Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-08-06 / 32. szám

Thursday, August 6, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ £ Magyarországi jegyzetek: TALÁLKOZÁS Irta: Eörsi Béla Magyarországon éppúgy, mint a Szovjetunió­ban a müut mellett falusi fa- és téglaházak sora- koznak, amely elárulja mindkét nép szeretetét a színek iránt- Ezek a színfoltok lekötik az embert és nem gondol sem a rég- sem a közelmúltra. Budapesten azonban az egész város a közel­múltról beszél, sőt harsog. Keressük a szép dunai kilátást, s a tönkretett királyi vár önkéntelenül is a világháború kegyetlenségeit beszéli el. Alig fordul az ember, s már 1956 esztelen testvér­harcára emlékeztet egy üres házhely, amelynek kopárságát valamelyest enyhíti a beültetett zöld fü. Az emberek hangulatát még mindig az 1956- os események befolyásolják. Alig van olyan csa­lád, akinek rokonai és barátai közül néhányan ne disszidáltak volna. Nem ritka az olyan történet — ezek egy-egy családi tragédiát árulnak el — ahol a férj egy nővel szökött meg és a háztartá­si és gyermeknevelési gondokon kívül még a csa­ládfenntartás gondjai is az asszonyt terhelik. Vannak mulatságos esetek is: a második asszony otthagyja a férfit, mert talált magának valaki mást. Erie a férjnek eszébe jut a régi asszony és könyörgő leveleket ir neki, hogy menjen ki hozzá — ingyen cselédnek. Amilyen lágy szivük van a magyar asszonyoknak, még ezt is megten­nék, de szerencsére az állam józan és más meg oldást ajánl a problémára. Jöjjön haza a férj és vegye át a család gondjait. A városról és lakóiról egészben véve nem ka­punk egységes benyomást. Az espressók táv-ül- nökei mintha a «régmúlt emberei volnának, talán el sem mozdultak a helyükről azóta. A régi diva­ta öreg emberek külön ülnek, talán a titkos fe­ketepiac árfolyamait beszélik meg. Sok a vidéki. De fejkendős, batyut cipelő öreg asszonyokat csak a pályaudvarok és az áruházak környékén látni. Színház-, mozi, operajegyet kapni az előadás napján talán csak Kádár János nevével lehet. Az Egyesült Államok mozitulajdonosai megirigyel­hetik a zsúfolt szórakozóhelyeket- Az amerikai üzlettulajdonos érthetetlen jelenségnek tartaná, hogyan lehet reklám nélkül ennyi embert össze- zsufoltatni. Érdekes, hogy egy áruház igazgató­jának véleménye szerint legelőször a legdrágább áruk kelnek el. Az autóőrület ide is elérkezett. Ha már meg­van az autó, az válik a beszéd és a gondolkozás központjává. A magyar menyecske éppúgy bele­szól az autóhajtásba, akár az amerikai asszony, akinek a legtöbb esetben van is hajtási engedé­lye. Hiába, ez nemzetközi jelenség — a “vasfüg­göny” sem választja el őket ebben. Ahol még nincs autó ( a Szovjetunióban minden jól kere­ső embernek van már kocsija), ott úgy beszélnek róla, ahogyan a plébános beszél a mennyország­ról és az ottani örömökről. Az autóhiánynak természetesen vannak elő­nyei. Kevesebb a halálos kimenetelű baleset, bár a “vasfüggöny-mögötti’' soffőr a járókelőket csak díszletnek tartja. Úgy közibük hajt a nem megengedett helyen átmenőknek, mintha csak szárnyasok lennének és éppúgy szét is reb­benti őket. Az autóhiány és a villamosközlekedés hihetetlen olcsósága olyan forgalmat idéz elő a közjárómüveken, hogy az szinte életveszélyesnek tűnik, — mintha napi tornagyakorlatukat végez­nék az emberek. A Szovjetunióban a földalatti s az autó elterjedése miatt a villamosok megroha- nása kevéssé ismert jelenség. A magyar városi közönség napról-napra mint­egy visszaéli az elmúlt két évtized borzalmait és feltűnően ideges. Az örökös kávézás, a közleke­dési eszközökön való tolakodás (különösen csúcs­időben), mind ezt mutatja. Hol van a turáni nyugalom és hidegvér? Az összeszólalások sem ritkák. A Szovjetunióban talán kevésbé idegesek az emberek. Tolakodás, előretörés, lökdösés nincs. Különösen jólesett nekem néhány előkelő ameri­kai turista megjegyzése a Szovjetunióban, ame­lyekből kitűnt a szovjet közönség tapintatossá­ga és fegyelmezettsége. Az emberek a “vasfüggöny” mögött sokkal műveltebbek, mint mi amerikaiak. Furcsán hang­zott egy Kentucky-i könyvtáros idősebb nő meg­jegyzése Leningrádban. Elmondta, hogy az Egye­A JELENNEL térni Könyvtárban beszélgetett a szakmabeliek­kel régi, ritka könyvek felismeréséről és regiszt­rálásáról. Legnagyobb csodálkozással tapasztal­ta, hogy ezek latinul, görögül és héberül tanul­nak és olyan történelmi alapismereteik vannak, amelyekkel az Egyesült Államokban már régen egyetemi tanárok lennének. Pedig ezek csak egy­szerű könyvtári alkalmazottak voltak. Valóság­gal megfélemlítő az a tudás, amelyre az emberek törekednek. Pesten az autóbuszon egy fiatal, 16 év körüli lánnyal beszéltem, aki hotel- és élelmi- szeripari technikum (középiskolai) tanuló. Al­gebrán, fizikán, trigonometrián, vegytanon kívül mi mindent tanulnak ezek a tanulók — és azután pincérlányok és szobaasszonyok lesznek. Mint­hogy a konyhaművészet alapja francia, ezt is ta­nulják és a kisleány bámulatos tudást árult el. Az egyik pincér-növendék szabad idejében meg­beszélte egy pincérnővel az általa összeállított ebéd-menüt. Nincs Amerikában az a diétás igaz­gatónő, aki igy megbírálná egy vendéglő étlap­ját. Nem beszélek a mérnökökről, akiket Shang- hai-ig és Taskent-ig küldenek, hogy' az általuk felszerelt gép helyes kezelését ellenőrizzék. A nyelvtudásról szinte nem is merek beszélni: ki­ejtésük és tudásuk annyira jó, hogy szinte ért­hetetlen, hogyan tudják igy megtanulni a nyel­veket, különösen a nők, akiknek munkájuk mel­lett még a hátartással, a gyermekekkel és az öregek ápolásával is törődniök kell. Továbbképző iskolák nyílnak Magyarországon, mint ismeretes, minden gye­rek köteles az általános iskola VIII. osztályát el­végezni, akár falun, akár városban. így biztosí­tották eddig a gyerekek alapműveltségének meg­szerzését. A gyerekek egyrésze az általános iskola befe­jezése után középiskolában, technikumban tanult tovább, másik része, mint ipari tanuló helyezke­dett el. De sokan voltak — különösen leányok — akik nem találtak elfoglaltságot. A szülőknek ko­moly problémájuk volt, hogy mit csináljanak ezekkel a gyerekekkel, hogyan neveljék őket to­vább. hiszen éppen ebben a korban van a legna­gyobb szükség a gyerekekkel való törődésre. Az állam most megoldotta ezt a problémát is és a Minisztertanács rendeletet hozott a tovább­képző iskolák felállításáról. A rendelet értelmé­ben az állam továbbképző iskolákat szervez az ál- atlános iskolai tanulmányaikat befejezett, heti 36 óránál kevesebbet dolgozó, szakmai oktatás­ban nem részesülő fiatalok számára­A továbbképzőkben a fizikai munka szereteté- re és megbecsülésére nevelik a fiatalokat, egyben szélesítik általános műveltségűket. Az oktatás teljesen ingyenes, sem beiratási dij, sem tandíj nincs. Az általános iskolából kikerült és tovább nem tanuló fiatalok a 16. életévük betöltését követő augusztus 31. napjáig kötelesek a továbbképző oktatásban részt venni. A továbbképző iskolákban tanítók, tanárok, szakoktatók valamint ipari szakképesítéssel ren­delkező és az ifjúság neveléséhez értő gyakorlati Valahogy megfélemlítő ez a tudás utáni vágy. A szputnyik csak szimbólum, csak jele az eléírt eredménynek. De itt, hála az autónélküliségnek, a világháborút és az 56-os év hisztériás idejét átszenvedett emberek olvasnak. Képzeljék, jó könyveket vesznek és olvasnak — és hála a tele- vizió-istenáldás hiányának még a gyermekeik­kel is foglalkoznak és állandóan tudományos és kulturelőadásokat hallgatnak. Egyszóval lehe­tetlen emberek. Természetesen az amerikai lapok átszámítják a jövedelmeket szigorú turista- árfolyamon és megállapítják, hogy a “vasfüggöny” mögötti emberek éheznek- Még a legmegátalkodottabb turista is éppen az ellenkezőjét látja. Az üzletek tömve vannak, az élelmiszerek válogatottak, a férfiingek a nylonok nagyon szépek és nem drá­gábbak, mint Amerikában. A magyar és a szov­jet ember csak akkor tesz félre pénzt, ha valami drága dologra gyűjt. A magyar háziasszony te­levízióra és hűtőszekrényre gyűjt, a szovjet (akinek mindez már megvan) autóról és nyara­lóról álmodik. A pénz megszűnt a félelem örökös kifejezése lenni. A “vasfüggöny” mögötti ember teljes biztonságban érzi magát — főként állásá­nak, munkahelyének megtartására, vagy beteg­ség esetén való teljes anyagi tönkremenetelére gondolnia sem kell, ezért nincs oka a pénzgyüj- tésre. A nyaralót természetesen a gyermekek vagy rokonok öröklik. Egyetlen igazi gondjuk: megmarad-e a béke? Iparkodtam megmagyarázni, hogy az amerikai nép nem akar háborút. Magyarországon az autóvételi vágy napról- napra emelkedik. Igen különös, hogy a legutóbb fennmaradt 30 autót a bányászok vették meg. Éideklődésemre megmagyarázták, hogy egy-egy bányászcsaládban 2-3 fiú is dolgozik és mivel egyébként eléggé igénytelenek, lehetségessé vá­lik az autóvásárlás. szakemberek fognak oktatni. Az iskolákban két évfolyam van. A mezőgazdasági jellegüekben novembertől — márciusig öthónapos, az ipari jel­legüekben szeptembertől- júniusig tizhónapos aa oktatás, hetenként hétszer három órában. Ezt azj órarendet még gyakorlati oktatás egészíti ki. A tanulók az oktatás hónapjai alatt munkát vállal­hatnak, munkáltatójuk azonban köteles biztosí­tani tanulásuk zavartalanságát. A rendelet kimondja, hogy szabálysértést kö­vet el és jelentős pénzbírsággal sújtható az a szülő, aki a gyermekét a továbbképző iskolába nem Íratja be. Hasonlóan büntetik azt a munkál­tatót is, aki a tanuló iskola látogatását megaka­dályozza. A magyar népi demokrácia a nemzetiségek számára teljes állampolgárt jogosultságot nyújt, ez minden téren megnyilvánu^ így a miniszter- tanács rendelete értelmében, olyan városban, vagy községben, ahol legalább tizenöt egy nem­zetiséghez tartozó iskolaköteles gyermek szülei kívánják, biztosítani kell, hogy a továbbképző iskolákat anyanyelvükön oktassák. A munkások helyzetét tanulmányozza Az országgyűlési képviselők Zala megyei cso­portja a napokban Zalaegerszegen ülést tartott. Megvitatták a legutóbbi időszak munkáját, s a legközelebbi hónapok munkatervét. Elhatározták többek között, hogy a harmadik negyedévben a munkások helyzetének tanulmányozása végett ellátogatnak több üzembe és termelőszövetkezet­be. Politechnikai oktatást vezet­tek be a Szemere utcai álta­lános iskolában is, ahol a pa­pír-, fa és fémmunkák ele­meit sajátítják el a tanulók. Képünk az ötödik osztály mű­helygyakorlatán készült, ahol Bolha Lajos tanár könyvkö­tésre tanítja a gyereket. A feladat: jegyzettömbtartó­fedél készítése

Next

/
Thumbnails
Contents