Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-10-01 / 40. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, October 1, 1959 Induljunk, előre! Az alábbi közérdekű cikket a “Dispatcher” című lapból vettük át. írója J. R. Robertson. A Dispatcher hasábjain több Ízben tárgyaltunk a szakszervezetek vezetéséről, külön kihangsúlyozva a különbséget az egyéni és kollektiv vezetés között. Az utóbbi csoportos felelősséget jelent, ahol a végső vezetést a “rank and file”, tehát a tagok végzik. A másik esetben felülről jön a vezetés és előfordul, hogy a tagság teljesen elszakad a szervezet munkájától, annak irányításától. Most, amikor az uniók az életük elleni támadással állnak szemben, az uj u. n. “labor control” törvény miatt, amelyet ugyan úgy állítanak be, mintha szívesen venné a demokratikus életet a szakszervezeteken belül, további bizonyítékát látjuk annak, hogy mi történik, amikor a vezetőség nem képviseli a tagok legfontosabb érdekeit. Egyik oka annak, hogy Amerika munkássága nem volt képes megállítani ezt az unióromboló törvényhozást, hogy a vezetőség nem harcolt komolyan ellene, csak a legátkosabb részét akarta kivenni; kompromisszumot akart kötni mindösz- sze a kongresszus azon tagjaival, akik csak félig akarták megölni a szakszervezeteket. De nem mehet a játszma a kongresszus tagjaival, akik csupán kissé óhajtanak sebezni anélkül, hogy ajtót ne nyitnának a munkásság ellenségeinek. Olyan ez, mintha azt mondanánk valakire, hogy “egy ici-picit várandós!” Amerika munkásvezérei könnyű kiutat kerestek. Ilyesmi viszont nem létezik. A múlt tapasztalatai megtaníthatták volna őket, hogy hiábava ló munkásbarátokat keresni a politikusok között. Amint a munkásvezetők jelt adtak a kongresz- szusnak, hogy hozhat “gyenge” munkásellenes törvényt, a csata máris elveszett. Majdnem negyedszázad múlt el, amióta a Wag- ner-törvény 1935-ben létrejött és úgy néz ki, mintha a munkásvezérek majdnem mindent elfeledtek és semmi se tanultak volna azóta. 1935- ben megtanulhattuk, hogy a munkásság egyesülése gazdasági és politikai harca — létrehozta bármilyen eredményt, a munkásság részére. A munkásság “Magna Carta”-ja a Wagner- törvény, tizenkét évig tartott. 1947-ben ránk- kényszeritették a Taft-Hartley-törvényt, az elnöki vétó ellenére, bár az egész munkásság ellene volt e törvényjavaslatnak. De ahelyett, hogy késhegyig menő harcot folytattak volna ellene, a munkásvezérek elhatározták, hogy megpróbálnak együttélni vele. Az együttélés folyamata még jobban meggyengítette a munkásságot, a vezetőség pedig egyre jobban eltávolodott a tagságtól. Ennek eredménye, hogy 12 évvel később még a Taft-Hartley- törvénvnél is gonoszabb törvényhozást hozott létre a kongresszus, amely megvetéssel viseltetik a munkásság és vezetőivel szemben. Miért? Mert kezdettől fogva folytonosan kompromisszumot kötöttek a munkásvezetők; belementek abba, hogy csak “egy ici-picit” kontrollálják őket. Mi van a munkásszervezetek tagságával? Mi az oka, hogy alig van valami kis tiltakozás részükről úgyszólván az egész országban ? Sok munkás semmivel sem törődik. Sokan vannak köztük, akik valóban elhitték, hogy e törvényhozás javukra szolgálhat — mert megundorodtak vezetőik korruptságától. Az éremnek van azért egy másik oldala is. Azok részére, akik kétségbeesnek azon, hogy a munkásság nem képes az egyesülésre és harcra, mikor arra szükség van, ott van az a lelketemelő esemény, hogy miként verték vissza a “right- to-work” törvényt az uniók egyik állam után a másikban. Senkinek sem használ, ha a múlt vereségeiről beszélgetünk. Most az a kérdés, hogy mit tehetünk ? 1935-ben a Wagner-törvény uj életet adott a munkásságnak és megkezdődött az előretörés. Tizenkét évvel később a Taft-Hartley-törvény visz- szavetett bennünket, mert úgy éreztük, hogy eltűrhetjük azt. Ennek eredménye az, hogy 12 év múlva még sokkal rosszabb törvényt hoztak. Mit várhatunk a következő 12 évben? Van néhány elgondolásom, amit fontolás alá vehetnek: 1. A munkásvezetőség felelőssége a harc vezetése; meg kell mozgatni a tagságot, tanítani kell őket és nem köthetünk megállapodást a munkásság ellenségeivel. 2. A vezetést vissza k-ell adni a “rank and file”- nek, azaz: a tagságnak. Ezt nem hozza meg sem a törvényhozás, sem a munkásellenes politikusok ajándéka, akik semminek sem örülnének jobban, mintha szétzúzhatnák a szakszervezeteket. Csupán az uniók adhatják vissza tagjaiknak a hatalmat. 3. Ha egyszer a munkásság észreveszi, hogy a hatalom ismét a “rank and file” kezében van, Az algériai terror egyik áldozata Aiszat Idir, a meggyilkolt algériai szakszervezeti vezető után uj nevet kell megtanulnia a világnak: Ali Jahia Abdelmadzsid nevét. Nem, őt, az algériai Dolgozók Szövetségének titkárát még nem gyilkolták meg. De élete veszélyben van! Az a drámai felhívás, amelyet az algériai szakszervezeti szövetség kiáltott a világba, arról értesít, hogy Abdelmadzsid-ot Aiszat Idir- rel együtt tartóztatták le 1956 májusában, szakszervezeti tevékenysége miatt. Bíróság elé soha nem állították, ami érthető is, hisz három év óta semmi néven nevezendő vádat nem tudtak összekovácsolni ellene. Három év óta táborról táborra hurcolják. A szakszervezeti vezetők végigszenvedték a Paul Cazalles-i sivatagi koncentrációs tábor összes borzalmait is. De ebben a táborban sem csak a természet kínozza a foglyokat, hanem Massu ejtőernyős tábornok pribékjei is. A botozások mindennaposak. Az internáltakat a kínzás után gyakran eltüntetik. Abdelmadzsid sorsáról, hollétéről sem tudott családja hónapokig semmit. A meggyilkolt Aiszat Idir szomorú történetéből tudhatjuk: mit jelent sok esetben az ilyen eltűnés Algériában. Abdelmadzsidról a napokban mégis hir érkezett: a bossuet-i- táborba szállították, amelyet megjárt Aiszat Idir is. Abba a táborba, ahol a foglyoknak gumibottal felszerelt légionáriusok kettős sorfala között kell végigfutni, hogy mire a sor végére érnek, félholtan esnek össze. Abdelmadzsid esetében a haladó közvélemény nyomásának annyit sikerült elérni, hóg.y védőügyvédje az algíri hatóságoktól engedélyt kapott védence meglátogatására. Ennek ellenére, mégsem engedték be a táborba. Sorsa tehát lényegében ma is ismeretlen. Ebben a látszólag apró tényben, mint cseppben a tenger, tükröződik: mit érnek egyes francia vezető politikusoknak azok a nyilatkozatai, amelyek az algériai nép szenvedéseinek “enyhítéséről”, az immár öt éve dúló háború befejezéséről szólnak. A tények, tények maradnak. A napokban jelentette ki Ferhat Abbasz, a szabad algériai kormány miniszterelnöke: “De Gaulle békítési szándéka nem jelent mást, mint azt, hogy az erősebb jogán leigázza Algéria népét”. S hogy az erőszak joga mit jelent, arról eddig 800,000 meggyilkolt algériai — többségében polgári lakosok —, továbbá a koncentrációs táborokban raboskodó 2 millió fogoly tanúskodhat. “Franciaország volt az első, amely súlyosan elitélte a német fasiszták középkori kegyetlenségü kihallgatási módszereit és gyilkosságait” — irta az Arbeiderbladet cimü norvég lap, majd feltette a kérdést: “Ma Franciaország eleveníti fel ezeket a kínzásokat?” Aiszat Idir és társai, tiz- és százezer szám — ha felelni tudnának — igennel felelnének. Abdelmadzsid még él. De élete veszélyben forog. A francia hatóságok, Massu és legényei nemegyszer bebizonyították: ha csupán rajtunk múlna, Algéria egész népét koncentrációs táborba zárnák, vagy kiirtanák. De nem szabad, hogy csak rajtuk múljék! Befejeződött a Nemzetközi Szövettani Konferencia A nemzetközi szövettani konferencián szept. 18-án összefoglaló jellegű előadások után a szakemberek a szövettani kutatómunka egv-egy részterületén elért uj eredményekről számoltak be. Dr. Jancsó Miklós szegedi professzor uj módszert ismertetett a szervezet védekezésében szereplő sejtek tevékenységének tanulmányozására. Ezzel a módszerrel vizsgálta, hogyan távolitják el az úgynevezett falósejtek a szervezetbe került idegen anyagokat. Dr. V. Vuleeanov, a szófiai akadémia biológiai intézetének kutatója arról szólt, hogy. a falósejtek, működését hogyan szabályoz- , visszatér egy olyan harciasság, amely meglepetést hozhat részünkre, beleértve a gazdasági hatalmat is amellyel megbuktathatnak minden munkásellenes törvényjavaslatot. Képzeljük el pl. hogy mit jelentene, ha 24 órára minden munkás letenné a szerszámot e törvényhozás elleni tiltakozásul ? 4. Felejtsük el végül, hogy az unióromboló törvények mellett is működhetünk. A Taft-Hartley- törvény bizonyára megmutatta, hogy nem élhetünk a rosszal. Elnéző politikánk jutalma csak egy lehet: valami, ami még rosszabb. zák a belső elválasztása mirigyek és a szervezet más, belső tényezői. A konferencia dr. Müller Miklósnak, a Budapesti Szövettani Intézet munkatársának előadásával ért véget. Sztrájk Argentinéban Buenos Airesből jelentik, hogy kétmillió munkást hívtak sztrájkra az egyesült munkásfront vezetői a Frondizi-kormány gazdasági politikája ellen. A jelentések szerint a sztrájk majdnem az állam egész iparát leállította 48 órára. Állítólag a vasutasok nem vettek részt a sztrájkban. Nem lehet tudni, hogy mi a valóság, mert egyetlen újság sem jelent meg. Ez a legelterjedtebb azon öt sztrájk között, melyet eddig a Frondizi-koi'- mány uralma alatt Argentinéban tartottak. A HARifiDIX CSOPORT A gyarmati uralom alól felszabadult népek féltve őrzik függetlenségüket SAN DIEGO, Cal. — A Kruscsev-Eisenhower látogatási csere hirét a háborús profitolók kivételével az egész világon nagy örömmel fogadták, mert az a végzetes katasztrófát hozható hidegháború enyhítését jelentette. De sehol sem okozott olyan nagy örömet, mint a gyarmati uralom alól felszabadult országokban. A nemrégiben San Diego, Cal. városban járt indonéziai követ, Nugroho az “Institute of World Affairs” gyűlésén tartott felolvasásában azt mondotta, hogy a gyarmati népeket sokkal jobban érdekli a gyarmati uralom alóli felszabadulásuk, mint az, hogy vajon tőkés vagy szocialista termelő rendszerbe jutnak-e? Nem igaz az, hogy a világ népe most két csoportra oszlott —, mondotta Nugroho. — A tőkések és a szocialisták (kommunisták) között van egy harmadik csoport is, a SEMLEGESEK. Annak a 29 országnak, amelyek a második világháború után nyertek függetlenséget, a többsége ebbe a csoportba tartozik. Ezeknél a legnagyobb veszedelem a gyarmati állapot. És mint az elmúlt évtized mutatta, a gyarmati kérdés eltörpült a két “big brother” (nagy testvér) vetélkedésében. Amerika és Anglia segítik Franciaországot Algériában és segítették Indokínában (Hátsó India), amivel bizony nem nyerték meg a gyarmati népek tetszését. A “PAKTOMÁNIA” Ezek a népek igen érzékenyek, allergikusak a jelenlegi “paktomániával” (paktumkötések) szem ben, mert úgy látják, hogy azok veszélyeztetik a nemrég nyert szabadságukat. Ha ezek a népek a “big brother” bármelyikével is szövetkeznek, függetlenségüket már részben feladják. Nugroho elmagyarázta, hogy ha a kisnépek valamelyike szövetséget köt az Egyesült Államokkal, akkor olyan és annyi fegyvert kell vásárolnia, amihez nincs tehetsége, igy azokat “ajándék” gyanánt kapják az Egyesült Államoktól. Ennek fejében persze valamilyen koncessziót kell adni, ami a gazdasági alárendeltséghez vezet. “A világ népének két csoportba való kényszerítése mellett a tartós béke teljesen lehetetlen, — jelentette ki Nugroho, mert ha háború tör ki a két “big brother” között, az atombomba éppen- ugy leeshetik a harmadik csoporthoz tartozó emberek háztetejére is.” Persze, amint az atom- és hidrogénbombákkal való dobálódzás veszedelme emelkedett, a “big brother”-ok vigyáztak arra, hogy csak kisebb háborúkat kezdjenek, mint volt Koreában, Indonéziában, stb., amelyekben csak a “little brother”- ok kaptak verést. A nagy nemzetek már nem kezdenek nagy háborúkat kis dolgok miatt, hanem inkább csak kis háborúkat nagy dolgok miatt. Ázsia és Afrika népei tehát igen nagy örömmel vették azt a hirt, hogy a két “big brother” (U. S. és a Szovjetunió) között enyhült a feszültség és várható az is, hogy megtalálják a tartós békéhez vezető utat.
