Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-28 / 22. szám
Thursday, May 28, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 lAJudLomvouru/ ás HÁROM RIPORTER KALANDJAI 19S5-BEN Az alábbi cikk talán azt a benyomást kelti, mintha egy kalandos regény részlete volna, amely a 21. század életkörülményeibe akar bepillantást nyújtani. Szó sincs róla. A Komszo- molszkaja Pravdában jelent meg és a 21-ik kongresszuson elfogadott 7 éves terv reális alapjaira fektetett, 1965-ig teljesítendő célkitűzéseket tükrözi vissza. A közlésre ezért érdemesnek tartottuk. — Hova tűnt az autónk? — Nézzétek csak! Milyen furcsa kocsik! — Megvan! Az egyik rakéta formájú autón a Komszomolszkaja Pravda rendszámtáblája! A három újságíró földbegyökeredzett lábbal, megkövültén állt a Moszkvai Csapágy gyár kijáratánál és zavarukat nem csökkentette a megtalált szerkesztőségi gépkocsi sem. Furcsa varázslat Egv órával ezelőtt a szerkesztő behivatta magához őket és igv szólt hozzájuk: — írjanak valami érdekeset az uj szovjet hétéves tervről. Mindhárman azonnal beszálltak egy Volga gépkocsiba és a Moszkvai Csapágy-gyár bejárata elé hajtottak. Az igazgató már várta őket. — Kedves újságíró barátaim! Mint hallottam, a jövőre kiváncsiak. Ebben az esetben... Njura néni — szólt ki az ajtón az igazgató. — Kérek négy darab fehér köpenyt. A riporterek csodálkozva meresztették szemüket az igazgatóra. — 1965-öt Írunk és a gyárban csak fehér köpenyben szabad tartózkodni! Induljunk ! ,Végigmentek egy hosszú folyosón és fehér csempékkel kirakott szobában találták magukat. — Ez gyárunk vezérlő szobája. Kérem bekapcsolni az ipari televíziót. Hatalmas , műszerfal előtt egyetlen fehérköpenyes férfi ült, s most megnyomott egy gombot. Az egyik fal átalakult képernyővé és láthatóvá váltak az egyes üzemegységek, automatikus gépsorok. — Itt készül a hires szovjet acélcsapágy, mely iránt a múlt év óta nagyobb a kereslet, mint a svéd acélcsapágy iránt. Termelése teljesen automatizálva van, emberi kéz az utolsó munkafolyamatig nem ér hozzá, ötven gépre és berendezésre volt szükség a csapágy-gyártás teljes automatizálásához. A gyárban mindössze ötven munkás dolgozik. Éppen tegnap irányítottunk más munkaterületre 10 munkást, akik a kész csapágyak szállításával foglalkoztak. Mérnökeink gép-kezeket konstruáltak, amelyek a szállítószalagra helyezik a csapágyakat. A minőséget az elektro- szemek ellenőrzik. . . Egy pillanat. Hibát jelez az őrség. Egy mikron eltérés a fémvágógépeknél. A képernyő előtt ülő operatőr megmozdít egy kart és a hibát jelző piros lámpa kialszik. A három újságíró, Szasa, Kolja és Viktor elbúcsúznak az igazgatótól, mert Gromov munkás- társat a szelektorhoz hivják. Kilépnek a gyárkapun és Szasa felkiált: — Hova tűnt az autónk? Az uj divat A varázslat megtörtént. Riportereink 1965-be kerültek. De az újságíró sohasem jöhet zavarba. Beülnek a Komszomolszkaja Pravda rakéta formájú autójába. — Hova kívánnak utazni? — kérdezi... a hangszóró. Most már minden mindegy. Kolja halálos nyugalommal megszólal: — Helikopter állomás. A gépkocsi elindul. Széles beton utón, 140 ki- loméretes sebességgel száguldanak, a kormány magától forog jobbra-balra, mig végiilis a hatalmas helikopter repülőtér mellett fékez a kocsi. A repülőtéren táblák: “Elektromos erőmű. I. számú. Indulás 10 órakor” “Atomerőmű. I. számú. Indulás 10 óra 10 perc”. “Vegyi kombinát. I. számú. 10 óra 12 perc”. “Hokfrakéta kilövő állomás. 21 óra 16 perc, 22.3 mp. Pontos indulás!” —Merre tovább, fiuk ? — Gyerünk háromfelé, és este a Holdra. Az emberek mosolyogva nézik a három szenvedélyes riportert. Furcsa az öltözetük. Pont hét évvel ezelőtt öltöztek igy az emberek. Koljáék maguk is szégyellik fekete télikabátjukat. Mert az emberek szintétikus anyagból készült divatos formájú köpenyt viselnek és ha hidegebb szél kerekedik, zsebükbe nyúlnak és csavarnak egyet a lapos kapcsolótáblán, amely szabályozza a ruha hőmérsékletét. De indulnak a helikopterek. A riporterek elbúcsúznak egymástól. Gázból áram Viktor taxihelikoptere félóra múlva leszáll az 1. számú Erőmütelepen. Vagy tiz ilyen erőmű épült a hét éves terv keretében és a főmérnök örül, hogy a riporter éppen ide látogatott el. Készségesen magyaráz. — Erőmüvünk teljesen távvezérlésü. Nézze — mutat a 2x3 méteres televíziós képernyőre. — Ezek itt a képen a gőz üstök, amelyekben a gőzt fejlesztjük. Egy óra alatt 1,000 tonna gőz keletkezik itt és egy üst teljes egészében kiszolgálhat egy 300 ezer KW-os gőzturbinát. — Szénnel nyerik a vízből a gőzt? — Ugyan! A szén drága. Természetesen gázzal fütjük a kazánokat. Fillérekbe kerül. Kevesebb munkásra van szükségünk, mint a vizierö- miiveknél. Teljes automatizálás! Három év alatt épült fel ez az erőmű, fele annyiba került, mint egy ugyanilyen kapacitású vizierőmü. . . Ezeken a csöveken keresztül a levegőbe fujjuk ki az elégetett gázt, amelynek hőmérséklete 150 Celsius fok. — 150 fok? — Ne nyugtalankodjon, fiatalember. Egy mérnökünk javaslatára már készül az a félvezetős berendezés, amely ezt a 150 fokos elégetett gázt is hasznosithatóvá teszi. Egyenesen elekti'omos árammá alakítja át a meleget. Incidens a pilótával Kolja kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben és a sebességtől, na meg a magasságtól elbódulva elszenderedett. Álmából a pilóta hangja ébresztette fel. — A menetidő az atomerőműig tizenhárom perc. — De nem érti? — mondta az egyik utas. — Tiz perc múlva kezdődik az értekezletem. — Nem, nem és nem. Nem megyek gyorsabban. Hogyne! Hogy megint felírjanak a komszomol-légiőrjáratok. A múltkor is, egyik utasomat a Luzsnyiki stadion hatodik sora felett “dobtam le” mert elkésett a meccsről. Hlvették a betétlapomat. Már nem lehet a stadion fölé szállni. . . a menetrendet be kell tartani. Végre megérkeztek. Kolja nézi a felírást: “Kísérleti Atomerőmű”. Kísérleti? Bizony, bizony. A Szovjetunióban felépült néhány atomreaktor még nincs “közös nevezőre hozva”. Még nem sikerült olyan atomerőmüvet építeni, amelynek típusa általánosan elfogadható lenne. Viszont, ami igaz, az igaz. Az erőmű kapacitása majdnem egymillió kilowatt. Kolja felöltötte magára a védőöltözéket és a periszkóp lencséjére tapasztotta szemét. Szása az atomrepülön Szása volt talán közöttük a legszerencsésebb. Pár perces repülés Után a helikopter hirtelen leszállt a Vnukovótól 10 kilométerre megépült uj, óriási repülőtéren. — Önöknek szerencséjük van — közölték a repülőtéren az utasokkal. — Aki akarja, a most próba útjára induló atomrepülőn folytathatja útját Ukrajnába. Szása nem értett semmit sem. Hiszen a hét éves tervben semmiféle atomrepülőről nincs szó. — A határidő előtt elkészült atomrepülő próbaút jára beszállás — mondta a hangszóró és Szása már csak a szenzáció kedvéért is indult az óriásgép felé. Felharsogtak a motorok és a hátul elhelyezett, izolált atomreaktor- egyenletesen adagolta az atomenergiát a rakétamotornak. A magasság tizenötezer méter, a sebesség. .. óriási. Semmit sem látni, semmit, sem hallani. De ekkor a zaj elcsitul és az.ülések felett megjelenik a teliviziós képernyő. Rajta elsuhannak a tájak, a hét éves terv alatt felépült uj 100 televíziós adóközpont egyike közvetíti a képeket. — Hiszen ez Kriv.orozsje! ^— kiált fel az egyik utas. • . . •— Maga még nem földrajzát — hüti őt le a televízió kezelője. — Kurszk felett vagyunk, ez itt nem a Krivorozsjeij szénmedence, hanem az újonnan kiépült Kurszk! szénmüvek. — 4 . WKV. I Gyors landolás és Szása máris a Vegvikombi-Í nát bejáratánál áll. Nem messze gyönyörű üvegpavilon magaslik, oldalán neonfelirat: “Gyári ki-i állítás”. Szása nem nagyon kedvelte a lojalitásokat, de az üvegpavilon vonzotta. Belépett a széles kapun. Egy felirat rögtön közölte vele* hogy ebben a vegyi-kombinátban mindent olaj égéstermékekből készítenek. “Szintétikus kaucsukter- mékek jobbra”. Szása elindult jobbra. Szinte hihetetlen! Különböző méretű, óriási autógumik, minden szintétikus kaucsukból. Különleges, autógumik forró sivatagi homokra, jégmezőkre. Aztán gumicsövek — éghetetlenek. Végül egy szerény vitrinben apró kaucsukdarabkák. Hát éz mi? A muzeumkalauz kivesz egy darabot és ráhelyezi a tűzhelyre. Fellobban az acetillén kék lángja. — Hiszen az a 2500 fokos tűz porrá égeti a kaucsukot! — kiált fel Szása. De nem. A kis gumidarab meg sem pörkölődik. A muzeumkalauz röviden magyarázza. — Szilikáttal kezelt szintétikus kaucsuk. Maximális hőellenálló képességű. Közben kint elered az eső. Valaki ezt mondta: — Ehhez mit szólnak? Mesterséges eső. Látják fent a repülőket ? Azok szórták rá a felhőkre a kondenzált hütőport. Akkor van eső, amikor mi akarjuk. ,i9y,, — Na és ha nincs felhő — vág vissza Szása. — Hát, maga még nem tudja? Az eső nem látta vidékeken már vannak olyan berendezések, amelyek egyenesen a levegőből facsarják ki a vizet. Persze az még nagyon drága... A Holdon is vannak problémák Szása csak este kilenckor érkezett meg Moszkvába. A többiek rátámadtak: — Hol mászkálsz? Lekéssük a Holdrakétát! — Gyerekek. Atomrepülő ide, Holdrakéta oda ... én mindenesetre megvacsoráztam nyugodtan Ukrajnában. A rakétát mégsem késték le, mert egy hét múlva csengett a szerkesztőség telefonja. — Halló, itt Rádióközpont. Az önök címére rádiójeleket kaptunk. Kérjük lejegyezni. “Jó reggelt, jó napot, vagy jó estét! Most érkeztünk meg a Holdra. Az ut simán zajlott le. Elég bonyolultak még itt a dolgok. A? első expedíció, mint tudjátok a Hold felszínén helyezkedett el, de hamarosan rájöttek, hogy mivel a Holdon nincs atmoszféra, a kozmikus sugarak és a meteoritek szabadon esnek a Hold felszínére és ez veszélyes lenne az emberekre. Végül is a Hold-Kaukázus barlangjaiban ütöttek tanyát, hol elhelyezték a felfújható hermetikusan zárt gumisátrakat. Aztán rájöttek arra, mi lenne, ha magában a barlangban teremtenének földi körülményeket. A nyílásokat elzárták, csak egy zsilip- szerű kettős ajtót hagytak meg. A barlang falát vastagon befestették levegőt szigetelő festékkel és a barlangba levegőt fuvattak. Most már védőöltözet nélkül járkálhattunk. Minden jó lett volna, ha a tudósok nem kezdenek el fúrni. Kétszáz ; x méter mélyről akartak talajmintát venni, hogy megtudják, valóban míiködik-e vulkán a Hold méhében még manapság is. A furaton keresztül azonban gáz tört fel, amely a mi levegőnkben meggyulladt. Mi volt itt?! A mi kis atmoszféránk pár perc alatt tönkrement. Utána elég volt megfékezni a hatalmas tüzet. Ébredés hét évre A riporterek kinyitották Szemüket. Sz. Garbuzov, M. Hvasztunov és .1. Satunovszkij, a Komszomolszkaja Pravda munkatái’sai rágyújtottak egy cigarettára. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának szobájában, velük szemben ültek Scserbakov akadémikus, Popkov, az akadémia geológiai és földrajzi szakosztályának vezetője* Dobronrávov, a fizikai és matematikai tudományok doktora, és az ismert kémikus, Rebindor. — Ennyiben lehetne talán összefoglalni azt a képet, melyet hét év múlva bárki megláthat, ha a Szovjetunióba látogat — fejezték be elbeszélésüket. — Egy kicsit rossz az ébredés — vallotta meg az egyik újságíró. — Az valószínű ! De mindössze hét évről van szó és ez a-Hold-beli kaland már nem is lesz olyan nagy szenzáció. Hét év, nem több. Erre biztosíték ismeri a Szovjetunió uj a szovjet munkás keze.
