Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-15 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ et/e/efc cl S'jse -v/CesttíÁ <?£ Az ebben a rovatban kifejtett néze- * Olvasóink tek nem szükségszerűen azonosak \ a szerkesztoseg álláspontjával | a közügyekhez \ .\WWWWWWWWWW Amitől menekülni kellett Tisztelt Szerkesztőség! Többen kérdezték már tőlem, hogy miért jöttem ki Amerikába. Szeretnék ezekre a kérdésekre válaszolni. Amikor felütötte fejét az ellenforradalom, arra gondoltam, hogy ismét arra a sorsra fogok jutni, amiben a régi “jó világban” éltem. Itt leirom, hogy milyen életem is volt énné- kem a Horthy-időkben, s biztosra veszem, hogy lapunk olvasói meg fognak engem érteni. Emlékszem még most is, hogyan dolgozott látástól vakolásig a drága, jó anyám, még sem volt semmink. Községi lakásban laktunk, ahol egyetlen szobánk volt, s ez volt a hálószoba, a kamra, a konyha, de még az istálló is. Volt ugyan egy másik szoba is, de abban többször voltak halottak, vagy ragályos betegek. Néha a halottak ott feküdtek, én meg a konyhában szívtam a rossz levegőt, amikor aludtam. Amikor a szoba üres lett, gyorsan bepakoltunk a szobába, hogy a konyhában, amely amugyis szűk volt, ne éktelenkedjen a sok lim-lom. Ha valakit hoztak, akkor ismét megkezdődött a kipakolás és ez igy ment évekig. Anyám csak panaszkodott, de semmit sem tehetett. Testvéreimet is csak minden ötödik évben láthattam, mert oda voltak az uradalomban cselé- deskedni. így a háztartást általában én végeztem el, anyám pedig napszámba járt, szüretelni, mosni, kapálni. Gyenge asszony létére férfimunkát végzett. Ezért panaszkodott olyan sokat a fáradságról. Én sem voltam különb módban, mint az anyám. Korán reggel, amikor ő munkába ment, én mentem a temetőbe a sírokat locsolni. Gyermek létemre 30—40 sir meglocsoíása elég fárasztó munka volt, mivel a vizet messziről kellett cipelrti. Hazamenet megetettem a csirkéket és iskolába mentem, este megint a temetőbe. Gyakran olyan fáradt voltam, hogy a sir tetején aludtam és csak reggel mentem haza. Dolgoztunk, mint az igás- állatok, s mégsem volt semmink. Anyám télen mosni járt, hogy kosztot kaphassunk. Esténként csak azért mentünk kukoricahajat pödrögetni, hogy vacsorát kapjunk. Az iskolában mindig félrehuzódtam, mert roppant szégyeltem magam rossz ruhám miatt. Anyám soha sem tudott uj ruhát venni nekem, mindig az úri gyerekek kinőtt ruháit viseltem. Irigykedve néztem, hogy mások tízórait esznek, nekem meg száraz kenyérből is alig jutott. Gyakran tettem valami szívességet a gyerekeknek, hogy uzsonnát adjanak. Egy alkalommal három iskolásleány ajándékot vitt lakásunkra, amikor nem voltam otthon. Én nagyon szégyeltem a dolgot, mert igy meglátták, hogy milyen lakásban lakom. Ugyanis a tyúkok az ágy tetején kotkodá- csoltak, a föld tele volt szeméttel, mert a kukoricaszár és a szöllővenyigével való tüzelés nagy szeméttel és füsttel jár. Mindig érzékeny lelkületű voltam akkoriban, de ma már megváltozott a világ, s vele változtam én is. Megtanultam, hogyan kell harcolni, hogyan kell küzdeni jogainkért. Most látom csak, hogy nem nekem kellett volna szégyelni magam, hanem a Horthy-uralomnak, mely milliókat tartott koldus-sorban. Amikor pedig anyámra gondolok, mindig József Attila verse jut eszembe: “Anyám volt apró, törpe, megtörte őt a tőke, gondoljátok meg proletárok !” Anti Kit segítsünk? Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném, ha lapunk foglalkozna azzal a kérdéssel, hogy olyan amerikai magyarok, akiknek nincsenek itt hozzátartozóik és vagyonnal rendelkeznek, azt valamilyen jótékonycélra hagynák Magyarországon, mondjuk kórház, árvaház, öregotthon, stb. Szerintem erről a lapnak már régebben Írni kellett volna. Merk John t Szerk. megjegyzése: Amikor Magyarorsaég rossz helyzetben volt és a második világháború idején gazdasága teljesen tönkrement, elsők voltunk, akik segítségére siettünk szülőhazánknak. Nem hisszük azonban, hogy most erre Magyarországnak szüksége lenne. Annál nagyobb szüksége van segítségre az itteni haladószellemti mozgalomnak, az idegenszületésüek védelmére, a politikai bebörtönzöttek családjainak segélyezésére, nem is beszélve arról, hogy van egy haladószelle- mü sajtó is, amelynek fenntartása sem könnyű feladat. Helyreigazit bennünket Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Szó január 1-i számában megjelent egy kis jelentés arról, hogy a moszkvai rádió leadása szerint a Szovjetunióban minden órában tiz gyermek születik, de minden percben három ember meghal, igy a szaporodás percenként hét személy. Azt kérdezem, hogy lehetséges ez? Ugye, hogy ilyen téves jelentést sajtóhibának neveznek? Ha tiz születik óránként és percenként három ember hal meg, akkor hol van a 7 személyszaporodás percenként? Hacsak tiz születik óránként és hárman halnak meg percenként, akkor 180 hal meg óránként, tehát nincs szaporodás. Én nem akarom kritizálni a szerkesztőket, de nem jól hangzik ez a jelentés és helyes lenne talán, ha kijavítanák. Szarka János A szerkesztő megjegyzései Úgy a szerkesztőség, mint a nyomda a hibás. Bocsánatot kérünk! Szabadságot akarnak az urak Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy néhány sorral alkalmatlankodjam Önöknél. Egy rádiószózatról akarok jelenteni, melyet az Amerikai Magyarok Szövetségének elnöke intézett dec. 28-án a daytoni rádión keresztül az amerikai magyarsághoz, mint újévi köszöntőt. Ebben a köszöntőben azt mondta, hogy március 15-re várják Magyarország felszabadulását és minden amerikai magyar legyen azon, hogy ez meg is történjen. Nem leihet ilyesmit — szerintem — szó nélkül hagyni, hiszen a földkerekségen minden nép már több, mint £000 éve várta azt a szent felszabadulást, amit Jézus Krisztus hirdetett, s amire tanítványait tanította, hogy cselekedjenek és szabadítsák fel a világ népeit a rabszolga járom alól és teremtsenek egyenlőséget az egész világon. Ez már megtörtént, s most mégis ez az ur azt üzeni rádiószózatában az amerikai magyarságnak, hogy még ebben az évben szabaduljon fel Magyarország. Ma már az igazság és egyenlőség értelmében halad előre Magyarország, hát akkor milyen fel- szabadulást akar ez az úriember? Olyat talán, ahol ismét igába fogják a dolgozó népet, hogy dolgozzon az úri népre, alamizsnáért? Daytoni régi olvasó Több tudományt kér a laptól Tisztelt Szerkesztőség! Figyelemmel olvastam EHN munkástárs rovatát, melyben azt Írja, ha valakit érdekel a Prof. Székely tudománya, úgy a lap terjedelmének megfelelően közölni fog a könyvéből részleteket. Néhány más kanadai munkástársaramal együtt engem is nagyon érdekelnek a tudományos cikkek a tudomány bármely ágából. A baj velünk csak az, hogy nem igen szoktunk levelet Írni a szerkesztőséghez és ugylátszik nem sokan kérik a tudományos rovatot. Ezért arra kérem önöket, hogy ha tehetik, írjanak több tudományos cikket a lapban. A. Dorke, Kanada Thursday, January 15, 1959 A naptárról és egyről-másról Tisztelt Szerkesztőség! Az 1959-es kalendáriumot megkaptam. Bár késve, mert várnom kellett a pénzre, de itt küldöm az árát. Becslésem szerint ugv gazdag tartalma, mint kivitele felülmúlja az eddigi naptárainkat. Igen csínján olvasom, hogy sokáig tartson, de már eddig is igaz élvezettel olvastam. J. F., régi olvasó • Megkaptam a naptárt, köszönet érte. Itt küldök érte egy dollárt, habár többet is megérne, de sajnos szegény az eklézsia és igy nem küldhetek többet. Legjobban érdekelnek a szülőhazánkról irt cikkek, melyek szinte honvágyat idéznek elő az emberben és felsóhajtunk: “Szülőföldem szép határa, meglátunk-e valahára?”. . . Tisztelettel: C. Hammer • A naptárt megkaptam, aminek igen megörültem, mert aznap érkeztem haza a kórházból és olyan nagy volt az örömöm, hogy még a fájdalmaim is lecsendesültek. Azóta már nagyjából átolvastam és nem tudok elég köszönetét mondani mindazoknak a munkástársaknak, akik ilyen-gyönyörű, tanulságos albumot adtak a munkások kezébe. Külön köszönet jár Gellért Hugónak, amiért ilyen szivbemarkoló díszítéssel látta el gyönyörű naptárunkat, de köszönet mindazoknak is, akik e nagy és igazságos naptár előállításán dolgoztak. Sajnos, hogy a gyönyörű naptárért csak egy dollárt tudok küldeni, de ebből a csekély havi segélyből nem telik többre. A. Halasi A paraszt élete az uradalmi földeken Tisztelt Szerkesztőség! * Kozma D. munkástárs levelében a summás életével foglalkozott. Az én időmben a hegy alján lakóknak a cukorgyári uradalmak tövében több ezer holdat béreltek a gróf Széchenyi Aladár földbirtokából és ezen a területen több száz sum- mást alkalmaztak. Monokon a falu szélén volt egy úgynevezett hodály, abban pár száz embert helyeztek el, akik 6 hónapi munkát vállaltak. A szalmavackon, bolhák között kellett a napi 14— 16 órai munka fáradalmait kipihenni, de nem voltak külön a nők és férfiak; ha család volt, egymás mellett aludtak a férfi, a nő, a gyerekek, esetleg tovább a közelebbi barátok. A hodályt az uradalmi föld szegélyezte, ami egész éven át be volt vetve, főleg szalmás terménnyel, amit illemhelyül használtak az ott lakók. Az étkezésnél leginkább babot adtak, hogy miért, azt nem tudom, de reggelenként, amikor a hodály ajtaja kinyílt, olyan kellemetlen levegő áramlott ki onnan, hogy azon csodálkozom, hogy nem robbant fel; ezt azonban csak azok érezték, akik kívülről bementek, a bentlakók úgy voltak vele, mint a vasmunkás, aki nem érzi a gázszagot az öntődében. A reggelit kint a mezőn ettük meg, főleg kenyér, esetleg kevés zsír, akinek volt. Többen eladták a reggeli szalonnát, amit a hét elején kaptak. Az ebédet fadézsában, hordóban vitték ki a mezőre, egy lavór féle vályúban tálalták, amit 4—6 ember ült körül a földön. Magyarország fel- szabadulása után többen azt Írták, hogy “itt van a kolhoz, a csajka-rendszer, a vályú”. Én nem gondolom, hogy az itt leirt vályú-rendszernél ez rosszabb lehetett! Már azóta tudjuk, hogy a gyárüzemekben éttermek vannak és a gyári munkás asztalnál ülve, tányérból fogyasztja el az ételt, tetszése szerint válogatva a különböző ételek között. A földeken sem használják már a közös gömbölyű vályút, amiből a régi jó világban a summások ettek, s ételeikben néha fürdést rendeztek a szöcskék. Talán ezt akarta a magyar nép visszahozni 1956-ban? Én nem hiszem. F. Cs., Kanada o s z o n j u k Tisztelt Szerkesztőség! A lap jan. 1-i számában volt egy jelentés a moszkvai rádió leadásáról, a Szovjetunió népszaporodásával kapcsolatban. Én ezt a jelentést kivágtam, mert hibásnak tartom. Ezt azért tettem mert a lapot továbbadom másnak is olvasni, s nem akarom, hogy ilyen hibás jelentést olvasson az illető. K. J., Wisconsin 5» 6_______
