Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-11 / 6. szám
Thursday, February 11, I960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ JLi MR. NEWHOUSE BIRODALMA Az ország harmadik legnagyobb újsághír odaírnának feje két milliót ajánlott fel Syracuse egyetemének újságíró, televízió és rádió akadémia létesítésére. — De hogyan szedte össze lapjait, az már nem nagyon lehet tantárgy a létesülő akadémián Irta: PÉTER TAMÁS Egyik álmatlan éjszakáján Samuel I. Newhouse (van-e aki hallotta már e nevet?) elhatározta, hogy nevét megörökíti az utókor számára. Nagy jCadiílac autójában, leveleket diktált a hangiró gépbe, úgyhogy a titkárnője reggel legépelhette a bejelentést, hogy ő már minthogy S. I. Newhouse.kétmillió dollárt ajándékoz Syracuse, N. Y. egyetemének a modern újságírás, televízió, rádió tanulmányozására és tanítására. Az uj újságíró, televízió s rádióakadémia számára már ki is szemelte a 8 akkeros házhelyet Syracuse város egyetemi centrumában. Magunk között bevallhatjuk, hogy Mr. Newhouse igen praktikus célokból akarja megalapítani az iskolát. — Hát nem borzasztó az, hogy az egyetemekről..ideküldik a sok éretlen, zöld amatőrt, akiknek fogalmuk sincs róla, mit kell tudni egy újságírónak —, szokta mondani bizalmasainak, hozzátéve: — Évekig tart mig ezeket kineveljük és teljes mértékben használhatjuk munkájukat. Most majd vége lesz a lógós időszaknak, — gondolhatja magában. — Most majd ki lesznek már képezve, amikor idejönnek állást kérni és a vállalat kenyerét enni — s mosolyog a gondolatra, hogy ezt ilyen jól megoldotta. Noha nem mindenki tudja, ki ez a Mr. Newhouse, be kell vallanunk neki nemcsak joga van ujságiró akadémiát alapítani, hanem módja is van hozzá, mert bár a nyilvánosság alig ismeri a nevét, országos közvéleményünknek mégis erőteljes irányitója ő, tulajdonosa lévén az ország harmadik legnagyobb újság-láncolatának, beleértve a folyóiratok, a televízió és rádióállomások nagy hálózatát is. Mr. Newhouse 64 éves, birtokosa 14 nagy napilapnak, vagyis a vezető lapoknak Syra- cuse-ben, ahol egyik napilapja demokrata, a másik republikánus (mindegyik dörgedelmes vezércikkben támadja a másikat); Jersey Cityben, Newarkon, Long Islandon (itt ismét két napilapja van) ; Harrisburg, Pa.-ban (de van egy másik napilapja is Pennsylvaniában) ; az övé a St. Louis Globe Democrat (szegény jó Joseph Pulitzer, az alapitó, hej, de sokszor megfordulhat a sírjában), a The Portland Oregonian és az alabamai Birmingham News, no meg a Huntsville Patriot. Hogyan jutottak ezek a lapok Mr. Newhouse birtokába? Igen egyszerűen, ő az a másodkéz vásárló, aki megvárja, mig az egykor virágzó nagy ujságvállalatok pénzügyi nehézségekkel küzdenek. Kapitalista vállalkozásokról lévén szó, mihelyt nem lehet profitra számítani a haszonleső érdekeltségek menekülni akarnak az addig jövedelmező vállalatoktól. Ekkor jelenik meg Mr. Newhouse. Mindig készen áll potom pénzen megvenni a lapvállalatot s mint tulajdonos hatalmas fejszével lát neki a könyörtelen munkának. A szerinte drága régi embereket rövid utón elcsapja, uj, zöld embereket állít be, csak mert olcsók, a lap színvonalát fokról-fokra leszállítja; az eredeti Írók helyett olcsó pénzen szindikátus Írókat használ. Ezzel szemben viszont felemeli a lap árát, előfizetési árát, a hirdetési és apróhirdetési tarifákat és a lap összes egyéb jövedelmeit. A közönség minden nap kiap lapot, az olvasók alig veszik észre, hogy tulajdonképpen üres és tartalmatlan újságot kapnak, amiben többnyire beküldött ingyenes közlemények jelennek meg, többnyire a hirdető irodák ügyesen elpalástolt reklám- közleményei. Ilyen nagybani lapkiadó Mr. Newhouse és mivel manipulációi, de főleg a nivó csökkentése, az előállítási költségeket a minimumra szállítják le, ezenkívül pedig a hirdetések agresszív begyűjtése (semmit sem törődve azzal, hogy a hirdető alig kap ellenértéket) csakugyan lehetővé teszik, hogy nagy profitot szivattyúzzon ki a vállalatból, nem csoda, hogy az ócskavas alapon megvett újságok az évek során legalább 100 millió dolláros vagyon- tömbbé növekedtek. Kétségtelen, hogy a kapitalista sajtó hanyatlik, de Mr. Newhouse ujságemporiuma azért még mindig értéket képvisel. Bár csökkenő tekintéllyel, de az uraságoktól levetett újságok a gazdájuk parancsszava szerint tudják vagy legalább is akarják befolyásolni a közvéleményt. Mr. Newhouse nem tud aludni ugyan, de kényelmes autójában ide-oda száguldva, nemcsak éppen sofőrjét dirigálja parancsszavával, hanem lapjainak összes szerkesztőit is, akik az ideges gazdának szolgamódon engedelmeskedni tartoznak. Viszont azonban a gazdát is sokan, sok helyről befolyásolják, például a hirdetők, hirdetési ügynökségek, a nagy üzleti és politikai érdekeltségek, a közéleti nagy- fejüek, stb., stb. Ilyen zárt körben s ennyire távol az igazi élettől születik meg az a bizonyos amerikai közvélemény, amelynek bölcsességétől függ, hogy élünk-e vagy halunk. Fájdalom, a jogi helyzet olyan, hogy ezt csakugyan megteheti. Ugyan lehetséges, hogy mikor lapjait a rossz üzletmenet miatt potom árért felvásárolhatta, az alkalmazottakat senki sem kérdezte meg; tanácsot, ideát senki sem kért tőlük. Pedig hát a részvényes nem ért a lapvezetéshez, nincs is dolga az üzletvezetéssel, egész horizontja akörül forog, kap-e osztalékot vagy nem kap. Az alkalmazott ellenben életpályának tekinti munkáját, existenciája függ tőle, tehát nemcsak a Harc a tisztességért Amerika egyik neves Írója, John Steinbeck, hosszabb értekezésben analizálta a rádió, televízió, lapok és magazinok hasábjain megjelenő csaló hirdetéseket, melyek révén ámítják és milliókkal rabolják évente a vásárló közönséget, különösen pedig azokat, akik egészségük helyreállítására s fájdalmaik enyhítésére megvásárolják szűkös jövedelmükből a hirdetett gyógyszereket, amelyek azonban nagyon keveset, leginkább semmit sem használnak a jóhiszemű gyógyulást keresőnek. A szándékos becsapáson alapuló, gyalázatos pénzharácsolási üzelmek az életszükségletekhez tartozó portékák majd mindegyikénél megtalálhatók kisebb-nagvobb mértékben. A polgári tisztesség eme nagyarányú züllöttsége Mr. Stein- becket arra a meggyőződésre juttatta, hogy ez nem mehet tovább és ha másképpen nem, akkor valamilyen törvénnyel kell a kapzsiság veszedelmes rákfenéjét kiirtani gazdasági életünkből. “Engem roppant bánt az a cinikus erkölcstelenség, ami hazámban uralkodik, — jegyzi meg a reformeszmék neves írója. Valakinek komoly vizsgálat tárgyává kellene ezt tenni, de minél előbb. Elvégre is mi szülők nem nevelhetjük fel gyermekeinket a jóság és becsületesség szellemében, amikor maga az állam, a kormány, a város és a mammuth korporációk magas díjazást ajánlanak az erkölcsösség, becsületesség és igazságosság gyakorlati elveivel homlokegyenest ellenkező cselekményekért. A tisztesség életelveit napjainkban már minden vonalon hamisság, az álnokság keretezi. Félő, hogy már olyan messzire jutóttunk, hogy talán ezen segíteni sem lehet, az áradattal nem tudunk szembeszállni. Jómagam, nincs kizárva, hogy ostobán viselkedem, amikor ezzel az áradattal szembe állok és dacolok vele. Ennek dacára mégis megteszem ezt még akkor is, ha reményeimet naivnak bélyegzik, mert valakinek kötelessége kiállani és harcra serkenteni a tisztességért.” A pénz hatalmának, uralmának és erkölcsrontó befolyásának idején ugyancsak nagy fába vágta baltáját Mr. Steinbeck, mert a gonosz üzérkedés és a csalás meggátlása érdekében tett sajtó- nyilatkozatán még jóformán meg sem száradt a nyomdafesték, a hatóságok révén máris tudomásunkra jutott a legújabb svindli, amelynek lelketlen sáfárjai öreg nyugdíjasainkat rabolják meg. A statisztikai értesülésekből tudjuk, hogy kb. 16 millió nyugdíjon élő embertársunk van ebben az országban, akiknek legtöbbje nagyon szerényen, vagy igen keservesen él meg kevés nyugdijából. Felháborító, hogy akadnak emberek, akik még ebből a kevésből is képesek ellopni valamit. Jó szóképességü egyének ezek a tolvajok, hol napi munkáját végzi, hanem tanulja feladatait és gondolkodik felettük. Igen valószínű, hogy a rossz üzletmenet nem lenne rossz, ha egyik-másik alkalmazott üzletfejlesztő gondolatát még idejében alkalmazták volna. De hát az alkalmazottnak, még a hozzáértő és tapasztalt szakembernek is, nem jut beleszólás a Newhouse-lapok sorsába, jövőjébe., őket mint egyszerű vagyontárgyakat lehet átadni jövendő örökösöknek, ha ugyan előbb ki nem rúgják őket valami újabb “takarékossági rendelet” alapján. Szinte iszonyatos elgondolni, hogy a törvény semmi beleszólási jogot nem ad azoknak, akik értik, tudják és a gyakorlatban vezetik is az üzletet. A törvény viszont mohón és egyoldalúan elismeri és igazolja, hogy az álmatlan Mr. Newhouse minden bölcsesség forrása, mindenható cézárja lapjainak. És akár él, akár visszaél a hatalmával, ujságbiro- dalmának minden alkalmazottja, — több ezer amerikai család — ennek a kényurnak van kiszolgáltatva. Lehet, hogy Mr. Newhouse semmit sem tud arról, vagy semmit sem törődik azzal, hogy mer- refelé vezet hazájának útja, de azt bizonyára tudja és pontosan nyilván is tartja, hogy alkalmazottainak ezrei számára csak egy istenség lehetséges, a gazda pénzügyi érdeke, és jaj lenne annak, aki ezt egy pillanatra is elfelejtené. egyedül, hol párosával járnak és hamisított papírokkal igazolják magukat, mint a “Társadalom Biztositó” képviselői. Bekopognak a kiszemelt áldozathoz és érthetetlen labirintusokba szaladó magyarázattal feltárják, hogy az illető nyugdíjas “számolási hiba” következtében több pénzt kapott az utóbbi hónapokban, mint neki törvényesen járna és ezt az összeget természetesen vissza kell térítenie. Voltak esetek, amikor ezt az összeget 5 dollártól 300 dollárig szabták meg, attól függően, hogy mennyire volt megijedve a “hatósági” emberektől az öreg. A zsiványságot nem sejtő nyugdíjas természetesen hajlandó volt megfizetni a kért összeget titoktartás mellett, mivel a svindlerek megijesztették, hogy ha ezt a hibát nem hallgatja el, akkor esetleg mások feljelentik és akkor évekre visszamenőleg meg fogják vizsgálni ügyét, — sőt nyugdiját is elvesztheti. Egy özvegyasszony még jelzálogkölcsönt is vett fel házacskájára, hogy a csalót kifizethesse. A múlt esztendőben ez az aljasság olyan arányokat öltött, hogy a Társadalombiztositó kénytelen volt saját detektivjeit munkába állítani, hogy ezáltal segítsen esetek kinyomozásában Rokkant katonák esetében azon ürügy alatt csaltak ki összegeket az áldozatoktól, hogy “a veterán pénztárban nincs több pénz” és a következő hónapban csak úgy küldhetik ki a csekkeket, ha ebben a hónapban visszaadnak valamit a pénztárnak, amit pénzbőség idején visszakapnak. Készpénz híján az is előfordult, hogy a svindler megelégedett egy órával, vagy különböző ékszerrel, ami pótolta a kért ösz- szeget, mert zálogba lehetett tenni. A Társadalombiztositó szerint a gyalázatos csalás eme formája azért válhatott komoly problémává, mivel sokan nyujdijasaink közül nem ismerik a jogaikat védő törvényeket és könnyen megijednek, ha valaki nekik általuk elkövetett szabálytalanságról beszél. Azt tanácsolják, hogy saját érdekében cselekszik a nyugdíjas, ha kételyeivel a legközelebbi irodához fordul tanácsért és nem hallgat arra, aki őt lakásán keresi fel bármilyen követeléssel. Ne hagyja magát senki által sem megijesztetni a nyugdíj járandóságára vonatkozólag, mivel a nyugdíjjogosultságot a törvény védi és biztosítja. Szép, hatásos és nagy igazságokat feltáró Írásokkal ajándékozott meg bennünket Mr. Steinbeck a múltban és reméljük, hogy még sok ilyen írást olvashatunk tőle. Azonban a csalás, s szinte naponta újabb és újabban felbukkanó cinikus erkölcstelenség ellen indított hadjáratában minden irói és művészi tudására szükség lesz, hogy harcának eredményeként valamit fel tudjon mutatni a mellette állók örömére. Mert az emberiség butitói a gyalázatosság kezdetét már Kain és Ábel-ig vezetik vissza és úgy magyarázzák, hogy az évezredek homokóráján leszaladt idő során már szinte hozzászoktunk és a kíméletlenséget irányitó embereket úgy veszi a környezet, mint korunkhoz tartozót. A társadalmi erkölcsi süllyedést pedig egy lelkiismeretlen kézlegyintéssel intézik el. hogy csak az ostoba embert lehet becsapni! A gazemberség és tisztesség közötti harcot egyidejűleg magasabb síkon folyó küzdelem fogja eldönteni és semmi kétség aziránt, hogy a jövőben ez utóbbi győzni fog.
