Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-02 / 14. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 2, 1959 A SPANYOL MUNKÁSSÁG HELYZETE FRANCO DIKTATÚRÁJA ALATT Francisco Franco generalisszimo 20 éves uralma nem szüntette meg az osztályharcot Spanyol- országban, dacára annak, hogy Franco uton-utfé- len azt hangoztatja, hogy az ő kormánya osztályok fölött áll. Az “osztályfeletti”-séget úgy értelmezi, hogy a hivatalos szakszervezetekbe úgy a munkások, mint a munkáltatók betartoznak. Ezt az osztálvmüködést meghazudtolja az a tény, hogy a “bárány-farkas” szövetség a munkások ezreit juttatja börtönbe azért, mert magasabb munkabért és jobb munkaviszonyokat követelnek, de munkáltatót, vagy bankárt nem zártak be a törvények megszegéséért. Franco fasiszta mérge nem tudta megmételyezni a spanyol munkásosztály fiatalabb rétegeit sem, a 18—35 éves korosztályt, amely már a Franco uralom alatt nőtt fel. 1958-ban két nagy esemény igazolta, hogy a 20 éves fasiszta uralom nem tudta kiölni a spanyol munkásokból az öntudatot és munkás szolidaritást. Az egyik az a sztrájksorozat, amely március-áprilisban folyt le. A második, a május 5-én történt országos tüntetés, amelyben kidomborodott a Franco diktatúrája elleni megnyilvánulás. Mindkét esemény élesen bebizonyította, hogy a spanyol nép megelégelte a fasizmust és változtatni akar a helyzeten. A sztrájktilalom nem volt akadály Fontos megemlíteni azt, hogy Spanyolországban törvény tiltja a sztrájkot. Ez azonban nem tartotta vissza a munkásokat attól, hogy a két hónapig tartó sztrájkhullámot országos méretűvé növeljék. Elterjedt Asturia bányavidékein, Biscay acéltelepein és Catalonia textilgyáraiban. A sztrájkok nagyrésze a bányászok és a vasmunkások sztrájkjainak támogatására indult meg, de ugyanakkor a munkások engedményeket harcoltak ki saját helyzetük javítására is. Május 5-én az “országos kiegyezést” ünnepelte a spanyol nép számos rétege, annak az egységfront mozgalomnak megerősítésére, amely Franco 20 év ótá űzött szétszakitási politikájának megdöntésére, a munkás- és középosztály, valamint a mezőgazdasági munkások között létrejött. A drágaság csak a munkást sújtotta 1950 és 1958 között az árak 100 és 150 száza* lékkai emelkedtek az országban. A kenyér árá nak emelkedése különösen nyugtalanította a népet. Franco úgy akart ezen segíteni, hogy a kenyér árát 5.55 pesetáról 5.25 pesetára szállította le kilogrammonként. De ugyanakkor megengedték a kereskedőknek, hogy 1,000 gramm, vagyis •egy kiló helyett 750—800 grammot mérjenek. Becsapták a munkásokat és hatalmas profitot garantáltak a lisztkereskedőknek. A monopóliumok 1957-ben 35—40 százalék profitot sajtoltak ki a népből. Hat nagy bank kontrollálja az ország gazdaságát. Franco nemcsak a saját monopolistáit hizlalja, hanem gondoskodik arról, hogy az amerikai monopóliumok sem maradjanak ki a profitból. Törvény szerint csak 25 százalék idegen tőke van megengedve minden vállalatban, de az amerikaiak részére külön kor- mányengedély 40 és 50 százalékos befektetést tett lehetővé. A nagyszámú amerikai támaszpont Spanyol- országban hatalmas előnyt jelent mind a két fél részére. A lebanoni megszállás idején, Torre- jon de Ardoz-ból, a Madrid melletti repülőtérről mentek az amerikai csapatok Libanonba. Az amerikai segítségnek egyik érdekes példája: A nyújtott kölcsön ellenében az Egyesült Államok arra kötelezte Francot, hogy egymillió mázsa búzát vásároljon tőle, kilónként 6 pesetáért. Ugyanakkor a spanyol farmernek a kormány csak 3.60 pezetát fizetett kilónként. Ez az egyik módszere a “segítségnek”. A munkások életszínvonala A spanyol munkások fizetése rögzítve van. Az összmunkások 5 százaléka 115—12Q pesetát kap naponta. 20 százaléka 100—115 pesetát, 30 százaléka 90 pesetát és 45 százaléka 70 vagy kevesebb pesetát keres naponta. Egy családnak, két gyermekkel, 4000—5000 pesetára van szüksége havonta, hogy a legszükségesebbet megvásárolhassa. A tény az, hogy a munkásság 80. százaléka nem keres annyit, hogy abból a legszükségesebbre is jusson. A munkásság nagyrésze 10 és 12 órát dolgozik naponta és sokan két munkát is vállalnak, hogy megélhessenek. Franco diktatúrája, vagyis az utóbbi 20 év alatt az árak 12-szeresére emelkedtek, de a munkásság jövedelme csak hatszorosa a 20 év előtti fizetéseknek. Vagyis a keresetük vásárlóértéke 50 százalékkal alacsonyabb, mint a fasizmus előtt volt. A munkanélküliség állandóan növekszik. A két és félmillió mezőgazdasági munkás a munkásság egyharmada, különösen nyomorog. Szezonmunkát végeznek és nagy adóterhet viselnek. A Fülöp-szigetek növekvő kereskedelmi rétege látszólag komoly mozgalmat vezet avégből, hogy az amerikai tőkések terjeszkedő befektetéseit csökkentse és a szigetország iparát és kereskedelmét mindjobban a maga kezébe vegye. A Wall Street Journal a március 25-iki számában rosszalólag rázza a fejét afelett, hogy “a 7,000 szigetből álló köztársaság barna bőrű lakói izgatottan forgatják nyelvükön az uj nemzetiségi jelszót: ‘Philippino first’, holott maguk között sem tudnak megegyezni, hogy ez a szólam tulajdonképpen mit jelent.” Való, hogy egy jelszót több irányban lehet felhasználni, de az utóbbi időben a szigeten megnyilvánuló Amerika-ellenes kitörések a Wall Street Journalt is meggyőzték arról, hogy ez esetben a jelszót hangoztatok az amerikai kereskedelmi érdekeltségeket gondolják, akik ma uralják a köztársaság gazdaságát, ennélfogva politikáját és fejlődési lehetőségeit is. És bár a politikusokat okolja a mozgalom kezdeményezésével, a WSJ nem említi meg azt a tényt, hogy a Fiilöp-szigeti képviselőház még 1956 áprilisában határozatot hozott, hogy meg kell változtatni az 1948 márciusában kötött egyezményt, amelyben a Fülöp-szi- geti kormány teljes tőkebefektetési szabadságot biztosított az amerikai vállalatok számára. A határozat szerint a változtatás több gazdasági előnyt kell, hogy biztosítson a Fiilöp-szigeteknek és a kormánynak ellenőrzési jogot kell szereznie az amerikai támaszpontok felett. A Fülöp-szigeteknek 23 millió lakója van, akik kb. 80 különböző törzshöz tartoznak. A hivatalos nyelv angol, mivel 1898-ban, a spanyol uralom alóli felszabadulása után, a szigetcsoportot az Egyesült Államok vette birtokába. 1935-ben a US önkormányzattal ruházta fel és 1946-ban független köztársasággá avatta, annak a szolgálatának elismeréseképpen, amit a 2-ik világháborúban, a japánok elleni hadviselésben végzett. A WSJ cikke felháborodottan ir arról, hogy dacára annak, hogy “függetlenséget adtunk nekik”, most azt követelik, hogy szüntessük be a két ország közötti gazdasági egyezményt, 40 százalékos csereadót akarnak az odaimportált amei'i- kai árura, amelynek összege tavaly több mint 250 millió dollárt tett ki, azonkívül 24 millió dollár kárpótlást azért a veszteségért, amit 1934-ben a dollár értékcsökkenése alkalmával szenvedtek, továbbá 346 millió dollárt azon az alapon, hogy az Egyesült Államok ennyivel tartozik a fülöp- szigeti katonáknak, akik a Il-ik világháborúban a japánok ellen harcoltak. Az amerikaiak a legkomolyabban azt a követelést veszik, amit a Garcia-adminisztráció nyújtott be gazdasági és katonai segélynyújtásra. Ugvlátszik Garcia kormánya nem tartja elégnek azt a 3 billió dollárt, amit az ország 1945 óta kapott az Egyesült Államoktól. Amerikai érdekeltségek kb. 500 millió dollárt fektettek be a Fülöp-szigetek nyersanyagának kitermelésébe. Ott van a Goodyear Tire & Rubber Co., a Gulf Oil Co., az International Harvester Co., Getz Brothers Trading Co., és mások, melyek azonnal meg is szervezték maguknak szószólónak az American Chamber of Commerce-t Manilában. A ‘Philippino first’ mozgalomnak már van némi hatása, .amennyiben az amerikai társulatok a majdnem teljesen amerikai alkalmazottakból álló személyzetük egy részét bennszülöttekkel cserélték fel. Ám Marcelo S. Balatbat, ingatlan kereskedő és a Philippines Chamber of Commerce igazgatója még mindig felhevülten beszél “az idegen uralom alatt álló gazdaságunk”-ról és azt mondja, A munkásság főkövetelése a 8-órás munkanap és a minimális munkabér megalapítása, ami valamennyire biztositaná megélhetését. A kormány által kontrollált szakszervezetek csak a nagyobb üzemeknél, ahol 500 vagy több munkás van alkalmazva, tesznek némi engedményt, vagyis alkalmazzák a kollektiv szerződést. A szakszervezetek vezetői Franco emberei és csak tömegnyomásra reagálnak. Az elégedetlenség egyre nő. A szakszervezeti vezetők nem képesek tovább lefékezni a munkások követeléseit. Minden jel arra mutat, hogy a spanyol nép egységesen fog fellépni a Franco- uralom ellen. A nemzetközi munkásmozgalom támogatása nagyban segíti a spanyol munkásságot a spanyol fasizmus elleni harcában. W. L. hogy “az üzleti tulajdonjog s ügykezelésnek phi- lippinói kezekbe való fokozatos áthelyezése a célunk.” A hat leadó állomással rendelkező Alto Broadcasting System főügykezelője, Jim Lindenberg, eladta a hálózat részvényeinek többségét, amely az ő tulajdona volt. “Én látom, hogy mi van készülőben”, mondotta, “ők határozottan ki akarják tenni az amerikaiakat az üzletből”. Nagy a munkanélküliség A Fiilöp-szigeteknek több mint 1.5 billió dollár államadóssága van. Külkereskedelmében az import mindig túlhaladta az exportot. A külkereskedelem túlnyomó részét az Egye'sült Államokkal folytatják. 1956-ban pl. a fogalom 54 százalékát exportálták a US-ba és 60 százalékát importálták a US-ból. 1947-ben az import kétszer oly magas volt, mint az export. Jelenleg kb. egymillió munkanélküli van az országban és a WSJ bevallása szerint is ennél többen csak néhány órát dolgoznak hetenként. Egyre nő a büntetések száma, a korrupció s a fekete piac. Nő az infláció. A peso, melynek hivatalos értéke 50 amerikai cent (fél dollár) 25 centért kapható feketén. A Fülöp-szigetek burzsoáziája a félgyarmati alárendeltségből akar kiszabadulni. Ez az első lépés teljes függetlenségük felé, amelynek megvalósítása megkívánja, hogy az ország megszűnjön az Egyesült Államok távolkeleti hadibázisainak egyik legerősebb bástyája lenni. Választások a német bányászoknál A nyugat-németországi bányaüzemekben szak- szervezeti választások zajlottak le a napokban. Adenauer pártja — amely a szakszervezetek megosztásának jelszavával indult a választásokon — súlyos vereséget szenvedett. A bányászok 96,8 százaléka az egységes német szakszervezeti szövetség jelöltjeire adta szavazatát, Adenauer keresztény szakszervezeti mozgalma és az úgynevezett “Betriebsaktion 1959” nevezésü szakadármozgalom 1,38 százalékot kapott. A választások eredményeként az egységes nyugatnémet szakszervezeti szövetséghez tartozó bányászszakszervezet jelöltjei 3207 mandátumhoz jutottak, mig az Adenauer-féle szakadá- rok csupán 16 mandátumot szereztek. Az üzemi tanácsok alkalmazott tagjainak megválasztásánál 776 mandátumhoz jutott a Német Szakszervezeti Szövetség, mig az Adenauer féle keresztény szakszervezet csupán két mandátumot kapott. Ezzel egy időben szakszervezeti választások voltak a Haniel konszernhez tartozó hamburgi hajógyárban is. Itt sem alakult másként a helyzet, mint a bányaüzemekben: az egységes nyugatnémet szakszervezeti szövetséghez tartozó fémipari szakszervezet jelöltjei 5031 szavazatot a szakadás “ Arbeitsgruppe Deutsche Werft”, amely Adenauer pártjának irányítása alatt áll, csupán 621 szavazatot kapott. A hajógyár üzemi tanácsában a fémipari szak- szervezet 18 küldötte foglal helyet, mig az Arbeitsgruppe csupán két mandátumhoz jutott. wwvvwwvwwwvwwwvvwwwwwvwwvvwwwvw KAIRÓ városban még mindig börtönbüntetés vár arra a férj és feleségre, akik az utcán, vagy más nyilvános helyen meg merik egymást csókolni. FÜLÖP-SZIGETI KÖZTÁRSASÁG A U.S. TÖKE ELLEN
