Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-12 / 7. szám
HVGO> Gutter ABRAHAM LINCOLN Uj Lincolnt kivan a béke után sóvárgó világ Ha az átlagos amerikai embert megkérdezik, hogy~frr Egyesült Államok volt elnökei közül kiket becsül legtöbbre akkor a két első nevet minden gondolkodás nélkül mondja ki és csupán a harmadiknál kezdődnek az eltérések. Abba:: mind megegyeznek, hogy az első s legnagyobb elnök “a haza atyja”, George Washington volt és őt nyomban mindjárt s második helyen követi Abraham Lincoln. De azért Lincoln születésnapja, február 12-e, mégsem törvényes ünnepnap az egész Egyesült Államokban. Csat valami 35 állam törvényesítette ünneppé,-amíg Alabama. Florida, Georgia, Louisiana Mississippi, Virginia s még pár más állam is nem tartották érdemesnek, hogy Lincoln születésnapjának évfordulóját megünnepeljék. Az iskolákban azért azokban az állámokban is megemlékeznek a nagy elnökről és a hazafias sajtó is vezércikkekben méltatja az érdemeit, amiket azonban megmásítanak ugv, hogy a történelem komoly tanulmányozói nem ismernek rá arra a Lincolnra, aki a rabszolgaság eltörlésének mártírja lett. Mint minden nagy embert, Lincolnt is a fennmaradt írásaiból, beszédeiből és tettei után lehet és kell megítélni. Nyilvánvaló, hogy Lincolnt a természet lángésszel áldotta meg. Ez tette lehetővé, hogy iskolák nélkül is önmagát annyira kiművelte, hogy a nagyon figyelemreméltó bölcsmondásokat és epigrammákat szinte halomszámra gyáidotta. És az tette lehetővé, hogy néhány beszédében az angol nyelv Jegpomoásabb retorikai alkotásait hagyta reánk. Mint gyakorlati politikusnak, államférfinak, természetesen első sorban is a tettei jönnek számításba. Lincoln olvan időben élt, amikor ezek a tettek AZ AMERIKAI RABSZOLGASÁG MEGSZÜNTETÉSÉBEN ÖSSZPONTOSULTAK: nt. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P.O. of N. Y., N. Y< Vbl. VIII. No. 7. Thursday, February 12, 1959 NEW YORK, N. Y. Újra közel járunk a meredekhez Dulles államtitkár régi be- egsége felújítása következében kórházba vonult gyógy- cezelésre. Christian A. Her- er helyettes államtitkárt biz- a meg a külügyek vezetésével távolléte alatt. Ezt megelőzően Dulles öt napot fölött Európában; villámlátogatást tett Londonban Macmil- lan-nál, Bonnban Adenauer- nél és Párisban DeGaulle-nál. Előrehaladott kora és nem a legjobb egészségi állapota nem akadályozták meg Dullest abban, hogy a nemzetközi feszültség enyhülésének legkisebb jelére, szokásához híven lépéseket tegyen annak meggátlására. Európai utjának is ez volt a célja. Amióta Mikoyan viszonylagosan barátságos hangulatot teremtett ebben az országban, különféle rágalmak keltek lábra Mikoyan személye és a többi szovjet államférfiak ellen. De amikor Macmillan angol miniszterelnök kijelentette, hogy el fog menni Moszkvába, állítólag a berlini kérdés megbeszélésére, Dulles menten úgy érezte, hogy annak ellenőrzésére és ellensúlyozására már tettre van szükség. Mindjárt el is indult Európába. De mielőtt elment, elvetett egy néhány magot a hidegháború továbbfejlesztésére. így napvilági-a került, hogy a Ház Külügyi Bizottsága előtt tett jelentésében Dulles azt hajtogatta, hogy a nyugati szövetségesek megegyeztek abban, hogy inkább megkockáztatják a háborút, semmint átengedjék Nyugat-Berlint a kommunistáknak. (N.Y. Times, febr. 9.) A szovjet kormány ajánlata Berlin lehetetlen helyzetének megoldására az volt, hogy a nyugati része váljon “önálló, szabad várossá” az amerikai és más haderők kivonásával. Dulles tehát duplán hamis propagandát űzött fenti kijelentésével, mert hiszen a szövetségesek egyáltalán nem egységesek a kérdés , megoldásának esz közeibe^ Ha egységesek volnának, akkor Dullesnak nem kellene szaladni, mihelyst egyikük megszólal. De ennél is nagyobb ágyút sütöttek el Washingtonban mialatt Dulles útban volt misszióját betölteni. Dulles irodája, a State Department, nyilvánosságra hozott egy szalagos hangfelvételt (tape recording) amelyről azt állítják, hogy az a szeptember 2- án, Szovjet Arméniában lezuhant amerikai repülő “támadóinak”, szovjet repülőknek beszélgetését foglalja magában. Azt akarják ezzel bizonyítani, hogy szovjet repülők hidegvérrel lőtték le a fegyvertelen amerikai repülőgépet és hogy ujjongtak megbízatásuk sikeres teljesítésében. Miért éppen most? A State Department titokban tartja, hogy hogyan készült a szalagfelvétel. A N. Y. (Folytatás a 2-ik oldalon) Lincoln mint elnökjelölt nem foglalt állást a rabszolgaság eltörlése mellett, noha azt a “felszabadítók” (abolitionists) nagyon élesen követelték. Akkor még csak az volt a főkérdés, hogy az akkor kialakított Kansas és Nebraska “területekben” megengedjék-e a rabszolgatartást vagy sem? Mint ismeretes, az Egyesült Államok még 1803-ban New Orleans várost és a Mississippi folyótól nyugatra eső óriási területet 15 millió dollárért megvásárolta a franciáktól (Louisiana Purchase). A kongresszus 1820-ban meghozta a “Missouri Compromise” törvényt, amely kimondja, hogy az uj területen, Missouri állam kivételével, rabszolgaságot csak a 36 fok és 30 perces földrajzi magassági körvonaltól délre engednek meg. A gazdag ültetvényesek azonban azt akarták, hogy az 1820-as egyezményt félredobva az uj területeket is rabszolgákkal művelhessék. Ennek az iránynak a védelmezője volt Illinois állam egyik szenátora,/Stephen A. Douglas, akivel Lincoln több vitát tartott a fontos probléma fölött. Ezek a viták és beszédek hozták Lincolnt előtérbe s habár Douglassal szemben nem nyerte el a szenátori tisztséget, de annyira ismertté tették az egész országban, hogy 1860-ban a republikánusok őt jelölték az elnöki tisztségre. Dacára nagy tehetségének, Lincoln kezdetben nem mutatkozott nagy elnöknek. A polgárháborút a Dél kierőszakolta, az elől nem lehetett kitérni. A háború első két évében ingadozott, nem irányított, hanem mindenben a tanácsadóira hallgatott. Minden mintha ködös lett volna előtte, azonban 1862-ben az Antietam ütközet után hirtelen megváltozott, csupa energia lett. Szeptemberben kiadta az Emancipáció (felszabadítás) proklamációt, amit a következő januárban megerősített. Ezzel rendkívül meggyengítette a lázadó államokat. És attól kezdve kezébe vette a háború vezetését is, tanácsadóira nem sokat adva, olyan embereket nevezett ki magas katonai tisztségekre, akikben a tehetséget felismerte, így a háború hamarosan az Észak javára fordult miért is 1864-ben nagy szótöbbséggel választották meg második terminusára. Lincoln méltatásánál elmaradhatatlan annak megemlítése, hogy tisztségében az események súlya alatt egyre nőtt, mig végre elérte azt a magaslatot, hogy most együtt említik Washingtonnal. Ha az elnökök mérlegelésénél irányadó az, hogy vajon a tisztségük terhe alatt fejlődnek-e, vagy sem, akkor valójában Lincoln utódai közül csak Franklin D. Rooseveltet lehet hozzá hasonlítani. Viszont a Fehér Ház jelenlegi lakója éppen az ellenkező irányban haladt; dacára hogy VEZÉR volt azelőtt, eddigi hat évi elnöksége alatt semmi vezetést sem mutatott. Pedig ma, — csaknem 100 évvel a polgárháború után. .— megint országos probléma lett az "emancipáció”. Mert a déli államok volt rabszolgatartó utódai a fajgyűlölet terjesztésével és megeró'sitésével a színes nénektől elrabolták azokat az alkotmányos jogokat, amiket Lincoln vezérlete alatt annyi véráldozattal vívtak ki. Az alkotmánvos jogaiktól megfosztott rrrh'ók, a szó MUNKANÉLKÜLIEK WASHINGTONI TÖMEGFELVONULÁSÁT AJÁNLJA REUTHER “Gyülekezzünk a Fehér Ház elolt, a Capitol és a Pentagon előtt, hadd vegyék tudomásul, hogy Amerika bajban van”. Ezt mondotta Walter Reuther Lansing, Michiganban 800 állami AFL-CIO vezető előtt, akik azért jöttek össze, hogy az állami törvény hozáshoz szervezzenek munkanélküli felvonulást. Michiganban 365,000 munkanélküli van, főleg autómunkások. A szakszervezetek az állami törvényhozóktól azt kérik, hogy a munkanélküli biztosítást terjesszék ki a munkanélküliség egész idejére, nemcsak az eddigi 26 hétre. Moratóriumot kérnek a munkanélküliek adósságaira, ne legyen kilakoltatás, ne legyen lefoglalás és adósság nevében ne kobozzák el azon munkások fizetését, akik visszamennek dolgozni. Törvényt akarnak, amely megszüntetné az alkalmaztatásnál az idősebb munkások elleni diszkriminációt. (Michiganban a gyárak nem vesznek fel 40 évnél idősebb munkást, vagy munkásnőt, ha tudják a korát.) Reuther azt mondta, hogy a munkanélkülieket buszokon szállítanák Washingtonba és ottlétük idejére szállásnak rendeznénk be azokat. Az ország termelőképességének 20 százaléka kihasználatlan s a munkanélküliek száma jóval a 4 millión felül van, mon dotta. Reuther a washingtoni felvonulás célját a következőkben vázolta: 1. A munkanélküliek megsegítését állami és helyi alapon. 2 Meggyőzni a gyárosokat, hogy ne dolgoztassanak túlórákat, amig munkásaik egy része munkanélkül van. 3. Kidolgozni egy messzemenő programot a munkanélküliség megoldására. Megígérte, hogy az AFL-CIO Economic Policy Committee, amelynek ő a vezetője, nemsokára be (Folytatás a 16-ik oldalon) Ml VAN A SÜTŐBE TULAJDONOSOK HIRDETÉSE MÖGÖTT? A pékmunkások folyamatban levő sztrájkja ellen a sütödék és kenyérgyárak azzal próbáltak közhangulatot kelteni, hogy oldalas hirdetéseket helyeztek el a newyorki lapokban, amelyekben a kenyér árának fontonkénti hét centtel való felemelését helyezik kilátásba, azaz 30 százalékos drágítást, ha a pékmunkások követeléseit teljesíteni kell. Szerkesztőségünk érintkezésbe lépett a pékmunkások sztrájkját vezető bizottsággal, ahol az egyik tisztviselő, Mr. Frank bővebb felvilágosítást nyújtott arról, hogy a sztrájkot tulajdonképpen a ísütődék és kenyérgyárak vezetősége kény szer itette ki megengedhetetlen magatartásával. A pékmunkások egyidőben 17 apró szakszervezetbe tartoztak, ami az iparban lehetetlen helyzetet és széthúzást teremtett. Ezen káros viszony megszüntetése céljából a 17 szervezet 3 nagy lokálba tömörült. Ezek a 3-as, öles és 350-es lokálok. De még igy is nagy ellentétek állottak fenn a munkások munka- viszonyában és bérezésében. Pl. mig a Manhattanban dolgozó pékmunkások napibére 21.79 dollár volt, addig Long Islandon ugyanazt a munkát végző pékmunkások csak $18.50-et kaptak egy napi munkáért. Vagy egy másik bizonyos beosztásban dolgozók' Manhattanban $19.95-t kaptak, Long Islandon ugyan ezért a munkáért csak 17.50 dollárt fizettek. (Folytatása a 4-ik oldalon) WWMWWWWWMWVWWWWVWUWHWMWWVW badságjogoktól megfosztottak százezrei, a gazdaságilag elnyomottak nagy tömegei és a militarista uralomtól félő, békére vágyó amerikai néptömegek várva-várják az újabb * öraham Lincolnt.
