Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-07 / 14. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 7, 1960 Hál HA A GYÁSZKERETEK MEGSZÓLALHATNÁNAK A legtöbb ember örömmel várja a postás érkezését. Sfcivesen nyitja ki leveleit, ha csak a számláktól nem fél, mert rendszerint jóbarátairól vagy családjáról kap hirt a levelekben. Valamikor nálunk is igy volt. Vártuk a postát, vártuk olvasóink kedves, lelkes beszámolóit aktivitásaikról, tapasztalataikról. Manapság azonban más helyzettel állunk szemben. Most is jönnek a levelek, de legtöbbször szorongó szívvel bontjuk fel azokat. Miért ? Mert nincs olyan nap, hogy fekete keresztes hirt ne hozna azokról, akiket évek hosszú során át megtanultunk becsülni, tisztelni és szeretni. Úgyhogy, amikor a fekete keretes levelek jönnek, úgy érezzük magunkat, mintha személyes veszteség érne bennünket, hiszen valóban az is, mert hiszen a mi nagy családunk egy-egy szeretett tagjáról van mindig szó, amikor a nagy kaszás lesújt. Minden családban vannak emberek, akik az apa és anya szerepét töltik be; mikor ezeket veszítjük el, akkor a család részére még nagyobb a fájdalom. így vagyunk a mai lapszámunkkal is. Nincs jogunk egyik, vagy másik egyént jobban kiemelni, hisz mindenki tehetsége szerint segített munkánkban. De amikor olyan embereket veszítünk el, akik évek hosszú során át anyagi támogatással vagy pedig munkásmozgalmi aktivitással emelkedtek ki a min deennapi munkájukból, ezt mint intést és figyelmeztetést kell kiemelnünk, mint lapunkat fenyegető veszedelmet. E héten négy derék olvasónktól búcsúzunk- Hegedűs Konrád, Szabó Mary, Nyegre István és Fuchs Kál- mánnétól. Mindegyik tudásával, tehetségével járult hozzá lapunk életéhez. Tudjuk-e vajon pótolni Nyegre Istvánt? Az utolsó évtizedeken át mint Test- vériségi titkár, lapkezelő, kerületi vezető, lapépitő működött. Megtudjuk-e számolni az évek hosszú során, hogy hány uj előfizetőt, hány olvasót szerzett? Nyegre István nincs többé! Fuchs Kálmánná (Tóth Helén) amig New York ban lakott, nem mulasztott el egyetlen összejövetelt, tüntetést, amig csak az egészsége engedte. Volt-e egy politikai fogoly melletti akció, a hala- dószellem-ü sajtó megmozdulása, ahol az ő hozzájárulása ne szerepelt volna? Hegedűs Konrád is meghalt. Az utolsó években már teljesen egyedül, minden hozzátartozó nélkül maradt. Közsegélyen tengődött, de lapját soha el nem felejtette. Halála előtt egyetlen értékét, házassági levelét átadta egy barátjának az utolsó öt dollárjával, hogy halála után küldje be szeretett lapjának. Ilyen embereket vesztettünk el az utóbbi időkben. Ha nem jön utánpótlás, meddig bírja olvasótáborunk lapunkat fenntartani? Februárban felhívást intéztünk olvasóinkhoz, hogy mindenki álljon munkába, segítsen a veszteségeket pótolni! Amikor a béke lehetőségek kibontakoznak, amikor szülőföldünk virágzásnak indult, amikor az amerikai népnek mindig nagyobb szüksége van arra, hogy békevágyának hangot adjon, megengedhetjük-e azt, hogy átadjuk iá teret azoknak, akik csak háborúban látják a megoldást, akik szü lőföldjük részére csak haragot tartogatnak, csak mérget osztanának, vagy akik a Il-ik világháború alatt Hitlert szolgálták? Olvasótáborunk egy kis része máris megértette lapunk intő es kérő szavait. Megkezdték a munkát és a mai napig 49 uj előfizetőt küldtek be. Az uj olvasók megszerzésénél nincsen fontosabb mun kánk. Minden egyes olvasónk kell, hogy bekapcsolódjon ebbe a munkába. Ha -azok, akiknek neve gyászkeretben jelenik meg lapunk hasábjain megszólalhatnának, azt mondanák: Ne engedjétek lapotokat kezetekből kicsúszni! KYEORE ISTVÁN Április 2-án kisértük utolsó útjára Nyegre Istvánt, a nyugat- pennsylvaniai acél- és bányavidék kimagasló magyar vezetőjét. Eszével, rátermettségével, jellemével vivta ki magának a vezérséget egy félévszázadon keresztül. Nyegre István olyan vezető egyéniség volt, aki részt követelt és részt is vett a közügyek mindennapos szürke, de döntő fontosságú részletmunká j ában. Egyike volt azoknak az Amerikába vándorolt millióknak, akinek “két hazát adott a végzete” és aki összeegyeztetőnek találta szülőhazájához való ragaszkodását a fogadott haza népe ügyének szolgálásával. ötvenhárom esztendővel ezelőtt, 17 éves korában hagyta el Magyarországot és szinte rögtön megtalálta helyét a jobb életért, szakszervezetért, a bevándoroltak jogaiért, az amerikai magyarság érdekeiért küzdők táborában. Az amerikai vezető pártok között napjainkban igen divatos nagy büszkén eldicsekedni, hogy Amerikában törvény garantálja a munkanélküli segélyt, az aggkori biztositást. Egy percre se feledje el az amerikai dolgozó, hogy a Nyegre Istvánok kitartó, meg nem alkuvó munkájának sok-sok áldozathozatalának gyümölcse a társadalmi biztosítási törvény. Az amerikai magyarságtól egy pillanatra sem szakadt el Nyegre István. Részt vett a betegse- gélyzők, kultúrintézmények építésében és a haladó szellemű magyar sajtó egyik legkitartóbb támaszát veszítette el benne. Halála napjáig tagja volt a William Penn (Verhovay) 226-os osztályának, éveken keresztül országot járó szervezője a haladó szellemű Munkás Betegsegély zőnek. A mckeesporti Társas Kör diszelnökét tisztelte benne. Pénztárnoka és egyik szervezője volt a mckeesporti öreg Ameri- kások csoportjának. Amikor 50 esztendei nehéz acélgyári robot után, néhány évvel ezelőtt nyugalomba vonult nagyban készülődött arra, hogy meglátogatja szülőhazáját. A szervezetét ölő halálos kór miatt ezt nem tehette meg. Pedig milyen körültekintéssel készülődött, hogy meglátogassa a felszabadult földet és Nagypeles- két, szülőfaluját, ahol serdülő korában juhászbojtár volt. Nem mehetett már haza, de bújta a Magyarországról érkező újságokat, folyóiratokat és könyveket. Halála előtt néhány nappal olvasta Szabó Miklós “Foglalkozásuk emigráns” cimü könyvét. Látogatóival az utolsó napokban csak erről beszélt. A hazáját szerető, tiszta jellemű munkás mély felháborodással ostorozta a pénzért minden bűnre, ocsmányságra hajlandó “hazaf- fyakat”. Szemeibe a harag köny nyei gyűltek, amikor a könyvből idézte, hogy mialatt a kicsalt, félrevezetett magyar ifjak a gyüjtőtáborok erkölcsi fertőjébe süllyednek, a “vezérek” repülőgépeken járják a világot és a dollárok ezreit vágják zsebre. “No, de ezt is kibírja uj Magyarország”, mondogatta gyengülő hangon. “Kibírta az évezredes elnyomatást, kibírt két v,áhnm.t. ellenforradalmat, kibír- I ja a kivetett szemét utolsó marásait is. Csak arra vigyázzatok, azért dolgozzatok, hogy ne legyen háború”. A virágerdő övezte koporsójánál Rév. Nagy Lajos a mckees- portd Függ. Kef. Egyház lelkésze és Rev. Gross László mondottak mélyenszántó beszédet. Gyászolják: Mary, a munkálkodását mindenben megosztó felesége, Eleanor leánya és Robert fia. Emlékét szeretettel őrzik légiót számláló munkatársai, barátai, tisztelői. Kisvárdi Hegedűs Konrád őszinte sajnálattal tudatjuk, hogy lapunk öreg, hűséges olvasója, Hegedűs Konrád március 26-án négy heti betegség után a hackensacki kórházban elhunyt. Hegedűs munkástárs 1872-ben született Bács-Bodrog megyében, cipészmunkás volt és 1898- ban házasodott meg Budapesten a Győr megyei Buday Etellel, ! "ki iQ52-ben hunyt el. Az utóbbi években River Vale, N. J.-ben élt és habár szeme meggyengült, lapunkat szorgalmasan olvasta és kis segélyéből mindig jutott arra is, hogy lapját támogassa. Még halála előtt is a lapra, gondolt, amikor barátai által utolsó öt dollárját a laphoz küldette. Március 30-án temették a W. Schlemm Funeral Home-ból, Union City, N. J.-ben és kívánsága szerint elhamvasztották. Emlékét mindig kegyelettel megőrizzük. Szálé Mary Sajnálattal tudatjuk, hogy lapunk kedves olvasója, Szabó Mary 1959 dec. 7-én Columbus, O.-ban 64 éves korában elhunyt. Gyászolja őt szerető férje, Orbán, valamint hét gyermeke, 25 unokája és sok jóbarátja, ismerőse. őszinte részvétünket küldjük a gyászoló családnak és Szabó Mary emlékét mindig megőrizzük. FUCHS KÁLMÁNHÉ Szomorú sáv vei jelentjük, hogy az országszerte jól ismert és szeretett Fuchs Kálmánnét (Tóth nénit) a sors kegyetlen keze kiragadta körünkből. Temetésén, amely március 25- én ment végbe a Lithgow Funeral Home-ból barátai, munkástársai és munkástársnői nagy számban vettek részt, hogy elbúcsúzzanak tőle. Márky István magas szárnyalásu búcsúbeszédet mondott. (Ezt alább közöl jük.) őszinte részvétünket fejezzük ki Fuchs Kálmán munkástársunknak, s kívánjuk, legyen vigasz, részére az a tudat, hogy Fuchsnénk odaadó, önzetlen munkáját és szeretetét lapja iránt sohasem felejtjük el és munkáját, amig csak erőnkből telik, folytatni fogjuk. Nyugodjál békében! Emléked örökké élni fog szivünkben. Fehér Lajos, tudósitó Márky István búcsúbeszéde Kedves Testvéreim! Szomorúsággal szivünkben, az engesztelődés és megnyugvás őszinte érzésével jöttünk elbúcsúzni Fuchs Helén honfitársnőnktől, Fuchs Kálmán barátunk és munkástársunk drága feleségétől, akivel 15 esztendeig élt boldog házasságban. Fuchs munkástársnőnk 1906- ban került Amerikába, a nagy népvándorlás idején, amikor a grófi és úri Magyarország bűnös nemtörődömsége folytán már nem tudott kenyeret adni minden magyarnak, aminek következtében 10 esztendőn belül két millió testvérünk volt kénytelen vándorbotot venni kezébe, — otthagyván sirva reménykedő családját hogy becsületes munka jával más országban keresse meg mindennapi kenyerét. Fuchs Helén a szép és kultúrában gazdag Dunántúlról, Pápáról kerültj Amerikába és New Yorkban telepedett le. Rövidesen első férjével együtt, öntudatos emberekhez illően, resztvettek a magyar társadalmi közéletben, ahol hosszú ideig Tóth mamának ismertük és tiszteltük őt . Nyolvcanhét esztendőt élt és nagyon boldog volt abban a tudatban, hogy neki megadatott az a kivételes szerencse, hogy mindkét élettársában megértő lélekre talált, mindkettő mellett részt kérhetett magának azokból a nagy társadalmi harcokból, amelyek eredményeként az elmúlt ötven esztendő során fogadott hazánkban elérkeztünk a nők egyenjogúságához, a társadalmi biztosításhoz, nyugdíjhoz, munkanélküli segélyhez, a szakszervezetek megerősödéséhez, melyeknek folytán ennek a hatalmas országnak dolgozói tisztességesebb, emberibb megélhetéshez jutottak és most már jobban biztosíthatják családjuk boldogságát. Fuchs munkástársnőnk élete során minden ilyen megmozdulásból, harcból bőven kivette részét és munkájával, pénzével, tehetsége minden erejével próbálta segíteni ezeket az emberséges mozgalmakat, melyek rend szerint meghozták a kivánt eredményt, mert az álhatatos kitartás és öntudatos hitünk nagy akarásának gránitfalán előbb-utóbb megtört az emberi haladás sötétlelkü ellenségeinek minden ármánykodása. Az amerikai munkásságnak, a magyar munkástörekvéseknek nálánál alig akadt őszintébb támogatója: mindenütt ott volt, mindenre kiváncsi volt, mindenkin segíteni próbált, aki valamilyen oknál fogva bajba jutott. Még életében sok megbecsülést és értékelést szerzett magának honfitársai körében. Egy azonban mindig elszomorította, ami mindannyiunk számára fontos, hogy az öregségi nyugdíj mellé még eddig nem sikerült megszerezni az általános kórház- biztositást, mert hiszen ő tudta legjobban, hogy milyen roppant anyagi megerőltetésbe kerül az öreg nyugdíjasnak a betegség. A kórházak, orvosok, horribilis összegeket számítanak a kezelési költségekért, s néhány hónap, esetleg egy-két év teljesen a tönk szélére juttathatja az egész életén át szorgalmasan dolgozó embert. Sajnos ennek a nagy hiányosságnak orvoslását már reánk hagyta örökségül Fuchs mama, m|ert hosszú életéből erre már nem tellett... Most, amidőn tekintetünkkel utoljára végigsimitunk a koporsóban fekvő, örök álom csendességében nyugvó arcán, az őszinte sajnálkozás érzésé dobog keblünkben a körünkből örökre távozóért és sírig hü szolidaritást tartó, jó emberekhez illően részt kérünk a hátramaradott hozzátartozó bánatából és szivének fájdalmából. Mert hiszen mindannyian tudjuk, hogy sem fizikailag, sem lelkileg nem köny- nyü csak úgy egyik napról a másikra véglegesen megválni attól, akit szeretünk, habár sok esetben a betegség okozta kínos szenvedésre szinte megváltás a halál. Az élet és halál közötti kapcsolatok magyarázatát évezredek óta kutatják bölcseink, tudósaink, azonban mindmáig válaszként az a rideg tény maradt, hogy a halál elkerülhetetlen, ez az őstermészet törvénye minden látható, érezhető és megfogható dologra vonatkozólag. Az élőknek pedig, akik még itt maradtak, tovább kell menni az élet utján, még fájdalmuk terhével is, mert ez is a természet törvénye. Egy pillanatra se felejtsük el, hogy ebben a törvényben rejtőzik az a nagy erő is, amely segíti enyhíteni fájdalmunkat, behegeszti a szivünkön ütött sebet és idővel pótolhatja azt az ürta, amit a távozó szeretett egyén érzésvilágunkban hagyott. Az öntudatos embernek talán jobban fáj, mint bárki másnak, az a megrendítő valóság, hogy egyre fogyó sorainkat mindig gyakrabban tizedeli a halál és nap-nap után elveszítjük azokat az- értékes embereket, akiknek élethivatása volt, hogy mind annyiunk érdekében továbbra is munkálkodhassanak. Az élet tör vénye azonban nem tesz különbséget jó és rossz ember, szegény és gazdag között, mert egyszer kivétel nélkül mindenkinek át kell lépnie az elmúlás kapuját. Ezért szolgáljon vigasztalásul, hogy ez a megnyilatkozás életünk egyedüli örök igazsága .. Ezt a lépést azonban könnyebbé teszi a bennünk élő, valósággá vált öntudat, hogy életünk folyamán nem csupán magunkért, hanem másokért is tettünk valamit értelmünk és tehetségünk szerint, — bízva abban, hogy civilizációnk keretein belül van reménység egy tökéletesebb, békében fogant emberi társadalom megvalósítására, a- melyre nyugodtan rábízhatjuk az utánunk következő generációt, — gyermekeinket. Könnyítse és vigasztalja ez a méltó tudat Fuchs Kálmán barátunkat és munkástársunkat hátralévő éveiben, valamint az óhazában élő rokonokat is. Te pedig, drága jó Fuchs mama, nyugodjál békében és legyen álmod csendes! Emlékedet mindig megőrizzük!
