Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-05 / 18. szám

2

'Thurs lav, May 5, 1080

HARRY (JANO)S, TRUMAN

Előrehaladott koránál fogva tiszteletreméltó volt elnökünk számos feltűnést keltő tulajdonsággal rendelkezik. Ezek közül kimagasló az, hogy ellenzi az atomfegyverkisérletek beszüntetését, ellenzi iá, néger diákok ülőtüntetését — hogy csak a legutóbbi megnyilvánulásait említsük — továbbá, hogy sokat tud beszélni. És talán csak az idők távlatának tulajdoníthatjuk azt, hogy egyes kijelentései a népszerű magyar obsitos, Háry János nagyotmondásaival veszik fel a versenyt.

Mint pl. amit e héten is mondott az újságíróknak, akik szenzációt hajhászva minden reggeli sétája alkalmával körülveszik. Nem is csoda, hogy ennyi személyi kultusz láttán őt is elönti nz önbecsülés láza. Most is arról a könyvről' beszélt, amelyben összegyűjtött előadásait “Truman Speaks” szerény címmel adta ki. Ennek is a legragyogóbb fejezetéről, amelyben leírja, hogyan ijesztette ő meg egyszer Sztálint, hogy egyetlen szavára hanyatt-homlok sietett kivonni csapatait Iránból.

“Megüzentem neki, hogy ha a szovjet csapatok nem mennek ki, akkor iá hajórajt a Perzsa-öbölbe rendelem. Azt is mondtam Sztálinnak, hogy c-apatokat küldök, ha nem megy ki”. — “Kiment”, tette hozzá önelégült mosollyal.

Felvilágosításul még hozzátette, hogy az ultimátumszerű üzenetet Averell W. Hardman akkori követünkhöz küldte el, hogy személyesen adja át a szovjet miniszterelnöknek.

Richard J. H. Johnston, a N. Y. Times tudósitója nem volt rest és felhívta Mr. Harrimant Hőbe Sound, Fla.-i otthonában, akitől azt a felvilágosítást kapta, hogy ő nem emlékszik, hogy ilyentartalmu jegyzéket valaha is átadott volna, í 5t, “éppen utón voltam hazafelé 1946 márciusá- lan, amikor az iráni kérdést tárgyalták”, mondotta. Azt is megjegyezte Harr imán, hogy az angol és szovjet csapatok kivonulását az angol kormány tárgyalta meg a Szovjetunióval.

Hardman távollétében George F. Kennan volt megbízva az ügyvezetéssel, ő volt a Chargé d’Af- faires 1948 áprilisa és májusában. “Egyáltalán nem emlékszem ilyen jegyzékre. Nem is tudom elképzelni, hogyan küldhette volna”, mondotta Kennan Princeton, N- J.-ben a lakására látogató újságírónak.

Truman kissé lehangoltan bevallotta az újságírónak, hogy erről az epizódról eddig sem könyveiben, sem előadásaiban nem tett említést. Emlékirataiban igy utalt erre az időszakra. “Baljóslatú jelek voltak és a Egyesült Nemzeteken keresztül mindent megtettünk, hogy az oroszokat a Londoni Egyezmény betartására bírjuk, hogy hagyják el Iránt.” Ezzel végzett is ezen történelmi eseménnyel.

Hát, amint mondottuk, az idők távlatában a Londoni Egyezmény és az Egyesült Nemzetek alapos eltorzitással Harry (Jáno) S. Truman hős tetteivé nőttek a szemében.

(1941-ben Anglia és a Szovjetunió megszállották Iránt a kormány németbarát politikájának leküzdésére. Egyes akkor létesített demokratikus intézkedést röviddel a csapatok kivonása után az iráni kormány megszüntetett.)

Amerikai Magyar Sző

■«bscrlption in C. S. and Canada for one year $7 M (er six months $4.00. Foreign Countries for one year $10.00, for six months $5.00.

►vw\'vvwvwwwvwvvww»\v»v»wwwwwwv»\v\\w* előfizetési árak: New York városában, az ÜSA-baa

im Kanadában egy évre $7.00 félévre $4.00. Minden más külföldi országba egy évre $10.00, félévre. $5.00 Szerkesztőség és Kiadóhivatal:

0 13« Kast lfth Street, New York 3, N. Y. i ;

í Telefon: AL 4-0397

Weaay a háborús usziték szolgálatában

(Folytatás az első oldalról)

Victor Reuther kifogásolta azt, hogy az “anti- kommunista” jelszóval az amerikai szakszervezeti vezetők a leghirhedtebb diktátorok szövetségeseivé válnak. (Victor Walter Reuther fivére.)

A Meany-ellenes álláspontot legélesebben Evelyn McGarr, kanadai munkásdelegátus hangoztatta, amikor Medaris ny. generális kardcsörtető beszéde után felállott és azt mondta a meghökkent hallgatóinak, hogy Kanadábán a munkásmozgalom a békéért és egyezkedésért harcol és célszerűnek találja a nép szükségleteire költeni a pénzt, mint jobb bombákra.

Fegyverkezés, elhárító háború, beavatkozás

A több és jobb lövedékekre való felhívás mellett Medaris az amerikai imperialista hatalmat és magántulajdont fenyegető jelenségekre is utalt és azt véleményezte, hogy “rendelkeznünk kell villám-beavatkozási képességgel,. .. amelynek elégségesnek kell lennie, hogy ellenállhasson és megküzd hassen bárhonnan eredő fenyegetéssel.” Egyes országok “feltörekvő nacionalizmusának és függetlenségének támogatásával” szembehelyezte “az amerikai polgárok jogát magántulajdonuk megvédéséhez”. Ezzel elsősorbán a latinamerikai országok függetlenségi kísérleteit szándékszik megijeszteni, de az elhárító háború célját is szolgálja.

Henry Kissinger a Harvard-egyetemről, a német kérdést feszegette és alig titkolta reményét, hogy nem lesz megegyezés e téren. Nem tartotta bölcsnek az elnök kijelentését, hogy a nukleáris háború elképzelhetetlen. “Nem mondom, hogy indítsunk háborút a német egyesülésért”, bizonygatta, miután előbb azt próbálta elhitetni hallgatóival, hogy egy erős Németország nélkül nem lehet Európát megvédeni és hogy a háború elkerülhetetlen. Tisztára Adenauer álláspontját ismertette és támogatta.

A csúcskonferencia- és megegyezés-ellenes szónoklatok köziül a Douglas Dillon államtitkár-helyettes beszéde tükrözte visszla, legjobban az adminisztráció azon szándékát, hogy a német és berlini kérdésben nem enged álláspontjából. Dillon hosszú beszédét a konferenciát bezáró díszvacsorán mondotta el és belefoglalt minden eddig felvetett hidegháborús kötekedést, amivel az egyezkedést meg lehet gátolni. A beszéd főcélja nyilvánvalóan az volt, hogy teljes reménytelenséget keltsen a csúcskonferencia célkitűzésével, a békés egymás mellett élés lehetőségével szemben. Dillon az adminisztráció másik arcát mutatta be, amely meghúzódik a meleg kézfogások, a diplomáciai látogatások, a választási kampányigéretek mögött, amelyekkel a politikusok a nép békekövetelését igyekeznek kielégíteni.

Ilyen kétoldaluan fejtik ki álláspontjukat egyes munkásvezetők is. Walter Reuther pl. kitűnő szónok, csak úgy ömlik a szó belőle, de képes óvatosan kikerülni a határozott állásfoglalást, Felszólalásában ismét hangosan dörgött arról, hogy >Vpi Kinát “be kel! venni a nemzetek családjába”, de még nem tett/égy határozott ajánlatot sem, hogy hol és mikor?

James Carey két beszédet is mondott, de olyan zavarosat, hagy még az újságírók is kételkedésüket fejezték ki, hogy tudja-e mit beszél. Mig egyikben az egyezkedést ajánlotta az atomháború megakadályozására, a másikban arra fektette a fős-ulyt, hogy az Egyesült Államoknak vállalnia kell “a teljes elpusztítás utáni rehabilitációt”, mint ahogyan a Marshall-tervvel tette a Il-ik világháború után, “hogy megvédj ük az európai országokat a kommunizmustól.”

Talán jellemző Carey gondolkodása és a konferencia szellemére az a kijelentés, amit Carey

1950-ben tett egy másik kommunista-verő konferencián: “Az elmúlt háborúban a kommunistákkal szövetkeztünk a fasiszták ellen, az elkövetkezőben a fasisztákhoz csatlakozunk a kommunisták ellen.”

A munkások érdeke a békés kiegyezés

Az egyik kiváló munkásvezető, aki kétszer nyilvánította éles nézeteltérését Meany politikájával szemben, Emil Mazey, az autómunkások tifckár-pénztárnoka, tüdőgyulladása miatt nem jelenhetett meg a konferencián. Feb. 20-án Chicagóban, a Friends Service Committee gyűlésén 700 hallgató előtt fejtette ki véleményét “A munkások érdeke a békében” c. beszédében. “Árrá a meggyőződésre jöttem, hogy semmi sem helyettesíti a békét”, mondotta. Arra biztatta az amerikai polgárokat, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a külpolitikánkra, töltsenek több időt vitás kérdések megbeszélésére és ne ijedjenek meg “a kommunista veszélytől”, amivel egyes kormány- vezelő* a nyílt demokratikus véleménynyilvánítást el akarják fojtani.

Üetroitban a iSane Nuclear Policy Committee gyűlésén beszélt Mazey az elmúlt héten. Nagy csalódását fejezte ki a Meany-konferencia lefolyása felett. “Az ott lefektetett program nem az, amire manapság szükségünk van. . . Több tárgyilagosság kellett volna, mint pl. elitélni a délkoreai diákok legyilkolását és megállapítani azt, hogy ami ott vám, az nem demokrácia, hanem rendőrállam.. ., amit amerikai dollárok tartanak fenn. Erre gondolok, amikor az amerikai munkásság külpolitikai álláspontjának átértékeléséről beszélek”.

A Meany-konferencia hidegháborús és munkás- érdek-ellenes szellemét jellemzően szegezte le az, hogy csak egyetlenegy üdvözlő táviratot kapott, ■azt is Adenauertől, aki már előzőleg is kitüntetésben részesítette Meanyt és segítőtársát, Love- stonet.

Kamiik a íakáseliáfás az országban

A családi élet szentségéről sokat papolnak a politikusok, amikor hatáskeltésre használják, de annak megvédésére keveset csinálnak. Az egészséges és erkölcsös családi élet egyik alapja a kielégítő lakás. Az Egyesült Államokban azonban sem kielégítő, sem megfelelő lakás nem áll minden család rendelkezésére.

A folyamatban levő népszámlálás újabb adatok kai fog szolgálni ezen a téren, azonban mielőtt azokat nyilvánosságra bocsátják mit mutatnak a rendelkezésünkre álló adatok? Ezek szerint 15 millió amerikai családnak, vagyis a lakosság egynegyed részének nincs megfelelő lakása.

Ezek közül 13 millió család olyan otthonokban lakik, amelyek a legminimálisabb követelményeknek sem felelnek meg.

A felelősség a Kongresszusé

1949-ben a Kongresszus olyan családok részére amelyek 1,913 dollár vagy ennél kevesebb évi keresettel rendelkeznek, évente 135,000 lakóhely felépítését engedélyezte. Azóta azonban a kongresszus ennek csak kis hányadára limitálta az építkezést. A csúcspontot 1952-ben érték el, amikor 58,000 lakás épült. 1955—1958 között évente

10,000 és 15,000 volt a felépített lakások száma. Pedig hogy az állandó romlást pótoljuk és bizonyos haladást is elérjünk e téren, évente legalább

200.000- től 250,000-ig menő uj, olcsó lakásra van szükség. A csökkentett építkezés következtében a helyzet állandóan romlik.

A törvény szerint középkeresetü családok nem tarthatnak igényt az olcsó köz-lakásokra. Viszont keresetükből nem futja a drágább privát építkezés lakbéreire. 12 millió ilyen család van, amelyek keresetükhöz viszonyítva igen magas lakbért fizetnek.

Ugyancsak nagyon elégtelen gondoskodás történik a nyugdíjazott polgárok lakásszükségleté- ről. Sziik anyagi körülményeik az idősebb embereket leromlott lakóépületekbe kényszerítik.

A nemzeti kisebbségek, különösen a legalacsonyabb keresettel rendelkező néger és portorikói családok a nagyvárosok nyomornegyedeire szorulnak, ahol a kapzsi háziurak és lakbéruzsorások rettenetes kizsákmányolásának esnek áldozatul. Nagylétszámu családok egyszobás lakásba szorulnak. Nem ritka eset az, hoy több család vesz ki egy szobát, mert oly magas házbért kell fizetniök, hogy csak közösen fizethetik meg. Ezek a szegény családok aránylag többet fizetnek lakásért, mint a modern épületekben lakó jokere- setü családok. Ezt az elviselhetetlen helyzetet nemcsak a nagy lakáshiány hozta létre, hanem a faji elkülönítés is, amit minden városban, még New Yorkban is nagy arányban gyakorolnak.

A Kongresszus bőkezűen utal ki billió dollárokat fegyvertermelésre, külföldi segélyre, de nagyon szűkmarkúvá válik, amikor az amerikai polgárok legfontosabb szükségleteinek kielégi- téséről van szó. Ezeknek csupán egyike a lakásellátás. Még a városok által vállalt lakásépítkezés és terjeszkedés % részét is nagyon leszűkítette a Kongresszus, pedig erre minimálisan egybillió dollárra volna szükség évente.

Illetékes hivatalok kiszámították, hogy 35 millió uj lakásra van szükség, — évente legalább

2.250.000- re — ha 1975-re minden amerikai családnak tisztességes lakást akarunk biztositani. Azt is megállapíthatnák, hogy a szövetségi kormány anyagi hozzájárulása nélkül ilyen nagyarányú tervet nem lehet megvalósítani.

AME^IvaT magyar szó ------------------——----------------------------—