Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-25 / 8. szám

14 AMERIKAI MAGYAR §Z$ Thursday, February 25, 1960 Ahogyan én látom... írja: EHN Kiváncsi emberek Nem tudom hogyan vannak ezzel mások, de engem zavarnak bizonyos kérdések és főként •olyanok, amelyekre legszívesebben azt válaszol­nám, hogy “semmi köze hozzá’’. Az amerikainak ilyen zavaró kérdésekre van jó válasza: “Mind your own business.” Magyarul: törődj a saját dolgoddal. Vagy: ne üsd az orrodat mások dol­gába! Amikor 1985-ben Európában jártam, két Ízben Bécsben is eltöltöttem néhány napot. A bécsi po- licáj rendelkezése volt, hogy a megérkezés nap­ján a látogatónak ott, ahol tartózkodni kívánt, le kellett adni az útlevelét és ki kellett tölteni bizo­nyos erre a célra készült hivatalos ivet. Az útlevelem leadása előtt hozzáfogtam az iv kitöltéséhez. Megválaszoltam a kérdéseket: mi a nevem, az apám és anyám neve, honnan jöttem, hová megyek, meddig maradok, a szemeim színe, ha volna hajam, mi lenne a színe, hol születtem és miért ? Éppen a türelmem végső határához ér­iem, amikor szembenéztem a következő kérdéssel: "“vallása?” Mondom az öcsémnek: ez mégis csak sok! Tu­lajdonképpen mi köze a bécsi policájnak ahhoz, hogy a város vendége melyik templomba jár, egy­általán jár-e templomba, melyik istent imádja a sok közül, vagy egyáltalán van-e hajlandósága akármelyik isten előtt hajbókolni? Megkérdez­tem, hogy a sok amerikai és egyéb nemzetiségű látogató között — tudomása szerint — akadtak-e olyanok, akik ez ellen tiltakoztak és megtagad­ták a választ? “Hiába minden tiltakozás”, — volt a válasz, — “a szabály — szabály.” A rendelkezés az, hogy az ivet pontosan kell kitölteni, tehát minden kér­désre válaszolni kell. Nem maradt más hátra, mint alávetni magamat a szabálynak és a kérdés­re, hogy “vallása?” beirtani a választ: “FOUR SQUARE GOSPEL”. Az ilymódon pontosan kitöltött ivet az útlevél­lel együtt átadtam a viceházmesternek. Nem telt bele félóra és maga a fő-házmester jött vissza azzal a bizonyos Ívvel és a fenti válaszomra mu­tatva, izgatottan kérdezte: “Mi az, hogy Four Square Gospel ?” Mondom neki: Ez az én vallásom, ez az én vá­laszom és ama reményemnek adtam kifejezést, hogy hallott már erről a népszerű amerikai val­lásról. Előkelő hivatalára való tekintettel nem akarta elárulni tájékozatlanságát és zavartan távozott. Ezzel azonban nem fejeződött be a. dolog, mert másnap a bécsi főkapitányság egyenruhás tiszt­viselője keresett fel és szabályosan kitöltött ivem­mel a kezében, most ő kérdezte: “Mi az, hogy Four Square Gospel?” Ennek fele sem tréfa — gondoltam — és elér­kezett az ideje, hogy komoly, kimeritő választ adjak. Hivatalos kérdésére tehát igy válaszoltam: “A Four Square Gospel az én vallásom, az ér templomom. Lebeszélni ne próbáljon róla, mert úgyis hiábavaló lenne. A mi pápánk Aimee Mc Pherson, aki Los Angelesben székel és végzi áldásos működését. A vallás rendelkezései ér­telmében én, egyszerű tag, ennél többet nem mondhatok. Ellenben a fő-papnőnk nagyon elő­zékeny és hajlandó részletes felvilágosítást ad­ni minden érdeklődőnek. Ajánlom tehát, hogy tekintettel a bécsi rendőrség határozott érdek­lődésére, küldjék az Angyalok Városába egyik megbizottukat, akit én örömmel fogok a fent nevezett női pápának bemutatni. Biztos vagyok abban, hogy a Four Square Gospel-ra vonatko­zó bőséges információkkal megrakodva fog visszatérni a császárvárosba”. Mondókám befejeztével az egyenruhás tisztvi­selő úgy nézett rám, mintha kétfejű csodaem­bert látott volna: szó nélkül sarkon fordult és katonás léptekkel távozott. Ez a történet vége, többé engem senki semmi kérdéssel nem zavart bécsi tartózkodásom folyamán. Mindez azért jutott most eszembe, mert a fele­ségem néhány nap előtt említette, hogy amióta jelenlegi lakásunkba költöztünk, ahányszor kiül a finom kaliforniai napsütést élvezni, valaki el­fogja és száz olyan kérdéssel rohanja meg, ami­hez senkinek semmi köze, de válaszolni mégis illik valamit. Különösen egy férfi-szomszéd sze­retne mindenről pontos felvilágosítást kapni. Egy verőfényes napon kiültem az e célra elhe­lyezett kényelmes székek egyikébe és könyvvel a kezemben vártam a kiváncsi férfi szomszédot. Nem kellett soká várnom, az illető megjelent, nem kérdezte, hogy zavar-e az olvasásban, hanem rögtön a “how do you do” után hozzáfogott a val­latáshoz. A kérdés-felelet játék lefolyása körülbe­lül ez volt: — Honnan jött Los Angelesbe? — Culver Cityből. — No de azelőtt, honnan jött Culver Citybe? — Kalamazoo-ból. — De még azelőtt? Hol született? — Somaliland-ben. — Hol van az ? — Afrikában. — Még sohasem találkoztam afrikai születésű emberrel. Magával hogyan történt ilyesmi? — Az apám a bennszülötteknek szőrmével bé­lelt, kötött keztyüket árult és éppen eladta az utolsó pár keztyüt, amikor én születtem. — Milyen nyelven beszélnek ott, angolul? — Nem. Ott kínai nyelven beszélnek, de szó­rnál! táj szólással. — Meleg volt ott? Nem emlékszem, mert amikor születtem még kicsiny voltam. — Saját üzlete van, vagy alkalmazásban dol­gozik? — Saját üzletem van. Mi is az a szerelem? El kell mondanom, hogy egy öreg bácsival ta­lálkoztam, aki néhány héttel ezelőtt, 95 éves ko­rában nősült és egy 89 éves hajadont választott magának élettársul. Beszélgetésünk közben kissé mocolyogva megkérdeztem tőle: “Hogy állunk csak ezzel az aranykoros szerelemmel?” Az öreg meglepő gyorsan igy válaszolt: “Csak úgy, mint régen!” A szive odahuzza a párjához, kívánja kö­zelségét és igen boldognak érzi magát, mert van valaki, akivel megoszthatja az ébrenlét pillanata­it és álmából is valóságra ébred. Felfrissült ér­deklődése az élet minden megnyilvánulása iránt, szeret színházról, könyvekről, politikáról beszélni, sőt fiatalos hévvel beszél a világbéke szükséges­ségéről és általában azokról a témákról, amelyek az emberi boldogság és megelégedettség elérését célozzák. Azon kérdésemre, hogy hol találta meg ebben a korban a lelki megifjodás forrását, két szóval válaszolt: a szeretetben és a szerelemben! A legenda szerint közel kétezer esztendővel ezelőtt Poncius Pilátus azt kérdezte az előtte álló, tövissel koronázott Jézustól, hogy magyarázza meg, mit jelent az a szó: igazság. Amire Jézus imigyen válaszolt: “Ez megmagyarázhatatlan ér­zése szivünknek, amit értelmünk és érzésünk su­gallatára gyakorolunk”. Egyszerű halandók lévén, mi is joggal kérdez­hetjük: mi a szerelem? Tud-e erre pozitív választ adni valaki? Nem tud. Mert ez mélységes érzés, erős, hatalmas, amiről ugyan sokat beszélünk, de nem tudjuk egész világosan megmagyarázni. Még a legnagyobb szótár 31 soros magyarázata is a lényeget csupán néhány szóra szorítja, mely sze­rint a szerelem (vagy más értelemben a szeretet) az az érzése szivünknek, amely valakihez erősen odaköt, melynek révén csodálni tudunk embere­ket és emberi lények közelségét óhajtjuk. . . Eny- nyi az egész. De amikor ez az érzés megszületik a kebelben, úrrá lesz agyunkon, az óriásból törpét csinál, a gyávából hőst, a züllöttet a tisztesség útjaira te­reli, a nyomorék arcára a reménység hitének ró­zsáit festi. Képes elfeledtetni szülőket, jóbaráto­kat. Virágzásának teljességében sokszor le tudja győzni az elmúlást, a halált és ha mégis ezen utóbbi győzedelmeskedik, a hátramaradt élettár­sat a boldogság hitében tudja tartani, örömre tudja lobbantam a reménységet, hogy nemsokára úgyis találkozunk. .. Ezeknek a hatalmas érzéseknek tanúi lehetünk mindennapi életünkben, különösen koros embe­reknél, házaspároknál, akik lecsukódott szempil­— Milyen üzlet? — Lókereskedő vagyok és szürke lovakban specializálok. — És jó az üzlet? — Kitűnő! Más szinü lovakat beveszek cserébe, abban van a haszon. — Hány éves? — Tavaly voltam 96. — És az idén? — Még nem határoztam. . . Ez belefojtotta a szót és már csak olyasmit dadogott, hogy nem vagyok túl udvarias, amire én — bizonyítékul arra, hogy igenis udvarias em­ber vagyok, de lehetnék egészen más, — előre el­készített újsághírt nyomtam a markába. Az új­sághír arról szólt, hogy egy John Malone nevű kiváncsi természetű fiatalember a Hollywood Boulevardon két cowboynak öltözött embert azzal a kérdéssel közelitett meg, hogy mi a foglalkozá­suk és hová valók? Válasz helyett a két cowboy úgy összeverte, hogy mentőknek kellett őt a Hol­lywood Receiving kórházba szállítani, ahol meg­fogadta, hogy soha többé senkit nem fog kérdé­sekkel zavarni. Az én kíváncsiskodó szomszédom a hir elolva­sása után gyorsan távozott, de nem tudom, csak sejtem, hogy a jövőre vonatkozólag ő is tett vala­mi hasonló fogadalmat. A feleségemnek mindenesetre megmondtam, hogy bátran kiülhet, élvezheti a napsütést és garantálom, hogy a férfi-szomszéd nem fogja töb­bé kérdésekkel zavarni. Iákkal, mosolyra derült arccal táncolnak és akik­nél csupán karjuk büszke tartásában lehet felfe­dezni az egymáshoz való őszinte ragaszkodást. Néha az is megtörténik, hogy egy igazgyöngy­höz hasonló könnycseppet látunk valakinek a szempilláján, amely sehogy sem akar lehullani, s hirtelen elfordulunk, nehogy a mélybe zuhanni lássuk a szív drága érzését. Micsoda erőt rejt­het magában ez az érzés, amidőn egy ifjút óriási erővel tud hajtani a siker legmagasabb csúcsára és képes egy gyönyörű leányzót halálba kergetni egy jelentéktelennek látszó, pattanásos arcú fiú­ért ?! __ Lélekbúváraink már régóta részecskékre tud­ják szedni az elcsattant csókokat és meg tudják nevezni ezeket a darabkákat, de amidőn ismét összerakják azokat, a legnagyobb erőfeszítés árán sem tudnak nevet adni az egésznek. Csak annyit olvasnak ki az egészből, hogy jelen van benne a leggyengédebb érzés, de itt rejtőzik a legerősza­kosabb és a legveszedelmesebb is. Néha önző, né­ha önmegtagadó megnyilvánulása azonban a leg­több alkalommal ideális. Nem megrögzött bál­ványimádó, mert él és meghal bizonyos fordula­toknál, mozgásában az ütőér ritmusa ver és akár csak a nevetős hangulat, ez is változik. Az igaz szerelem, sőt még az őszinte szeretet is —, ami a szülőt gyermekéhez, igaz barátot a ba­ráthoz köt —, akkor a legerősebb, ha az előtte tornyosuló problémák szinte áthidalhatatlanok. Ebben az esetben ha kell, még izmokat is tud nö­veszteni az akadály elhárítására, az elébe állók legyőzésére. Bár néha ennek a győzelemnek igen nagy ára van, életre kiható, de a szív érzése ezzel nem törődik, mindezt nem veszi figyelembe. Hosszú évekkel ezelőtt én is tanúja voltam egy házasságkötésnek a Belleview kórházban. Mellet­tem feküdt a fiatal vőlegény, akinek életben ma­radásáról már régen lemondtak az orvosok. És mégis megesküdött vele a menyasszonya. Anyagi érdekekről szó sem lehetett, mert még a gyűrűk­re valót is az egyik ápolónő gyűjtötte össze. Az­tán látogatási órák alatt, mintha fényesebben ragyogott volna arcuk, amint jövőjükről beszél­gettek. S az ötödik nap reggelén meghalt az ifjú férj. A kis asszonykát bánatában megvigasztalta az a tudat, hogy megfizette szerelmének adóssá­gát. Nem tekintette áldozatnak a haldoklóval va­ló házasság megkötését. Jómagam egy igazveretü szentimentalista va­gyok, aki értékelni tudja a szivek érzéseit, s meg­csodálja a lényünket övező, színekben pompázó ős­természet szépségeit. Esténkint hosszasan el tu­dom bámulni a világűr sötétjében pislákoló álmos csillagokat és szeretek eltársalogni finom lelkű, jó emberekkel életünk romantikájáról. De ezidáig még senkitől nem tudtam bővebb, meggyőzőbb magyarázatot kapni a szerelem és szeretet bűv­körének varázsáról. Valóban, mit is jelent, mi a valódi értéke és értelme ennek a szivünkben szü­letett és állandó tanyát ütött két szónak ? És hogy az aljasság és kegyetlenség elkövetésére hajlamos érzések hogyan tudnak velük egy fedél alatt élni? . •• Ki tud erre. választ, adni ? -

Next

/
Thumbnails
Contents