Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-11 / 32. szám
Thursday, August 11, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 A Habsburg-^kérdés” A Habsburg-uralkodók már több mint 40 éve letűntek Európa történetéből, de arra még van erejük, hogy politikai pártokat egymásnak ug- rasszanak, ha érdekük úgy kívánja. Ez történt ugyanis az elmúlt napokban Ausztriában, a Habsburg-uralkodók ősi országában. Itt két kb. egyforma nagyságú politikai párt, a konzervatív néppárt és a szociáldemokrata párt, tartja kezében a hatalmat a második világháború óta, koalíciós alapon. Most a Habsburg-kérdés szembefordította őket egymással. A probléma kettős. Az első Ottó, Habsburg főherceg — aki igényt tart az osztrák trónra, melyről még apját Károlyt elkergették 1918-ban —, Ausztriába való visszatérési jogát foglalja magában. A Habsburg herceg jelenleg Pockingban, egy bajor faluban él egy órányira Münchentől. A második a családi vagyon visszaadása, amire Ottó, és ugyancsak a Habsburg-Lotharingia-i házból való másik 124 örökös, igényt jelentett be. A 40,000 akker birtok legértékesebb részei erdők. A földbirtok értéke 30,000,000 és 40,000,000 dollár között van. A második kérdés az, ami a jelenlegi politikai harcot kiváltotta. Raab, a Néppárt részéről azon a véleményen van, hogy adják vissza a családi vagyont és ezzel a problémát egyszersmindenkor- ra rendezzék. A szocialisták azt állítják, hogy a Habsburg- vagyon kérdését már 1918-ban véglegesen rendezték, amikor az egészet államosították. Kijelentették, hogy az örökösök egy fillért sem fognak kapni, és soha nem térhetnek vissza Ausztriába, mint privát polgárok, hacsak Ottó alá nem ir egy olyan lemondási okmányt, ami elfogadható a kormány és a parlament számára. Raab kancellár azt állítja, hogy az államosítás csak a korona-birtokokra vonatkozott és ebbe nem foglalható bele törvényesen a magánbirtok. Az utóbbit a 18. században alapították, hogy a Habsburg-uralkodók és az uralkodóház családtagjainak a személyes kiadásáról gondoskodjanak. A kancellár tehát úgy okoskodik, hogy ezek a családi birtokok, amelyeket az osztrák kormány a 30-as években visszaadott a Habsburgoknak és a nácik elvettek később, most jogosan illetik meg ismét a Habsburgokat. A szocialisták azonban úgy gondolkoznak, hogy mikor a háború előtti önkényuralmi kormány visszaadta a vagyont, ezt nem a parlament beleegyezésével tette és ez a cselekedete törvényellenes volt. A konzervatív beállítottságú néppárti politikusok még szentimentális érzéseket is szeretnének felkelteni az egykori császári család leszármazottja iránt, és azzal érvelnek, hogy szegény főherceg, feleségével és 5 gyermekével nagyon szűkös körülmények között él. A szocialisták újságja az Arbeiter Zeitung rámutat arra, hogy ha igy áll a helyzet, akkor Ottó elmehetne dolgozni. Mint Károly császár fia, neveléséről főurian gondoskodtak, sőt ő még néhány könyvet is irt az európai politikáról. Biztos akadtak olyanok, akiknek érdekében állt finanszírozni a könyveit. Tehát folytathatná a pénzkeresés ilyen formáját. A főherceg, aki jelenleg 47 éves sokat utazik Nyugat-Európában, hogy híveket szerezzen elképzeléseinek, amelyek nem különböznek a régi Habsburg birodalmi álmoktól, egy jónéhány Kö- zép-Európa-i ország uralmuk alatt való egyesítésétől. Ausztrián kívül Jugoszlávia, Csehszlovákia és Magyarország lennének azok az országok amik re uralmát ki szeretné terjeszteni. Szerencsére ezekben az országokban olyan kormányok vannak hatalmon, amelyek még jól emlékeznek arra, mit jelentett a Habsburg-uralom népeik számára. Ezért a leghatározottabban tiltakoznak minden oly kísérlet ellen, amely arra irányulna, hogy a Habsburgokat visszacsempésszék Ausztriába, akiknek igy több alkalmuk volna továbbszőni terveiket a régi Osztrák-Magyar Monarchia felújítására. Ottó hívei Bécsben azt állítják, hogy ő bízik abban, hogy rövidesen sikerül megragadnia a hatalmat Ausztriában, hasonlóan ahhoz, ahogy De Gaulle megszerezte Franciaországban. Ausztria szerinte az összeomlás szélén van, a nép megundorodott a politikai pártoktól és egy olyan magafajta politikusra vár, aki kívülről jön az országba, hogy rendbehozza a dolgokat. A Habsburg-kérdés azok közé tartozik, amelyek a legmélyebben és ép ezért a legérzékenyebben érintik a magyar népet. 400 éven keresztül uralkodtak az országban Ottó ősei és uralmukhoz rengeteg kiontott magyar vér tapadt, nem beszélve azon szörnyű szenvedésekről, amelyeket elnyomó politikájuk okozott a népnek. Ezért úgy érezzük jogunk van hozzászólni a Habsburg-iva- dék és az osztrák politikai pártok vitájához. Tesszük ezt azért is, mert vannak magyarok, akik talán hallják emlegetni a “régi szép ferenc- józsefi időket”, amikor a Habsburgok uralkodtak. Tehát nézzük meg honnan is származik az a vagyon, ami felett a vita folyik. A Habsburgok hívei azt állítják, hogy a személyes vagyon, amelynek még a 18. században megvetették az alapját, jog szerint illeti meg a volt uralkodók örökösét. Magyarország ebben a században már teljesen az osztrák uralkodóház fennhatósága alá került. Természetesen a Magyarországról befolyt jövedelmek is a* császári kincstárba folytak be. Éppen a 18. század az, amikor Bécs hatalmas jövedelemre tett szert szülőföldünk fokozottabb kizsákmányolása folytán. A történelemkönyvekben olvashatj uk — nem muszáj háború utáni tankönyvet használnunk erre a célra, mert még a háború előttiek nagy része sem tagadhatta — hogy Mária Terézia, majd II. József mindent megtettek*annak érdekében, hogy a magyar ipar és kereskedelem fejlődését megakadályozzák és az országot gyarmatukként kezeljék. Ezáltal a kifejlődő osztrák ipar, mivel nem volt versenytársa, hatalmas nyereségre tett szert a gazdaságilag elmaradt Magyarországon, Az osztrák kereskedők és gyárosok által bezsebelt összeg jelentős része pedig adók utján a Habsburgok kincstárába vándorolt. A Mária Terézia által megkezdett politikát követték aztán a későbbi utódok is az egész Habsburg-uralom folyamán. Ferenc József alatt például az osztrákok által irányított vámpolitika azt a célt tartotta szem előtt, hogy Magyarországon az ipar kibontakozását még lehetőleg csirájában elfojtsa és szülőföldünket az osztrák tőke nyersanyag és élelmiszerraktárává süllyessze. Ebben a törekvésükben híi segítőkre találtak a magyar nagybirtokos arisztokráciában. így állt elő az a helyzet, hogy a földdel nem rendelkező parasztság nagy részének, akikre a nagybirtoknak már'nem volt szüksége, nem jutott munka sehol. A felesleges falusi lakosságot a városoknak kellett volna felszívniuk, ahol a fejlődő ipar ad munkát. De Magyarországon a Habsburgok politikájának következményeként nem volt olyan kiépült ipar és kereskedelem, amely ezt lehetővé tette volna. Ezért volt kénytelen másfél millió ember vándorbotot venni a kezébe, hogy otthagyva családot és rokonokat, idegenben keressen megélhetést magának. Mig a magyarok fogytak, a Habsburgok gazdagodtak. Természetesen nemcsak az úgynevezett koro- na-vagyon nőtt, hanem jócskán gyarapodott a FEGSÉRLÉS HELYETT Kevés ember látja tisztán, hogy egy békés világban mit lehetne építeni azzal az óriási összeggel, amelyet évről-évre a háborús készülődések emésztenek fel. Egyedül Amerikában több mint 40 billió dollárt fecsérelünk el háborús készülődésre, ami naponta 110 millió, óránkint négy és fél millió és percenkint 76 ezer dollárt jelent. Ez csupán Amerikát terheli; az összes nemzetek két és félszer ennyit fecsérelnek hadi szerszámok gyártására minden esztendőben. E. U. Condon, a Washington University tanára bizonyos összehasonlításokat csinált és érdekes kimutatást készített arról, hogy miképpen lehetne a hadiszergyártásra elköltött billiókat hasznosan felhasználni. A világhírű Boulder Dam, amely éltet-adó vizünket szolgáltatja, 200 millió dollárba került — amennyit jelenleg két nap alatt költünk hadiszerek gyártására. Tavaly adták át a forgalomnak a St. Lawrence csatornát, amelyet hosszú évekig terveztek és amelyen oce- ánjáró hajók közlekednek a Nagy Tavakig. Építése 500 millió dollárba került, amit mi egy hét alatt háborús készülődésekre költünk, ez tehát több mint amibe az a hatalmas csatorna és a Boulder Dam együtt került. Hadiszerekre elköltött egy havi összeg bőségesen elegendő lenne ahhoz, hogy az Egyesült Államok minden megyéjében uj, egymillió dolláros kórházat építsünk. És amit mi három hónap alatt háborús készülődésre fecsérlünk elegendő lenne ahhoz, hogy tízbillió értékű elsőrangú autó- utat építsünk — adósságmentesen. magánbirtok is. Hasonló az eset egy kabáthoz* amelynek két zsebe van és a kabát gazdája sok pénzt gyűjt össze. Ha már sok ezüst és aranypénz az egyik zsebben, ugv átrak belőle a másik zsebbe is, hogy meglegyen az egyensúly és ne huzza le az egyik oldal a másikat. Sőt attól sem kell nagyon félni, hogy az 1918-as összeomlás után talán teljesen pénz nélkül maradtak a Habsburgok, mert el kellett hagyriiok Ausztriát és ott hagyták a hatalmas értékű ingatlanokat. Amióta az osztrák nép dühe elől menekülve külföldön élnek, legtöbbnyire a legdrágább luxushotelekben laktak fejedelmi lakosztályokban. Valakinek kellett ezekért fizetni a számlát. Azt hisszük nem árulunk el titkot, ha megsúgjuk, hogy ki viselte eltartásuk költségeit: a nép. Ennek a költségén éltek már évszázadok óta: az osztrák, a cseh, a jugoszláv és nem utolsó sorban a magyar nép költségén. Királyi módra duslakodtak a vagyonban, igy nem szívesen mondanak le róla, Ottó és hívei tehát most szeretnék megkaparintani a hatalmas családi birtoknak azt a részét, amit a nép elől való futásuk alkalmával kénytelenek voltak otthagyni. És még akadnak, akik sajnálkoznak rajtuk, hogy szegény Habsburgoknak ott kellett hagyniuk azt a szép bécsi Burgot és kénytelenek előkelő szállodák főúri lakosztályain tengetni gondoktól terhes életüket. Más szavakkal nagy a nyomor királvéknál, esetleg hárman kénytelenek játszani két zongorán, ho-_ lőtt azelőtt mindegyiküknek külön hangszer jutott. Miért nem jut az osztrák néppárti politikusok eszébe az a sok osztrák munkás és paraszt vagy kistisztviselő, aki sokkal rosszabb körülmények között tartja el családját? Ezzel a kb. 40 millió dollárnyi királyi vagyonnal számos kisember problémáját meg lehetne oldani. Érdekes megfigyelni, hogy vannak emberek, akik könnyekig megindulnak, ha valami lecsúszott főurról, vagy pláne királyról hallanak, de a fülüket sem mozgatják, ha szomszéduk nyomorát látják. Ez már megszokta a rossz sorsot gondolják. A Habsburgok egy komornyikja például sírva fakadt, amikor arról beszélt, hogy szegény Károly császárnak a forradalom idején szörnyűség még kimondani is, magának kellett egy ajtót kinyitnia, mert nem volt már szolga, aki ezt elvégezte volna helyette. A nép többsége azonban nem ilyen szentimentális érzéssel tekint vissza ezeknek a zsarnokoknak az uralmára. Nekünk magyaroknak pedig különös okunk van arra, hogy a vagyoni vitában, hangot adjunk azon nézetünknek, hogy akár a Habsburgok koronavagyonáról v. személyes birtokukról van'szó, egyformán azokat illeti ez, akik tői jogtalanul elvették a történelem folyamán. Erre köteleznek bennünket azok a szabadságharcok, amelyeket szülőföldünkön vívott a nép a zsarnok Habsburg-uuralom ellen és azoknak a hősöknek — Bocskainak, Rákóczinak és Kossuthnak — a szelleme, akik ezeket vezették. Condon tanár nagyszerű gondolata a következő: A Szovjetunióval tervet kellene kidolgozni, amelynek alapján egymillió amerikai egyetemi hallgatót küldenénk a Szovjetekbe és cserébe egymilliót ktildenének ők Amerikába. Ennek a költsége évente kb. hárombillió dollár lenne azon felül, amibe a saját hazájukban történő tanítás kerülne. Ha a Szovjetek egyetlen egy centtel sem járulnának a költségekhez, Amerika viselhetné az egész kiadást úgy, hogy a jelenlegi 40 billió helyett évente “csak” 37 billiót költenénk hadiszerek gyártására. Ami a legfontosabb: ha egy millió orosz ifjú Amerikában tanulna és egy millió amerikai orosz egyetemek hallgatója lenne, —• egyik országnak sem kellene attól tartani, hogy a másik meglepetésszerii atomtámadást intézne ellene. Nagyszerű elgondolás! De ebben az esetben mi lenne a sok millió dolláros profitra szoktatott hadiszergyárosok sorsa ? A Tény — California lAnA^AAAWTVAAAAAAAA/VJVVVVWVVWVVVVVMIUM PÁRIZS 1 millió 300 ezer lakásából mindössze 150 ezer rendelkezik mindenféle komforttal. Belle- ville-ben például csak a lakók 3 százalékának lakásában van fürdési Jehetőség. MARIA LOURDAS DE ARGOLS ÖLIYER brazíliai zeneszerző szimfóniát irt Lidice rediviva címmel. A szimfónia a csehszlovák lidicei náci vérengzés áldozatainak állít emléket.
