Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-11-17 / 46. szám
Thursday, Nov. 17, I960 AMERIKAI MAGYAR SZ6 HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. JL A. M. -fROSSZ ÓMEN Több mint egy félévvel ezelőtt — pontosan április 28-án — a következőket mondtam ebben a rovatban: “Az ország katolikus népességének a szaporodási arányszámát figyelembe véve, nem nehéz kiszámítani, hogy egy-két évtizeden belül katolikus elnök fogja irányítani az Egyesült Államok sorsát. És mindjárt azt is hozzátehetjük, hogy attól kezdve, hogy az első katolikus bevonult a Fehér Házba, egy protestáns elnökjelöltnek a megválasztására éppoly kevés lehetőség lesz, mint eddig volt egy katolikus jelöltnek a győzelmére... “A jelek szerint a katolikus hierarchia — melynek a politikai éleslátása ritkán szokott csődöt mondoni — elérkezettnek látja az időt, hogy John Kennedy személyében egy katolikus elnökjelölt sikerét minden erejével szorgalmazza, támogassa és agresszív módon előmozdítsa. Ha a katolikus főpapság nem látná érettnek az időt és a politikai éghajlatot egy ilyen történelmi jelentőségű lépésre, akkor ahelyett, hogy egész apparátusával Kennedyt tolná az előtérbe, inkább arra fordítaná minden befolyását, hogy lebeszélje a fiatal szenátort erről a kockázatos vállalkozástól, mert hiszen egy második ilyen kudarc (A1 Smith 1928- iki balsikere volt az első) erősen hátráltatná a katolikusságnak máskülönben mindjobban növekvő esélyeit. Világos tehát, hogy a katolikus főpapság az 1960-iki választást nagyon is alkalmasnak és biztatónak találja erre a kritikus politikai erőpróbára.” A továbbiakban arról beszéltem, hogy szerintem ez az ország még nem érkezett el ahhoz a ponthoz, hogy egy katolikus egyént ültessen az elnöki székbe. A választás eredménye: a példátlanul csekély szavazattöbbség, amellyel Kennedy győzött, azt bizonyítja, hogy nem jártam messze az igazságtól, amikor kételkedtem Kennedy sikerében. Ennek az országnak a történetében ilyen elenyésző — félszázaléknál is kisebb — szótöbbséggel még senkinek sem sikerült becsúszni a Fehér Ház ajtaján. . . Nem csinálok titkot belőle: én Kennedyre szavaztam és másokat is erre biztattam. Ml MÁST Ahogyan én látom... hja: EHN EZ LONDON - EZ ANGLIA Harmadszor látogatom Angliát, ötödször Londont, de habár kedvem lenne nem veszem azok példáját, akik néhány napi, vagy néhány heti látogatás után fejükre húzzák a mindentudó kal- pagot és leírni vélik azt, amit nagyképűen Londonnak, vagy Angliának képzelnek és neveznek. Ehelyett beismerem, hogy a szigetországról és annak elképesztően, lenyűgözően hatalmas fővárosáról képtelen vagyok írni, mert annak meglátásához és megismeréséhez nem is rövid hónapok, hanem hosszú évek kellenek. Inkább nagy vonásokkal szeretnék bizonyos benyomásokról Írni, amelyek talán csak karikatúrák lesznek, de úgy lehet, hogy jellemző karikatúrák. Kezdem azzal, hogy a természeti szépségekben dús és történelmi nevezetességekben gazdag Anglia és főként az angol vidék meglepően hat azokra, akik először látogatnak ide és akik a sötét, kopár, ködös szigetet képzelték maguk elé- Az angol vidék lilitően zöld, szines erdőkkel és rengeteg virággal. Talán hihetetlen, de való. hogy az “örökös köd” országában több a virág és szebb a pázsit, mint az “örök tavasz” Californiában és az “örök nyár” Floridában. Londont, ezt az ősrégi kőrengeteget számtalan park. erdő és mező tarkítja, amelyek szar-vasoknak Cs m.ts állatoknak nyújtanak otthont. A golf- és sport-pályák százai teszik változatossá a “nagy falu” környékét. Az erdők és parkok tisztásain paloták épültek, amelyek évszázadokon át a kolóniák dús .jövedelmeit élvező, gazdag főural: pazar otthonai voltak. TEHETTEM VOLNA? Arról szó sem lehetett, hogy egy Nixonra — a Jerry Voorhis, Helen Ga- hagan Douglas és mások becsületének a sárba- tiprójára, a hírhedt Mundt-Nixon-törvény szerzőjére — adjam a szavazatomat. Évekkel ezelőtt, amikor Nixon jelöltsége még egyáltalán nem látszott bizonyosnak, sőt még valószínűnek sem. ünnepélyes fogadalmat tettem önmagámnak, hogy ha ez az ember valaha elnöke lehet az Egyesült Államoknak, én ismét vándorbotot veszek a kezembe és kivándorlók, mert egy olyan országban, ahol egy Nixon kormányfő lehet, én nem tudnék élni. Ezt a fogadalmat október 30-án — tehát tiz nappal a választás előtt — a chicagói Kultur Kör gyűlésén nyilvánosan is megismételtem, ami elég beszédes bizonyíték arra, hogy ez az elhatározásom valóban komoly volt. (Ha nem vettem volna komolyan, nem lettem volna bolond ilyen kockázatos kijelentést tenni egy nyilvános gyűlésen.) Látható tehát, hogy ennek a választásnak a kimenetele — Kennedy és Nixon kivételével — talán senkit olyan közelről nem érintett, mint engemet. Ha Kennedy — jóllehet nagyon soványka szótöbbséggel — le nem győzi Nixont, én most nem cikket Írnék, hanem lázasan pakkolnám a cókmókomat és készülődnék valahová az óperen- cián túl... Nekem tehát most voltaképpen kánkánt kellene járnom afeletti örömömben, hogy akadt egy Szent György-lovag, aki legyűrte a Nixon-sárkányt és igy engem megkímélt attól a kényszerűségtől, hogy deres fővel újra hazát cseréljek. De nem tudok örülni. Kennedy ugyan összehasonlíthatatlanul különb, mint Nixon, de ez a fölény még nem avatja őt elnöki kaliberű államférfiuvá. Pedig ennek az országnak ezekben a válságos időkben óriási tudásu, széles látókörű, rendkívül bölcs és bátor államfőre van szüksége, aki legfőbb feladatának a világbéke megőrzését és megszilárdítását tekinti. Sajnos, erre nem látok semmiféle garanciát Kennedy személyében, akinek a választás után- egyik legelső kijelentése az volt, hogy Allen Dulles, a Központi Kémszervezet (CIA) feje — aki tudvalevőleg elsősorban volt felelős a U-2 repülőgép-incidensért a párizsi csúcskonferencia előestéjén — továbbra is a helyén marad. És tette Kennedy ezt a kijelentést egyszuszra azzal a nyilatkozattal, hogy leendő kabinetjének a tagjait csak két-három hét múlva fogja megnevezni. Hát akkor mi a csudának volt olyan ménkő-sürgős Dullesnak a hivatalban tartását mindjárt az első sajtókonferencián kihirdetni ? ?!! Én ebbpn a nagysietve tett nyilatkozatban KenLondon forgalma felülmúl mindent, amit a múltban láttam: New York, Los Angeles, Mexico City, Paris forgalma kismiska hozzá képest. A forgalommal, a szűk uccákban is esztelenül sebesen száguldó automobilokkal kapcsolatban megállapítottam: az angol nagyon udvarias, de udvariassága csak a járda széléig tart. . . Ahányszor egy-egv percre megálltunk, hogy térképről tájékoztassuk magunkat, mindig akadt egy férfi vagy nő, aki udvariasan megkérdezte: “Are you lost? May I help you?” De ucca-keresztezésnél minden gyalogjáró élete veszedelemben forog, mert a vezetők könyörtelenek. Az egymás mögött haladó egyforma fekete autók sora nem temetési menet, bár megtévesztően azt a látszatot kelti, hanem a taxik angliai változata. Ha egy étterem fennen hirdeti, hogy “By appointment of Her Majesty the Queen”, azaz hogy “udvari szállító”, még nem -jelenti azt, hogy a helyiség tiszta, sem azt, hogy az étel kielégítő. Egy ilyen “udvari szállító”’ Lyons- étteremben, tisztának nem mondható asztalnál nagyon silány étel elfogyasztása után a zsebbkendőnket kellett használni, mert még papír asztalkendő sem volt kapható. Ugyanott csak üvegezett, szines italokat árultak, — egy pohár vizet semmi pénzért sem tudtunk kapni. Vájjon mit szólna mindehhez őfelsége a királynő, ha véletlenül betévedne egy ilyen “udvari szállitóhoz” egy csésze teára? Mert magyarok mindenütt vannak, a londoni telefónkönyvek is felsorolják a Kovács, Molnár, Németh, Szabó, Szántó, Székely, Szilasi, Zoltán, Zsolnay és számos más nevű magyarok egész seregét. Vannak irók, akik még magyaroknak nevezik magukat és akik úgynevezett “Irodalmi Ujság”-ot csak azért adnak ki, hogy annak hasábjain kiéljék magukat és ami szennyet csak lehet, rászórjanak szülőföldjükre, —anélkül, hogy egyetlen sort Írnának annak javára. Ezek a szerencsétlen, talaj t-vesztett Írnokok mindent rosznedy hidegháborús beállítottságának a vésztjósló előszelét sejtem. Ez az Allen Dulles annak a menthetetlen, világbotrány ?méretü U-2 incidensnek az értelmi szerzője, amit Kennedy —- amikor' még csak aspiráns volt az elnöki tisztségre —* a leghatározottabban elitéit és ha ő lett volna az elnök helyében — úgymond, ő ezért a baklövésért sajnálkozását fejezte volna ki Kruscsevnek és ilymódon megmentette volna a párizsi csúcskonferenciát. Most pedig ugyanez a Kennedy ugyanennek a Dullesnak megadja azt az elégtételt, hogy hetekkel a többi kabinet-tag megnevezése előtt biztosítja őt a bizalmáról... Mindjárt az első napon ilyen súlyos ellentmondásokba keveri magát az uj elnök?. Tudvalévő, hogy elnökváltozás esetén a lelépő adminisztráció vezető funkcionáriusai mindig felajánlják lemondásukat az uj elnöknek, aki azt rendszerint el is fogadja, mert — érthető okokból — ezeket a fontos tisztségeket a saját meghitt embereivel óhajtja betölteni. Kennedy tehát várhatott volna januárig, amikor Allen Dulles is benyújtotta volna a lemondását. Amikor erre két hónap múlva sor került volna. Kennedynek két kézzel kellett volna kapnia a lemondó-levél után. E helyett két hónappal a régi adminisztráció le- lépése előtt siet megnyugtatni Allen Dulles urat, hogy az ő nagyszerű és értékes szolgálatait az uj rezsim alatt is vígan folytathatja. Mit jelent ez? Semmi mást, csak azt, hogy a hidegháború ördögi masináját Kennedy továbbra is annak a jól bevált masinisztának az avatott kezeiben kívánja látni, akinek — elhunyt fivérével együtt — a legnagyobb szerepe volt a százmilliók életét kockáztató, átkos hazárdjátékban, amely az elhunyt fivér saját bevallása szerint négyizben vitte az Egyesült Államokat a világháború meredekének a széléhez... Ez bizony nem valami biztató ómen! wvwvw»v»*\w\*w»*wwww\%wwww»v*v%w»vw»% BONN. — A Reuters hírügynökség riportja szerint, az egyik közvéleményt kutató intézet úgy találta, hogy Nyugatnémetország lakosságának hat százaléka Adolf Hitlerhez hasonló “vezért” szeretne. • 1200 köbkilométerrel növekszik évenként az Antarktisz jégtakarója — szovjet és ausztráliai tudósok egybenhangzó megállapítása szerint. • Kairóban nem adnak ki több kövéháznyitási engedélyt. A városi tanács indoklása szerint a kávéházak előmozdítják a henyélést, és a termelés csökkenését vonják maguk után. szálnak, ami Magyarországon és a szocialista testvér-államokban történik s behunyják szemlüket minden jó elől, amiről Angliában és a többi nyugati országokban is kénytelenek elismeréssel Írni. Ezekről elég ennyi. . . Ahol magyarok vannak, ott magyar sikerekről is szól a krónika. Egy magyar szobrász és rajzoló, akinek plasztikba öntött figuráit millió- számra adták el Angliában és exportálták külföldre, jelenleg egy nagy vállalat évekre leszerződtetett tervezője. Egy magyar nő, aki ma előrehaladott kora ellenére is nagyon tevékeny, az egész országban elismert füzőkészitő és kezei alól kerülnek ki a királyi család rendelései is- Egy másik magyar roston sült csirkék (barbecued chicken) ezreit árusítja naponta London minden részén látható helyiségeiben, amiveL néhány év alatt tekintélyes vagyonra tett szert. Talán helytelen címet adtam ennek a cikknek és helyesebb lett volna igy címezni: “ez IS London—ez IS Anglia”. Mert sok minden más is jellemző vonása ennek a szigetországnak és fővárosnak, amelyet legjellemzőben a “kémények városának” lehetne nevezni. Mert a régi épületekben csak úgy, mint az újakban még mindig szénnel fütött kandallók melegítik a szobákat és a konzervatív angol ehhez ragaszkodik, bár a gyakori köddel vegyülő füst — a “smog” —néhány év előtt pár nap alatt több, mint négyezer emberéletet követelt. London milliónyi kéménye tovább önti a füstöt. London és Anglia: a tea. ami itt nemcsak ital, hanem egyben szertartás is. A kávé, amit csak a nap és est bizonyos szakában “illő” felszolgálni. A tej, amit a tea ELŐTT és nem a tea UTÁN “illő” a csészébe önteni. Az autók hátsó, bezárható része, ami itt nem “trunk”, hanem “boot”; a járda széle, ami itt nem “curb”; hanem “kerb”; a teher autó, ami itt nem “truck”, hanem “lorry'”: ez IS London—ez IS Anglia s még sok minden, amiről majd Írok még, amikor hozzájutok. » '
