Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-12-17 / 51. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, December 17, 1959 jQyMc a smJcísxtóliöx , , JMM VHMMVVVMVMMWWHW Az ebben a rovatban kifejtett neze- $ Olvasóink tek nem szűk cégszerűen azonosak | hozzászólnak a szerkesztőség álláspontjával | a közügyekhez Karácsony előtti gondolatok lisztéit Szerkesztőség! Már csak néhány éjszakát eiszunk át és máris itt van a karácsony, amikor kellemes ünnepeket kívánunk barátainknak, szomszédainknak és távolélő szeretteinknek. Karácsony, amikor kisdedi szeretettel kiöntjük szivünk minden melegét és nem feledkezünk meg az árván maradiakról, a nyomorékokról sem. Mily jó is azoknak, akiknek szülei, gyermekei, férje, vagy felesége van, rokonai vannak, legalább karácsonykor üdvözlő lapot kapnak és küldhetnek. Sokan elvesztek, vagy elvesztették hozzátartozóikat iaz elmúlt háborúban; ezek hiába várnak egy jó szót, csak a sóhajuk száll vágyva valami után. De itt vagyunk mi, proletárok, akik nemcsak karácsonykor, hanem mindenkor szivünkön viseljük proletártársaink sorsát, éljenek azok a világ bármely táján. Hiszen közös a célunk, közös a jelszavunk, közös a sorsunk. Egyesüljünk, hogy minél nagyobb erőt alkotva,, végleg megakadályozzuk a háború kitörését, hogy többé ne legyenek árvák, nyomorékok, s ezután mindenkinek kellemes és boldog legyen minden karácsonya. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok a szerkesztőségnek és minden haladó szellemű munkás- társamnak. Anti Tisztelt Szerkesztőség! Köszönettel vettem a naptárt, még csak éppen, hogy belenéztem, s amit írtak, hogy hibásan került ki a nyomdából, nem baj. Rögtön hozzá is fogtam az Íráshoz, hogy mielőbb ott legyen az ára, amit itt küldök 5 dollárban. Fáj a karom, de azért vigyázok, hogy el tudják olvasni levelemet. Legyenek szívesek az én kisöcsémnek, 75 éves ma gyarországi testvéremnek, két vagy három példányt küldeni a lapból, mert azt Írja, hogy jól vágy értesülve a magyar ügyekről; hát hadd tudja meg, hogy milyen újságot olvasok. Majd ha megírja, hogy szereti a Magyar Szót, megrendelem a számára. Azt írják, hogy küldjék címeket, ha van ismerősöm, akinek a lapot meg lehetne indítani. Tudatom, hogy akik szerették a betűt, már kihaltak mellőlem, akiket pedig ismerek, azoknák nem kell az irás. Én nagyon szeretem a lapot, legelőször is Geréb József és Rev. Gross László Írásait. K. J.> 80 éves olvasó Megjegyzések a regényről Tisztelt Szerkesztőség! A mi nemes munkát önzetlenül végző szerkesztőségünkkel kétezer mérföld távolságban beszélgetek csak ugv papiron betűkbe rajzolva. A mi Magyar Szónk összeköt bennünket Amerikával, az óhazával és Kanadával. Elhozza hozzánk a nagyvilágban történő híreket, tanít, nevel szórakoztat. Sokat tanulhatunk az Aknamező című regényből is. Ez ellen ugyan sokan kifogást emeltek, lehetséges, hogy ők olyan szerencsés helyzetben voltak, hogy már előzőleg olvasták és így természetes, hogy amit már megtanult valaki kevésbé érdekli és újakat akar tanulni, ennélfogva mint egyénnek joga van ahhoz, hogy a regény ellen felszólaljon. Viszont mi még sokan vagyunk, akik a regényt a Magyar Szóból ismertük meg, minket érdekel és szeretjük, nagyon is óhajtjuk folytatását. Azért hallgattunk eddig, mert nem akarjuk zavarni a szerkesztőséget. Igaz, hogy a Magyar Szó előfizetőié, joga van tehát., hogy olvasói hozzászóljanak a lap szelleméhez. Figyelembe kell azonban azt vennünk, hogy a Magyar Szó nem az enyém, hanem a mienk. Ezt szemünk előtt kell tartanunk mikor valamit bírálunk, végre ki szereti a pálinkát, ki nem. Vannak akiknek éppen gyógyszer. Mindenesetre a hozzászólások mutatják, hogy ez a mi lapunk és érdekkel olvassuk. Ujamerikás és uj kanadás munkástársaimat is figyelem és látom, hogy már kezdenek látni és hallani, bár kevesen vannak még akik levetik a megfélemlítés köpenyét. Pedig itt az idő, hogy meglássák a valót és a világ népének béke utáni törekvését. Össze kell tartanunk, ha nem akarjuk, hogy a megsemmisülésbe vigyék az emberiséget. Itt Nyugat-Kanadában az őszi esőzéseket a hó követte, úgy, hogy lehetetlenné tette a cséplést a mi körzetünkben. Nem bírtunk csépelni és most nincs miből adót fizetni. Nincs miből szükségleteinket megvásárolni. — Kormányunk igér ugyan segítséget, hogy a hathónapos telet át tudjuk vészelni, de ha már itt volna a segítség, akkor lenne csak valami hatással életünkre. ígértek már más esetben is, de csupán Ígéret maradt. Most is bízunk, hátha mégis kapunk az Ígéretből valamit ? / Három dollárt Ígérnek akkeronként, ha valamikor megkapjuk, el is hisszük. Tehát mindenhol erősen meg kell küzdenünk a létért, akár farmer, akár ipari munkás, ugylátszik közös a sorsunk! Közösen kell a békéért is munkálkodnunk. Kozma Dénes, kanadai farmer “Orosz szurony nincs itt!” Tisztelt Szerkesztőség! Nagymaroson lakom már két és fél éve, ahol többnyire volt gyárosok, földbirtokosok, s más levitézlett urak élnek vagyoni roncsaikon tengődve. Termelőszövetkezet itt nincs, s a község zöme magángazdálkodó. Ha a rádió, s az itteni lap, valamint legkedvesebb olvasmányom, az Amerikai Magyar Szó nem lenne, nem is tartanám magam életre érdemesnek, mert ezek tartják bennem a lelket. Magamra maradtam, csak a súlyos betegség tart ki mellettem a sírig. A lapot hiánytalanul kézhez kapom, de elég rendszertelenül. Nagy érdeklődéssel és szeretettel olvasom minden sorát, még a hirdetéseket is, mivel ezek sajátosan elütnek az itteniektől. Különösen á levelezési rovatot kedvelem. Az okt. 22-iki számban megjelent “Egyik sem jó” levelet is elolvastam, melyet T. J. irt, s amivel nem értek egyet, bár én is igazságot kedvelő és tisztelő embernek érzem magam. Hogy egy társadalmi rendszer nincs hiba nélkül, az tény. De nem szabad azért igy vélekedni egy fejlődő rendszerről. Ha az illető itt élne nálunk, mint munkásember, fogadok akármibe, hogy más volna a véleménye a “szovjet jársza- lagról”.. . Szerinte rab nemzet vagyunk, szovjet szuronyok között élünk. . . No hát én eddig véletlenül sem láttam sehol szuronyt, de még oroszt sem! Nagyon röstellem, hogy éppen egy olvasó társam vélekedik igy. Lehet, hogy nem tudja, mit olvas. . . Igen, sokszor én szégyellem magam mások helyett. De nem tehetek semmit, mert beteg, idős ember vagyok, s a harc már nehezemre esik. Én a csatámat már megvívtam és a harc nem volt hiábavaló. . . de sajnos már nem élvezhetem teljes egészében az elért jólétet. . . Ennek betegségem az oka, s sokszor úgy érzem, hogy csak nyűg vagyok a társadalom nyakán. Nem győzök hálálkodni a lapért, melyet nagybátyám fizet elő részemre az Egyesült Államokban. Kívánom, hogy hátralevő éveit jó egészségben és boldogságban élje le. . . Gábor Károly, nyug. festő Magyarország Büszkén sétál az utcán Tisztelt Szerkesztőség! Dagadozó mellel sétál mostanában a Lincoln Roadon Lusztig Sándor, akinek Budapesten élő leányát nagy kitüntetés érte. Itt közöljük az eredeti, hivatalos közleményt: “Ezúton köszönjük meg a Chinoin gyár vezetőségének, valamint a Gyógyszertani Kutató Intézet igazgatóságának, hogy lehetővé tették a kísérleti munka elvégzését. A mikroelemzésekért dr. Szabó linkének, a kísérleti munkában nyújtott segítségért Orbán Ottónak és Lusztig Valériának mondunk köszönetét.” Lusztig Valéria még csak 21 éves, s mi őszintén kívánjuk, hogy a közkedvelt Sanyi barátunkat tehetséges leánya még több ilyen jó hírrel örvendeztesse meg. Gratulálunk. Miami-i tudósitó Florida és az Idősek problémái Tisztelt Szerkesztőség! Manapság igen sokat beszélnek az idősebbek problémáiról. Nagyon divatba jöttek. A minap is olvastam róla a helybeli angol lapban, ilyen címmel: “Fiatalság az öregek ezt akarják tőletek!” Összeírnak egy csomó dolgot, hogy hogyan és mivel tehetik a fiatalok az időseket boldoggá. Hát én is hiszek abban, hogy a fiatalok tiszteljék az öregeket, de hogy boldoggá tegyenek bennünket, az már valahogyan nem őreájuk tartozna. Miért kell az öregeknek egy dolgos élet után a fiataloktól várni valamit, hisz nem nekik dolgoztunk! Hát, hogy értük dolgoztunk az sem felel meg egészen iá valóságnak. Mikor egy gyermek megszületett nem kért minket semmire. Neveltük, mert szivüak minden melegével szerettük. Nem is magunknak neveltük, hanem azért, hogy ahol mi abbahagyjuk ott folytatják majd a profitszerzést másoknak, ők ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint amilyenekkel mi küzdöttünk. Hányszor mondtam asszonytársaimnak, mikor kérdezték: nincs leányod? — nektek' is csak addig volt, amig neveltétek. Most másnak főznek, takarítanak a bányászok leányai. Reggeltől estig álltak az 5—10 centes üzletekben heti 12 dollárért, mig az üzlet milliomos tulajdonosnője utazgatott a világkörül és férjeit váltogatta. A világ leggazdagabb országában könnvti volna boldoggá tenni az öregeket, ha a 70 éven felüliek megszabadulnának az adófizetés, a ház tatarozás, a favágás gondjaitól. Könnyebben viselnénk az öregség terhét és nem kellene várni, hogy a fiatalok tegyenek boldoggá bennünket. Holland szenátorunk például milyen nagyszerűen fizeti alkalmazottjait az adófizetők pénzéből, Smathers szenátorunkkal egyetemben. 225,000 dollárba kerül évenként irodai segítségük. Holland titkára 18 ezer 976 dollárt kap évente. Smathers 15,728 dollárt keres. Ezért buktatták ki Pepper szenátort, aki a nép bajait is a szivén viselte, persze kommunista gyanúsnak mondták emiatt. Nagyszerű javaslatok vannak itt a helyi lapban is, hogy mit kellene adni Dade‘ County-ban (Miami és környéke) az öregeknek. Miss Helen Miner is segíteni akarja az öregeket úgy, hogy jelzálogot tenni kis házaikra a segitség ellenében, nehogy az állam terhére legyenek. Leirják, hogy milyen házakra volna szükség az öregek részére, mi kellene ahhoz, hogy tisztességesen megélhessenek. Dr. Kermit Gates például elmondja, hogy nagyobbitsák meg a város elmegyógvosztályát, mert a közeljövőben 6,300-ra teszi azok számát, akiknek ilyen kezelésre lesz szükségük, idős polgáraink közül. Különben láthatják, beküldőm önökhöz a kivágásokat, azok is megmutatják, hogy milyen szép, jóltáplált, jól öltözött mosolygós arcú fiatal emberek beszélnek bajainkról. Ki tudja, ha. mi 70—80 éves öregek még kihúzzuk vagy 30 évig a sok szép terv még valóra is válhat. De azért jó lenne, ha valamit már most is élvezhetnénk a sok jóból, amit Ígérgetnek, adhatnának egy kis előleget. Szabóné A régi harcos a lapjáról Tisztelt Szerkesztőség! A lappal meg vagyok elégedve, szeretem a harcosok Írásait, különösen az ipari harcokról szóló cikkeket nagy áhítattal olvasom. Ezen harcokban az a tény a szomorú, hogy az amerikai munkásságnak nincs egy összes szervezeteket egye- sitŐ ereje, amely hatalmas erővel libabőrössé tehetné a reakciósokat, s egy negyvennyolc órás sztrájkot hívhatna. Egyik legutóbbi lapszámban megjelent “Megérkezett a panaszlevél’ c. tudósításuk szomorúan emlékeztet vissza engem a magyarnyelvű ipari unionisták nehézségek közepette hősiesen harcoló Bérmunkás nevű lapjának nemes kimúlására, amely fájdalmas nyomokat hagyott szivünkben. Ha a haladottabb szellemű munkásság nem akar olyan szív fájdalmat érezni most is, akkor csatasorba kell állítani erejét, hogy minden erkölcsi, de különösen anyagi támogatást megadjon egyetlen fegyverének, a Magyar Szónak a reakcióval szembeni küzdelméhez. J. F., Connecticut A “kisöccsének” rendeli meg a lapot
