Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-01 / 48. szám

Thursday, December 1,1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Kritika a kritikáról Nem épitö kritika az, melynek harag a szülöanyja. A szerkesztő sértege tése mitsem segít. Vonjuk le a tanulságot Irta: GERÉB JÓZSEF Már régóta ismert igazság, hogy az érzelmek közül a harag készteti akcióra az embereket leg- hamarább, sokkal hamarább, mint például az öröm, vagy a bánat. Ez a dolog az ujságii’ás terén úgy mutatkozik, hogy az átlagos olvasó csak a legritkább esetben ül le asztalához, hogy dicsérő levelet Írjon a szer- . kesztőnek azért a szép vezércikkért, vagy másféle írásért, ami tetszett, — vagyis ami örömet szer­zett neki. Ellenben mihelyt valami olyasmit talál újságjában, ami nem tetszett neki, — vagyis fel­háborította, gyorsan elkészül a levél: “De ezt már igazán nem hagyhatom szó nélkül... hogyan mertek ilyesmit a lapba tenni ?!” Jól értsük meg: ez nemcsak a mj lapunkra, hanem minden lapra vonatkozik. Az olvasók le­velei között aránytalanul sok olyat találunk, ame­lyik mérgesen kikel a lap egyik vagy másik cikke ellen. Persze a mi lapunk is kap elég ilyen leve­let, amiket igazán csak jóakarattal lehet “kriti­kának” nevezni. Félévszázados újságírói gyakorlatomra támasz­kodva joggal mondhatom, hogy minden újság és minden cikkíró örömmel veszi a bírálatot még ak­kor is, ha az tulszigoru, mert látják, hogy az ol­vasók figyelemmel olvassák a lapot és mérlegelik a cikkek tartalmát. Kivételt csak az az eset ké­pez, amikor az olvasó indokolatlan felháborodás­sal is s olyankor rendesen indokolatlanul támadja és sérti a szerkesztőket vagy a szóban forgó cikk íróját. Értékelik mondanivalóját Elsinore—Perris (Cal.) körzetben lakó olvasók egy-egv csoportja időközönként egyik vagy má­sik munkástárs házánál baráti látogatásra jön össze, ahol ugyancsak időközönként (szerintem nem elég gyakran) lapunk -szellemi tartalma is a beszélgetés tárgyát képezi. A legutóbbi találko­zásnál szóba került Smied Sándor chicagói olva­sónk “Tiltakozom” cimii Írása, amely a Magyar Szó november 10-iki számában jelent meg. Az igazán érdekes és tárgyilagos vita végén felkér­tek, hogy az ott elhangzottakat összefoglalva Ír­jam meg lapunkban. Megjegyzem, hogy én személyesen nem isme­rem Smied munkástársat, de a lapunkban megje­lent leveleiből Ítélve, olyan embernek mutatkozik, kinek a mondanivalójára érdemes felfigyelni. Ezt mondották azok is, akik személyesen ismerik, kö­zöttük egv olyan munkástárs is, aki Chicago vá­rosban sok éven át dolgozott együtt Smied mun­kástárssal a felvilágosító eszmék terjesztésében. Ez az irás tehát semmi tekintetben sem irányul Smied munkástárs ellen, csupán azt akarjuk le­szögezni, hogy a harag nem a legjobb tanácsadó a kritika megírásánál. Igaz, Smied munkástárs jogosan mondhatja, hogy hát talán Elsinoreból nem jött már ilyen haragos, indoktalan kritika ? De igenis jött. Azonban az elsinoreiakra is áll az a régi közmon­dás, hogy a más szemében hamarabb észreveszik a szálkát, mint magukéban a gerendát. (Ennek a pár szónak a megírására már nem kértek fel, de gondolom, itt az alkalom, megírom, ha mindjárt “itthon” ki is kapok érte.) És most már rátérhe­tünk a szóbanforgó levélre. Sértő jelző Smied munkástárs a “Tiltakozom” cimii Írását igy kezdi: “Tiltakozom azon vezércikk ellen, amely a Ma­gyar Szó október 27-i számában az első oldalon megjelent “Nixon ellen” címen. Nem azért, mert én Nixon mellett volnék, sőt ellenkezőleg. De elle­ne vagyok annak is, hogy Kennedy szekértolójává váljon a Magyar Szó”. A Magyar Szó — mint emlékezetes —, abban a vezércikkben, amely ennyire felháborította -Smied munkástársat, az elnökválasztás eshetősé­gét analizálva nagyon jogosan a Richard Nixon elleni nagy félelemnek adott kifejezést, miért is a NIXON ELLENI SZAVAZÁST AJÁNLOTTA. Tekintettel arra, hogy a két elnökjelölt prog­ramja között, különösen a külügyi téren nem sok különbséget találunk, egyikkel sem voltunk meg­elégedve. így tehát felmerült a kérdés, hogy ér­demes lesz-e szavazni egyáltalán? Egyesek, mint például Dr. DuBois, nagyhírű történetiró úgy ta­lálták, hogy nem érdemes szavazni, illetőleg a NEM-SZAVAZÁSSAL adjunk kifejezést elége­detlenségünknek. Erre az álláspontra helyezke­dett egy munkásszervezet is, amely azt ajánlotta, hogy csak kongresszusi jelöltekre kell szavazni, egy másik munkásszervezet pedig tagjai józan gondolkodására bízta, hogy melyik jelöltre sza­vazzanak, ha szavazni fognak. Belügyek Sajnos, a választás problémáját ennyire nem egyszerüsithette le az, aki az igazi TÉNYEKET SZÁMBAVETTE. Csak a jelennel nem sokat tö­rődő emberek, a túlzó idealisták egyszarüsithet- nek le igy politikai vagy társadalmi problémákat. Először is alapot nélkülözött az a felfogás, hogy 67—68 millió szavazatnál pár ezer, — akár százezer szavazat visszatartása is TÜNTETÉS lenne. Hiszen most nem szavazott legalább 22 millió szavazó, de ki törődött most azzal, hogv MIÉRT NEM SZAVAZTAK? A helyes megálla- pitás az, hogy a NEMTÖRŐDÖMSÉG, a POLITI­KAI ÉRETLENSÉG vonta el őket a szavazó ur­nától. Vajon számitott-e stó, ha ezek között akadt is pár ezer TUDATOS NEM-SZAVAZÓ? Dehogy­is számított, semmit, de semmit sem számított! Látva a nem-szavazás értéktelenségét vizsgál­ni kellett, hogy a külpolitikán kívül más terüle­ten nem találunk-e valami különbséget a két je­lölt között. Hamar kitűnt, hogy a belpolitikai kér­désekben már lényeges különbség van közöttük. Kitűnt az is, hogy Nixon politikai múltja miatt a munkásság jelentékeny része és a haladó szellemű polgárság is NAGY FÉLELEMMEL GONDOLT ARRA AZ ESHETŐSÉGRE, HOGY NIXON ESETLEG HATALOMRA KERÜL. Ezt a félelmet maga Smied munkástárs is is­merte. A szerkesztőség tehát szerintünk igen he­lyesen azt ajánlotta, hogy NIXON ELLEN KELL SZAVAZNI. Erre Smied munkástárs igen nagy türelmetlenséget mutató Írásában ezt irta: “Elle­ne vagyok annak, hogy Kennedy székért utójává váljon a Magyar Szó”. Milyen elnök lesz Kennedy? Smied munkátárs, az elsinorei olvasók kifogá­solják ezt az indokolatlan sértő jelzőt. Ma még nem tudjuk megmondani, hogy milyen elnök lesz Kennedyből, de jogosan következtethettünk arra, hogy sem a béke, sem a munkásság érdekei szem­szögéből nézve Nixon valami jót hozott volna. Nem a háborúra kellene költeni a sok pénzt — irta Smied munkástárs —, “hanem aggkori nyug­díjra. (Soc. Sec.) mindenkinek, aki jelenleg abból él. Száz dollár minimumra fel lehetne emelni sze­mélyenként és a korhatárt leszállítani. . . Egészségügyi, kórházi költségekre jutna bőven. Tízszer ennyi reformot tudnék felsorolni...” Nagyon helyes, Smied munkástárs. De tény az is, hogy minden ilven népjóléti reformot NI­XON (és tanítómestere, akit utánozni akart) mindig ellenzett, amig Kennedy a kongresszus­ban mindig kardoskodott az ilyesmikért. De ak­kor ugyebár mégis lehetett találni valami különb­séget a két jelölt között és szerintünk nagyon he­lyes volt az a megállapítás, hogy a két rossz kö­zül a kevésbé rosszat válasszuk. Csak ez az egyet­len ÉSSZERŰ UT ÁLLT ELŐTTÜNK. Ezért na­gyon rosszuPesett olvasnunk olyan komoly gon­dolkozást! munkástárstól, mint Smied munkástárs is, hogy az ily helyes ut választásáért oly könnyel müleg erőset üt a szerkesztőségén. Szigorú tiltakozás De ami még jobban kifogásolható Smied mun­kástárs kritikájában az az erős tónus, hogy TIL­TAKOZIK a szerkesztőség álláspontja ellen. És éppen ez ragadta meg az elsinorei csoport figyel­mét, mert ez az erélyes hangú TILTAKOZÁS szerint a Magyar Szóban nem lett volna szabad a Smied munkástárséval ellenkező felfogást is­mertetni. Azért emeljük ezt igy ki, hogy rámutassunk egyes olvasók időközönkénti nagy türelmetlensé­gére. Mi elismerjük, hogy JÓT AKARNAK, de midőn oly haragra lobbannak az általuk nem tet­sző írások olvasása után, hogy tollat ragadva mindjárt — hogy úgy mondjam — fejbeverik a szerkesztőséget, többet ártanak, mint használ­nak. Egyetlen olvasónknak sem lenne szabad megfe­ledkezni arról, hogy a LAP MINDANNYIUNKÉ, tehát kell, hogy mindannyiunk véleményének he­lyet adjon. És aki hive a szólás-szabadságnak, a véleménynyilvánítás szabadságának, ADJA MEG AZT MÁSOKNAK IS. Ám kritizálja meg, mond­ja el érveit, de NE TILTAKOZZON mások véle­ménye, — még a szerkesztőség véleményének megírása ellen sem. A harag hatása alatt Most, a választások után már nem érdemes korteskodni. Smied munkástársnak is meg volt a lehetősége, hogy a véleményét még a választás előtt lapunkban kifejtse, hogy olvasóinkat meg­győzze az általa elképzelt szavazás vagy nem-sza­vazás helyességéről. Ezt azonban nem tette. Utó­lag tiltakozott. De tiltakozó Írásában számos a tényekkel ellenkező adatot sorolt fel. így pél­dául a gyűlölt McCarthyzmust nem Eisenhower számolta fel, hanem McCarthy halála. Eisen­hower meghunyászkodott előtte, Nixon pedig mindig dicsekedett McCarthy barátságával s sok­szor használta McCarthy módszereit, még most a választások előtt is megpróbálkozott vele. A kegyetlen McCarran-törvényhez is elég köze volt Nixonnak, a Nixon—Mundt szabadságtípró törvény társzerzőjének. Miért kell tiltakoznT oly erélyesen azért, hogy az ilyen ember elnöksége félelmetesnek látszott és annak a Magyar Szó vezércikkben adott kifejezést? Az elsinorei olvasók kis csoportja megvitatván ezt a kérdést úgy találta, hogy a SZERKESZTŐ­SÉG HELYESEN CSELEKEDETT, ennélfogva nem fogadja el Smied munkástárs tiltakozását és úgy őt, mint más olvasókat is arra kérnek, hogy valamely nekik nemtetsző irás elolvasása után gondoljanak mások véleménynyilvánítási szabad­ságára is, várjanak egy kicsit, amig a gyors ha­rag elillan és akkor nem dobálják a “szekértoló­hoz” hasonló lealázó jelzőket a szerkesztőség vagy egyes cikkírók felé. Ismétlem, hogy a kritikát, MÉG A SZIGORÚT IS örömmel vesszük, de legyen az méltányos, helytálló és főleg ÉPÍTŐ, mentes a sértő jelzők­től. Kicsit hosszabban foglalkoztam ezzel a kérdés­sel, mert szeretném, ha a Magyar Szóban minél több ÉPÍTŐ kritika jelenne meg, ami nagyon elő­segítené a közösségi szellem terjesztését és igy egyben a BÉKE ÜGYÉT IS. üir@ készisfhafj a nyomor az embereket? Elhagyta gyerekeit, mert képtelen volt eltartani őket­Thanksgiving ünnepét megelőző napon a New- York-i Gimbels áruházban 2 kis gyermek ödön- gött a nagy tolongásban, tanácstalanul. Az áru­ház játékosztályán nézték sóvár szemmel a szebbnél-szebb játékokat. A cég detektivjének feltűnt a már hosszú ideje kisérő nélkül álldogáló két gyerek és megszólította őket. Kiderült, hogy az anyjuk eltávozott és magukra hagyta őket az áruházban. A kisfiút,„aki öt éves, és a kislányt, aki 4 éves, a 30. utcában lévő rendőrségre vitték. A kisfiú zsebében egy cédulát találtak a követ­kező szöveggel: “Ezek az én gyermekeim, Mi­hály és Mária. Katolikusok. Az összes szükséges oltást megkapták. Én nagyon szeretem őket, de nincs pénzem, nincs élelmem sem helyem ahová mehetnék. Kérem legyenek hozzájuk kedvesek. Remélem boldogok lesznek. Remélem hamarosan értük megyek. Nagyon sötét az én helyzetem. Köszönöm segítségüket.” A cédulán — kivágott lap egy gyorsírás fü­zetből — nem állt aláírás. így a rendőrség csak egy nappal később tudta felfedni az asszony kilé­tét, aki elhagyta a két szép gyermeket. Mrs. Eileen (Lee) Weiss Brooklynban lakik, a Still­well Avenue 2872 szám alatt. Egy névtelen tele- lefonáló vezette a, detektiveket a nyomra. A 29 éves, csinos asszonyt letartóztatták és a Man­hattant Büntető Bíróság fogja felelősségre von­ni tettéért. Mrs. Weiss elmondta a detektiveknek, hoe-v n nyomor késztette erre az elkeseredett lépésre. “15 cent volt minden vagvonom, amikor elhagy­tam őket” — vallotta a rendőrségen. “Azt mond­tam Mihálynak, hogy vigyázzon Máriára.” Az asszonynak 112 doHái? volt a havi lakbére és a Jóléti hivataltól kapott 72 dollár támogatást egy fél hónapra. 5 hónapja ezt a sovány segítsé­get is beszüntették.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents