Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-09-10 / 37. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sept. 10, 1959 “Régen sokkal rosszabb volt” Tisztelt Szerkesztőség! Eörsi Béla írásaira az olvasók minden esetben felfigyelnek. Az óhazáról irt “jegyzeteit” nem lehet eléggé méltatni tárgyilagosságuk miatt. Csupán a lakáskérdéshez volna hozzászólásom. Még sokan emlékezhetnek a békeidők lakásviszonyaira, a gellérthegyi barlang-lakásokra, a milliomos Cséry szeméttelepén lakók százaira, a faluhelyen a vakablakos szobákra, ahol öregek, fiatalok, házasok együtt éltek. Eörsi felidézi Angyalföld rozoga lakásait, melyek még napjainkban is fennállnak. Engem már az “októberi” Károlyi időkben az Ujpest-Rákospalotai nemzeti tanács megbízott a lakásügyek intézésével. Rengeteg lakásigénylés volt, a frontról hazaözönlő katonák és a megszállt területekről menekülők megkezdték a lakások lefoglalását. Emiatt még a tetővel borított ólakat is gyors javítással átadtuk a beköltözőknek. Már most mi a helyzet napjainkban? Azt hiszem anarchia lenne abból, ha a régi fölégetni- való lakásokat lebontanák. Azok részére, akik többedmagukkal kis lakásban laknak, uj házakat kell építeni, ahol az alapépítmény bírja, ott ráépíteni több emeletet. Sajnos a régi építkezési rendszer legtöbb esetben erre nem ad lehetőséget. Jobb helyzet volt a Szovjetunióban, ahol a vastagfalu házaknak meg volt a teherbírása, 4—5 emelet ráépítését is kibírták. Talán ez a rövid ismertetés megvilágít ja a helyzet kényszerűségét. Bent élni és ismerni kell a lefolyt tragédiát, ahogy Eörsi olyan ragyogóan megvilágítja. Emberi becsülettel kell meglátni a bajokkal küzdő magyar nép életét. Vass K. “Szeretné meghívni Kruscsevet” Tisztelt Szerkesztőség! A Los Angeles környéki “Blue Ribbon Journal” aug. 27-iki számában olvastam egy cikket “Helybeli leány ebédre hivja Kruscsevet” címmel. A cikk szerint a 17 éves Nancy Price meghívta a szovjet miniszterelnököt, hogy látogassa meg szüleinek átlagos amerikai otthonát. Már el is határozták, hogy milyen ebéddel várják Mr. K-t és ebéd után a hűvös tengeri levegőn sétára viszik majd, hogy megmutassák neki azt a három házhelyet, amelyet részben Mrs. Price megtakarított pénzéből vásároltak. (Mrs. Price mint titkárnő, napi öt órát dolgozik egy helybeli cégnél.) Price- éknak egyébként tiz-szobás modern házuk van, 2 kandallóval és három fürdőszobával. Szeretném tudni, hogy vajon szívből jött-e ez a meghívás? Mindenesetre én is szeretném meghívni Mr. K-t ebédre, még ha az utolsó centemet is rá kellene költenem. Nálunk sokkal tisztább képet kapna az átlagos amerikai munkásról. Igaz, hogy csak öl szobánk van és a kilátás nem a tengerre nyílik; sajnos csak egy fürdőszobánk van, de mint ahogy annyi nehéz problémát meg lehet oldani alvilágban egy kis megértéssel, igy gondolom, hogy a mi kis fürdőszobánk sem fog különösebb fennakadást okozni. A menüt sem akarom előre összeállítani, mert addig még munkanélkülivé válhat a férjem, amit itt az átlag munkás könnyen elérhet. Ha Mr. K. elfogadja meghivásomat, úgy biztos vagyok abban, hogy nem azt nézi mi van a tányérban* hanem kivel ül le közös tálból enni. Egyébként biztos vagyok abban, hogy Mr. K. tudni fogja, hogy még mi sem tartozunk az átlagos amerikai munkások közé. Meg fogja ő látni a sok, nyomorban élő munkást is, akik csak egykét szobában élik átlagos munkás életüket. Szeretném megmondani a los-angelesi vezetőknek, hogy necsak Beverly Hillsbe, Hollywoodba vigyék el Mr. Kruscsevet, hanem dowtownra is, ahol a sok szegény mexikói nyomorog. Tehát “Welcome, Mr. K.!” Ez a meghívás szivemből jön! D. Eszter, Calif. “őt illeti meg az elsőség” Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm lapom megújítását. Késtem egy keveset, de nem egészen hanyagságból, ugyanis beteg voltam és az első heti keresetemből küldöm a lap járandóságát, mert szerintem őt illeti meg az elsőség. A General Kórháznak nem hiányzik annyira a pénz, jobban be tudják osztani bevételüket, mint lapunk. Igaz, hogy nem “sokat” számítottak a szooáért, csekély $22.80-t naponta, koszttal együtt. Majd ők is megkapják az őket megillető járandóságot a későbbi keresetemből. A kis késés miatt küldök egy dollár kamatot, ami igaz, hogy nem sok, de a tőke sem nagy. Ha ilyen csekély késedelmi kamatot minden olvasó beküldene a hátralékával együtt, akkor talán nem írja: Márky István Megint az orosz mumus... “Amerika népének csupán a félelemtől van félnivalója, semmi egyébtől”, állapította meg nébai nagy elnökünk Franklin D. Roosevelt abban az időben, amikor háborúval és egy totális összeomlással fenyegették Amerika népét a mai hivatásos ijesztgetők elődei, akiknek egyéni érdekeik követelik a hidegháborús félelem terjesztését, mert számukra ez jelenti a prosperitást. Ne csodálkozzunk tehát azon, ha sokszor úgy érzünk, hogy már belefáradtunk a különféle szajkózás hallgatásába, amely az oroszoktól való rettegést rikácsolja, s úgy állítja be a dolgot, mintha már Amerika tönkrement volna az oroszok miatt és minden diplomáciai kártya-játszmát elvesztett, mert valamelyik napon újságjaink már nem találnak óriási betűkből szedett fejeimre való anyagot, mert arra a napra valahogyan nem került semmi, amivel az oroszok megfenyegettek bennünket. A televízióval ugyanígy vagyunk. Ha a hírmagyarázó nem tudja a boldogtalan nézőre rákiabálni, hogy Kruscsev ezt, vagy azt mondta, igy meg úgy csinál velünk, ha nem engedelmeskedünk neki, akkor a jámbor hallgató legyint egyet a kezével és megjegyzi: nincs semmi különös újság. . . Megfigyelték ezt? így vagyunk az iskolákban is. “Komolyabban kell foglalkoznunk a tudományos tételekkel, — mondja a tanitó — mert az oroszok előnyben vannak ezen a téren”. S most tegyük fel a kérdést. Miért kell nekünk az utcákat tisztán tartani, vigyázni az erdőtűzre, rendszeres orvosi vizsgálatokra járni, polió injekciókat szedni, klub gyűléseken veszekedni az igaztalanok igazáért, vásárolni, ha kell, ha nem, uj automobilt cserélni, — mert ebben a hónapban a munkanélküliek indexgörbéje felfelé ivei? Miért? Mert ha ezt nem csinálod kedves polgártárs, akkor a bolsekivi oroszok malmára hajtod a vizet. És a vizi malom bár lassan, de biztosan felőröl bennünket pereputy- tyostól együtt. . . Aztán itt van egy levél Douglas McArthur, a nyugdíjas hires generálistól, aki jelenleg csekély százezer dolláros évi fizetéssel egy óragyárat igazgat. Ezzel a levéllel a generalissimo az 1960- ban tartandó olimpiai játékokra küldendő atlétáink számára próbál pénzt gyűjteni az üzletemberektől és igy szól hozzájuk: “önök szinte naponta olvashatnak azokról a törekvésekről, melyek érdekében a Szovjet minden erejét megfeszítve dolgozik, hogy legyőzze Amerikát az 1960- as Olimpiászon. Mi hisszük, hogy önök nem akarják ezt és segítségünkre lesznek abban, hogy az oroszok ezen veszedelmes törekvését elhárítsuk OLVASÁS KÖZBEN küzdene a lap annyira anyagiak szempontjából. Egészséget, bátorságot kívánok a további küzdelemhez, s itt küldök néhány címet is, melyre mutatványszámokat küldhetnek, a lapból. M. B., kanadai olvasó Szereti a lapot Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm lapom megújítását, mert a lapot nagyon szeretem. Előreviszi az ember politikai látókörét és igy jobban lehet felvilágosító és építő munkát végezni embertársaink körében. Nagyon szeretem Geréb cikkeit és a többi munkásirókét is. Köszönöm, hogy nem állították le a lapomat, amikor lejárt és nem voltam képes arra előfizetni. G. M., kanadai olvasó FOLYÉKONY NYERSKÁVÉ Brazíliában elhatározták a folyékony nyerská- vékivonat tömeges gyártását. Ily módon a kávé térfogata háromnegyedével, súlya negyedével lesz kisebb. Ennek következtében a szállítási költség jelentősen csökken. Ezenkívül elősegíti a trágyaipar fellendülését is, amely majd a folyékony kávé gyártásakor visszamaradó anyagokat dolgozza fel. azáltal, hogy pénzbeli segítséget kérünk, mivel csakis pénzzel készíthetjük elő atlétáinkat a győzelemre és a iöbbi”... Na már most, egyszerű de észszerűen gondolkodó emberhez illően kérdezzük, mi a fészkesfene köze van a magasugrásnak, távugrásnak, diszkoszvetésnek, sulydobásnak, a rövid és 'hosszútáv futásnak, a birkózásnak, boxolásnak és a különböző sportteljesítményeknek a két ország gazdaság-politikai rendszeréhez? A sport ezen ágait már gyakorolták a múltban is, amikor még nem létezett a Szovjetunió és gyakorolni fogják a jövőben még akkor is, amikor már ezt a fejlődési folyamatot felváltja egy más tipusu civilizáció, —- amikor a ma emberére csodálkozva tekintenek vissza, mint az evolúció érthetetlen, groteszk lényére, aki érzésben és viselkedésében csodálatos technikai tudása mögött kullogott hosszp évtizedekkel . . . Hát nem tudunk mi ebben a hatalmas szép országban a saját lábunkon állva a nemzeti büszkeség energiájától fütve, nagy akarással és képzelőtehetséggel, minden sportkedvelő és sportoló mozgósításával egy nemzetközi versenyre indulni anélkül, hogy azzal fenyegessük magunkat, hogy az oroszok túltesznek rajtunk, legyőznek bennünket, többet termelnek, a szocialista rendszerük több iskolát ád, jobban gondoskodik népéről, sportolóiról, sőt! még korban is túlélnek bennünket ! Szerintem, ha sportról van szó, akkor ez legyen sport és ne legyen politika, vagy diplomácia. Az Olimpiászon a béke, barátság és megértés jegyében találkozzanak a játékosok, akiket egyéni tudásuk és teljesítményük szerint bírálunk el és nem mint oroszt, kínait, magyart, vagy bármely országhoz tartozót, — akármilyen is ennek az országnak a társadalmi rendje. Ennek ez volna az intelligens és részrehajlás nélküli utja-módja. Sajnos, azonban az Olimpiai játékokkal foglalkozók, irók, szónokok és előkészítők szinte krónikus betegei a más országok élleni példálódzásnak, s csörgetve rázzák az oroszoktól való félelem csontvázát azzal a céllal, hogy ez fogja ambicionálni a hidegháború anyatején felnőtt sportolóinkat. Pedig hatalmasabb lehetne az eredmény, ha mint büszke amerikai, félelemmentesen indulhatna a sportoló ifjú és érhetné el egyéni csúcsteljesítményét, — hazája dicsőségére. Erényes dolog más nemzettől példát venni, vagy más ember jóakaratu tanácsát elfogadni, ha ez hasznunkra válik. De csináljuk ezt félelemtől mentesen, bölcsen, a tisztesség keretein belül egyénileg, vagy kollektiven és mindenki a győzelem szándékával és ne azért, hogy ezzel a propaganda érdekét szolgáljuk. Menjenek atlétáink a jövő évi olimpiai játékokra azzal a tudattal, hogy tudásuk legjavát fogják nyújtani ki-ki a saját sportkörében és ne sarkalja egyiküket sem az oroszoktól való félelem. Győzzenek, mint amerikaiak, a vereséget is fogadják igazi sportemberhez illően és a jövőre való tekintettel szabadítsák ki magukat a politikai propagandisták szőrös karjainak öleléséből. Sportolóink lelkesedése és Amerika tiszta sport-érdeke megköveteli ezt. a swtkisxtóköjL # , £VW%WWWWWWWWVWWVW*2 Az ebben a rovatban kifejtett neze- | Olvasóink \ tek nem szükségszerűen azonosak j hozzászólnak a szerkesztőség álláspontjával \ a közügyekhez \ wwwwwwwwwww \vw\*\vv*\vw\vvwvw\w\vwwwvww%v\vvvv\wwwwwv*\vvv\
