Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-14 / 15. szám

Thursday, April 14, 1960

AMERIKAI MAGYAR SZóy

7

A véletlen háború

Az Egyesült Államok bázisokat tart a világ minden részében. — A bázisok személyzetének percröl-percre készen kell lenniük elindulni ország és nép- pusztitó kirándulásokra. — Nem csoda, hogy egy fiatal repülő megtébo- lyodott és megölte társait. — Bűnös szándék ez, — fejtegeti a cikk.

Irta: PÉTER TAMÁS

Bermuda szigetének csendes, unalmas egyhangúsága annyira megzavarta egy fiatal repülő eszét, hogy őrülten lövöldözni kezdett a kezében levő automatikus gépfegyverrel és megölte két repülőtársát, a harmadikat pedig megsebesítette. Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tragikus incidens a Hamilton közelében fekvő Kind- ley bázis belterületén történt s ártatlan járókelőkben nem esett kár. A szűkszavú hir elmondja, hogy úgy a gyilkosságért letartóztatott William

M. Cook bronxi illetőségű repülő, mint megölt és megsebesített társai, családjukkal együtt, a Kind- ley bázison laktak, de Cook elmezavarának okát, még nem tudták megállapítani.

Egy unalmas légi táborban állomásozó fiatal repülő megőrül és tébolyodottan lövöldözni kezd— ezen nem lehet csodálkozni. Akármikor, akármilyen légi táborban megtörténhet ilyesmi. De mit keres egy fiatal amerikai repülő a bermudai táborban? — fogják kérdezni a kiváncsiak. Oh kérem, — hát ilyen naiv kegyed és nem tudja, vagy legalább is teteti, hogy nem tudja, hogy mostanában, a földgömb minden közeli és távoli pontján vannak amerikai légi bázisok, megtöltve mindenféle fegyverekkel, légi bombákkal, A-hegyü és H-élii tömegpusztító bombákkal, no meg missilek- kel. Minden ilyen bázison, minden tiszt, altiszt, repülő, pilóta és mechanikus folytonos készenlétben áll; mindegyik arra kinevelve, hogy amely percben a parancs megérkezik, azonnal fel kell kapniok a kijelölt repülőgépre és ugv kell leszór- niok az atombombákat, hogy a kijelölt célponton, mondjuk 50—100 mérföld körzetben, élőlény, emberi lakos életben ne maradjon, fü, fa, virág, házak, gyárak, utak és építmények, mind elpusztuljanak. Az ilyen fiatal katonák, akik még csak nem is ismerik az életet, még csak nem is kóstolhatták meg, mi az civilizált békés polgárnak lenni, már úgy vannak beoktatva, hogy bármely percben egész országrészeket kell elpusztitaniok, élő embereket, mint patkányhadat kell megsemmisite- niök, csak mert megjött a parancs és őket köti az eskü, hogy a parancsnak engedelmeskedni kell.

Nos, képzeljük el, nem elég-e az ilyen kényszer, az ilyen tudat, az ilyen nyomás a fiatal katona lelkiismeretén, hogy a 20 éves bronxi fiú megőrüljön és megvadulva, úgy akarjon könnyebbséget szerezni lázas, gyötrődő elméjének, hogy inkább baj társait öli meg? Ezt a feltevést támogatja az a hir is, hogy Cook a Kindley-bázis légi rendőrségének épülete előtt tébolyodott meg, vagyis ahol szigorú őrök vigyáztak, hogy a katonai személyzet másodpercnyi pontossággal készen legyen a pusztító kirándulásra — ha megjön a parancs.

Az északi sarktól a déli sarkig, a japán szigetektől Tüzföldig száz és száz ilyen amerikai bázis működik, roskadásig megrakva országpusztitó A- és H-bombákkal, ultrasebességü bombavetőkkel és ott, ahol szükséges, missilekkel. És minden bázison, a kijelölt személyzet örökösen készenlétben van; a repülőgépek befütve, megrakva, a pilóták begyakorolva, felesketve; senkinek semmi kérdése, kételye, aggálya többé nem lehet, ha villanydróton, vagy az éterhullámokon megjön a parancs, az összes gépeknek fel kell szállniok és a lehullatott bombák nyomán a virágzó országrészek helyén nem marad többé élő ember, élő állat, vagy növény, csak letarolt sivár pusztaság és halálgázokat sugárzó élettelen romok.

Békeidőt élünk, háborús fenyegetést sehol sem látunk. Veszekedés talán mégis van, de nem hangosabb, mint normális politikai vitáknál a belföldön, csakhogy most a tartós béke körül vitatkoznak a nemzetek. És mégis van egy nagy, hatalmas köztársaság, talán a legnagyobb a világon, amely harci készenléttel hálózza be a világot és tüntetőén kérkedik azzal, hogy a világ egyik felét azonnal elpusztítja, mihelyt valahol moccanást vesz észre, ami nincsen Ínyére.

Legyünk egy kicsit pontosabbak és nézzük meg közelebbről mit is akar az Egyesült Államok óriási bázisgyürüivel? Nem lehet mondani, hogy USA kőszívű lenne. Milyen csodálatos lágyszívűséget tanúsítottunk például az Amerika-gyülölő német és japán háborús vezérekkel szemben.

Csaknem mindnek megbocsátottunk, sőt még kiadós jutalmakat is ladtunk nekik. De azonnal készek vagyunk 50—100 millió oroszt, vagy lengyelt, románt, magyart a másvilágra küldeni, mihelyt valami eltévedt puskagolyóra ráfoghatjuk, hogy ez támadás volt ellenünk. Pedig az orosz nép, éppúgy mint a lengyel, román vagy magyar nép is, Amerika szövetségese volt a legutóbbi háborúban és részben talán azért kergette el sötét- multu vezetőit, mert nem demokráciát akartak adni, hanem valami újra felmelegitett militariz- must. Ez a militarizmus most Amerikában honol és a nap minden órájában nyíltan hangoztatja a fenyegetést: Egyetlen moccanás és megsemmisítem népeiteket, elpusztítom városaitokat, és lakhatatlan sivataggá teszem a földgolyó felét.

Jó, jó, tudjuk azt, hogy ez csak fenyegetés. De mi nem csak a végrehajtást tartjuk bűnösnek, hanem a szándékot, a tervet, a felkészültséget is erre a nagy világpusztitásra. Az elmúlt hetekben, mintha Amerika lelkiismerete is megmozdult volna. Herter külügyminiszter tette szóvá egyik beszédében, hogy háborús felkészültségünk már olyan kiélezett stádiumba jutott, hogy a harmadik világháború esetleg kitörhet valami egyszerű emberi tévedés következtében is. Egy pilóta megbolondul és a saját mulatságára kezdi ledobálni az atombombákat. Miután tiz és tízezrek kezelik ezeket a masszív tömegpusztító eszközöket, ezer és ezer mód adódik, tévedésekre, hibákra, elsietett, vagy gondatlan bombázásokra. Csak azt nem

Az Am. Magy. Népszava vezércikkírójának. Epébe mártott tollal emlékszik meg a “hivatalos ‘ünnepnapiról”. Neki “ezen a napon kezdődött a szerencsétlen nemzet kálváriája”. Neki akkor kezdődött a “zsarnokságok történetében páratlan rémuralom”.

Nem érdemes tovább idézni a magyartalan magyar gyászos siralmait, ő csak hadd álmodozzon a Horthy-idők dicsőségéről és a fasizmus vérgőzös “ünnepeiről”. Még neki sem kívánjuk, hogy valóban átélje azokat a borzalmakat, amelyekre emlékezve a magyar nép úgy tekint vissza ezen időkre, mint múltba vesző rémálomra. A magyaroknak legalább hárommillió oka van ünnepelni április 4-én.

Az amnesztiát is acsarkodásra használja

Az A. M. Népszava cikkíróját mély aggodalommal tölti el, hogy a magyar Kormány a ielszaba- dulás 15ik évfordulója alkalmával amnesztiát adott nagyszámú bűnözőnek, koztuk az 1956-os ellenforradalom még börtönben levő elítéltjeinek. A hir mélyenszántó jelentőségét úgy akarja aláaknázni, hogy a szabadlábra helyezett irók, újságírók sanyarú jövője felett kesereg. “A kiszabadult művészek egyelőre keresel nélkül állanak- . írja ápr. 5-iki lapszámában. (Micsoda rabszolgaságról harsogna, ha már ápr. 5-én munkábaálli- tásukrcl jelenthetne) ...“Régi lapjaik nem fogadják vissza őket. Külföldre sem mehetnek. Az újságírói egyesületben gyűjtést rendeztek a börtönviselt kartársaik számára”.

Vannak újságírók, akik tények alapján, s vannak, akik hasból írnák. Az Am. Népszava cikkírója nem tartozik az első csoporthoz, azt akárki láthatja. A megkegyelmezettek még el sem hagyhatták celláikat, amikor ő az ej körülölelő sötétjében ig.v világolt meg nem történtekről. Gonosz sóvárgás (wishful thinking) lidércei jöttek életre a homályból, hogy legyen a magyar-gyűlöletnek továbbra is min nyargalnia.

Ugyan kik Írják azt a szellemi földeimet Pitts- burghban, amelynek fejlécére illetéktelenül a “MAGYARSÁG” és az “American in Spirit” jelszavakat biggyesztették? Mindkét fogalomnak megszégyenítője a nyomtatott betűvel való visz- szaélés, amit azon a jobbsorsra érdemes 8 oldalnyi papírlapon felhalmoznak. A “magyarság” pirulhat nemcsak a szépséges magyar nyelv anal- fabétaszerü eltorzítása miatt, hanem azért is,

veszi észre Herter, hogy a bűn a szándékban van, Mi lenne, ha az amerikai szabadságharc idején is módunk lett volna ilyen szándékokat kihirdetni? Helyesnek találtuk volna a kényszerítést ilyen végzetes fenyegetések alapján? Vagy ha az első világháború előtt II. Vilmos terrorizálta volna a világot száz-kétszázmilliónyi nép elpusztításának fenyegetésével? Azért semmisítettük meg a német és a japán militarizmust, hogy a mindezeknél nagyobb amerikai militarizmust állítsuk a helyére ?

A véletlen háború igenis kitörhet, de csak azért mert mi fel vagyunk készülve a földkerekség felének kipusztitására. Meg van hozzá a szándékunk, a kegyetlenségünk és meg vannak bázisaink a föld minden részében. Már úgy kiépítettük ezt az ártatlan népeket elpusztítható romboló háló zatot, hogy most már magunk félünk tőle elsősorban. Mi lett volna, ha a bermudai pilóta, atom- bombás repülőgépével elszáguld valahová, Szibéria főié és ott hullatja le a néptelenitő tojásokat? Van-e idő kimagyarázni, hogy — pardon — tévedés történt, csak ittas vagy elkábult, vagy megtébolyult pilóta elhamarkodott ostobasága miatt következett be az uj Hiroshima és — kérjük alá- san — máltóztassanak elnézni a tévedést? Hiszen csak közepes bombát ejtett le és legfeljebb csak egymillió békés lakos pusztulhatott el.

Bűnös mulasztás megadni a lehetőséget ilyent véletlen háborúkra. Az ami a bermudai pilótával történt megtörténhet a katonáink, pilótáink százaival, ezreivel. Mert ezek is emberek és lelkűk nem bírja el azt a súlyos terhet, hogy nekik akár- mely pillanatban ezreket, százezreket, milliókat pusztító népgyilkos kirándulásokra kell elindul- niok. Lélektelen, érzéstelen, elkérgesült szivü fegyvergyárosok és bürokraták, esetleg kigondolhatnak ilyet — biztonságos, messzi Íróasztalaik mellett —, de azt hinni, hogy fiatal, családos katonáink is sokáig kibírják a rémitő felelősseget, súlyos korlátoltság.

hogy ocsmány, fasisztaizü, csatorna büzü szellemi nivón álló eszmék terjesztésére használják. És ez ellen az “American Spirit” is hangosan tiltakozhat. Milyen amerikai szellem képviseli azt az antiszemita, négerellenes, mások becsületében gázoló, fajgyűlölő viccektől hemzsegő, zagyva újságírást? Valóban riasztó arra gondolni, hogy az ér^ telmet és a demokráciát legkisebb mértékben sem értékelő, magát újságnak elnevező sajtótermék, becsületes magyarok házába kerül és ahelyett, hogy tanító vagy felvilágosító hivatást töltene be, a sötétség, emberieden, káros indulatok magvetőjéül szolgál. Pittsburgh és környéke magyarsága ennél sokkal jobbat érdemel.

“Szív a szívnek”

A “Detroiti Újság” április 1-i száma első oldalán a fenti címmel dr. Harangi László cikkét olvastuk, arról, hogy az “Evangélium és Református Egyház keretében élő Magyar Egyházkerület szive megmozdult az óhazai magyarság iránt. Közadakozásból egy világhírű szív-tüdő gép vásárlását és Magyarországba ajándékképpen való elküldését határozta el”.

Dr. S^abó István, a ívjF^h-Wre"’’1“! elnöke inditotta meg a gyűjtő akciót, hogy “minél előbb egy budapesti szívsebészeti kcruazbá kerüljön az amerikai magyarság szeretetének újabb jele és ajándéka”.

A cikk szerint “A sziv-tüdő készüléket a Pem- co, Inc. gyár készíti, a clevelandi gyár fiatal elnöke, masodgenerációs magyar mérnök, Köteles Béla irányításával, . . . hogy a világ minden tájáról van rendelés a szivoperáci 't .fórra'1.-’’másító gépre. . . .1959 májusában ment el egv 6:0 fontos gép a lengyelországi Wradawba, utána Romániába ment egy £0,000 dolláros teljes kés- i’ék”.

A gépek különböző nagyságúak és áruk 10 és 30 ezer dollár között mo'og aszerint, hogy milyen segédgépekkel vannak felszerelve.

“A Magyar Egyházkerület T-mécs-i . felszólítja Amerika öss-magyarságát, hogy álljon a nemes terv mögé. ‘Szív a szívnek’ jelszóval segítse adományával a Magyarországra küldendő sziv- gép árát összehozni. . . Az adományokat küldjük a .Magyar Egyházkerület pénztárosához: Nt.

György Árpád, 652 East 92nd Street, Chicago 19,

111. Minden beérkező adományt nyugtázni fogunk”. Írja dr. Harangi.

A magyarság körében elindított mozgalom tiszteletre és eilsmerésie méltó és megérdemli az amerikai magyarság támogatását.

SZEMELVÉNYEK AZ AMERIKAI-MAGYAR SAJTÓRÓL