy a leány halálát elkeseredett élet-halál harc, vad dulakodás előzte meg. — Ha én lennék a gyilkos — mondotta Pohlmann pár nappal ezelőtt a tárgyalás harmadik napján —, nem lett volna verekedésre szükség. Én 100 kilós vagyok és Rosemarie csak 55 kilót nyomott. Legyűrtem volna minden különösebb erőfeszítés nélkül... Kennedy terve az idős polgárokkal John Kennedy demokrata elnökjelölt szenátor olyan törvényjavaslatot támogat a szenátusban az idős polgárok egészségügyi ellátására, amely a társadalmi biztosítási rendszerre volna alapítva ugyan, de csak 68 évet túlhaladott és társadalmi biztosításra jogosult egyénekre bírna érvénnyel. Az ehhez szükséges pénzalap megteremtése céljából felemelné a társadalmi biztosítási adót fél százalékkal, amit a munkás és munkáltató közösen fizetne. A szenátus pénzügyi bizottsága előtt van a javaslat, amely egy a kongresszus által már elfogadott javaslatot is tárgyal, amely ennél is szü- kebbkörü egészségügyi szolgálatot helyez kilátásba, teljesen elkülönítve a társadalmi biztosítástól, s amelyet a kormány és az állami adminisztrációk közösen fizetnének. Ezen utóbbit Nixon és a republikánus párt támogatja. A Kennedy-j avaslat sok pontban eltért a Fo- rand-javaslattól. A kórházi kezelésre szorult beteget 75 dollár előzetes lefizetésére kötelezné, 180 napos határidőt szab a kezelésre, nem fizetne sebészetet és a 68 éves korhatárral 9 millió egyénre terjesztené ki a szolgálatot. A Forand-javaslat semmi fizetésre nem kötelezné a beteget, 60 napos kórházi kezelést, fizetett sebészetet biztosítana és a 65 éves korhatárral 13 és fél millió egyénre terjesztené ki a szolgálatot. Hol van Nitribitt kisasszony fekete notesze? A vádlott Rosemarie egyik barátnőjére igyekszik terelni a gyanút, és azt állítja, hogy távozása után még több látogatót is fogadhatott Rosemarie... A biróság tanúként ki is hallgatta Rosemarie egyik utolsó “vendégét”: Siegfried Veld- mannt. Veldmann azonban azt állítja, hogy amikor 1957 október 29-én délután fél 4 órakor elhagyta Rosemarie lakását, a kurtizán vidáman búcsúzott tőle. “Arra is emlékszem, hogy meztelenül ült a díványon és rizsfelfujtat evett” — fűzte hozzá a precíz Veldmann ur. A tanú emelt fővel távozott, mert a törvény- széki orvosszakértők megállapították, hogy Rosemarie halála fél 4 és este 7 óra között következett be. Más tanuk Rosemarie életéről és szokásairól vallottak, de anélkül, hogy egy lépéssel is közelebb vezettek volna a gyilkosság titkához. A kurtizán barátnői szerint Rosemarie egy fekete bro- kátkötésü noteszbe gondosan feljegyezte nagyhatalmú szeretőinek névsorát és telefonszámait — de a fekete notesz hollétét homály fedi. Renate Nalepa, aki Nitribitthez hasonlóan a telefonkönyvben “manekenként” szerepelt, elmesélte: kolléganője annyira szerette a pénzt, hogy gyakran meggondolta magát és utólag az amúgy is magas “honorárium” többszörösét is megkövetelte— és a megzsaroltak mindig fizettek. Fény derült Rosemarie “szakmai módszereire” — és egyszersmind a “puritán” nyugatnémet nagyburzsoázia erkölcsvilágára is. Rosemarie 24 éves volt, amikor megfojtották. Szülővárosából, Düsseldorfból azért tette át székhelyét Frankfurtba, mert az amerikai megszállók itt állítólag bőkezűbbek voltak, mint másutt. A fiatal prostituált elhatározta, hogy mindenáron “érvényesül”. Azt mondják, a Ruhr-vidék egyik legnagyobb ipari dinasztiájának egyik tagja hozta “divatba” és vezette be az “előkelő társaságba”. Rosemarie a járdáról gyorsan felkerült a frankfurti “úri negyed” egyik luxuslakásába, ahol a lakosztály fő helyét egy “extraméretü” dívány foglalta el. A divatos kurtizán luxus-sportkocsin “sétált”: piros Mercedesét egész Frankfurt ismerte. Az “ismerkedés” módszere eredeti volt: Rosemarie megelőzte a legdrágább autókat vezető magános úrvezetők kocsiját, autójukat leszorította a járda széléhez, sőt, néha a két kocsi sárhányóját össze is akasztotta: a “karambol” után telefonszámával búcsúzott. Amikor már kialakult válogatott baráti köre, csak fel kellett őt hívni: a “Rebecca” jelszó elegendő volt. Az amerikai mintára működő frankfurti “call- girl” élete és halála a gyorsan nyert pénz, a korrupció, az erkölcsprédikáló kereszténydemokrácia mögött meghúzódó prostitúció szomorú jelképe. Rosemarie Nitribitt, a túl sokat tudó gátlástalan luxuskéj nő drámája rávilágít arra a fertőre, amely a nyugatnémet “gazdasági csoda” napja alatt bűzlik. Az eset fellebbenti a függönyt a “nitribitti mocsárvilágról”. R. I. A VILÁG KUKORICA TERMÉSE WASHINGTON. — A “Foreign Agricultural Service” adatai szerint a világ kukorica termése 1959-ben rekordmagasságot ért el. Ez iroda adatai szerint a múlt évben az egész világon 7.9 billió bushelt termeltek, aminek 55 százalékát, vagyis 4.4 billió bushelt az Egyesült Államokban termelték. KIPRÓBÁLTÁK LONDON. — A mindenkori angol miniszterelnökök nagyhírű lakását, a “No. 10 Downing Street” jelzésű palotát otthagyta Harold Macmillan miniszterelnök, mert a 300 éves épület már annyira elgyengült, hogy az összeomlástól lehetett tartani. Az épületet újjáépítik, ami 2 évet vesz igénybe. Csak most hozták nyilvánosságra, hogy a mocsaras talajra épített palota fundamentuma any- nyira meglazult, hogy sok helyen gerendákkal kellett alátámasztani és amikor a miniszterelnök vendégeket fogadott, speciális őrök figyelték az összeomlás jeleit, hogy az épületet azonnal kiürítsék. Ugylátszik, hogy ott az előkelő politikusok és vendégeik súlyával próbálták ki az épület biztonságát. , n lg*
