Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-05 / 6. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 5 1959 PINAHON SZENÁTOR, AKI CSAK ÉLETÉNEK UTOLSÓ NAPJAIBAN KAPOTT A KRE- BÍOZENBŐL, EZT ÜZENTE SAM RAYBURNNEK, A KÉPVISELŐHÁZ ELNÖKÉNEK: “Sam, csak egyet tegyél meg nekem; szavaztasd meg azt a törvényjavaslatot (H.R. 1159), amely lehetővé teszi a Krebiozen orvosság feltalálóinak az Egyesült Államokban való itt-tartózkodását. Én tudom, hogy ez az orvosság mit tett nekem, másokon még bizonyára jobban fog segíteni. Adjunk neki egy lehetöséget.r> 1958 dec. 15-iki dátummal Washingtonból jelentették, hogy Flemming miniszter szerint a kormány és az orvosi kar hatalmas kampányt indított oly gyógyszer (drug) felfedezésére, amely- lyel rákbetegség gyógyítható. A miniszter szerint az eddigi kutatás már eredményezett oly gyógyszereket, amelyeket bátorító hatással használtak legalább egy fajta ráknál. Kijelentette továbbá, hogy a kormány 1958-ban 30 millió dollárt fordított a rákbetegség tanulmányozására, amely kór évente egynegyedmillió amerikai halálát okozza. A Kongresszusban is tárgyalták a Krebiozen ügyet Douglas illinoisi demokrata szenátor 1958 aug. 22-én a kongresszusban többek között a következőket mondotta: “Ha a Krebiozen értéktelen, akkor természetesen el kell vetni és arról a közönséget tudatni kell. Ha azonban értékes, akkor használni kell, hogy csökkentse a haláleseteket s azt a fájdalmat amit ma e legborzalmasabb morden betegség okoz. “Ajánlom, hogy a National Institute of Health and Public Health Service, kormányügynökségek, legyenek megbízva a gyógymód kipróbálásával. Ajánlom, hogy olyan utolsó stádiumban lévő 200 beteg közül, akiknek felgyógyulására vagy fájdalmának megkönnyítésére már nincs remény, százat oltsanak be Krebiozennel, százat pedig egy közömbös anyaggal. Azoknak a nevét, akiket beoltottak Krebiozennel, tegyék egy titkos helyre és csak egy semleges orvos tudja, hogy az orvosságot kinek adták. A próba befejeztével Dr. Ivy válassza ki azokat, akikről azt gondolja, hogy Krebiozent kaptak, minthogy azokon kell, hogy javulást észleljen. Ezután nézzék meg a titkos helyen elhelyezett listát és hasonlítsák azt össze Dr. Ivy listájával. Azt hiszem, hogy ez méltányos ajánlat és lehetővé teszi az orvosság elfogulatlan és döntő kipróbálását. Nem árthat, viszont sok jót tehet. “A tények meghamisítása nyilvánvalóan több olyan esetben megtörtént, ahol állítólag Krebiozent alkalmaztak abból a célból, hogv ennek a készítménynek a használatát diszkreditáliák. Egyről biztos vagyok. Dr. Ivy nemcsak világhírű fi- zíológits és tudós, hanem régi ismeretség alapján kijelenthetem, hogy teljesen bízom személyi becsületességében. Azt sem felejthetem el, ahogyan a szervezett orvosi kar lebecsmérelte Pasteur, Lister és más nagy úttörők óriási felfedezéseit és próbálta beszennyezni jellemüket is.” Rolard Libonati, illinoisi demokrata képviselő 1958 aug. 4-én többek között a következőket mondta a Kongresszusban: “Tekintve ezeket a fejleményeket, a kongresz- szusnak tenni kell valamit a köz érdekében ebben a kérdésben. Egy kongresszusi vizsgálat rávehetne az AMA-t, hogy önfejű magatartását megváltoztassa egy intelligensen s tudományosan ellen“Ezen potenciális rák-gyógymódot az emberiség rendelkezésére kell bocsátani, teljesen politikamentesen” — mondta Dr. Schatz a streptomycin egyik feltalálója jan. 28-iki interjújában. Ugyanakkor tervbe vette, hogy kollegáit az egész világon megismerteti a Krebiozennel. El fogja ju tatni hozzáiuk Herbert Bailey “A Matter of Life or Death” cimü könyvét, valamint Dr. A. C. Ivy tudományos tanulmányát a Krebiozen rcl. Dr. Ivy az Illinois Egyetem világhírű kutató orvosa és a Krebiyzen legfontosabb ismertetője az Egyesült /-Pamokban. V \ . 4»f ki* Hí Dr. A. G. Ivy ez alakalommal a következő kijelentést tette: “Értékelem Dr. Schatz azon törekvését, hogy más országok tudósait felvilágosítsa a Kreb;c-en igaz történetéről. Szívesen látjuk a yjíág bármely országában a Krebiozen tudományos kipróbálását.” őrzött vizsgálat érdekében, mellyel hivatalosan megállapíthatják a Krebiozen értékét a rák gyógyításában. “Dr. Ivy kísérleti vizsgálatai és 200 olyan orvos kedvező jelentése, akik az orvosságot kipróbálták pacienseken, állandó megfigyeléssel sikeres hatásról tudtak jelentést adni a Krebiozen Foundation-nak... A Krebiozennel kapcsolatos ezen túlnyomó bizonyítékokkal szemben az AMA nem lehet érdektelen és nem utasíthatja el továbbra is Dr, Ivy kérelmét, hogy bebizonyíthassa a Krebiozen értékét.” A szenátor fiának esete Körülbelül 10 évvel ezelőtt Charles Tobey, Jr., betegen feküdt concordi (N. H.) otthonában, amikor apja, Charles Tobey, Sr. szövetségi szenátor felkereste őt és közölte vele a félelmetes hirt: három orvos megállapítása szerint súlyos rákbeteg és betegsége legfeljebb két éven belül végezni fog vele. Amikor az ifjabb Tobey-val apja a végzetes hirt közölte, már kilenc hónapja alig 2—3 órai alvással volt kénytelen beérni és állandóan leírhatatlan fájdalmakat szenvedett. Amikor az első megdöbbenésből magához tért, megfogadta, hogy hátralevő rövid idejét a rákbetegség tanulmányozására és az abban szenvedők segítésére fogja szentelni. Fia betegségének hírére, a szenátort egy barátja rábírta, hogy küldje fiát Medford-ba (Mass.) Robert Lincoln orvoshoz. Az első találkozáskor Dr. Lincoln ezzel fogadta a beteget: “Semmit nem ígérek, semmilyen reményt nem helyezek kilátásba, de próbálok segíteni. Mielőtt tovább megyünk, beszéljen a várószobában levő betegekkel. Kérdezze ki őket, beszéljen velük mindenről és bármiről, — aztán majd ketten beszélgetünk az Ön betegségéről.” Tobey megfogadta az orvos tanácsát és három hónapon át esténkint a rendelőben beszélgetett a betegekkel. A beteg emberek százával beszélt, emberekkel, akik bíztak egy becsületesen és erősen dolgozó orvosban és akik érezték, hogy állapotuk napról-napra javul. Az ifj. Tobeynak alkalma nyílt Dr. Lincoln üzleti könyveibe is belenézni és ott látta, hogy öt dollárnál többet soha kezelésért nem számított. Látta, hogy sokan csak 2—3 dollárt fizettek és olyanok, akiknek pénze elfogyott, ingyenes kezelést kaptak. Látta, hogy ez az egyszerű vidéki orvos-senkitől soha meg nem tagadta a segitsé- get. Az orvosok nem akarnak tudomást venni egy orvos tanulmányairól Amikor Dr. Lincoln 1940 táján először jött rá egy ujszabásu gyógyítási módszerre, felkereste Dr. Hookert, a Boston University neves tanárát és az ő bátorítására azt csinálta, amit becsületesnek és észszerűnek tartott. Levelet irt a Massachusetts Medical Society központjába és kérte, hogy küldjenek a rendelőjébe egy bizottságot, amely belenézzen a munkájába és ha azt jónak találják, segítsenek a további kutató munkában. A várt ko-operáció helyett, Dr. Lincoln lekicsinylést és leintést kapott. Az orvosi kar arra sem tartotta érdemesnek, hogy szóba álljon vele. Tobey erre a következő ajánlattal lépett elő: “Engedje meg, hogy érintkezésbe lépjek a concordi orvosokkal, akiknek nagy részével baráti viszonyban vagyok. Megkérem őket, jöjjenek velem ide és nézzenek bele a munkájába.” Dr. Lincoln fanyar mosollyal beleegyezett. Tobey felkereste Concord 38 orvosát, akiknek azt ajánlotta, hogy szerda délutánokon, amikor i*en- delőiket zárva tartják, leviszi őket Medfordba és ott alkalmat kapnak Dr. Lincoln-nal és gyógyítási módszerével megismerkedni. A 38 orvos közül egyetlen egy sem élt az alkalommal. Egyetlen egy sem ment Medfordba! Különböző kifogásokkal mindegyik kibújt a meghívás alól, amire Tobey New Hampshire állam tiz megyéje minden egves orvosi szövetségéhez levelet intézett, amelyben uj ajánlatot tett: Dr. Lincoln hajlandó legközelebbi gyűlésükön megjelenni, ott tanulmányairól előadást tartani és munkáját velük részletesen megbeszélni. A tiz levélre egyetlen egy válasz sem jött! Ellenben két napon belül a New Hampshire Medical Society titkára telefonon kérte Tobey titkárát, hogy a közeljövőben minden olyan levélről, amelyet Tobey bármely megye orvosi karához ir, az állami irodába másolatot küldjön. Ez volt a hivatalos ellenőrzés. Tobey kérésére, Charles Tobey szenátor az Egyesült Államok több, mint száz rák-kutató intézetéhez személyes levelet irt, — olyan intézetekhez, amelyeket a Kongresszus által megszavazott összegekkel támogatnak munkájukban. A szenátor levelében felszólította az intézeteket, hogy küldjenek egy vagy több orvost a medfordi Lincoln Klinikára, akik belenézzenek ebbe a jó eredménnyel működő gyógymódba. A száz levél közül egyetlen egyre sem jött válasz! A National Research Council az Egyesült Államok legnagyobb kutató testületé. Amikor Tobey szenátor és néhány más szenátor kellő nyomást gyakorolt a Council vezetőségére, vonakodva bár, de mégis belementek abba, hogy Philadelphia négy kórházában egyidejűleg kísérletezzenek Dr. Lincoln gyógyítási módszerével. Két évvel később még mindig nem találtak alkalmat arra, hogy a kísérletek eredményéről beszámoljanak. Ellenben X-sugár felvételeket készítettek az ifj. Tobev-ról, — abban a reményben, hogy rajta bizonyítani tudják Dr. Lincoln gyógyítási módszerének sikertelenségét. A felvételeket egy concordi orvos kérésére Concord egyik kórházában készítették. Az eredmény: Tobey testének egyetlen portékájában sem találtak rákos szövetet. Üldözik a becsületes orvosokat De az orvosok, akik állapotát TIZ ÉV ELŐTT “reménytelennek” nyilvánították és legfeljebb két évet adtak neki, — nem voltak hajlandók 60 mérföldnvi távolságra autózni és belenézni abba a munkába, amit Dr. Lincoln oly nagyszerű eredménnyel végzett! Miért nem? Miért nem válaszolnak orvosok olyan levelekre, amelyek az emberiesség nevében, szenvedő és sok szór halálra ítélt emberek érdekében kérik őket, hogy fordítsák érdeklődésüket oly uj gyógyítási módszerre, amely jónak, hatásosnak Ígérkezik, amellyel ezekbe a halálraítélt emberekbe uj életet öntenek? Miért nem? Azért, mert félnek! Félnek az American Medical Association nagyhatalmú diktátoraitól, akiknek módjukban áll karriereket és exisztenciákat tönkretenni, ha valaki szembeszállni merészel az elfogadott és jól jövedelmező gyógyítási módszerekkel: az X-su- gárral, a rádiummal és főként AZ OPERÁCIÓVAL! A következe sorokban neveket és eseteket sorolunk fel, amelyeknél az AMA kellőképpen “intézkedett” egyesek elnémitására. Rámutatunk a Washingtonban fenntartott “lobby”-ra, amely ezt az inézményt vizsgálat és leleplezés ellen védelmezi.- És kimutatjuk, hogy az AMA két és fél millió dollárt ajánlott a Krebiozen egvedárusitáDr.Stevan Durovic, a belgrádi egyetem volt segédtanára 1948-ban fedezte fel a Krebiozent. Már orvostanhallgató korában érdekelte a rákkutatás kérdése. 1933-ban a párizsi Pasteur intézetnél dolgozott és érdeklődését felkeltette a mvcologia, a penicillin és más antibiotikumokkal foglalkozó tudomány. Dr. Durovic látogató-vízummal jött az Egyesült Államokba, hogy felfedezett gyógymódját az illeni orvosi karral kipróbáltassa. Igv ütközött bele az AMA bürokráciájába, amely mindent megtett, hogy itt-tartózkodását megakadályozza.