Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-07 / 1. szám

Weinstock Rózsi és Lajos: ÚTI JEGYZETEK Thursday, January 7, 1960 _______________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ_______ Weinstock Rózsi, a Magyar Szó szerkesztő­ségének tagja és férje, Weinstock Lajos nem­régen tértek vissza kéthónapos utazásukról, amelynek folyamán számos szocialista orszá­got meglátogattak. Bejárták együtt Kelet-Németországot és Csehszlovákiát. Lajos a Szovjetunióról és Rózsi Magyarországról fog színes jelentést Írni la­punknak. Felhívjuk olvasóinkat, hogy ismertes­sék ezeket az érdekes cikkeket azokkal a ma­gyarokkal, akik nem olvassák lapunkat. Alkal­mas anyagnak tartjuk uj előfizetők szerzésére. Tíz év óta ez volt az első alkalom, hogy Euró­pába utazhattunk. A Queen Elizabeth hajón in­dultunk szept. 23-án és mindketten nagy várako­zással néztünk az elkövetkező két hónap elé. Is­merőseink és barátaink vannak az európai orszá­gokban és alkalmunk lesz személyesen meggyő­ződni a béke erőinek óriási megerősödéséről. Ér­dekelt bennünket a szakszervezeti mozgalom és a Kruscsev akkor folyamatban levő amerikai láto­gatásának visszhangja szerte a világon. Három napot töltöttünk Párizsban, ami csak arra volt elég, hogy felújítsuk kapcsolatainkat francia barátainkkal és a párizsi magyar kolónia némely tagjával, akikkel előző látogatásainkkor ismerkedtünk meg. Párizsból vonaton utaztunk Berlinbe. Akadt amerikai utas, aki jóakaratulag figyelmeztetett, nehogy Kelet-Berlinbe, vagy — istenőrizz — Ke- let-Németországba utazzunk. Kérdésünkre, hogy miért? — a várt feleletet kaptuk tőle: “Hát nem tudják, hogy ott az oroszok uralkodnak?” De Nyugat-Berlinbe is csak a Német Demokratikus Köztársaság területén lehet utazni és ahogy a nyugati szektor határát elhagyta, a vonat meg sem állt Berlinig. A határon két fiatal német ka­tona lépett a kocsiba és udvariasan kérte az útle­veleket. Belepecsételték a kelet-német vízumot, amely egy utazásra volt érvényes Nyugat-Berlin- ig. A város határán ismét megjelent két udvarias német határőr és egy másik bélyegzőt nyomott az útlevelekbe, amely azt mondta, hogy most el­hagyhatjuk a kelet-német zónát. Nem akartuk zavarbahozni amerikai utitársainkat mert még képesek lettek volna azt mondani, hogy a német katonák valóban német ruhába bujtatott oroszok voltak. Tiz perc múlva megérkeztünk Nyugat- Berlinbe. A1 Capone üdvözölt bennünket A vasútállomás, ahol kiszálltunk “Zoo Stáción” néven ismert. Csomagjainkat a ruhatárba helyez­tük, hogy szabadon mozoghassunk. Meg akartuk nézni a várost és pár órai “window-shoppolás” után átmenni a keleti részébe. Valami azonban gyorsan megváltoztatta eme elhatározásunkat. Amint kiléptünk az állomás épületéből egy ha­talmas ismerős reklámkép meredt ránk a tér szem közti oldaláról. Rajta “A1 Capone”, óriási szivar­ral a szájában, hirdette a nevét viselő szenzációs amerikai filmet a csikágói gengsztervilág fényko­ráról. Egymásra néztünk: “Hát itt is ? Kár az idő­ért.” A legközelebbi rendőrt megkérdeztük, ho­gyan jutunk el az “Unter den Linden”-re. A Nem­zetközi Demokratikus Nőszövetség irodájába igyekeztünk. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy 20 pfeningért akár a földalatti, akár az ‘^S Bahn” (magasvasut) elvisz a Friedrich Strasse állomás­ra, ott ki kell szállni. 10—15 percnyi szivszorongás után kiléptünk a szabadba. Váratlan látvány tárult elénk. A Fried­rich Strasse és az Unter den Linden keresztező­désénél álltunk és a két széles, még zöld lombo­zata fákkal ültetett ut üzletein és középületein csillogó vörös és nemzeti szinü zászlókat lobogta­tott a szél. Hatalmas feliratokon a következőket olvastuk: “Éljen a Német Demokratikus Köztár­saság 10 Éves Évfordulója”, “Éljen a Szocialista Népek Egysége’-, “Éljen a Béke” és más ünnepi jelszavakat. Nehéz volna leírni érzéseinket. Szó nélkül áll­tunk és néztünk hol egymásra, hol a környezetre, a napfényben sürgő-forgó emberekre. Egyszerre belepottyantunk a szocialista világba. Sem útle­velet, sem vízumot nem kért tőlünk senki, sem orosz portvázók, sem vasfüggöny nem állta utun­kat. A kapitalizmus egy végvárából úgyszólván átléptünk a szocialista országba. Amellett pont egy olyan történelmi pillanatban amikor a népi köztársaság 17 milliós népe nagy ünnepre ké­szült. Pár lépésre voltunk a Nők Demokratikuá Vi­lágszövetsége irodájától. A Walter-McCarran-tör- vény egy áldozata, Beatrice Johnson, a Nőszövet­ség egyik titkára tárt karokkal fogadott bennün­ket. Nemsokára ott voltak a német Szakszervezeti Szövetség küldöttei, valamint az Építő Munkások Szakszervezetének küldöttei. Hallani sem akartak arról, hogy mi csak egy-két napi látogatásra jöt­tünk. Meghívtak, hogy legyünk a szakszervezetek vendégei, vegyünk részt a 10-ik évforduló ünnep­ségein és legyünk tagjai annak a nemzetközi de­legációnak, amely 80 országból jött Kelet-Né- metországba erre az alkalomra. Bár részletezhetnénk annak a 9 napnak esemé­nyeit, amely idő alatt megismerkedtünk az or­szág kettészakadásának történetével, a szocialista szektor fejlődésével, a hatalmas arányú építke­zéssel, kiválóbb nevezetességeivel, a nép szociális intézményeivel, meglátogattuk a tragikus emlékű, de feledhetetlen Buchenwaldot, a Berlin felszaba­dításánál elesett szovjet katonák hősi emlékmű­vét, találkoztunk német, amerikai és magyar is­merősökkel és együtt ünnepeltünk a német nép százezreivel. Berlin mindkét részében még állanak romba- dőlt házak, amelyek — különösen az amerikai lá­togatókkal — az elmúlt háború borzalmait érzé­keltetik. A népi kormány előre elkészített terv alapján építi át Berlint, gyönyörű parkokkal, szé­les boulevardokkal, az építészeti művészet figye­lembevételével. Valóságos uj peremvárosokat és modern lakótelepeket épit minden nagyobb gyár közelében az ott dolgozó munkások részére. Vol­tunk Weimarban, Potsdamban és más történelmi helyeken. Beszéltünk Stefan Heym ismert ameri­kai íróval, aki feleségével Kelet-Németországban telepedett le. Egy összejövetelen üdvözöltük Ernst Thaelman özvegyét, aki a Német Nőszövet­ség vezetője. 350,000 ember a Marx-Engels téren Az NDK 10 éves évfordulói ünnepségeinek ki­magasló pontja volt az a tömeggyülés, amely a Marx-Engels téren folyt le. Az emelvényről, ame­lyen a meghívott és külföldi vendégek ültek hul­lámzó embertömeget láttunk, amely a félkilomé­ternyi távolságban álló Brandenburger Tore (brandenburgi kapu, Kelet- és Nyugat-Berlin egyik elválasztója) mögé is kinyúlt. A nyugat- berlini munkások mindig nagy tömegben látogat­nak el a keleti munkásünnepségekre. Napfényes, ünnepi hangulat volt. A szónoklatok csupán egy órát vettek igénybe, azután a tömeg a téren és a szomszéd utcákban felállított bódékban evett- ivott, számos zenekar hangjai mellett táncolt és a számos szabadtéri színpad előadásait élvezte. Szerényen 350,000-re lehetett becsülni a megje­lentek számát. Walter Ulbricht, a Szocialista Egy­ségpárt főtitkára, Otto Grotewohl, NDK minisz­terelnök és Prof. Erich Correns, a német Nemzeti Front elnöke üdvözölte a német népet ezen ün­nepélyes alkalomból. Külföldi vendégek közül Thorez, a francia kommunista párt vezetője, Kos- lov, a Szovjetunió minisztertanácsának alelnöke, a nyugatnémet illegális kommunista párt titkára és mások beszéltek. Szakszervezeti értekezlet Felvilágosító és tanulságos volt a Szabad Né­met Szakszervezeti Szövetség elnöksége által a külföldi delegációk tagjai részére rendezett fél­napos értekezlet. Herbert Warmke, a szövetség titkára megnyitó beszédében ismertette az NDK 1945 óta történt fejlődését, jövő feladatait és azt a felelősséget, amit a szakszervezetek betöltenek a munkásság jólétének emelésében. Utána a dele­gátusok kérdéseket intéztek és különböző szak- szervezetek vezetői feleltek a saját hatáskörükbe eső kérdésekre. így megtudtuk, hogy a keleti szektorban a szo­cialista irányzat 1946-ban kezdődött azzal a nép­szavazással, amelyben a lakosság 94 százaléka vett részt és enek 70 százaléka a nagy földbirto­kok kisajátitásán és felosztása mellett szavazott. Az országot az Egyesült Szocialista Párt vezeti, mely 5 különböző párt koalíciója. A termelés 89 százaléka az ,;llam vezetésében van- A termő- fölu 49 százaléka a szövetkezeti és 51 százaléka magán kézen van. A kereskedelem 99 százaléka államosított. Az elmúlt nyáron 7 éves tervet léptettek élet­be. Ennek folyamán a! jelen termelést 88 száza­lékkal fogják emelni. A Tervhivatal és a Szak- szei’vezetek együttműködésével 65 százalékos béremelést és az árak csökkenését fogják elérni. A munkanapot 7 és fél órára, egyes szakmákban kevesebbre vágják majd le. A termelés javulásá­nak arányában nő majd a nyugdíjazás és a mun­kások életszínvonala is. A szakszervezetek a munkások érdekeinek védelmében uj törvények létesítését mozditják elő. Munkások által válasz­tott gyári bizottságok gondoskodnak a munka- módszerek és munkaviszonyok javításáról és a kulturális fejlődésről a gyárban. A német munkás kapott legelőször társadalmi biztosítást,de ennek kezelése csak 1945 óta van a szakszervezetek hatáskörében. A beteg mun­kás fizetése 90 százalékát kapja, ebből 50 száza­lékot a társadalmi biztosítás alap, 40 százalékot az állam fedez. A munkások 12 nap fizetett va­kációt kapnak évente, egyesek többet. 300 szak­szervezeti pihenőház van és jövőre hajóutazáso­kat is rendeznek a munkásoknak. Nyugdíjaztatás nőknél 60, férfiaknál 65 éves korban kezdődik. Családi pótlékot adnak, egy gyerek után 500, kettő után 600 márkát és igy 2,000 márkáig. Terhes anyák összesen 11 heti fizetett vakációt kapnak szülés előtt és után. A fasizmus által megmérgezett munkások, különösen a fiatalság átnevelésére, gondot fordí­tanak a szakszervezetek. Munkásvezetők külön 3 éves iskoláztatást kapnak. A magántulajdon régi kapitalista ideológiája “klein, aber mein” (kicsiny, de enyém) helyet ad az uj jelszónak “gross, aber unser” (nagy, de a mindnyájunké.) Az egyik delegátus a sztrájkjogról is érdeklő­dött. A felelet megmagyarázta, hogy az NDK-ban nincs ellentét a munkás és a gyárvezetőség kö­zött. Problémáik közösek és közös megbeszélés­sel oldják meg őket. Az iskolásgyermekeket a munka megbecsülé­sére tanítják. Már korán szakmai ismereteket ve­zetnek be az iskolába és mire elvégzi a 10 alap­osztályt, a tanuló már kiválasztotta hajlamossá­ga szerinti pályáját. Az ipari tanoncokat képessé­gük szerint tovább iskoláztatják és az igy kikép­zett egyén a gyárral állandó kapcsolatot tart fenn még mérnök korában is és legtöbbször ott gyü- mölcsözteti tudását. A gyárak és földmüvesszövetkezetek is kapcso­latot tartanak fenn egymás kulturális és techni­kai megsegítésével. Néha egy-egy hizott disznó is felkerül a szövetkezetből a gyári konyhára. A német egyesülés alapköve a működő zónaközi munkásegység Természetesen felkerült a két Németország egyesítésének kérdése. A szakszervezeti vezetők kifejtették, hogy a két zónában élő munkásság között jelenleg is fennálló kapcsolat képezi a kul­csát a bekövetkező egyesítésnek. A munkások az egyesítést akarják. 1948-ig zónaközti konferen­ciák folytak abból a célból, hogy egy közös mun­káskongresszust hozzanak létre egész Németor­szág szakszervezetei. De a nyugati zóna éles poli­tikai irányváltoztatása és kapitalista vonalon va­ló kifejlesztése a régi háborús erők bevonásával, valamint a szociáldemokrata szakszervezeti veze­tőség revizionista állásfoglalása végetvetettek a zónaközti konferenciáknak. A keletnémet szak- szervezetek sokszor ismételt kérésére sem vol­tak hajlandók a hivatalos kapcsolatot újra fel venni. Hogy a tagság nem egyezik vezetőik állás­pontjával bizonyítja az, hogy azóta 33,000 nyu­gatnémet munkásdelegáció látogatott el Kelet- Németországba. Leipzigbep évente kétszer tarta­nak pán-német munkás konferenciát közös prob­lémáik megbeszélésére. Az itt megjelenő nyugat­német munkásdelegációk száma egyre nő s szak­szervezeti funkcionáriusok is vannak már tag­jaik között. Legutóbb 8—900 szakszervezeti tiszt viselő vett részt a konferencián. A német munkásegység működését roppant megnehezíti a nyugati szakszervezeti vezetők pálfordulása, akik teljesen magukévá tették az Adenauer-kormány kommunistaellenes álláspont­ját. Az amerikai AFL-CIO vezetősége a State Department külpolitikájának hatása alatt min­dent megtesz, hogy befolyását gyakorolja a nyu­gati szakszervezeti vezetőknél és a keletnémet munkások célkitűzése ellen sorakoztassa fel őket. Mindez nemcsak megakadályozza, hanem valóban veszélyessé teszi a nyugati zóna munkásai részé­re az egységakciókban való részvételt. Az értekezlet vezetői rámutattak arra, hogy Nyugat-Németország munkásaira a Német De­mokratikus Köztársaság teljesítményei lesznek a legnagyobb meggyőző erővel. Az uj 7 éves terven belül el fogják érni azt, hogy az NDK lakosság életszínvonala a nyugati zóna életszínvonala fölé fog emelkedni. A munkásegység meg fog erősödni és ez majd közelebb hozza a kettészakadt Német­ország egyesítésének megvalósulását is. (Folytatjuk)-_______________________________5_

Next

/
Thumbnails
Contents