Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-05 / 18. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 5, I960 Hogyan szavazzon a nyugdíjas? Amilyen lendülettel indulnak sokat Ígérő, de keveset adó politikusaink a közelgő választási kampányokban, éppen olyan gyakran igen-igen lanyhán tesznek említést a 16 millió nyugdíjas égetően fontos problémáiról is —habár a jelöltek túlnyomó többsége szeretné véglegesen elhallgatni azt a szükségállapotot, amelybe a, kevés nyugdíj, az orvosi és kórházi ápolás hiánya döntötte a nyugdíjon élők több mint háromnegyed részét. A jószándéku újságírók között is akad egy-egy aki lelkiismeretének sugallatára néha “elszólja” magát az öregek érdekében és a realista festő ecsetvonásainak megfelelően rajzolja meg a másik Amerika arcát, azét az Amerikáét, amelyről a polgári lapokban, magazinokban ritkán olvashatunk, mert ezt a tulajdonos rendszerint nem engedi meg. Ennek ellenére mégis elmondanak egyet-mást az egészségileg letörtek, a nyomorúsággal küzdő amerikaiakról, akiknek egyéni jövedelme meghaladja ugyan az évi 393 billió dollárt, mégis vagy 32 millió amerikai kevesebb, mint heti 50 dolláros jövedelemből kénytelen megélni, illetve eltengődni. Ebből a csoportból kerül ki a nemzet gyermeklakosságának egyötödrésze és a statisztika szerint ide tartozik a 8 millió 65 éven felüli nyugdíjas is. A statisztikák mindig hideg számarányban tárják elénk az adatokat és sohasem beszélnek arról az emberfeletti küzdelemről, melyet egyéneknek és sokgyermekes családoknak kell meg- vivniok a nyomorúsággal és a betegség sokszor gazdasági végelgyengülést okozó terhével, mivel a jó statisztikusok ezt az olvasó képzelő tehetségére bízzák és azokra a jóságos emberi szivekre, akik hajlamosak a szükségben levőkön segíteni. A túltermelés és bőség következtében ez a nemzeti probléma évről-évre mindinkább a választott képviselők és az elnök közvetlen hatáskörének ajtaján kopogtat, mivel a társadalmi ügyek körüli tennivalók olyan méreteket öltöttek, hogy sem a városi, vagy megyei, sem pedig az állami adminisztráció nem tudja ezt megoldani a szövetségi kormány segítsége nélkül. Ezért halljuk mind gyakrabban és mind hangosabban azt a kérdést: mit hajlandó az elnök tenni ebben, vagy abban az ügyben? Az elnök azonban igen gyakran kijelenti, hogy nem hajlandó semmit sem tenni. Sem a nyugdíjasok, sem pedig a kiskeresetű családok érdekében, mert szerinte a szövetségi kormány “beavatkozásía” a szocializmus kilengéseit erősítené. Már nem egyszer határozottan kijelentette, hogy még tárgyalni sem óhajtja egyes szenátorok és képviselőknek társadalmi problémák humánus megoldását célzó javaslatait, mivel a kormány segítségének igénybevétele ellenkezik Amerika “szabad társadalmának” akaratával, — ő pedig nem kíván kormánysegitség- gel biztonságot adni az amerikai népnek, mert még mindig ragaszkodik ahhoz a meggyőződéséhez, amit 1952-ben is hangoztatott, hogy “aki biztonságot óhajt, az menjen a börtönbe”. Amerika dolgozó milliói habár túl lassan, de már ébredeznek. Néhány héttel ezelőtt jelét adták ennek, amidőn egy Detroithan tartót! politikai gyűlésen tízezer szavazó polgár tiltakozott, amikor a szónok Eisenhower nevét említette. Walter P. Reuther, az automobil szakszervezet elnöke ezen a gyűlésen a következő megjegyzést tette: “Nem tudom megérteni Mr. Eisenhower magatartását. . . ő nem tudja, mi az munkanélkülinek lenni, mert ő söha sem volt munkanélkül. Egész életén át az államnak dolgozott, még iskoláit is állami segítséggel végezte. Az állam tulajdonában lévő bútorozott házban lakott és sohasem kellett neki egy orvosi számlát kifizetnie, mert ezt Uncle Sam egyenlítette ki. És ennek ellenére magatartásával képes azt mondani az öreg nyugdíjasoknak, Amerika munkásainak: nektek nem szabad betegnek lenni, mert az állam nem gondoskodhatik rólatok”. Természetesen a hallgatóság ezeket a szavakat az adminisztráció által kiérdemelt fogadtatásban részesítette, ami biztató jel arra, hogy ma már a helyzet következtében tisztábban látják a politikai manőverezés sunyiságát, s tudatában “SZÜLŐFÖLDEM SZÉP HATÁRA...” — KÖNYVISMERTETÉS — “HUNGARY”, mondja a könyvet fedő cifra boríték. Az ember elkezd lapozgatni benne és egyszerre anélkül, hogy észrevenné, vagy megértené lényegét, valami nagy csoda történik. Elfelejti a környezetét, elfelejti az időt, elfelejti Nixont Rockefellerrel, a Tiróst a Sputnikkal, Zsazsa Gábort Elvis Presley vei, a reumáját áz ártrájtisszal és azon veszi magát észre, hogy valami csoda visszavarázsolta Magyarországra, a szülővárosba, a szülőfaluba, amely talán némileg másként néz is ki mint, amikor otthagytuk. És egyszerre elkezd valami muzsikálni a szivünkben és egyszerre úgy érezzük, hogy dörzsölgetníink kell a szemünket, mert hát nehéz olvasni a könnyeken keresztül. E sorok írója régi és nagy barátja, mondhatnám, imádója a könyveknek, már mint a szép és jó könyveknek. Fiatal gimnazista koromban 4 évvel idősebbnek hazudtam magamat, csakhogy a debreceni kollégium feledhetetlen drága könyvtárosa, a Varga Karcsi bácsi beengedjen az olvasóterembe, mert hát oda csak ötödik gimnázisták járhattak, meg az öregebbek. Két évvel később, amikor más gyerekdiákok még hallomásból sem igen ismerték a lexikont, én már saját keresetemből vásároltam meg az akkori idők leghíresebb kiadványát, Brockhaus 28 kötetes ‘conversations’ lexikonját és kötetenkint vásároltam a Révai Nagy Lexikont is. Na, ezeket nem dicsekvésből hánytorgatom fel, csupán azért, hogy megértessem az olvasóval, mit jelentenek számomra a könyvek. Nos, mind- ezekután azt állítom, hogy szebb és csodálatraméltóbb könyvet, mint a Korvina angolnyelvü magyarországi ismertetését, “HUNGARY”, nem láttam. Ilyen csodálatos földrajzkönyvet és útikalauzt tudtommal még nem készítettek. A könyv rendkívüli értékét és szépségét, véleményem szerint, a szinte példátlanul ragyogó koncepciójú és utolérhetetlen művészettel elkészített illusztrációk adják meg. Varázslatosan szép, réz- karcszerü, színes, valamint mélynyomatu fehérfekete képek mutatják be a szülőhaza városait, falmit, tájait. Minden rézkarc, minden színes illusztráció egy-egy miniatűr-műremek. Minden kép egy-egy varázs. Visszavarázsol bennünket az édes anyaföld feledhetetlen tájaira. Ilyen a sok köziül a “Tanya az Alföldön”, “A Tisza Szegednél”, “Tokaj”, “Falusi utca Hollókőn”, “Zebe- gény”, “Göcseji tájék”. Már töprengeni kezdtem, hogyan tud egy rajzoló ennyi műremeket alkotni, amikor a könyv végén, szerényen meghúzódva olvastam a magyarázatot, hogy a könyv illusztrációit 38 művész szolgáltatta. Áldottak a kezek .amelyek e varázslatot alkották. Ne higyje senki, hogy minden dicséretreméltó a könyvben. Vannak benne bosszantó fogyatékosságok is. Hogy például mily logika késztette a szerkesztőket arra, hogy a Szinnyei Merse illusztrációt, a “Majálist” meg a Nemzeti Muzeum többi kincseit bemutató képeket fehér-feketén hozzák, amikor meg volt az apparátus a színnyomáshoz, azt nem vagyok képes megérteni! vannak annak, hogy nem lehet minden humánus megoldásra ráütni a szocializmus és kommunizmus bélyegét csiak azért, hogy ezzel a hivatásos politikus eltakarja azokat a szükségleteket, amelyek még a mi időnkben megoldásra várnak. Reakciós politikusaink határozottan félnek a 16 milliót kitevő nyugdíjas szavazatától és ezért kiválasztották a. “legliberálisabbakat”, hogy valamilyen nesze-semmi-fogd-meg-jól kórházbiztosi- tási tervezetet dolgozzanak ki a Forand-javaslattal szemben, amely a társadalmi biztosítás keretében kívánja biztosítani öreg polgáraink kórházi ellátását. így tehát öregjeinknek nem marad más hátra, mint tanulmányozni és kutatni a képviselők között és arra szavazni, aki a Forand- javaslat megoldását kívánja gyakorlatba vinni. Mert akad ilyen képviselőjelölt, aki hajlandó támogatni a nyugdijasok orvosi és kórházi ellátását, s hajlandó családi pótlékkal, vagy a túlzsúfolt élelmiszerfölöslegből segíteni a kiskeresetű családok és nyugdijasok millióit. Ahogy politikusaink elindították a választási kampányt, úgy indítsák el nyugdíjas polgáraink is a beszélő kampányt. Beszéljenek mindenütt és mindaddig, mig meg nem adják az orvosi és kórházi biztosítást. Nos meg aztán, nem fejtem ki véleményemet a könyv végére beillesztett rövid “Történelmi körvonalakéról sem, mert attól tartok, nemigen törne nyomdafestéket. Annyit azonban üzenhetek Írójának, hogy szeretném egy kicsit megcibálni a haját, avagy a szakállát. Hogy miért? Hát azért: A magyar nép elég bölcs és elég öntudatos ahhoz, hogy szembe merjen nézni saját történelmével, önmaga minden fogyatékosságával ép úgy, mint nagyságával. Fiai teljesítményeivel ép úgy mint emberi gyarlóságaival. Nincs arra szükség, hogy cenzúrázzuk történelmét! Az öntudatos munkások tudják, hogy a tények konokok és nem lehet történteket meg nem történtekké tenni. Marxisták nem hisznek csodákban, sem varázslatokban. No dehát ezek másodrendű fogyatékosságok és hiszem, hogy ezek a könyv várható és remélhető uj kiadásaiban orvosolva is lesznek. Addig is azt mondom minden amerikai magyar testvéremnek: Ha szereted szülőhazádat (és ki nem szereti), ha szived sajog a hazai tájékok iránt, ha óhajtod, hogy családod fiatal tagjai éppúgy szeressék vagy megszeressék a magyar tájékot, a magyar földet, a magyar kultúrát, akkor ne habozz, rendelj ebből a könyvből, s ha teheted, ne csiak egyet. Figyelő Megjelent a “Kincses Kalendárium” A Magyarok Világszövetsége nagyon gazdag, képes kalendáriumot adott ki 1960-ra. Már a fedőlapja meglepetés, mert gyönyörű, színes magyar motívumok díszítik azt. A 320 oldalas könyv sok meglepetést tartogat az amerikai magyar olvasó részére. Itt adunk kis Ízelítőt arról, hogy mit is tartalmaz ez a könyv. A naptári rész gyönyörű képekkel van illusztrálva és tele van érdekes tudnivalókkal, versikékkel, mondásokkal. A rendkívül érdekes bevezető cikket. Szakasits Árpád, a Magyarok Világ- szövetségének elnöke irta: “Magyarok a nagyvilágban” cimen. Béres Károly: a “Magyar hírek” c. írása beszámol a Világszövetség kiadványáról, mely 1959 márc. 15-e óta a mai, uj formájában jut el a világ minden részén élő magyarsághoz. Szabó Miklós: Kismagyarok a nagyvilágban c. írásában megszólaltatja a külföldi emigrációban élőket, leveleiken keresztül. Sok szép vers, uj szavak és rövidítések szótára, sport, magyar konyha, bélyeggyüjtés, divat, színház, mozi, valamint kitűnő elbeszélések a legjobb magyar íróktól, mint Tamási Áron, Palotai Boris, Dobozy Imre, valamint Kodály Zoltán és mások díszítik. Igen érdekes része a kalendáriumnak a külföldi magyarságról szóló sorozat, melyben a clevelandi magyarságról szóló cikk külön is számíthat olvasóink érdeklődésére. Elénk tárul képekben Magyarország története 1959-ben, az uj épületek, lakóházak fényképei. 64 oldalon keresztül olvashatjuk a “Barangolás a régi és uj Magyarországon” c. Írást Jóos F. Imre tollából, aki a bevezetésben ezt írja: “Ez az irás nem útikalauz, még csak nem is utinapló. Talán lírai földrajz, de még inkább egyszerű képeslap egy-egy tájról, emlékről. Igénye csak any- nyi, hogy aki olvassa, emlékezzék erre az országra és tudjon örülni annak, ami most) amikor fel- szabadulásunk 15-ik évfordulóját ünnepli, benne újabb, szebb.” írásaiban elviszi az olvasót Magyarország legtöbb városába, ipari központjába és képekkel illusztrálja az ott végbement változásokat. Majd olvashatunk Budapestről Ruffy Péter Írásában, melyet szintén rengeteg képpel illusztráltak. A “Kincses Kalendárium”-ot Boldizsár Iván szerkesztette igazi hozzáértéssel. Úgy hisszük, hogy mindenkinek el kell olvasnia ezt a könyvet, mely 1 dollár ellenében megrendelhető a Magyar Szó kiadóhivatalában. MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Krém küldjék meg részemre a “Kincses Ka lendárium”-ot .............. példányban. Mellékelek érte $..............................-t. Név: ..................................................................... Cim: ................................................................... Város, állam: ......................................................
