Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)

1959-11-26 / 48. szám

Thursday, Nov. 26, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 LODGE VAGY HERTER VEZETI U. S. POLITIKÁJÁT? EGYESÜLT NEMZETEK, N. Y. — Az Egye­sült Államok ismét a magyar ügyek tárgyalását kérte az Egyesült Nemzetek közgyűlésétől. Henry Cabot Lodge hozta ezt nyilvánosságra és a következőket mondta: “A közgyűlésnek kell tiltakoznia a magyar nép brutalizálása ellen. Mindazok, akik felelősek benn az országban és azonkivül, dolgozzanak velünk együtt, hogy ér­vényt szerezzünk az Egyesült Nemzetek nagy­többséggel elfogadott határozatának”. Lodge nyilatkozata azt a benyomást keltette, hogy a Szovjetuniót teszi felelőssé a magyaror­szági helyzetért. A U. N. közgyűlése is hasonlóan nyilatkozott, amikor annak idején 1956-ban a szovjet hadsereg elnyomta az ellenforradalom tö­rekvéseit. A Szovjetunió szószólója helytenitette Lodge állításait, mint amelyek egyáltalán nem egyez­tethetők össze azzal, amit Christian Herter kül­ügyminiszter a múlt hétfőn mondott. Herter azon reményének adott ugyanis kifejezést, hogy USA és USSR megtalálják a “kölcsönös nyelvet, Moszk va és Washington közötti tárgyalásokra, még ha hónapok, vagy esetleg éveken keresztül keresik is azt.” “Ki képviseli USA politikai irányát, Mr. Her­ter, vagy Mr. Lodge?” — kérdezte a szovjet tisztviselő. Lodge még mindig a régi nótát fújta, amely szerint Magyarország nem független és megta­gadják a magyar néptől az alapvető szabadságot és az emberi jogokat. Szabad választásokat köve­tel Magyarország részére. Sir Lesley Munro, Uj Zealand követe volt az, aki a magyar ügyet felhozta, mert a múlt évben őt bízták meg a magyar ügyek kivizsgálásával. Munro sohasem volt Magyarországon, de azért követelte, hogy az ügyet ismét a közgyűlés tár­gyalja. “Sürgős és nagyon fontos ügynek” tar­totta és levelet irt Dag Hammarskjóidhoz kérve, hogy Magyarország ügyét ismét tegyék napi­rendre. Vádját arra alapozza, hogy a szovjet haderők még mindig nem vonultak ki Magyarországból és szerinte még mindig üldözik a volt “felkelőket”. Dr. Péter János, a magyarok állandó kiküldött­je nem volt hajlandó tárgyalni sem Sir Lesley lépését. Csak ennyit mondott: “Magyarország már megmondta véleményét és abban nincs vál­tozás.” Nyilvánvalóan arra hivatkozott, hogy Magyarország nem tűri belügyeibe a beavatko­zást. Rágalmak Magyarország ellen Genf ben még mindig közszájon forognak azok a rágalmak, hogy 150 serdülő ifjút tartanak börtönben Magyarországon, hogy 18 éves koruk elérte után kivégezhessék őket. A Vöröskereszt ügynöksége azt állítja, hogy ez a jelentés egy amerikai televíziós programról jött, ahol a N. Y. Times nov. 19-iki száma szerint Fábián Bélát idézték. Magyarországon maga Kádár János vitte ezt a kérdést a magyar nép elé, (Lásd a Magyar Szó múlt heti számát) a Szocialista Munkás Párt Bu­dapest kerületi konferenciáján. Kádár megje­gyezte, hogy: “mindenki tudja Magyarországon, hogy az egész merő hazugság.” Szovjet atomtudós az együttműködés mellett A szovjet atomenergia bizottság elnöke azt az ajánlatot tette a múlt szerdán, hogy USA és USSR felezze meg a rendkívül drága nukleáris kutatás terheit és ezentúl együttesen dolgozza­nak kutatásaik terén. Vasily S. Yemelyanov professzor, a szovjet atombizottság feje, az atom békés használatára irányuló kutatások vezetője tette ezt az ajánla­tot. Yemelyanov 9 atomtudós társával együtt 15 napos túrán volt az Egyesült Államokban és meglátogatta a legfontosabb atomkukató intéze­teinket. A szovjet tudós nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy melyik nemzet tart előbbre az atom­kutatás terén. . A hangsúlyt inkább arra helyezte, hogy a “verseny és footballjáték” helyett a két nemzet dolgozzon együtt, mert az mindkettőnek haszná­ra lehet. Szerinte “ilyen terv nagybon siettetné azt a napot, amikor gazdaságos nukleáris erőt használhatnának mindenütt, az emberiség javára. Ha együttműködésük sikerülne, politikailag is nagyobb bizalom fejlődne ki a két ország között’. Yemelyanov látogatást tett a Brookhaven Na­tional Laboratoriumban is. Csütörtökön Wash­ingtonban gyülésezett Mr. McConenal, az ameri­kai atomenergia bizottság fejével, aki nemrég ha­sonló látogatást tett a Szovjetunióban. McCone­nal konkrét lépésekről tárgyalnak az együttmű­ködéssel járó munka megkezdése érdekében. Yemelyanov nagyon kimerült a sok utazástól. A hírek szerint rövidesen találkozni fog Chris­tian Herter külügyminiszterrel és Eisenhower elnökkel. A tanácskozások arra mutatnak, hogy Yemelyanov teljhatalmú megbízással rendelkezik arra nézve, hogy azonnal megkötheti USA és a Szovjetunió között az atom békés felhasználására, illetve kutatására vonatkozó egyezményeket. MORTON SOBELLT MÉG MINDIG BÖRTÖNBEN TARTJÁK Az alábbiakat a St. Petersburg Times nov. 14-i számának szerkesztőségi rovatából vettük át. “Ki adja el most a titkokat? “öt amerikai tudós, kettő kormányunk alkal­mazottja, mo§t tért vissza Moszkvából, ahol egy hetet töltöttek az orosz tudósok társaságában azt tárgyalva, hogy miképpen lehetne rendszeresí­teni a két irányban folyó technológiai és tudomá­nyos információkat. Néhány évvel ezelőtt egy ilyen terv nyilvános­ságra hozatala fegyverbe kergette volna a pro­fesszionista vörös rémlátókat, hogy titkokat adunk el az országoknak! Ezúttal semmi hűhót nem okozott s amint a körülmények mutatják, nem is fog, — nagyon jó oknál fogva. Az első Sputnik megjelenése, de kü­lönösen a Hold másik oldalának rendkívüli lefény képezése nyilvánvalóvá teszi, hogy, ha valakinek van eladni való titka, akkor a szovjet tudósoknak jóval több van, mint a mieinknek. A tudósok nagyrésze megegyezik abban, hogy soha sem volt egy Klaus Fuchs-féle, egy Julius és Ethel Rosenberg-féle vagy Morton Sobell-féle, vagy bármiféle tudományos árulás a vasfüggöny innenső oldalán. Ma már ez úgy sem tenne ár- nyéknvi különbséget sem Oroszország és a köz­tünk lévő hatalmi egyensúlyra nézve. A szovjet teljesítmény a rakéták terén és az űrkutatásban kétségkívül bebizonyitotta, hogy az orosz tudománynak és technológiának nincs szüksége arra, hogy tőlünk kapjon titkokat. Nagyszerűen megáll a saját lábán is. Közben mivel nem volt elég kölcsönös tájékoz­tatás köztünk és az oroszok között, mindketten megszenvedtünk miatta. A tudomány és a tech­nológia természete, fejlődése és hatása olyan, hogy az egész sokkal több, mint az apró részek összessége. Más szóval, ha 1,000 tudós és technikus össze- teszi tudását, a fejlődés sokkal gyorsabb lehet, mintha két 500-as csoport külön külön dolgo­zik anélkül, hogy elcserélnék felfedezéseiket. Mi még fokoztuk dőreségünket azzal, hogy a ‘bizton­ság’ örve alatt saját tudósainkat elválasztottuk és egymástól elkülönítve, légmentes ‘cellákban’ dolgoztattuk. Ha végre arra a konklúzióra jöttünk, hogy többet nyerhetünk, mint veszíthetünk, ha kicse­réljük tudományunkat a Szovjetunióval, annak logikus következményeként saját tudósaink mun­káját is javíthatnánk azáltal, hogy véget vetnénk a rengeteg megszorításnak és ostobaságnak, ame­lyekkel megakadályozzuk őket jegyzeteik kicse­rélésében. Az emberiség legalább annyit remélhet a hideg­háború feszültségének felszámolásától, hogy az egész világ összetehetné tudományos és technoló­giai képzettségét. Sok száz olyan fejlődés jött létre, amely az egész emberiség életét boldogabbá és egészsége­sebbé tehetné és nagyobb biztonságot hozhatna részére, ha végre a megértés küszöbére lépve megadnák a világ tudományos elméinek azt a lehetőséget, hogy együtt dolgozzanak. A 20-ik század második fele az emberiség történetében a legjobban gyümölcsöző korszakot jelenthetné. Ilyen kincsek megtagadása félelmetes árat je­lent azért a kétes biztonságért, amelyet a jelen kérlelhetetlenül bebizonyított, hogy majdnem csak képzelt valami, mert a valóságban nem lé­tezik”. Megegyezünk a St. Petersburg Times szerkesz­tőségi rovatával. Akkor is tudtuk a fentit, mikor a szerencsétlen Rosenberg-házaspárt, két apró gyermek apját és anyját kivégezték, még hozzá nem más váddal, mint hogy: “konspiráltak, hogy elárulnak titkokat az oroszoknak.” Sajnos őket feltámasztani nem lehet, de legalább a börtönben sínylődő Morton Sobellért tennénk valamit, hogy már végre visszanyerje szabadságát ez az ártat­lanul szenvedő, szerencsétlen ember. Merő véletlenség WASHINGTON. — A Department of Justice jelentése szerint a kormány jelentése szerint a kormány kiegyezett a st.-luisi Mc-Donnel Aircraft Corporációval, hogy visszafizet 1,505,250, dollárt, amit egy rendelésnél tulszámitott, ha a kormány nem indít bírósági eljárást a csalás megtorlására. Mert a McDonnel Aircraft Corporation igen hazafias vállalat s éppen azért kapta meg a Lé­gierőtől a “Voodoo” csatagépekre a rendelést még 1955-ben. Hogy lehet elképzelni, hogy egy ilyen hazafias társulat tulszámitana ?! Merő véletlen­ség, tévedés volt az egész. A társulat ugyanis a rendelés idején még nem tudta biztosan a szük­séges anyagok árait, azért azokat feltételesen magasabb összegben állapították meg. Később, a vásárlásnál kitűnt, hogy olcsóbban kapták az anyagot, de azt elfelejtették a számlába beírni, ott csak a régi, vagyis a magasabb árak marad­tak, dacára a “cost-plus” rendszernek, amelynél a kormány megtéríti az összes kiadásokat és ah­hoz arányitva adja a vállalat profitját. MIÉRT VAN AZ, hogy a világ leggazdagabb országának lakosai ijesztően nagy számban még állatok részére is alkalmatlan helyeken kénytele­nek lakni? Csak lassan, kényelmesen LOSS ANGELES. — A Los Angeles megye Downey városkájában lakó Mrs. Anna Collica ép­pen száz évvel ezelőtt született Olaszországban s ebből az alkalomból beadta a polgárosodási kér­vényét. Mrs. Collica 49 évvel ezelőtt jött az Egye­sült Államokba, jóidéig Detroit városban lakott, majd Kaliforniába költözött s jelenleg lányai egyikénél lakik. A százéves asszonynak öt élő gyermeke, 82 unokája 45 dédunokája s 5 déd-déd-unokája van. Amikor megkérdezték, hogy meg tudná-e mon­dani, hogy miért élt olyan nagy kort. azt felelte, hogy valószínűleg azért, mert ó' egész életében mindent módosán, lassan, komótosan csinált. íme, 49 éve van már az Egyesült Államokban, de még csak most határozta el, hogy polgárosít­ja magát, de oda még most sem jutott el, hogy az angol nyelv megtanulását is megkezdte volna, így a riporterek csak tolmács utján kérdezték ki. A hosszú élet titkán gondolkozva még hozzá­tette: “Mindig nagyon sok spaghettit ettem”. így a biztos formula: Aki száz éves koráig eszik spaghettit, az eléri az öreg kort.------------~ ^ Most megjelent angol nyelven! “INSIDE THE KHRUSHCHEV ERA” í Irta: Giuseppe Boffa a L’Unita, haladó szellemű olasz lap moszkvai tudósítója Marzani & Munsell, Inc. kiadásában Eredeti ára $5—NÉHÁNY HÉTIG $3.50-ért f megrendelhető Kiadóhivatalunkban MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most novemberben lejárt az elő­fizetésem. Itt mellékelek $................... .-t Név: ...................................................................... Cint: ..........................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents