Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-07-30 / 31. szám
Thursday, July 30, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 C 7; ; .................. I - - » w » » » »" Munkásmozgalom I--«- -«• -■ -■ -■ - A ^ A -A [A fizetésemelés infláció, de csak akkor, ha azt a munkások kapják... Rekord magasságot ért el a prolit Amerika ipar-óriásai annyi profitot harácsoltak, hogy komoly fizetésemelést adhatnának munkásaiknak anélkül, hogy felemeljék áraikat; még a részvényesek részére is szép osztalék maradna. A fentit nagyon szépen igazolja a Fortune nevű folyóirat, amely példányonként $1.25-be kerül és természetesen nem a munkások részére Írják. 500 legnagyobb ipari cég 1958-as profitjáról számol be. Meghazudtolja kormányhivatalnokaink s iparbáróink siránkozásait, hogy a fizetésemelés miatt fel kell emelni az árakat és igy az még nagyobb inflációt idéz elő. A nagy üzemek profitaratásáról bölcsen hallgatnak ugyanakkor. Mit termelnek valóban a munkások A “Fortune” statisztikája kimutatja, hogy -958-ban — a kisebb ipari válság ellenére, — az ötszáz legnagyobb amerikai cég tiszta profitja, leszámítva a költségeket , sőt az adókat is, 1,130 dollár volt mindenegyes munkása után. 8,500,000 embert alkalmaztak. Tehát az ország üzemeinek több, mint fele 1958-ban 9.6 billió dollár profitot csinált. A tiz legnagyobb gyár tiszta haszna minden munkásután még nagyobb volt, 1,640 dollár esett egy személyre; ezek 1,600,000 munkást alkalmaznak. Ezek a General Motors, Standard Oil of New Jersey, Ford, General Electric, US Steel, Socony Mobil Oil, Gulf Oil, Swift and Co. Texaco és Western Electric, profitjuk 2.7 billió dollárt tett ki 1958-ban. Még nagyobb a profit 1959-ben —Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Fortune beszámolója kevesebb profitot mutat ki, mint a valóság, miután 52 százalékos adót levon belőle. Tehát a fizetésemelést ebből a haszonból vonhatják le, ez viszont majdnem kétszerannyi, mint a tiszta profit. Nyilvánvaló, hogy a tiz üzem- óriás munkásai személyenként több mint 3000 dollár évi profitot hoznak alkalmazóiknak. “Az az acél és más iparok együttműködése.” Nyilvánosságra hozza, hogy már 1957 óta folyik az elektromos ipar, az acél- és autóipar között a tárgyalás arról, hogy miképpen törjék le a munkások szervezeti hatalmát: Most aztán a támadást megkezdték az acéliparral. A N. Y. Times vasárnapi számában A. H. Raskin is arról ir, hogy az “Idén támadásra készülnek a munkáltatók, még pedig a billiomos részvénytársaságok járnak elől”. A Times cikke szerint a General Electric Co. elnöke, Lemuel R. Boulware, az uj támadási stratégia értelmi szerzője. Ez abból áll, hogy úgy tesznek, mintha valóban tárgyalnának, de odadobják ajánlatukat a szakszerveztnek és abból aztán egy jottányit sem engednek. Ezt a módszert el is nevezték “Boulwareizmus”-nak. Eddig csak a GE taktikája volt ez, de most már átvette a többi nagyipar is. kampány az uniók ellen Elmer J. Holland (Pa. demokrata) képviselő fel is szólalt a uniók elleni támadás miatt a képviselőházban. “Olyan unió-ellenes propagandának vagyunk tanúi Amerikában manapság, melyhez hasonlót egy országban sem láttak. “Nap, nap után az ország sajtója, a rádió, a televízió segíti a legreakciósabb erőket abban, hogy befeketítsék a szervezett munkásokat. Úgy tüntetik fel őket, mintha tolvajok, rablók zsarolók, vagy gyilkosokból állna a szervezett munkások csoportja.” “Ugyanakkor sehol sem említik a szakszervezet elleni támadásokat. Például azt, hogy a National Guard-ot hívták ki a déli álamokban a békésen piketelők ellen. Négy szervezőt szörnyen összevertek délen az utolsó három hónap alatt. A tüipari munkások szakszervezetének tisztviselői elleni terrort sem említették meg; összevissza verték őket, hogy abba hagyják tiz ruhaüzem megszervezését.” fogadására kényszerítik az idős nyugalmazott munkást. Bruce Alger, texasi képviselő megkérdezte Reuthertől: “Nem gondolja, hogy mindez egyszerűen szociálista egészségügyet jelentene? “Nem hiszem, hogy ez a kérdés fontos volna, ha a társadalmi biztosítás szociálizmust jelent, akkor ez szociálista gyógymódszer,” felelte Reu- ther. Majd hozzátette: “Itt az ideje, hogy ne ideológiai szélmalmok ellen harcolunk, hanem az emberek alapvető szükségleteivel foglalkozzunk.” Mindenki mást akar Mrs. Ethel Percy Andrus, a nyugalmazott tanítók szövetségének elnöke, levonást eszközöltetne a kormánnyal azok társadalmi biztosításából, akik kormány alapból fedeznék az egészségügyi biztosításukat. Viszont privát egyéneket neveztetne ki e rendkívüli alap jövedelmének kezelésére. Mrs. Andrus azon az alapon ellenzi a Forand javaslatot, hogy nem adna szabad választást az amerikai népnek. E. J. Faulkner, Lincoln, Nebraskából a privát egészségügyi biztositó cégek nevében ellenzi a törvényjavaslatot, mint lehetetlen és szükségtelen megadóztatást, A Baltimore-i Mount Sinai kórház főorvosa, dr. Frank K. Furstenberg az “Americans for Democratic Action” szervezet nevében kijelentette: “Nagyon is tudatában van annak, hogy mennyire szüksége van az amerikai népnek, különösen az idősebb polgároknak egészségügyi biztosításra. Igenis, az a véleménye, hogy a kongresszus szavazza meg a Forand törvényjavaslatot.” De George Baehr a HIP (Health Insurance Plan of Greater New York) nevében támogatta a Forand javaslatot, mint emberi, logikus, és nagyon is szükséges és fontos újítást. “Az inflációért a munkásokat okolják” - mondja Keyserling A nagyüzemek kampányt indítottak arra, hogy a munkásokra hárítsák az inflációért járó felelősséget. Leon H. Keyserling, a Truman adminisztráció gazdasági szakértője ezt hazugnak ca rosszindulatúnak bélyegezte. 59 oldalas tanulmányt adott ki az infláció okáról és gyógymódjáról. Keyserling rámutat arra, hogy az amerikai infláció három fázison ment keresztül és mindegyiknek más és más volt az oka. 1959-re még sokkal magasabb profitot várnak, mint amit az 58-as “rossz” év hozott. A kormány közgazdászai rekord profitról beszélnek. A adólevonás előtt 50 billió dollárra becsülik a részvénytársaságok adóját, ami azt jelenti, hogy 13.3 billióval több lesz a profit, mint 1958-ban volt. A vasutakat sem kell sajnálni... 1958 óta háromszorosra emelkedett a vasutak profitja, miután sokkal több árut szállítottak, mint előzőleg. Csupán májusban minden költségük levonása után, beleértve a fizetéseket, kamatokat és az adókat is, 71 millió dolláros hasznot mutattak ki, ami 162 százalékos emelkedést mutat 1958 óta. Az év első 5 hónapja 233 millió dollár tiszta hasznot hozott részükre. Azt hinné az ember, hogy a munkások rendkívüli termelőképességét némileg értékelnék a munkáltatók és szívesen adnának vissza a rengeteg pénzből egy-egy parányi részt. Szó sem lehet róla. Az óriások egyesülnek arra, hogy tönkre tegyék a szakszervezeteket. Ezt egyre több és több újság elismeri; a “National Labor Relations Board” elnöke, Boyd Leedom, is elismeri. Azzal vádolja a munkáltatókat, hogy az uniók élete elein törnek. A “Business Week ci- mü folyóirat ugyanezt irta. “New Era in Labor Bargaining” (Uj korszak a munkásokkal folyó egyezkedésekben) cim alatt megírta, hogy kollektiv támadás készül a munkásság ellen.. Leírta, hogy a Taft-Hartley törvény meghozatala óta (1947) egyre nagyobb hatalom került a munkáltatók kezébe. A McClellan szenátusi bizottság kihallgatásai is a munkások elleni támadás célját szolgálják. Az iparbárók egységfrontját a Business Week a 12 acélüzem állásfoglalásával bizonyítja. Kimutatja, hogy a mostani acél-sztrájk megmutatja, hogy nincs kegyelem náluk munkásaik számára. “Ami! kevesen tudnak” — Írja a folyóirat — “A sajtó urai— folytatta Holland képviselő, “mindent elkövetnek, hogy gúzsba kössék az uniókat. Az országban nincs egyetlen folyóirat, vagy napilap, amely rendszeresen közölné a munkásság ellen alkalmazott terror megnyilvánulásait.” “Szörnyen tragikus mindez, Vajon nem váltjuk valóra a Marx Károly által rég megjósolt osztályharcot?” — fejezte be Holland képviselő. Reuther az egészségügyi biztostásért WASHINGTON. — Walter P. Reuther, az autómunkások szakszervezeti elnöke úgy nyilatkozott a kongresszus előtt, hogy újabb, a fizetésekre kiszabott adóval fedezzék az aggkori biztosításból élő polgáraink egészségügyi szükségleteit. Annak a meggyőződésének adott kifejezést egyúttal, hogy ez nem ártana a privát kézben levő egészségügyi biztosításoknak sem. “Megadná a legszükségesebb egészségügyi védelmet, legalább is annyit, amennyit a privát biztositó csoportok képesek megadni biztosítottjaiknak.” A kongresszus jóléti bizottsága előtt ugyanis most került tárgyalás alá Aime J. Forand, Rhode Island-i demokrata képviselő egészségügyi törvény-javaslata. Reuther megjegyezte, hogy “az amerikai nép különös géniuszának köszönhető, hogy sikeresen összehozza a köz- és a privát csoportok által megszervezett vállalkozásokat is.” Majd megjegyezte, hogy ő már akkor is harcolt egészségügyi biztosításért, mikor az American Medical Association (Orvosok Szövetsége) még a magáncsoportokról sem akart hallani, bár most már szívesen elfogadja azokat, mig ellenben tudni sem akar a Forand javaslatról. Hozzátette, hogy a most működő csoportok túlságosan drágák ahhoz, hogy a nyugalomba vonult munkások megfizethessék, viszont az orvosi és kórházi költségek egyszerűen könyöradományok elA második világháború alatt és utána a háború által okozott különböző abnorbális- helyzetek hozták azt létre; a koreai háború inflációját főképpen a spekuliánsoknak köszönhettük. 1956- 57 Keyserling szerint, egy újfajta inflációt hozott létre. Az élelmiszerek és a különböző árucikkek nagybani ára esni kezdett, viszont a nagy monopóliumok által “megszabott árak” egyre jobban emelkedtek. Hogyan is történt ez? A hivatalos magyarázat erre az, hogy a munkásság magasabb bért követelt, mint ahogyan termelő képessége emelkedett. Erre alapítják most a nagy üzemek kampányaikat, és munkásaikra igyekeznek hárítani érte a felelősséget. “Az igazság az, hogy egy szó sem igaz mindebből” — irja Keyserling. 1956-57-ben semmi szükség nem volt arra, hogy az árakat emeljék, hogy fizetésemelést adhassanak és ugyanakkor elég profit is maradjon. A profit sokszorosan túlhaladta a fizetésemelést. “A valóságban éppen az történt, hogy a nagy profit többlet és alacsony bér nem adta meg a lehetőséget a munkásságnak, hogy felvásárolja, amit termelt és ezért állt be a “recession” (ipari pangás). “Ismét az a helyzet állt be, hogy a kisajátított profit többlet újabb csúcspontot ér el anélkül, hogy a munkások egyrészének alkalmat adnának arra, hogy munkát kapjon. “Eisenhower kormánya infláció-ellenes programjában hitelmegszoritást eszközöl és lassítja a gazdasági termelést. Ez a valóságban újra inflációt hoz, mert eredménye pontosan az, ami 1956-57-ben történt, amikor beállt a pangás. “Holott éppen az segítene közgazdaságunkan runk teljes mértékben termelne, sőt terjeszkedne, figyelembe véve a világhelyzetet, hazánk és ha iparunk teljes mértékben termelne, sőt terjeszkedne, figyelembe véve a világhelyzetet, hazánk és a világ ipari szükségleteit és ugyanakkor igazságosabbak lennénk közgazdaságunk terén a munkásokkal szemben.”
