Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-12-03 / 49. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, December 3, 1959 '■»' t '*'~w ****** 'WW *■ * '^r- ▼ *■■ *~*"w 'w ww * ^r-w^r’-^r^r-^ 'T’T’T-ir^'T-y ■ Munkásmozgalom 67 szénbányász. halt meg W. Va.ban Az év első 9 hónapjában 67 bányász életét követelte a tárna csupán West Virginiában. Ugyanazon idő alatt 3,525 bányász sebesült meg olyan súlyosan, hogy munkaképtelen lett, a bányahivatal jelentése szerint. 83,770,329 tonna szén volt kilenc hónapi munkájuk eredménye. Szeptemberben négy halálos sebesülés történt, amely legalacsonyabb volt az év első 9 hónapja alatt. Augusztusban 10 bányász halt meg. Júliusban, annak ellenére, hogy a vakációk is júliusra estek, az első 10 nap alatt 6 halottja volt az antracit bányáknak. 1958-ban 83 halott és 4,610 sebesült állt a bányászok listáján. Az elmúlt évben 80.9 millió tonna, tehát majdnem hárommillió tonnával kevesebb volt a széntermelés, mint az idén. A bányahivatal ugyancsak kimutatta, hogy ismét esett a dolgozó bányászok létszáma. Az elmúlt évben 46,481 bányászt alkalmaztak, mig az idén csak 39,609 ember dolgozott a bányákban, a magasabb termelés ellenére. A bányászok között komoly méreteket öltött a munkanélküliség. Kiszabadult Asbury Howard, néger szakszervezeti szervező, akit hat hónapi utjavító rabmunkára Ítéltek Az orvos rámparancsolt, ne olvassak, ne Írjak, ne gondolkozzak, szóval helyezzem magam beteg- állományba. — Jó, jó, doktor ur, — mondom neki, — de hát hol van itt a logika ? Hiszen nálam nem erőfeszítés az olvasás, nem tudnék meglenni nélküle egy napig sem, hiszen ez üdít, ez frissít, ez tart kapcsolatban a nagyvilággal. Ha pedig olvasok, az írást már nem én csinálom, az jön, jelentkezik és dörömböz az Írógép után, akár akarom, akár nem. Nem is kell gondolkodni ilyenkor — tessék elhinni, doktor ur. — De maga kimerült, magának pihenés kell, túlsók vér tódul a fejébe, ez agyvérzést okozhat ■—■ mondja az aggodalmas arcú fiatal doktor. — Ez a magás vérnyomás, ez a természet figyelmeztetése, hogy lassítani kell. Ne cigarettázzon, ne igyon, ne terhelje túl magát szellemi munkával; csak akkor jöhet helyre, ha megfogadja a tanácsomat. Öt dollár, pl°ase. Kimegyek a doktor előszobájából és hirtelen rámszakad a probléma. Istenem, hol is ronthat- tam el a dolgomat, hogy igy kimerültem. írás? Nem. Egész életemben írtam, ez volt a szórakozásom s még pénzt is kerestem vele- Valami más lehet itt a bibi, dehát hogyan tudnám pontosan megállapítani a diagnózisomat, a hibákat, kilengéseket, amikkel tönkreteszem az életem, ha ugyan életnek lehet nevezni az öregségnek azt az állapotát, amit tengve lengve hurcolok magammal. De jaj, nem merenghetek tovább. A vacsorára kell gondolnom és be kell vásárolnom hozzá. Diétán élek, kerülnöm kell a zsíros ételeket. Távozz tőlem, Só — hangzik a modern öregek legfőbb parancsa. Mert a só agyonterheli a szivet, vizenyőssé teszi a szervezetet, tehát kerülni kell, mint az áldatlan áldást. Vacsora, só és zsir nélkül, — ezt kell beszereznem, ezért kell betérnem a legközelebbi szupermarketbe és tologatnom a kis kosaras kocsit, hogy ma este is vacsorázhassam. — Nehéz sor öreg bácsinak lenni — gondolom magamban, miközben aprókat lépegetve igyekszem a közeli nagy vásárcsarnok felé, ahol alázatosan kitárul az ajtó, amikor belépek és száz és százféle enni- és innivaló kinálgatja magát, hogy vigyem haza. — Tulajdonképpen miért is öregedtünk meg — kérdeztem magamtól, mikor a fényes acélkosarakhoz lépek, hogy a kocsit végig talicskázzam az óriási csarnok zeg-zugos utcáin, amik mind ki vannak rakva gyümölccsel, zöldséggel, halakkal, hússal és a cellofénba csomagolt hentesáruk- százazért, mert a néger szavazati jogért folyó harcban agitáló plakátot készíttetett, büntetése letöltése után kiszabadult Bessemer, Alabamában. Howard az őt üdvözlő tömeg előtt kijelentette, hogy jogtalan büntetése után is harcolni fog népének polgárjogaiéit, amit az ország alkotmánya biztosit minden állampolgárnak, de amit a néger néptől ezidőszerint megtagadnak. Köszönetét mondott Bessemer, az Egyesült Államok s a világ népeinek, akik megpróbáltatása alatt kitartottak mellette. Emlékmű egy munkásvezér tiszteletére Az első emlékmiüj amit Amerikában egy munkásvezér emlékére felállítottak Scranton, Pa.-ban, a “Courthouse” téren áll, John Mitchell bányász- vezér emlékére. 35 évvel ezelőtt állították fel ünnepélyes szertartások keretében. John Mitchell, az amerikai bányászszakszervezet 5-ik elnöke volt és emlékművét minden év október 29-én megkoszorúzzák a bányászok. A bányászunió tagjai részére e nap “Mitchell Day”, fizetett ünnepnap. Ez mindenegyes antracit bányászüzem szerződésében benne foglaltatik. E napot 59 évre kell visszavezetnünk, amikor egy a John Mitchell vezetésével folyó 39 napos sztrájk végétért. A bányászok 10 százalékos béremelését és a bányákban használt robbantószer árának leszállítását eredményezte, de ami ennél féle fajtájával. — Miért is maradunk magunkra éppen azokban az években, amikor legjobban rászorulunk mások segítségére. — Milyen okosak voltak a régi görögök, akiknél mindig észrevették az öregek bölcsességét és minden öreg bölcs körül a tanítványok tucatjai sereglettek össze, hogy ellessék és teljesítsék az cregur, még csak ki sem mondott kívánságait, — füzögetem gondolataimat, mialatt buzgón igyekszem kikerülni a velem összeütközni készülő, kifelé áramló kocsitologatónak. — Mennyit beszélünk a fiatalkorúak eltévelyedéseiről — aggatom a gondolatlánchoz a további elmélkedéseket. — Bezzeg nem lenne baj a ser- dülő-koruakkal, ha hivatalból előírnák, hogy minden ifjúnak, vagy leánynak, mielőtt nagykorúságát elérné, legalább egy évet kellene eltoltenie az öregek mellett, kamarási szolgálatban. így mindegyik érdekelt jól járna. A társadalom azért, mert az öreg bácsik, vagy nénik-tanítanák az ifjakat, átadnák nekik az életből leszűrt tapasztalataik, bölcsességük esszenciáját; az öregek, mert társaságot, figyelmet, gondozást kapnának megértő fiataloktól, akik mint mestereikre néznének fel reájuk; végül pedig a fiataloknak is bőven jutna szeretet, útmutatás, tanítás olyan korban, amikor már talán kinőttek az iskolapadokból, de még nem indultak el a nagykorúság göröngyös ösvényein. — A béke korszakában, amikor már talán nem is lesz többé hadsereg, valami hasznos testi foglalkozás megedzené testüket és az egyéves szolgálat az öregek körül kiegyensúlyozná lelkűket, ifjaink tehát katonai szolgálat nélkül is jellemes, értékes emberekké fejlődhetnének. . . — De bocsánat, nekem vacsoráról kell gondoskodnom — riadok fel álmodozásaimból. Ha vacsorát akarok, főznöm kell, hogy tudjak mit főzni, nagy csomagot kell hazacipelnem. Erre nem is gondoltunk a doktornál, pedig hát mi tagadás, — pont az ilyen csomaghordástól megy fel a vérkeringésem. — Álljunk csak meg egy percre, — állítom meg önmagamat, mielőtt még elkezdeném a hajszát az ehető és nem ehető, a tilos és megengedett élelmek után. — Miért is van az, hogy a bámulatos tökéletességűvé fejlett kereskedelem pont arra nem gondol, hogy az élelem evésre való. Lám itt vannak a nagyszerű zöldségek: a zöldpaprika fényesre viaszkozva, a sárgarépa csaknem tisztára súrolva, még a petrezselyem is gondosan el van különítve gyökerétől ... Minden kész, gusztusos, sokkal fontosabb, szervezett üzemet hozott létre először észak-Pennsylvania szénmezőin. Ez volt a 75 éven át folyó bányászküzdelem első komoly eredménye. A bányászok Mitchellt “The Amancipator of the Anthracite” névvel is illették, ő vezette 1902- ben is a bányász-sztrájkot, amely majdnem hat hónapon keresztül folyt és amely a bányászszakszervezet teljes elismerését eredményezte. Ez a sztrájk május 15-től október 23-ig tartott, a Fehér Ház is beleavatkozott és Theodore Roosevelt elnök antracit szénbizottságot nevezett ki. A bizottság a bányászok javára döntött, fizetésemelést és rövidebb munkaórát eredményezett. Mitchell, Braidwood, 111.-ban született 1870-ben. 12 éves korában kezdett a bányában dolgozni és 15 éves korában tagja lett a Knights of Labor nevű munkásszervezetnek. 1890-ben szervezték meg a bányászok szak- szervezetét. Mitchell az elsők között csatlakozott a szervezethez és 8 évvel később elnöke lett 1907- ig. Előszőleg titkár és szervező is volt a bányászok között. Megegyezlek a sztrájkoló fémolvasztók A független International Mine, Mill and Smelter Workers Unió egyezségre lépett az American Smelting Company vezetőcégével a nyolc államban augusztus 20 óta sztrájkoló 5,000 alkalmazott uj munkaszerződése ügyében. A szerződés feltételeit még nem hozták nyilvánosságra. A kérdéses pontok az órabér és más juttatások felemelése. A megegyezés pontjait először a sztrájk- bizottságnak azután a tagságnak kell jóváhagynia és csak azután lépnek érvénybe. csábitó — persze csak az eladásra, de nem a meg- evésre.. . Pedig hát én enni szeretnék. . . — Nem, nem, sehol sem találok évésre alkalmas főzelékeket. A kannázott főzelék valami irtó sós lében fürdik, tehát nem eh etem. A káposzta még só nélkül is tilos, tehát nem vehetem. Szerencsére, itt van az okra. Ebből sok van, nem sós, bátran vehetek belőle, igaz hogy sohasem tanultam elkészíteni, de az nem baj, legfeljebb egy kicsit majd kisérletezíink vele, he-he-he. .. Uraim és hölgyeim, ma este kísérleti vacsorát főzünk. Legyen szerencsém, terített (újságpapírral terített) asztalomhoz. Bocsánatot kérek azonban, de ez kérem, még sincsen egészen rendjén. Itt van ez az áldott Ju- nájted Sztétsz, ahol velem együtt 13 millió nyugdíjas öreg bácsi tengeti életét. Noha ennyi öreget haszontalanul hevertetni valóban nem volna okos és célszerű, mégis csak kegyetlenség arra kényszeríteni bennünket, hogy most öregen, fáradtan, minden gyakorlat hijján, nekiálljunk fő- zögetni, minden nap, minden este, ha hó esik, ha fagy, ha kánikula van, ha eső zuhog odakint. Ha még tanultuk volna a főzést. . . De az iskolában nem erre tanítottak bennünket. Soha sem oktattak ki bennünket, hogyan kell élni a kevésből, amikor a nyugdíj csak annyi, hogy éppenséggel nem lehet belőle megélni. És soha senki nem figyelmeztetett, hogy a beígért “nyugalmas aggkor”, mindennapos gyakorlattá teszi, hogy végre magam seprek, magam mosogatok és még a padlót is felmosom — nagynéha. Nem is tudom már, hol olvastam praktikus közös konyhákról, ahol jóizti — többnyire egvfogá- sos —ebédek és vacsorák készültek kihordásra. Nem is lenne nehéz, minden utcában legalább egy ilyen konyhát fenntartani, ahol nagy választékban lehetne egyszerű főzeléket elkésziteni. külön a sósat, külön a sótalant. Ezekből a konyhákból még a hozzáértő háziasszonyok is szívesen hor- datnák haza a főzelékeket, salátákat, betegnek való egyszerű becsináltakat, vagyis az étkezések alapvető elemeit. De persze az ilyesmi nem lenne “nagy üzlet”. Fájdalmas tény, de ma nincs többé meleg étel. A vendéglői kosztot nem lehet megfizetni, de nem is a magunkfajta öregek gyomrának való. Az ételek nem állnak másból, mint valami — többnyire elsózott olcsóbb fajtájú húsból vagy halból, amit azután nvakonöntenek valami tulzsiros, tul- sós lével és oldalba szorítanak, valami elavult zöldséggel és némi — krumplira emlékeztető — isten-tudja-micsodával. Vannak persze jó vendéglők is, de egyetlen étkezés ott, elviszi az egész hétre való kosztpénzt... Szóval arra lyukadok ki, hogy nyugdíjas embereknek sem élniök, sem halniok nem lehet a (Folytatás a 12-ik oldalon) Nincs többé meleg élei ■— Nyugdíjas Pál viszontagságaiból — a r< u a: c sí e! d b b ti h Sí s; Vi r £ s> m re ré te k; gí te ro ót & ar te m ge ki ke m az rt ar De ki VE. tt n? \ ne já m ta m c‘
