Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-07-23 / 30. szám
Thursday, July 23, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Ujamerikások Írásai és hírei A SZOCDEMEK CÉLJA, TÁMADNI A NÉPIDEMOKRÁCIÁT A Londonban megjelenő “Népszava”, a disz- szidált szociáldemokraták lapja, cikket szentel a Világifjusági Találkozónak. Ezt a találkozót a közeljövőben fogja megrendezni a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Bécsben. A vezércikk — mert az ügy fontosságára való tekintettel címoldalon közük mondanivalójukat — le akarja “leplezni” ezt a mozgalmat. A vasfüggöny mögött élők szenvedésének eltusolása a cél — állapítja meg a cikk — valamint azokról a nagy értékekről akarja elterelni a figyelmet, amiket a Nyugat megteremtett. Ha ezt a lapot olvassa az ember, az a benyomása támad, hogy a nyugati tőkés államok mind a demokratikus szabadságjogok őszinte és buzgó bajnokai. Nincs is más céljuk, mint a korlátlan szabadság megteremtése szertfe a világon. A demokrácia kivívása egyetlen feladatuk, ahol a nép uralkodik. Úgy mellékesen elismeri ugyan a cikk, hogy a gazdasági helyzet jobb is lehetne, de ennek nem tulajdonit nagyobb fontosságot, mert két mondattal elintézi. Tehát ebből a szemszögből nézve a szabadság és zsarnokság él szemben egymással, a demokrácia a diktatúrával. Ez igy szépen is hangzik és valószínűleg hatásos olyan egyének számára, akik nem veszik maguknak a fáradságot, hogy a tényeket—az egész világon végbemenő eseményeket — alaposabban tanulmányozzák. Mert ha ezt megteszik, úgy a szabadság és demokrácia eszméje és a valóság között nagy hézagot látnak. Kezdjük talán azon, hogy a népek önrendelkezési jogának bajnokai, akik szeretik az 1956- os magyaroszági eseményeket saját rendszerük megszilárdítására felhasználni, mélyen hallgatnak az általuk elnyomott népek szenvedéséről és kegyetlen elnyomásáról. Algir népe a saját bőrén érezheti az u. n. demokratikus államok őszinte segítségét. Ciprusz népének is hosszú ideig része volt a szabad világ “védelmében”, mármint őket védelmezték sajátmaguk ellen. Délafrika színes lakossága — az összlakosság kb. 90 százaléka — is részesül az igazi szabadság áldásában. Ugylát- szik saját előnyükre terelik őket nyomorúságos gettókba. Az amerikai kontinensen pedig az Egyesült Államok vezető pénzemberei — akik egyben az emberi szabadságjogok tántoríthatatlan lovagjai — szívesen támogatják azokat a diktatúrákat, ahol a “szabadság”, főleg a szabad verseny érvényesülhet. Ezen természetesen azt értik, hogy a tőke korlátlan teret nyer profitja növelésére. Ebben az esetben még a diktatúra sem akadály, sőt előnyös, mert erős kezekben van érdekük védelme. Köztudomású, hogy ezek a körök milyen megdöbbenéssel vették tudomásul Batista bukását a cukorérdekeltségek miatt, és hogy figyelik Castro minden megmozdulását amely szabadságot és jobb életet akar biztosítani a népének. Trujillo mögött sem a népe áll, hanem a “tiszta demokrácia” még tisztábbkezti lovagjai. Lehetne még egy pár országot felsorolni, ahol hasonló hatalmak állnak a közutálatnak örvendő vezetők mögött. Ki mondhatja, hogy a Nyugat, a maga hatalmas gazdasági és politikai erejével nem tudná megszüntetni ezeket a visszásságokat. Meg volna a hatalma hozzá, hogy a mindenütt meglevő demokratikus erőket uralomra segítse, illetve nem Magyarok az Idegen Légióban Tisztelt Szerkesztőség: Nap, mint nap híreket hall az ember. Amint az egyik itteni magyar napilapot olvasom, az első oldalon ez áll: “Magyar, lengyel, cseh guerillákat képeznek ki.” Nyugat Németországban az amerikai kormány önkénteseket toboroz, s ezekből képezik ki a guerilla csapatokat. Javarészt fiatalemberekből áll az amerikai “idegenlégió”, akik között legtöbben a “vasfüggöny” mögül jöttek. A legtöbbjük magyar fiú, a hajdani “szabadságharcosok” és menekültek, akik szinte égnek a harci vágytól, hogy ismét szülőföldjükön harcolhassanak népük ellen, akiket fel akarnak “szabadítani”. Szégyen és gyalázat az, hogy amikor a népek túlnyomó többsége azért harcol, hogy béke legyen már végre a földön, akkor, — bizonyára a jobboldali emigrációs asztaltársaság sugalmazá- sára, — amerikai idegenlégiót szerveznek, mint felszabadító csapatokat. Hogy hihet az ember akkor abban, hogy a nyugati hatalmak a genfi konferencián a békés megegyezésért küzdenek? Vagy talán úgy gondolják, hogy az a béke, amikor ilyen alakulatokat szerveznek? Sokkal jobban tennék, ha azt a milliós létszámú hadsereget amit fegyverben tartanak, fokozatosan leszerelnék és arra törekednének, hogy azt a rengeteg pénzt a nép javára fordítsák, s nem öldöklésre. Persze ezt a leszerelést mindkét oldal részéről végre kellene hajtani, hogy a népek ne mindég attól rettegjenek, hogy jaj, vájjon" a hidegháború mikor változik meleggé? A világ békevágyó népeinek elege volt már ebből az állandó félelemből. Lássanak neki a nagyhatalmak végre az igazi békés megegyezés létrehozásának! Nyugodtan szeretnénk már élni, hogy gyermekeink egy boldog és békés világban nevelkedjenek fel. M. B. iwwvwv\w\ww\ is kellene mást tennie, mint beszüntetni a reakciós, a régi elnyomást, fenntartani akaró uralkodó réteg támogatását. Erről persze hallani sem akarnak, mert ez csökkentené a profitot és erősítené a változást kívánó erőket. így kezeli a “Népszava” az imperialisták ügyét,, a nagy bűnöket eltusolva. Következő Írásomban foglalkozom majd azzal a kérdéssel, hogy miként szemléli a cikk a népi demokráciákat. D. I (UAMEMKÁS LÁTOGATÁSA A SZOVJET KIÁLLÍTÁSON E cikk szerzője keresi a “Made in Hungary” bélyegzett gépeket a N. N. Y.-i szovjet kállitáson, — de azt nem tudja megtalálni sehol Visszatekintve a második világháború utáni otthoni időkre, a reakció és hasonló joboldali társutasok politikai és életfelfogására, hamis propaganda szólamaikra, amit odahaza úgy mint kint az emigrációban hangoztattak arról, hogy az oroszok mit és mennyi rengeteg anyagot vittek el Magyarországból, bevonulásuk után, szeretnék egy néhány sort írni. Ezek, a magukat igazságosnak tartó, s meg- csalhatatlan elemek olyan propagandát űztek, hogy annak rengeteg ember, sőt jómagam is beestek. Mondották azt, hogy a rengeteg élelmiszert, ruházatot, ipari termelvényeket, gépeket s amit csak megfoghattak az oroszok, vitték ki minden ellenszolgáltatás nélkül. Mint ahogy Írtam én is elhittem és majdnem mindenki. Az októberi események alatt is erről szónokoltak sőt azután is itten az emigrációs körökben. Később egyensulyozottak, kövérek, rendetlenek, neveletlenek és zajosak. A versenyszellem egészen kicsi. Arra pedig két év alatt nem láttam példát, hogy bármelyiküket valami is kihozta volna a sodrából, vagy hogy az öklét használja. (A cubai diákok viszont végigpofoztak néhányat, mikor Cast- rot szidták.) A diákok nagy része még nem volt operában, színházban, nem olvasott könyvet, ha nem volt kötelező, stb. stb. Egyetlen kulturális érdeklődési területük a klasszikus zene terén észlelhető. Ha valaki azt szeretné tudni, hogy honnan van ezekután ennek az országnak annyi kiváló mérnöke, úgy a válasz: EURÓPÁBÓL! Az egyetem a forradalom után egy teljes ösztöndíjat ajánlott fel egy magyar diáknak, amit nekem volt szerencsém megkapni. Lipták Béla Stevens Institute, Hoboken. azonban, akik egy kicsit is gondolkoztak rájöttek arra, hogy Magyarországon azokat az eredményeket amit úgy az ipar, mint az általános életszínvonalon elértek nem lehetett a semmiből előállítani. Azokért az anyagokért, amit az oroszok kivittek, cserébe gépeket, üzemrészeket és nyersanyagokat szállított a Szovjetunió Magyarországnak. Azért még mindég élt bennem a gyanú, hogy hátha mégis csak van benne valami igazság. S mostan, hogy itten New Yorkban megnyílt ez a szovjet kiállítás, igen kíváncsian mentem el oda, hogy na végre meggyőződhetek saját szememmel arról, hogy mit hoztak-loptak el az oroszok tőlünk magyaroktól? Az ember az itteni sajtóból is különböző témájú és többféle híreket hall, s ez még jobban fokozta kíváncsiságomat. Persze jól megfigyeltem mindent, s úgy magamban arra is gondoltam, hogy ezek az oroszok a kiállítási anyagokat a népi-demokráciákból verbuválták össze, s talán még a Sputnikot a Laika nevű kutyával együtt is ottan szerezték Ke az orosz barátaink. Ezekre a dolgokra gondolva léptem be a kiállítási helyiségbe. Őszintén mondva, szinte kóválygott a fejem ezen sokféle gondolattól, és azt se tudtam, hogy mit nézzek meg először. Azonban, a fejemre ütöttem saját magamnak, s azt mondtam, hogy “Hé, csak nyugodtan, mert akkor semmit sem tudsz jól megfigyelni.” Ahogy kezdtem nézegetni, — már figyelmesebben — nem is hittem volna, hogy ilyen nívósán legyen megrendezve. Látszott az, hogy európai stílusban készitették el. Persze, az ilyen külföldön rendezendő kiállításra, a kiállító a tőle telhető legjobb dolgait állítja ki. A szovjet kiállítók is ugyanezt tették, s nagyon sok olyan dolgot láttam, amiről nem is képzeltem el, hogy náluk ilyen is létezik. Ahogyan annakidején az iskolában tanultam, hogy mennyire el volt maradva Oroszország, most láttam azt, hogy mennyit fejlődött ezen 42 év alatt, uj rendszerében. Szinte évszázados elmaradást kellett bepótolnia, ami igen nehéz feladat egy majdnem teljesen ipar nélkül álló országnak, amelynek két ybágháboru pusztulását kellett rendebhozni. Hiába, a kutya ugat, a kai’aván halad. Ahogyan tovább figyeltem és nézegettem a. kiállított tárgyakat rájöttem arra, hogy mégis csak ők alkották azokat. A technika egész magas és értékes találmányokkal' büszkélkedhet. Pl. a szénbányászatba használt gépek, a hidraulikus gép melyet a hídépítésnél alkalmaznak, a TU-114 es lökh íjtásos utasszállító repülőgép mása, mely legnagyobb a világon jelenleg, a sputnik és a rakéták másai, a televízió, amely sokkal tisztább és élesebb képet ad mint a mienk, s még lehetne számos dolgot említeni. A kulturális .és művészeti vonalon is szép eredményeket tudnak felmutatni, csak meg kell nézni és értékelni kell tudni. (A Piatnickij kórus, Mojszejev együttesből, s az ott élő népek dalaiból, tánccsoportjaiból.) Szó ami szó, akárhogyan is néztem és kutattam, nem találtam még egy darab gépet sem, amelyre gyaníthattam volna, hogy az magyar gyártmány, még csak lengyel vagy csehszlovák se. Általában véve igen értékes és érdekes tapasztalatot nyújtott ez a szovjet kiállítás nekem, úgymint az amerikai közönség számára, mert a saját szemünkkel láthattuk a szovjet nép eredményeit, amit nekünk mint világhatalomnak nem szabad lebecsülnünk. Különösen azért, mert a technikának ezen a fokán, — ami ezelőtt még csak képzeletben sem létezett, — ma már megvalósult, és nem elvont fogalom. Ezen sorokon keresztül üzenem az uraknak, akik e hamis és alaptalan hazugságokkal vezettek bennünket félre, hogy józanodjanak ki s ne ringassák magukat olyan álmokban, amiket ha egy kicsit is gondolkoznak, maguk sem hisznek el, M. B.
