Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-26 / 21. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 26, 1%0 & Hogyan vámolnak itt - és ott Tisztelt Szerkesztőség: A lap március 3.-i számában megjelent egy le­vél a magyarországi csomagküldéssel kapcsolat- ; ban, melyet S. K. Clevelandból irt. Azt irta, hogy miért vesz a magyar kormány olyan nagy vámot azokra a ruhákra, amiket innen küldenek. Első­sorban is sokszor olyasmit küldenek, amit nem lehet vám nélkül átengedni és vannak olyanok is, akik gyakran küldenének feketézésre, tehát a magyar kormánynak nincs mit szégyelnie, ha meg is vámolja a küldeményeket. Egy esetről tudok, ami velünk történt. Édes­anyámat hatodmagával az Egyesült Államokba sodorta a szél, vagyis a sors, de itt sem talált sokkal jobb életet, mert a munka rosszul ment s még a cukorrépa kapálást is el kellett végeznie, hogy megélhessen. Én nem tudtam velük jönni, mert már akkor férjnél voltam, később Kanadá­ba sodort bennünket a sors. Édesanyám most onnan az unokáinak egy kis emléket küldött, két nyaksált, ami neki $25.-ba került. Mi ezért itt $12 vámot fizettünk. Hasonlítsuk ezt össze a magyarországi helyzettel. Amennyi vámot mi itt fizettünk, azért már majdnem megvehettük vol­na az ajándékot egy itteni üzletben. Mrs- A. Bodor Kanada A nyugtázásról Tisztelt Szerkesztőség: Néhány évvel ezelőtt valaki azt indítványozta, hogy a lap ne nyugtázza külön az előfizetéseket. Ezt én annak idején helyesnek tartottam, kivéve egyes különleges eseteket, hiszen a legjobb nyugta az, amikor a lap átvételekor megnézzük a címkét, hogy a lejáratot kijavitották-e? A külön nyugta úgyis hamar elkallódik s ugyanígy az ado­mányok nyugtája is, amit a lapban úgy is fel­tüntetnek. Mennyi időt és kiadást tudnának megtakarí­tani, ami sokat segítene a lap munkatársainak. Biztos vagyok abban, hogy az öntudatos olvasók serege belátná és helyeselné is ezt az eljárást. Hiszen csak magunkon segítenénk. Fojtho József Kampányunk hírei Tisztelt Szerkesztőség! A múlt héten lakodalomban jártam és ott talál­koztam egy régi barátommal. Beszélgetés közben megemlitettem neki a lapot, vagyis megkérdez­tem, hogy olvasója-e a Magyar Szónak. Azt mon­dotta, hogy nem, mire megkérdeztem, nem volna- e kedve most előfizetni, a kampány idején csak 5 dollárba kerül egy évre. Kért, hogy rendeljem meg neki. Itt küldöm a cimét. J. Tőzsér Tisztelt Szerkesztőség! 'Már attól tartottam, hogy nem sikerül több elő­fizetőt szereznem. Ugv látom, hogy nagyon las­san haladunk a kampánnyal az egész vonalon. Nem tudom megérteni, mi lehet az oka minden­nek ? Egy dolog jut sokszor eszembe, lami vagy tiz évvel ezelőtt történt, egy kanadai Magyar Mun­kás lapkonferencián. Itt is nagyon leesett az elő­fizetők száma, de a rossz időben sok termény lefagyott a dohány vidéken és utána azok, akik­nek már le volt állítva a lapjuk, megrendelték új­ból és jónéhány uj is megrendelte a “Munkást”. Amikor a Munkás üzletvezetője ezt jelentette, egyik delegátustársam azt mondta, hogy ha jö­vőre is lefagy a dohány, sokkal több uj előfizetőt tudunk szerezni. Ez igy lehet maguknál is. De ebből elég, itt küldöm a hatodik uj előfizetőt, de még nem fe­jeztem be a munkát, mert még nem értem el a célomat. Kovács Ignác • Tisztelt Szerkesztőség! Kérem küldjék nekünk a lapot továbbra is, mert igen szeretjük olvasni. Szeretnénk támogat­ni is, de már mi sem dolgozunk, habár a férjem 57, én meg csak 54 éves vagyok. De mi nagyon nehezen dolgoztunk fiatal korunk óta és most érezzük meg, hogy ez mit jelent. Szerettünk volna uj előfizetőt is szerezni la­punknak, el is vittük az újságot két helyre, de olyan emberek laknak itt, akik igen büszkék, ha uj kocsit hajthatnak és több földet vehetnek ma­guknak. Arra egy sem tud gondolni, hogy nem sok értelme van a munkájának, az veszi a hasz­not, aki meg sem izzad érte, tehát a kis farmer­nek annyi jut, hogy dolgozhat éjjel-nappal és mindig csak tartozásban van. De azért mégis küldök egy pár címet, próbál­janak küldeni nekik mutatványszámokat, lehet, hogy akad köztük, aki megszereti a lapot. Jó munkát kívánunk. K. F.-né és férje, Kanada Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel tudatom, hogy a múlt szombaton öten két csoportban kimentünk előfizetőket szerezni. Sajnos csak egy előfizetőt sikerült kapni, akinek indítsák meg a lapot azonnal, s küldjék el neki a számlát, mert számlára akar fizetni. Egynéhány mutatványszámot pedig küldjenek egy másik cím­re, ha megszereti, előfizeti a lapunkat. Ugyancsak kérem, hogy az itteni kultur klubba küldjenek 10—10 lapszámot minden héten, hogy legyen kéznél, amikor uj előfizetők után járunk és akik bejönnek, szintén láthassák a lapot. F. J., lapkezelő, Los Angeles Tisztelt Szerkesztőség: Örülök, hogy Árokszállási barátom ajánlatára megismerkedtem a Magyar Szóval. Meg is ren­deltem a lapot, aminek minden szava igazmon­dás. F. T., ujamerikás • Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel jelentem, hogy végre sikerült egy uj előfizetőt szerezni azok közül, akiknek a közel­múltban megindítottuk a lapot mutatványszám­ként. A többieket is próbáljuk megszerezni. Az egyiket felkerestem, de nem találtam otthon, az­után telefonon hívtam, de nem nem tudtam vele beszélni. Most vasárnap kimegyek hozzá ismét. Addig küldjék a mutatványszámot, amíg vagy előfizet, vagy tudatom önöket, hogy szüntessék be. G. M., Detroit, Mich. 97 UJ ELŐFIZETŐNK VAN EDDIG Tény, hogy az előfizetési kampányra kitűzött idő gyorsabban halad, mint amilyen arányban emelkedik az uj előfizetők száma, A hangsúly azonban azon van, hogy “emelkedik”. Már majd­nem elértük a kitűzött cél 20 százalékát. És ez szép eredmény, akárki akármit is mond. A beérkezett levelek is arról tanúskodnak, hogy szeretett olvasóink komolyan veszik az uj előfi­zetők szerzésének fontos munkáját. Dolgoznak, igyekeznek, megírják tapasztalataikat, elküldik jótanácsaikat. Ez mind előnyös a kampány szem­pontjából. Ezzel serkentjük egymást jobb mun­kára. “Ejnye, hát ha az a kanadai (vagy losange- lesi, vagy newyorki) munkástársam megtette, miért ne tehetnék és is ennyit a lapomért?” Meg­mozdul a lelkiismeret, a felelősségérzet, a tettre- vágyás. Komoly dologról van itt szó. Nem mind­egy az a mai történelmi időkben, hogy a bará­tunk, rokonunk, munkástársunk, vagy jóismerő­sünk hogyan értesül a világeseményekről, milyen felvilágosítást kap róluk. A félrevezető agymo­sást ellensúlyoznunk kell az igazsággal. Tisztázni kell a kételyeket, hogy milyen lesz a jövőnk, gyer­mekeink jövője. Nincs még egy magyarnyelvű lap Amerikában amely olyan őszinte és nvilt felvilágosítással szol­gál olvasóinak, mint a Magyar Szó. El kell juttat­ni lapunkat olyanok kezébe, akik még nem isme­rik. Ezért kérünk címeket, hogy mutatványszá­mot ktildhessünk. örömmel rendelik meg lapun­kat olyanok, akik még sohasem hallottak róla. Örömmel üdvözöljük a los-angelesi lapkezelőnk kérését, hogy minden héten külön 10 lapszámot küldjünk számukra, amelyekkel bekopogtathat­nak másokhoz és odaadhatják azoknak, akikkel a Magyar Szót meg akarják ismertetni. Kitűnő ötletnek tartjuk és szívesen küldünk a többi vá­rosok lapkezelőinek is külön lapszámokat erre a célra. Csak küldjék be rendeléseiket. Ha vannak egyéni olvasóink, akik felhasználhatják ezt az ötletet, kérjük, értesítsenek bennünket. Jelenleg New York vezet 26 uj előfizetővel. Az elmúlt héten Bilim munkástársunk 2 uj olvasó­val 7-re emelte szerzeményeinek számát, Mautner Bandi pedig egy uj előfizetővel 6-ra. Itt komoly verseny folyik. Ohió a következő 20 előfizetővel. Kanada a har­madik 18 uj olvasóval. Utána jön: Kalifornia 10, Pennsylvania 6, Michigan 5, Florida 5, Illinois 3, New Jersey 3, Connecticut 1 és Texas 1 uj előfizetővel. Ez összesen 97 uj előfizető. Előttünk vannak még a nyári hónapok. Ezek alatt sok munkát végezhetünk és sok eredmény­ről számolhatunk el. De tartsuk szem előtt, hogy a sajtókonferencia ideje is közeleg és akkorra le kell zárni a kampányt. A nyereménydijat se fe­lejtsük el. A Magyarországba való utazás lehető­sége minden uj előfizető-szerző előtt nyitva áll. Kedves olvasóinktól függ csupán, hogy elérjük a kitűzött célunkat uj előfizetők szerzésében, hogy kioszthassuk a szerencsés nyerőnek, vagy nyerők­nek a megérdemelt dijat. J---------------------------------------------------------------------- v KAPHATÓ AZ “AKHAMEZŐ” Lapunk azon olvasói, akik könyvalakban kí­vánják a folytatásokban közölt AKNAMEZŐ c regényt olvasni, most megrendelhetik azt kiadóhivatalunktól A könyv ára kötve $3.60 Csak limitált mennyiségben kapható a Magyar Szó Kiadóhivatalánál V XgtíMt a SWttüSXbökö'TL A t m W V • / ^VV%\VWWWVWVWVWWWWVW> Az ebben a rovatban kifejtett neze- | Olvasóink i tek nem szükségszerűen azonosak < hnw/.wAinnh !■ a szerkesztoseg álláspontjával * Q közügyekhez f ——- , HA ÖN RÉGI VAGY UJAMERIKaS ÉRDEKELNI FOGJA Szabó Miklós volt emigráns érdekfeszitő leleplező könyve “FOGLSLXßZäSUX EÜSRÁNS” amely korlátolt mennyiségben Kiadóhivatalunk­ban kapható. — Ismerje meg Ön is azok arcké­peit, akik idegen pénzért árulják hazájukat és népüket RENDELJE MEG MÉG MA! Ára: 1.50 dollár \____________________r s-----------------------—-------— V JÁK SÁNDOR KÖNYVE “EMBERED Ä MÁGLYÁIT ISMÉT KAPHATÓ! Néhány hónappal ezelőtt teljesen kifogytunk eb­ből a megrendítő könyvből, melyet lapunk ma­gyarországi külmunkatársa irt a haláltáborok­ban szerzett élményeiről. Az előjegyzett rendeléseket azonnal kiküldjük! Kérjük, küldje be rendelését azonnal, mert a könyv csak korlálolt mennyiségben kapható! Ára $1.25 és 25C posta- s csomagolási költség \_______________________________________________t'

Next

/
Thumbnails
Contents