Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-21 / 16. szám
_10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursdav. Anril 21, 1960 |! Magyarország \ Ahonnan a fény utraké! — JAJ LELKEM, EL AKARJÁK CSÚFÍTANI A FALUNKAT? — sopánkodott egy bokodi öregasszony, amikor az első földgépek bedübörögtek a hallgatag ki.' falu háborítatlan csöndjébe. Azon a napon — 1958 nyarán — mindent elöntött a nap melege. Mozdulatlan volt az egész vidék. A madarak is az árnyékot keresték. A szürke, göcsörtös utón megjelentek az exkavátorok, dózerek, az árokásók, a kanalas kotrók, hogy Bököd határában, négyszáz hektáros szelíd hullámú területen uj erőmüvet építsenek. Mint ereinkben a vér, úgy terjed szét az ország testén a villanyáram. Árad a világosság a régi, vak falvakra, táplálja a gyárakat, mozgatja a mozdonyokat. Minden kilowattra szükség van. Ifjabb és újabb erőmüvek kellenek. Az uj elektromos idegközpont Bokodon épül, öt kilométerre az oroszlányi bányáktól. Onnan kapja majd drót- kötélpályákon a szenet. Naponta 5,200 tonnát. S fény gyűl belőle a zsörtölődő, bokodi öregasszony házában. De elér a fénye távoli Sopron megyei falvakba is. . . — Mikor? — kérdezem Kovács Sándortól. — 1961 decemberében kezd működni az első 50 megawattos gépegység, s utána félévenként a többi. A négy 50 megawattos gépcsoport áram- termelése négyszerese lesz a bánhidai erőmű teljesítőképességének. Kovács Sándor az Erőmű Beruházási Vállalat kirendeltség vezetője itt Bokodon. Nem “beruházó”, mint ahogy az ERBE sem az. Sokoldalú és különleges feladatkörével egy uj iparágat honosított meg hazánkban. Felülvizsgálja a terveket, ellenőrzi a gyártást, vizsgálja a gyártmányok minőségét, vezeti az építési és szerelési munkákat, irányítja az erőmüvek üzembehelyezését és az üzemképes erőmüvet átad'a majd egy uj erő- müvállalatnak. Ilyen sokoldalú munkát végez az ERBE, a helyszínen meg a kirendeltség vezetője, aki a tiszapalkonyai erőmű építkezés ideje alatt szokta meg a “telepes”-életet. — Megérkezik az ember a vidékre, munkahelyére, ahol semmi nincs. Itt-ott egv-egv kukoricatábla, s azt is ki kell forgatni a földből. Aztán ezen a földön mégis mindennap terem valami. •Egv-egy munkásszállás, üzemi konyha, irodahelyi ség, egy népbolt, egy eszpresszó. Aztán a munkásszállásokból szép összkomfortos lakások lesznek, az üzemi konyhából étterem. Egy szép napon meg a kultúrteremben a kiszesek táncmulatságot rendeznek. S amikor már megszületik az erőmű, kialakult a város — tovább állunk, hogy újabb városokat építsünk az ország más területén. Mert ahol az ipar megveti a lábát, várost -varázsol a pusztaságra is. Dologra fogják az általeret A fagy megdermesztette a völgyzárógátat, az Általér megüvegesedett. A gát 1,150 méter hosz- ,szan nyújtózik a község határában. Még ebben az évben 200,000 köbméter földet kell itt megmozgatni. Ahogy felenged a fagy 30 dömper, 4 kotrógép, 3 traktor, 2 bulldozer, boronák, ekék és .400 ember indul harcba a föld ellen. Dologra fogják az Általeret. Mert az erőműnek a szénhez viz is kell. A szén az eledele, a viz az itala. Egy gépegység óránként 8,000 köbméter vizet iszik. Az Általérnek nem tetszik, hogy igába fogják. De hogy el ne szökhessen, betonvizzáró-falat építenek eléje. Erre szolgál a hatalmas Benoto gép, amelyet jól tájékozott nyugati újságírók rakéta- támaszpontnak néztek. A 32 tonnás önsúlyú francia gép kezelését hat hét alatt sajátította el tizenhárom gépészünk. Tizennyolc méter mélyen — a vízzáró rétegig — acélcsövet enged le és a talajt egyidejűleg felszínre hozza. Egymás mellé betonoszlopokat készít, összefüggő, zárt betonfallal rekeszti el a viz útját. Az idegen gép már engedelmes eszköz a munkások kezében. De az Általér rakoncátlankodott.. . Késő ősszel megindultak a gátépítésnél az elzárt holtmeder víztelenítési és feltöltési munká- laiaiv Fárasztó, nehéz munkával víztelenítették a mederszakaszt. November 28-án a halászok leeresztették a halastavat. A dad—oroszlányi föld- utnál a víztömeg felduzzadt és kilépett a medréből. Elöntötte a rétet és megindult a már lezárt holtmeder felé. Elöntéssel fenyegette a területet és már a gátat ostromolta. A munkások otthagyták az építkezést és rohantak a gáthoz, órákig tartott a küzdelem az áradással, de végre megfékezték a zuhogó folyamot. Fagyban is építkeznek Most a tizenötfokos hideg az ellenfél. . . Február 3-án a hőmérő higanya mínusz 15 Celsius fokon állt — beemelték a főépület ötödik, 28 tonnás vaskeretszerkezetét. óriási forgódaru, a Griffmadár emeli majd be az előregyártott elemeket. A tervek sok uj műszaki megoldásról beszélnek. íj-T Itt alkalmazzák először a félszabadtéri kazánokat, A négy kazán hátsó oldala az épület hátfalát képezi, s ezzel lényegesen lerövidítik a kazánok szerelési idejét s számottevően csökkentik az építési költségeket. A felvonulási épületek helyett 4 lakásos lakóépületeket emeltek, mozgatható válaszfalakkal, hogy az építkezések idején is használhassák legényszállásnak. Végleges a kétezer férőhelyes étterem épülete is. A konyha berendezését is teljesen gépesítették. — Negyvenkét éve vagyok szakács — mondta Horváth József — de még ilyen korszerű konyhagépekkel sohasem dolgoztam. S ezt a szót: “korszerű”, igen, ezt hallani lépten-nyomon. Mód Kázmér is “telepes”. Ott volt az Tnotai Erőmű és a Borsodi Hőerőmű építésénél is. (Az egyik gyermeke Inotán, a másik Kazincbarcikán született.) Úgy mondja, hogy munka közben szerzik a tapasztalatokat, hiszen mégcsak 10 éves az Erőberuházási Vállalat. Ő is azt mondja, hogy ilyen korszerű tervvel még nem építkeztek. Szervezettebb a munka és folyamatos. Télen sem ürülnek ki a munkásszállások, építkeznek hidegben is. S az építkezés minden mozzanatát nyomon kisérik a vezetők. Szinte valamennyi iparág “beledolgozik” az erőműbe. A Láng Gépgyár, a Ganz Daru- és Ka- zángyar, az Április 4. Gépgyár, a Klement Gott- wald Villamossági Gyár, a Ganz-MÁVAG, a VER- TFSZ Villamoserőmii Szerelő Vállalat, a győri Wilhelm Pieck Gyár hidosztálya, a 26-os, 31-es és 21-es ÉM vállalatok, a Csatorna Épitési Vállalat és még számos kisebb-nagyobb üzem. A munkásosztály nemzetközi összefogását pedig a csehszlovák turbina, a szovjet kazán-automatika és az NDK-beli kazánok jelképezik. Az Oroszlányi Hőerőmű az eddiginél nagyobb egységteljesitményü gépcsoportokkal, nagyobb tulhevitési hőfokkal, blokküzemmel és az automatika kiterjedt alkalmazásával épül. Több mint kétmilliárd forint költséggel — és sokkal több milliárd haszonnal. Már esteledik. A hideg nap a felhők mögé bujt. Lassan csöndbe vész a munka zenélő ritmusa. A lakótelepek ablakaiban kigyullad a villany. Száz- húszezer voltos távvezetéken érkezik ide, egy uj nagy hőerőmű bölcsőjéhez, önkéntelenül is arra gondolok, mit mondott Lenin a kommunizmusról. . . Igaz, mi még csak a szocializmus felé haladunk. De hamarosan befejezzük az alapok lerakását. S a jövő felé vezető útra egy újabb hőerőmű sugározza a fényt. Gál Zoltán A TUDOMÁNYOS AKAIÉMA ÜNNEPI OUSE SZÉCHENYI ISTVÁN HALÁLÁNAK ICO. ÉtfOtHUJAI Széchenyi István halálának 100. évfordulója alkalmából április 7-én ünnepi ülést rendezett a Magyar Tudományos Akadémia. Az Akadémia dísztermében az ülésen megjelent és az elnökségben foglalt helyet Szerényi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a tudományos és kulturális osztály helyettes vezetője, Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Ligeti Lajos és Novobátzky Károly, az Akadémia alelnökei, Erdei Ferenc, az Akadémia főtitkára, Bognár Géza, Jánossy Lajos és Szigeti György az Akadémia titkárai. Az ülésen nagy számban vettek részt a magyar társadalmi és kulturális élet kitűnőségei. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Rusznyák István megnyitója — Akadémiánk mai ünnepi ülését a 100 éve halott Széchenyi István emlékének szenteli. Méltó és kegyeletes feladat, hogy az az intézmény emlékezzék meg elsőnek Széchenyiről, amely létrejöttét neki köszönheti. A Magyar Tudós Társaság,, a későbbi Magyar Tudományos Akadémia megalapítása az első volt azoknak a nagy tetteknek sorában, amelyekkel Széchenyi István beirta nevét népe történetébe, s egyben a nyitánya is volt annak a fejlődésnek, amely előkészítette a feudalizmus forradalmi utón való megdöntését Magyarországon. Széchenyi Akadémiája ebben a fejlődésben fontos szerepet játszott: a nyelv kiművelésével, a tudományok nemzeti nyelven történő ápolásával erőt, lendületet adott a polgári —nemzeti mozgalomnak; szolgálta, elősegítette a nemzetté válás folyamatát. Az 1830-as évek Széchenyije a Hitel, a Világ és a Stádium reformrendszerének kidolgozásával és nagyszerű gyakorlati kezdeményezéseivel az emberi haladásért küzdők élvonalában áll. Ugyanezekben az években az általa alapított Akadémia is a haladó nemzeti tudomány központja. De az alapitő emlékének kijáró kegyeleten túl, a 100 éve halott Széchenyi Akadémiánk számára tudományos jelentőségű probléma is. A marxista történéttudománynak a 100 éves forduló alkalmat szolgáltat arra, hogy világosan meghatározza Széchenyi helyét népünk történetében. A marxista történettudomány tisztán látja a társadalmi haladás feladatait a feudalizmusból kibontakozó Magyarországon, s Széchenyi nagyságát is ahhoz méri, mennyiben szolgálta tevékenységével ezeknek a feladatoknak a megoldását. Széchenyi gazdag életművének ilyen marxista elemzése arra a megállapításra vezet, hogy Széchenyi ma is megérdemli azt a megbecsülést, amely személyét egy évszázadon át övezte. A különbeég csak az, hogy ma elsősorban nem azért tiszteljük Széchenyit, amiért 100 éven át tömjé- nezték: nem a fontolva haladást, a törvényességhez, a Ilabsburg-uralkodcházhoz való ragaszkodást, nem a forradalom elutasítását tiszteljük ben ne, hanem ellenkezőleg, azt, amivel a magyar feudalizmus forradalmi utón való megdöntéséhez hozzájárult. Nem azt a Széchenyit tiszteljük, aki a múlt század negyvenes éveiben a forradalom felé haladó fejlődés elé vetette magát, hogy megállítsa, hanem azt a Széchenyit, aki a húszas-harmincas években minden kortársánál világosabban ismerte fel a kor szükségleteit, s szavával, Írásaival, cselekedeteivel akarva-akaratlan elindítója lett a 48-as polgári forradalomhoz vezető fejlődésnek. Ennek a Széchenyinek ma is helye van népünk szivében, s halálának 100 éves fordulóján méltán fordul feléje kegyelettel az a magyar nép, amelynek jobb sorsáért egykor annyit fáradozott. A Fejér megyei Sárbogárd községben decemberben egykilométeres szakaszon fény- csövilágitást szereltek a régi villanykörték helyére