Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-28 / 17. szám

-Är------------—^

223987$04532X 21345698X3=389 % 4398 '/* 8239%

f A SZÁMOK BESZÉLNEK f

írja: Eörsi Béla w

223987804532X21345698X3=389% 4398'/i 8239%)

AZ ADÓRENDSZERRŐL

Minden ország igazi politikai arcát adórendszeréből lehet legjobban megítélni. A mai Magyar- országon a munkások nem fizetnek adót, csak néhány százalékot vonnak le fizetésükből. Franciaországban az állam terheit a szegényosztály viseli, mivel az érvényben lévő forgalmi adórendszer szerint minden vásárlásnál külön százalékot kell fizetni az adókra, amelyek gyakran elérik a 15 százalékot a vásárlási áron felül, igy a közép- osztály alig visel adóterhet.

Az Egyesült Államokban — legalább papíron — a gazdagokat súlyosan terhelő adórendszer van érvényben; hasonlóképpen Angliában is —- azzal a különbséggel, hogy ott nemcsak papíron van

igy.

Az amerikai adórendszer progresszív (fokozódó). Eszerint az első 2,000 dollárra (jövedelemben) 18 százalék adó van kivetve. Az adókulcs 20 százalékos, annak tizedrészét azonban elengedik jótékonyság és egyéb kiadások címén, igy marad 18 százalék. Egy jobban kereső munkás és középosztályhoz tartozó intellektúel, ha keresete 6,000 és 8,000 dollár között mozog és két gyermekes családapa, még ebbe a kategóriába kerülhet, különösen ha háztulajdonos. De ha valaki kb. $20,C00-t keres, akkor az utolsó 2,000 dollárra már 50 százalék adót fizet.

100,000 dolláros adó alá eső jövedelemnél már 87 % a Federal jövedelmi adókulcs, ami tehát 67,320 dollár adót jelent. Ez azt jelenti, hogy a jövedelem kétharmad részét Uncle Sam veszi át, amelyből főként a háború költségeit és a háborúra való felkészülés költségeit fedezi.

Nehogy kedves olvasóim könnyeket ejtsenek gazdag honfitársaink nagy adóterhei miatt, gyorsan megnyugtatom önöket, hogy a valóságban a gazdagok nem fizetnek ily nagy adót.

Az amerikai alkotmány az adózást a House of Representatives-nek adta át törvényhozásra, nem a Szenátusnak. Az újabban elkövetett adócsalások tanulmányozása pár igen érdekes adatot hozott nemrég napvilágra.

A becsületes amerikai polgárok kb. 24 billió dollár jövedelmet titkolnak el adóbevallás elől. Minthogy a munkások és a hivatalnokok fizetését (ami az adóalapnak több mint a felét képezi), a munkaadó köteles jelenteni, igy a munkásságot és a fehérgallérosokat felmenthetjük a vád alól. Az adóalap eltagadása (mivel nála ez nem lehetséges), nem szokása az alacsony jövedelmű polgárnak. A 24 billió adóeltitkolás nyugodtan mond hatjuk, a gazdag emberek lelkiismeretét terheli.

A 100,000 dolláros jövedelem kétharmad részét tehát az állam sajátítja el. De ez csak elvben van igy. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a 100,000 dollár jövedelműek átlagban csupán 46 százalék adót fizetnek; sőt biztosan állíthatjuk, hogy az adótörvényt oly előnyösen lehet a gazdagok részére kihasználni, hogy nagy részük 35 százaléknál többet nem fizet. Az adótörvény értelmében a gazdagoknak kb. 30 billió dollárt sikerült levonni az adóalapból, mint “személyes kiadást”.

Ez nem a jogos, termeléshez szükséges kiadás. Ez a 30 billió a mostani adótörvények ajándéka. Hálából ezzel ajándékozza meg a kongresszus gazdag választási támogatóit.

“V együnk csak egy példát az amerikai adórendszer szemfényvesztő módszerből. 1957-ben az Egyesült Államok lakossága 350 billió dollár jövedelmet élvezett- Különösképen 149 billió dollár jövedelmet jelentettek az adóívben, ami csak 43 százaléka a teljes nemzeti jövedelemnek. Hová lett a többi? A sokféle levonás után mindössze 34 billió dollár adó folyt be a kincstárba, — tehát a nemzet jövedelmének alig 10 százaléka.

Ha a kongresszus egészséges és igazságos törvényt hozna s az összes kibúvókat (loopholes) kitörölné az adótörvényből, az egyéni adóiveken 18 millió dollárral több adó jelentkezne és a részvénytársaságok 6-8 billióval töb adóval járulnának a Federal adókasszába. A gazdagok és spekulánsok hasznának alacsony (legfeljebb 25 százalékos) adóztatása felemelésével kb. 1 billió dollár többlet jutna az állami kincstárba.

Ne felejtsük el, hogy a Kongresszus igazságosabb és olcsóbban ellenőrizhető’adórendszere mellett kb. 30 billió dollárt lehetne behajtani azoktól, akik a legtöbb adócsalást követik el és-egy

AME Rí KA IM AGYARSZÓ . Thursday, April 28, 1960

jobb ellenőrzési rendszer még 5 billió dollár adó- alapjövedelem eltitkolást tudna megszüntetni.

A Ház előtt van egy uj adótörvény, amelyet nem mernek keresztülvinni, mert választási év van és ki mer kikezdeni ilyenkor a gazdagokkal? Ennek a törvényjavaslatnak a lényege:

1. Az adótörvény szellemének és alapgondolatának megfelelő progresszív rendszert felállítani, amely szerint az adót fizessék, akik a terhet legjobban képesek viselni.

2. Megerősíteni a szövetségi kormány pénzügyi erejét, hogy elegendő pénz jusson a tanügyre, szociális segítségre és a tudományos munka támogatására,

3. Megszüntetni a speciális privilégiumokat,

melyek erkölcsileg aláaknázzák közéletünket.

Ha ezeket a törvényjavaslatokat lehetséges volna a kongresszusban, (amelyben a munkásosztálynak és a falu szegénységének egyetlen képviselője sincs) keresztülvinni és az elvesztett adók felét vissza lehetne nyerni, akkor meg lehetne állítani az inflációt, amely veszélyezteti a kiskeresetűek és nyugdíjból élő emberek életnívóját, redukálni lehetne az államadósságot, a kamatláb emelkedést megállítani stb. Az összes kisjövedelműeket adómentessé lehetne tenni és ezáltal azok életét megjavítani.

Talán nem kellene más, mint hogy az amerikai társadalom elmenne a szavazó urnákhoz és rendet teremtene a Kongresszusban.

ALKALMAZOTTAK...

A modern társadalmak uj uralkodó osztályát, a munkásságot képviselte a franciák fővárosában Kruscsev, a Szovjetunió miniszterelnöke. — Most már 13 országban tartják kezükben az ország gyeplőit az alkalmazottak. Az amerikai alkalmazottak jogi helyzete még mindig primitiv. Csak önművelődés és céltudatos szervezkedés javíthat a helyzeten.

Irta: PÉTER TAMÁS

. .Párizs városa és Franciaország vendégként üdvözölt egy volt ukrán bányászt, Nikita S. Krus- csevet és munkatársait, akik valószínűen szintén kétkézi munkások, vagy alsóbbrendű hivatalnokok voltak valamikor. DeGaulle kormánya államfőt megillető fogadtatásban részesítette a Szovjet unió miniszterelnökét, akinek tárgyalásai a francia államfővel az egész világot érdeklik és való- szinüleg kihatással lesznek a világtörténelemre. Most egy olyan észrevétellel kívánunk foglalkozni, amit még csak kevesen vesznek tudomásul, bár sokkal több, sőt általános figyelmet érdemel.

Észre kell verínünk ugyanis, hogy Kruscsev olyan ország kormányának a feje, ahol már negyven egynéhány év óta, a munkások, a földművesek, általában a volt alkalmazottak kormányoznak. Oroszországban a cárizmus alatt csak éppen a kormányügynökségeknek, a cári bürokratáknak volt némi becsületük, de beleszólásuk, vagy rendelkezési joguk az állami ügyekben még nekik sem volt. Vagy szó nélkül engedelmeskedtek a Minden Oroszok Cárja hírhedt talpnyaló tanácsadóinak, vagy mehettek Szibériába, mint felforgatok. Az alkalmazottakról senki sem tételezte fel, hogy értenek az ügyekhez, még kevésbé, hogy az államügyekhez is, a kormányzáshoz is értenek. És lám, milyen szépen el tudják látni hazájuk felvirágoztatását ezek az alkalmazottak. A Szovjetunió azóta sok mindenben első helyre emelkedett és más vonalakon is a második helyet majd mindenben tartja. De talán a legfontosabb eredmény, hogy az alkalmazottak kormányzata ma már 12 egészséges szocialista országra szaporodott és ezeket is volt alkalmazottak kormányozzák, még pedig meglepően sikeresen.

Lehetetlen szemet hunynunk tehát afelett, hogy az a bizonyos negyedik réteg, amelyet a feudális hagyományok által kormányzott országokban még nem is olyan régen, sőt ezidőszerint is, jogilag és társadalmilag csaknem semmibe vesznek, igen kitűnő tapasztalatokkal, sőt egyenesen bámulatos tehetségekkel bir országok, kormányok, iparok, diplomáciák, sőt még győzelmes háborúk vezetésére is. Igenis, meg lehet most már állapítani, hogy az utóbbi évtizedekben eze”k a népi eredetű volt alkalmazottak minden fontos ponton sokkal jobban beváltak, mint a hagyományok öröklött birtokosaiból származó, úgynevezett jó gyermekszobáju katonák, vagy diplomaták, vagy politikusok, általában a nagy vagyonok mesterei vagy kiszolgálói. Biztos tehát, hogy az alkalmazottak széles gárdáját kihagyni a vezetésből, már t. i. az ország vezetéséből, nagy ostobaságra, vagy bűnös rövidlátásra vall, esetleg mindkettőre.

Az Egyesült Államok hatalmas ország, fejlett ország, igen sok téren vezető országa a világnak. Csodálatos tünemény, de azért mégis tény, hogy az alkalmazottak jogai tekintetében mégis hátul kullog. Ennek gyökere alighanem a szabadság- harc kezdeti éveire nyúlik vissza. Amikor Tom Paine először fogalmazta meg a 13 amerikai gyarmat függetlenségének feltételeit, programja sokkal gazdagabb és szélesebb volt annál, mint ami megvalósult. A radikális függetlenségi harcok nemcsak az öröklésen alapuló monarchiától akartak megszabadulni. Tom Paine könyvei erélyesen követelik, hogy a vagyon örökölhetősége is szűnjön meg. És már akkor követelte a rabszolgaság

eltörlését is. De a gyarmatok vezető urai, bármily liberálisnak vallották magukat, a vagyonok és a rabszolgák ellen nem voltak hajlandók reformokra. Még csak demokratáknak sem vallották magukat; a királyt elkergették ugyan, de a kiskirályok és a rabszolgák megmaradtak, és most ők lettek arisztokraták, púderes parókákban, selyem térdnadrágban és csattos cipellőkben.

Az amerikai alkalmazottnak ma sincsenek kifejezett jogai. Munkaadójának szolgai módon engedelmeskedni tartozik. Gazdája bármelyik órában elcsaphatja, semmiféle magyarázattal, felmondással, vagy várakozással nem tartozik. Gazdája véleménye, még ha esetleg tévedne is, parancs s neki tudni kell, hogy ő csak szolga, akit megtörnek. Ne tessék félreérteni, azok a kedvezmények,—munkanélküli biztosítás felmondási idő végkielégítés, stb. — nem az alkalmazottak jogi helyzetével kapcsolatosak, hanem nehéz küzdelmek eredményei, részben az uniók győzelmeinek, részben annak köszönhetők, hogy a munkások béréből bizonyos illetékeket fizetnek egy közös állami alapba, amely bizonyos ideig munkanélküli biztosítást juttat kidobott alkalmazottaknak. Ezt is csak akkor, ha elbocsájt.ás történt, ha az alkalmazott maga hagyta ott — tűrhetetlennek bizonyult — helyét, nincs joga semmihez.

Még fájóbb az, hogy bár az alkalmazott már csak mint szakszerű munkát végző funkcionárus is, a legtöbb tapasztalattal rendelkezik, döntésekre még sem ő hivatott, hanem valami külső ember; valami befolyásos ügyvéd, vagy higeszü pénzember, esetleg valami rokon, vagy üresfejü befektető. Itt nyílt hasadék észlelhető a feudális múlt és praktikus jelen között. A feudális múltban csak a birtoklás számított, amit erőszakkal, fegyverrel és erős bunkóju argumentumokkal lehetett megszerezni és hiteles Írástudók utján lehetett csak továbbadni az utódoknak. Az ügyesség mit se számított, mert ha a birtoklás megvolt, rabszolgákat már a nyílt piacon is lehetett vásárolni s ezzel a megmunkálás biztosítva volt. Csak a huszadik század tette mindennél fontosabbá a helyes, ügyes, vagyis hozzáértő gazdálkodás biztosítását, vagyis az alkalmazottak szerepét. Egészen természetes, hogy a birtoklók és a hozzáértők között végre is kenyértörésre került a sor és végül fcebizonvult, hogy az alkalmazottak a legkényesebb és legfontosabb helyeket is nagyszerűen be tudják tölteni és nélkülük az úgynevezett munkaadók, teljesen tehetetlenek. De ugyanezt megfordítva már nem lehet elmondani.

A modern fejlődés egyik bámulatos jelensége az, hogy az alkalmazottak által kormányzott országok gyorsított ütemben képesek szervezett, tervezett virágzást teremteni és a legmaradibb sötétségből, szegényre nyomorodásból is talpra- állani, sőt a civilizáció magas fokára emelkedni. Elfogulatlan szakemberek, tudósok, technikusok állapítják meg ezt. De ugyanekkor észre lehet venni azt is, hogy az uralkodó osztályok helyét betöltő alkalmazottak rengeteget tanultak, művelődtek, kísérleteztek és tanulmányoztak, hogy uj feladataikat jól el tudják látni, sőt helyzetük mestereivé váltak. Több évtizednyi tanulás, sok pihenő óra feáldozása,‘sok munkásszervezeti előtanulmány előzte meg a sikeres emelkedést.

Amikor az ember azt látja, hogy az amerikai alkalmazottakat, a munkást, a hivatalnokot ez a (Folytatás a 13-ik oldalon)