Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-25 / 8. szám
14 AMERIKAI MAGYAR §Z$ Thursday, February 25, 1960 Ahogyan én látom... írja: EHN Kiváncsi emberek Nem tudom hogyan vannak ezzel mások, de engem zavarnak bizonyos kérdések és főként •olyanok, amelyekre legszívesebben azt válaszolnám, hogy “semmi köze hozzá’’. Az amerikainak ilyen zavaró kérdésekre van jó válasza: “Mind your own business.” Magyarul: törődj a saját dolgoddal. Vagy: ne üsd az orrodat mások dolgába! Amikor 1985-ben Európában jártam, két Ízben Bécsben is eltöltöttem néhány napot. A bécsi po- licáj rendelkezése volt, hogy a megérkezés napján a látogatónak ott, ahol tartózkodni kívánt, le kellett adni az útlevelét és ki kellett tölteni bizonyos erre a célra készült hivatalos ivet. Az útlevelem leadása előtt hozzáfogtam az iv kitöltéséhez. Megválaszoltam a kérdéseket: mi a nevem, az apám és anyám neve, honnan jöttem, hová megyek, meddig maradok, a szemeim színe, ha volna hajam, mi lenne a színe, hol születtem és miért ? Éppen a türelmem végső határához ériem, amikor szembenéztem a következő kérdéssel: "“vallása?” Mondom az öcsémnek: ez mégis csak sok! Tulajdonképpen mi köze a bécsi policájnak ahhoz, hogy a város vendége melyik templomba jár, egyáltalán jár-e templomba, melyik istent imádja a sok közül, vagy egyáltalán van-e hajlandósága akármelyik isten előtt hajbókolni? Megkérdeztem, hogy a sok amerikai és egyéb nemzetiségű látogató között — tudomása szerint — akadtak-e olyanok, akik ez ellen tiltakoztak és megtagadták a választ? “Hiába minden tiltakozás”, — volt a válasz, — “a szabály — szabály.” A rendelkezés az, hogy az ivet pontosan kell kitölteni, tehát minden kérdésre válaszolni kell. Nem maradt más hátra, mint alávetni magamat a szabálynak és a kérdésre, hogy “vallása?” beirtani a választ: “FOUR SQUARE GOSPEL”. Az ilymódon pontosan kitöltött ivet az útlevéllel együtt átadtam a viceházmesternek. Nem telt bele félóra és maga a fő-házmester jött vissza azzal a bizonyos Ívvel és a fenti válaszomra mutatva, izgatottan kérdezte: “Mi az, hogy Four Square Gospel ?” Mondom neki: Ez az én vallásom, ez az én válaszom és ama reményemnek adtam kifejezést, hogy hallott már erről a népszerű amerikai vallásról. Előkelő hivatalára való tekintettel nem akarta elárulni tájékozatlanságát és zavartan távozott. Ezzel azonban nem fejeződött be a. dolog, mert másnap a bécsi főkapitányság egyenruhás tisztviselője keresett fel és szabályosan kitöltött ivemmel a kezében, most ő kérdezte: “Mi az, hogy Four Square Gospel?” Ennek fele sem tréfa — gondoltam — és elérkezett az ideje, hogy komoly, kimeritő választ adjak. Hivatalos kérdésére tehát igy válaszoltam: “A Four Square Gospel az én vallásom, az ér templomom. Lebeszélni ne próbáljon róla, mert úgyis hiábavaló lenne. A mi pápánk Aimee Mc Pherson, aki Los Angelesben székel és végzi áldásos működését. A vallás rendelkezései értelmében én, egyszerű tag, ennél többet nem mondhatok. Ellenben a fő-papnőnk nagyon előzékeny és hajlandó részletes felvilágosítást adni minden érdeklődőnek. Ajánlom tehát, hogy tekintettel a bécsi rendőrség határozott érdeklődésére, küldjék az Angyalok Városába egyik megbizottukat, akit én örömmel fogok a fent nevezett női pápának bemutatni. Biztos vagyok abban, hogy a Four Square Gospel-ra vonatkozó bőséges információkkal megrakodva fog visszatérni a császárvárosba”. Mondókám befejeztével az egyenruhás tisztviselő úgy nézett rám, mintha kétfejű csodaembert látott volna: szó nélkül sarkon fordult és katonás léptekkel távozott. Ez a történet vége, többé engem senki semmi kérdéssel nem zavart bécsi tartózkodásom folyamán. Mindez azért jutott most eszembe, mert a feleségem néhány nap előtt említette, hogy amióta jelenlegi lakásunkba költöztünk, ahányszor kiül a finom kaliforniai napsütést élvezni, valaki elfogja és száz olyan kérdéssel rohanja meg, amihez senkinek semmi köze, de válaszolni mégis illik valamit. Különösen egy férfi-szomszéd szeretne mindenről pontos felvilágosítást kapni. Egy verőfényes napon kiültem az e célra elhelyezett kényelmes székek egyikébe és könyvvel a kezemben vártam a kiváncsi férfi szomszédot. Nem kellett soká várnom, az illető megjelent, nem kérdezte, hogy zavar-e az olvasásban, hanem rögtön a “how do you do” után hozzáfogott a vallatáshoz. A kérdés-felelet játék lefolyása körülbelül ez volt: — Honnan jött Los Angelesbe? — Culver Cityből. — No de azelőtt, honnan jött Culver Citybe? — Kalamazoo-ból. — De még azelőtt? Hol született? — Somaliland-ben. — Hol van az ? — Afrikában. — Még sohasem találkoztam afrikai születésű emberrel. Magával hogyan történt ilyesmi? — Az apám a bennszülötteknek szőrmével bélelt, kötött keztyüket árult és éppen eladta az utolsó pár keztyüt, amikor én születtem. — Milyen nyelven beszélnek ott, angolul? — Nem. Ott kínai nyelven beszélnek, de szórnál! táj szólással. — Meleg volt ott? Nem emlékszem, mert amikor születtem még kicsiny voltam. — Saját üzlete van, vagy alkalmazásban dolgozik? — Saját üzletem van. Mi is az a szerelem? El kell mondanom, hogy egy öreg bácsival találkoztam, aki néhány héttel ezelőtt, 95 éves korában nősült és egy 89 éves hajadont választott magának élettársul. Beszélgetésünk közben kissé mocolyogva megkérdeztem tőle: “Hogy állunk csak ezzel az aranykoros szerelemmel?” Az öreg meglepő gyorsan igy válaszolt: “Csak úgy, mint régen!” A szive odahuzza a párjához, kívánja közelségét és igen boldognak érzi magát, mert van valaki, akivel megoszthatja az ébrenlét pillanatait és álmából is valóságra ébred. Felfrissült érdeklődése az élet minden megnyilvánulása iránt, szeret színházról, könyvekről, politikáról beszélni, sőt fiatalos hévvel beszél a világbéke szükségességéről és általában azokról a témákról, amelyek az emberi boldogság és megelégedettség elérését célozzák. Azon kérdésemre, hogy hol találta meg ebben a korban a lelki megifjodás forrását, két szóval válaszolt: a szeretetben és a szerelemben! A legenda szerint közel kétezer esztendővel ezelőtt Poncius Pilátus azt kérdezte az előtte álló, tövissel koronázott Jézustól, hogy magyarázza meg, mit jelent az a szó: igazság. Amire Jézus imigyen válaszolt: “Ez megmagyarázhatatlan érzése szivünknek, amit értelmünk és érzésünk sugallatára gyakorolunk”. Egyszerű halandók lévén, mi is joggal kérdezhetjük: mi a szerelem? Tud-e erre pozitív választ adni valaki? Nem tud. Mert ez mélységes érzés, erős, hatalmas, amiről ugyan sokat beszélünk, de nem tudjuk egész világosan megmagyarázni. Még a legnagyobb szótár 31 soros magyarázata is a lényeget csupán néhány szóra szorítja, mely szerint a szerelem (vagy más értelemben a szeretet) az az érzése szivünknek, amely valakihez erősen odaköt, melynek révén csodálni tudunk embereket és emberi lények közelségét óhajtjuk. . . Eny- nyi az egész. De amikor ez az érzés megszületik a kebelben, úrrá lesz agyunkon, az óriásból törpét csinál, a gyávából hőst, a züllöttet a tisztesség útjaira tereli, a nyomorék arcára a reménység hitének rózsáit festi. Képes elfeledtetni szülőket, jóbarátokat. Virágzásának teljességében sokszor le tudja győzni az elmúlást, a halált és ha mégis ezen utóbbi győzedelmeskedik, a hátramaradt élettársat a boldogság hitében tudja tartani, örömre tudja lobbantam a reménységet, hogy nemsokára úgyis találkozunk. .. Ezeknek a hatalmas érzéseknek tanúi lehetünk mindennapi életünkben, különösen koros embereknél, házaspároknál, akik lecsukódott szempil— Milyen üzlet? — Lókereskedő vagyok és szürke lovakban specializálok. — És jó az üzlet? — Kitűnő! Más szinü lovakat beveszek cserébe, abban van a haszon. — Hány éves? — Tavaly voltam 96. — És az idén? — Még nem határoztam. . . Ez belefojtotta a szót és már csak olyasmit dadogott, hogy nem vagyok túl udvarias, amire én — bizonyítékul arra, hogy igenis udvarias ember vagyok, de lehetnék egészen más, — előre elkészített újsághírt nyomtam a markába. Az újsághír arról szólt, hogy egy John Malone nevű kiváncsi természetű fiatalember a Hollywood Boulevardon két cowboynak öltözött embert azzal a kérdéssel közelitett meg, hogy mi a foglalkozásuk és hová valók? Válasz helyett a két cowboy úgy összeverte, hogy mentőknek kellett őt a Hollywood Receiving kórházba szállítani, ahol megfogadta, hogy soha többé senkit nem fog kérdésekkel zavarni. Az én kíváncsiskodó szomszédom a hir elolvasása után gyorsan távozott, de nem tudom, csak sejtem, hogy a jövőre vonatkozólag ő is tett valami hasonló fogadalmat. A feleségemnek mindenesetre megmondtam, hogy bátran kiülhet, élvezheti a napsütést és garantálom, hogy a férfi-szomszéd nem fogja többé kérdésekkel zavarni. Iákkal, mosolyra derült arccal táncolnak és akiknél csupán karjuk büszke tartásában lehet felfedezni az egymáshoz való őszinte ragaszkodást. Néha az is megtörténik, hogy egy igazgyöngyhöz hasonló könnycseppet látunk valakinek a szempilláján, amely sehogy sem akar lehullani, s hirtelen elfordulunk, nehogy a mélybe zuhanni lássuk a szív drága érzését. Micsoda erőt rejthet magában ez az érzés, amidőn egy ifjút óriási erővel tud hajtani a siker legmagasabb csúcsára és képes egy gyönyörű leányzót halálba kergetni egy jelentéktelennek látszó, pattanásos arcú fiúért ?! __ Lélekbúváraink már régóta részecskékre tudják szedni az elcsattant csókokat és meg tudják nevezni ezeket a darabkákat, de amidőn ismét összerakják azokat, a legnagyobb erőfeszítés árán sem tudnak nevet adni az egésznek. Csak annyit olvasnak ki az egészből, hogy jelen van benne a leggyengédebb érzés, de itt rejtőzik a legerőszakosabb és a legveszedelmesebb is. Néha önző, néha önmegtagadó megnyilvánulása azonban a legtöbb alkalommal ideális. Nem megrögzött bálványimádó, mert él és meghal bizonyos fordulatoknál, mozgásában az ütőér ritmusa ver és akár csak a nevetős hangulat, ez is változik. Az igaz szerelem, sőt még az őszinte szeretet is —, ami a szülőt gyermekéhez, igaz barátot a baráthoz köt —, akkor a legerősebb, ha az előtte tornyosuló problémák szinte áthidalhatatlanok. Ebben az esetben ha kell, még izmokat is tud növeszteni az akadály elhárítására, az elébe állók legyőzésére. Bár néha ennek a győzelemnek igen nagy ára van, életre kiható, de a szív érzése ezzel nem törődik, mindezt nem veszi figyelembe. Hosszú évekkel ezelőtt én is tanúja voltam egy házasságkötésnek a Belleview kórházban. Mellettem feküdt a fiatal vőlegény, akinek életben maradásáról már régen lemondtak az orvosok. És mégis megesküdött vele a menyasszonya. Anyagi érdekekről szó sem lehetett, mert még a gyűrűkre valót is az egyik ápolónő gyűjtötte össze. Aztán látogatási órák alatt, mintha fényesebben ragyogott volna arcuk, amint jövőjükről beszélgettek. S az ötödik nap reggelén meghalt az ifjú férj. A kis asszonykát bánatában megvigasztalta az a tudat, hogy megfizette szerelmének adósságát. Nem tekintette áldozatnak a haldoklóval való házasság megkötését. Jómagam egy igazveretü szentimentalista vagyok, aki értékelni tudja a szivek érzéseit, s megcsodálja a lényünket övező, színekben pompázó őstermészet szépségeit. Esténkint hosszasan el tudom bámulni a világűr sötétjében pislákoló álmos csillagokat és szeretek eltársalogni finom lelkű, jó emberekkel életünk romantikájáról. De ezidáig még senkitől nem tudtam bővebb, meggyőzőbb magyarázatot kapni a szerelem és szeretet bűvkörének varázsáról. Valóban, mit is jelent, mi a valódi értéke és értelme ennek a szivünkben született és állandó tanyát ütött két szónak ? És hogy az aljasság és kegyetlenség elkövetésére hajlamos érzések hogyan tudnak velük egy fedél alatt élni? . •• Ki tud erre. választ, adni ? -
