Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-09-03 / 36. szám
4 Thursday, September 3, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ í Magyarország t POLITECHNIKAI KÉPZÉS SZEGEDEN SZEGED azon kivételes városok közé tartozik, melyeknek tanügyi igazgatása már a felszabadulás előtt is dicsekedhetett a politechnikai képzéssel. Magam is tanúsíthatom, hogy az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Gyakorló Iskolájában igen is volt, méghozzá meglehetősen sokoldalú ipari, mezőgazdasági képzés. Az alagsori jól felszerelt szlöjd-termekben az egyszerű papirés agyagmunkákkal kezdtük s a III. osztályban már gyalultunk, fűrészeltünk, könyvet kötöttünk. Azonkívül alig tudnék felsorolni paraszti foglalatosságot a kapálástól a ku koricatörésen át a szántásig, amit az iskolai kertekben meg ne próbáltunk volna. Mostanában Szegeden járva felidéztem a műhelyekben töltött órákat, s próbáltam visszaemlékezni, mit is mondtak nekünk akkor a műhelymunka céljáról, értelméről, őszintén szólva, semmire sem emlékszem, pedig ma is tisztelettel őrzöm és vallom sok akkori tanárom szavát, egész életre szóló -útmutatását. Előkerestem Ihát az 1939—40-es évkönyvet s találtam benne a következőket: “A vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur őnagvméltő- sága 48 440/1938. v. ü. o. sz. rendeletének értelmében. .. az ipari ismereteket és műhelygyakorlatokat . . . azzal az elgondolással vezettük be, hogy. . . éppen a tanárjelöltek többoldalú gyakorlati kiképzése érdekében. . . egy-egy osztály ipari irányú, egy-egy osztály pedig mezőgazdasági irányú legyen”. Szó sem esett benne a tanulók munkára szoktatásának, a fizikai munka megszerettetésének fontosságáról. Igen, a tanárjelöltek “gyakorlati kiképzéséért” történt minden, jóllehet azok a főiskoláról kikerülve, aligha vehették hasznát ismereteiknek, hiszen hol voltak akkor az iskolai műhelyek. Az iskola s a szülők anyagi erejéből legfeljebb a papír- és agyagmunkákra futotta. Talán megérti az olvasó, ha ezek után nem kis büszkeséggel jelentem: Szegeden ősztől kezdve minden általános iskolában megnyitják a gyakor- lómühelyeket. Az elmúlt tanévben csak 9 iskola V. osztályában volt, ősztől pedig 18-ban lesz Politechnikai képzés, közülük hétben nemcsak az V., hanem minden felsőtagozatos osztályban. Messze túlléptek hát a szegediek azokon a lehetőségeken, amelyek a Minisztertanács rendeltetéséből, illetve anyagi juttatásából a városra arányosan jutottak. Hofgesang városi politechnikai szakfelügyelő szerint a gyors előrelépés oka a tanács megérte áldozatkészsége, a szülők idegenkedésének áldódá- sa, s az üzemek messzemenő anyagi áldozatvállalása. Pedagógus lévén, talán szerénységből hallgatott róla, de elsők közt kell említenünk a nevelők lelkes odaadását is. Alkalmam volt meggyőződni a sokoldalú segítségről. A tanács a községfejlesztési alapból a napokban szavazott meg 192 ezer forintot az általános, 60 ezret a középiskolai politechnikai képzésre. Láttam a Tisza-parti Általános Iskola épülő műhelyeit, melyekhez 10 ezer forint értékű társadalmi munkát adtak a szülők és rendszeres segítséget az Ujszegedi Kendergyár. A Gutemberg utcai Általános Iskolában megmutatták a három munkapadot, amit a gázgyár dolgozói ajándékoztak, s a Bőr- és Szőrmeipari Vállalat küldte varrógépet . . . Lehetetlen még csak felsorolni is a 18 iskolát, a segitőkészség szép példáit. De az elmondottak is elegendőek ahhoz, hogy érzékeljük: miért nyílhatnak meg ősszel a műhelyek minden szegedi általános iskolában. Be kell számolnom egy érdekes kísérletről is, amelyet egy évvel ezelőtt minden felsőbb rendelkezés nélkül kezdtek el, de ősztől már miniszteri rendelet alapján folytatnak az uj szegedi Rózsa Ferenc Gimnáziumban, helyesebben a Szegedi Textilmüvekben. Az úgynevezett 5-j-l-es kísérletről van szó. Hosszasan beszélt nekem erről Móczán Lajos, az üzem igazgatója, akiről eddig is tudtam, hogy szívügye a diákok üzemi munkája. Noha mindjárt azzal kezdte: “mit tagadjam, nekünk hasznunk van belőle”, s erről meg is győzött, mégis az ügy szeretete, a nevelői szándék az, ami a legszembetűnőbb nála. Ami pedig a kísérletet illeti: a múlt év szeptembere óta tiz gimnázista leány tanév közben heti egy napot, a nyári szünetben pedig egy teljes hónapot dolgozik az üzemben, s négy év alatt fonó szakmunkássá képezik őket. Méghozzá olyanokká, akik hat géplépcsőn dolgoznak, túlszárnyalva ezzel azokat a tanfolyamokat végzett fonónőket, akiket csak két géplépcsőre képesítenek. Sajnos, már nem láthattam őket munkában, de megnéztem diagrammjaikat. A második félév átlagban hatvan százalékos teljesítményével szemben a nyári gyakorlaton 96 százalék volt az átlag, a műszaki norma százalékában számítva. A kereset pedig 950—1,000 forint. Mesélik, amikor megkapták a fizetést, az előcsarnokban összefogódzkodtak és táncoltak örömükben a lányok. Persze a keresetnél, s talán még a szakmunkás oklevélnél is értékesebb az a nevelő hatás, ami az üzemi munkával magától értetődően együtt jár. Korántsem egyértelműen jó persze ez a hatás. A lányok panaszkodtak a fonónőkre, mert néha csúnyán beszélnek. De az is igaz, hogy utóbb már vigyáztak nyelvükre, hiszen figyelmeztette őket az üzem vezetősége is. Most inkább azt mondhatni, kölcsönös a jó egymásrahatás. A diáklányok edződnek a munkában, nem fintorognak, ha a fizikai munkára terelődik a szó, megszokják a fegyelmet. A munkásnők pedig követik példájukat a kulturált magatartásban, öltözködésben. De legjobb lesz talán szó szerint idézni szülők és diáklányok véleményét, hogyan, miért szerették meg a gyárat. Tábori István szülő: “Lányunk otthon igy beszél : nálunk a gyárban, a mi gyárunkban... A karácsonyi ajándékok közül a legbecsesebbnek tartotta az üzemtől kapott ajándékot, pedig nem is az volt a legértékesebb”. Szendrei Júlia; “Nagyon megszerettem a dolgozókat, akik megtanítottak a gépi munkára.” Mások ilyeneket írtak a nyári gyakorlat befejezése után kiadott közlemény-kutató lapokra: “Törődnek velünk, szeretnek bennünket. . . Nagyon jól érzem magam, különösen amióta teljesítménybérben dolgozom. . . A dolgozók egyenrangúnak tekintenek...” S ami nem tetszik: “Elsősorban a koránkelés... Nem folyamatos az anyagellátás... Nem tisztították meg a gépeket...” Az írásbeli véleményekben többször is találkoztam ezzel a kifejezéssel: “a második vasárnap”. így nevezték a lányok a szerdai, az üzemben töltött munkanapot. Pedig nem jelent ez pihenést, hiszen két óra az elméleti oktatás, négy órát pedig a gép mellett töltenek. S az esetleges aggályok eloszlatása végett el kell mondani, hogy az elmúlt tanévben a Textilmüvekben dolgozó tiz diáklány tanulmányi eredménye nem romlott, sőt közülük egy javította átlagát, közepesről jóra. ősztől kezdve az uj szegedi Rózsa Ferenc Gimnázium huszonöt diáklánya dolgozik majd a Szegedi Textilmüvekben. A kísérlet, úgy látszik beváltja a hozzáfűzött reményeket. Nem véletlenül mondta az évvégi szülői értekezleten Bárdos János főművezető: “Ha minden fiatal igy vesz részt a termelőmunkában, akkor a jövő generációval nem lesz baj”. S ehhez csak annyit tehetünk hozzá: s ha mindenütt ilyen gonddal, szeretettel veszik körül a diákokat, mint a Szegedi Textilmüvekben. Faragó Jenő 54 ország vesz részt a budapesti nemzetközi fotokiállitáson — Magyarországi riport — Az idén harmadszor rendezi meg a Fotóművészek Szövetsége Budapesten a nemzetközi művészi fotókiállítást. 1957-ben, az első kiállításra 38 országból 2,555 képet küldtek be a rendezőséghez, most pedig 54 ország fotóművészei jelentették be részvételüket, A hagyományossá vált tárlatot a Nemzeti Szalonban rendezik meg októberben. Nagy kollekcióval vesz részt a III. nemzetközi művészi fotokiállitáson a Szovjetunió, Kina. Vietnam és a többi népi demokratikus ország. A múlt évi anyagnak mintegy kétszeresét küldik Ausztriából, Franciaországból és Belgiumból. A megnö- vedekett érdeklődést az is jelzi, hogy mig tavaly Japánból egyetlen részvevő juttatta el felvételeit, idén negyvenen jelezték részvételüket. Először láthatunk ezen a kiállításon török és luxemburgi felvételeket. Klubok és amatőrök egyaránt beneveztek alkotásaikkal külföldről és Magyarországról. A kiállításra kerülő 300—350 fényképet a Fotóművészek Szövetsége elnökségéből és a budapesti fotoklub neves tagjaiból álló bíráló bizottság válogatja ki szeptember folyamán. A közönség elé a legjobb fekete-fehér és színes felvételek és diapozitivek kerülnek. Az idén, a korábbiaktól eltérően nem első, második és harmadik dijakat adnak ki, hanem a legjobb alkotásokat tizennyolc aranyéremmel és tiszteletdijjal jutalmazzák. A szövetségben úgy tervezik, hogy a katalógusban átnyújtják a kiállítás teljes anyagát az érdeklődőknek, és a diafilmeket rendszeres vetítésen mutatják be. Elkészült az első Diesel-motoros személyszállító hajé Óbudán A most elkészült 800 lóerős hajóval uj korszak nyílt az óbudai Hajógyár történetében, mert a jövőben kizárólag diesel-motoros személyszállító és tolatóhajókat állítanak elő exportra és a magyar hajózás számára. Az uj hajó elektronikus jelzőberendezéseinek segítségével mindenfajta üzemzavarnak, vagy balesetnek elejét vehetik. A folyó, vagy a tenger mélységét a hajóról a hagyományos kötél helyett a sokkal gyorsabb és pontosabb rádióhullámokkal mérik. Az egyes számú személyszállító motoros hajó — 360 utas számára — kitünően vizsgázott első, 17 órás próba- utján. Az év végéig további három, jövőre pedig tiz készül belőle. Az első magyar gépkocsifestő futószalagja A Csepel Autógyái'ban 4.5 millió forint költséggel felépítették az ország első gépkocsifestő futószalagját. Most már egyszerre két gépkocsit festhetnek a párhuzamosan futó két szalagon. Az uj futószalag előnye, hogy a gittelésen kivül minden munkafázist gépesít és ezzel lényegesen gyorsul a munka. Az A és a B futószalagról 72 perc alatt kerül le két tehergépkocsi. A futószalagra beálló gépkocsit először 14 légkör nyomású hideg-meleg vízzel mossák tisztára, majd előmelegített helyiségben szárítják. A megszáradt gépkocsikon maradt felesleges gittet gépi csiszolókkal távolitják el. Ezután alulról gépi erővel lefújják az alvázat, majd meghatározott színűre festik a fülkét és a platót. A festő szalag- részben nagy teljesítményű elszívókkal távolitják el a mérgező nitrógőzöket, ami lehetővé teszi, hogy a festékszóró-pisztolyok kezelői álarc nélkül dolgozzanak. Elkészült az ország- legnagyobb szabadtéri színpada a szegedi Dóm téren. Ötezer ember gyönyörködhet itt operák, drámák, daljátékok, balettek előadásában, cigányzene és szimfonikus zenekarok hangversenyeiben
