Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-12 / 11. szám
Thursday, March 12, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 Közegészségünk helyzete (Befejező közlemény) A “The Dispatcher” cikkeiben rámutat arra, hogy a magán egészségügyi biztosítók csupán részlet biztosításokat kötnek és főleg olyan betegségeknek biztosítására beszélik rá vevőiket, me lyek legritkábban fordulnak elő. Azzal, hogy a kórházi kezelésre fektetik a fősulyt, felverik a kórházi kezelés árát általában. Ez legtöbbször túllépi a biztosítás feltételeinek 'határait és az időbeli és pénzbeli különbözetet a páciensnek kell kifizetnie. San Franciscóban egy négy-ágvas kórházi szobában egy beteg ágy és élelmezési költsége napi 23.50 dollárt tesz ki. Egyes biztosítások a magán orvosoknál tett látogatásokért c^ak a harmadik látogtástól kezdve fedezik a költséget. Ez sok esetben visszatartja a beteget attól, hogy kisebb bajjal orvoshoz menjen, holott nem tudhatja, hogy a kezdődő hülés nem vezet tüdőgyulladáshoz, vagy egy bőrinfekcióban nincsenek-e tetanusz-bacilusok. — Ugyancsak nem fedezi a biztosítás a szükséges évi orvosi vizsgálatot sem. Ez biztos kiadás, azért nem vállalják. Semmi útmutatás nincs arra, hogy hol kaphat a beteg jó orvosi szolgálatot. Gyakran a legmagasabb árakat számitó orvos bizonyul a leggyengébbnek. A Rockefeller Foundation által vezetett kutatás azt mutatja, hogy az orvosok 44 százaléka “gyenge” munkát végez. A Blue Cross, Blue Shield sem kielégítő Sok millió tagja van a Blue Cross, Blue Shields és hasonló tipusu, orvosi szolgálatot nyújtó biztositó alakulatoknak. Csoportbiztositást kötnek és sok szakszervezetnek van velük szerződése. De nem nyújtanak kielégítő szolgálatot. Detroitban az autómunkások szakszervezete kilépett a Blue Shields kötelékéből, mert a kórházi kezelésre szorult tagjai a költségek felét saját zsebükből voltak kénytelenek fedezni. A. J. Haves, az International Union of Machinists elnöke ezt mondta egy orvosi összejövetelen: “A Blue Shields az orvosok segítő egyesülete lett. nem a népé. És ha az orvosi hivatás egy része kitart amellett, hogy hasznot húzzon az amerikai munkás egészségügyi problémáiból, akkor kényszerítve leszünk egy országos közegészséget biztositó rendszerhez fordulni”. Yannak biztosítások, amelyek pénzfedezet helyett orvosi szolgálatot biztosítanak s sokai alaposabb és széieseöbkörü szolgálatot nyújtanak, de ezek sem terjednek ki pl. az elmebetegek gyógyítására, hazánk egyik legnagyobb gyógv-szük- séglétére. Ezek fejlődését a szervezett orvosi kar gátolja. Kétségbevonja törvényességüket és orvostagjaik ellen diszkriminál. A “The Doctor Business” c. könyv erről azt mondja: “A szervezett orvosok megátalkodott ellenállása, amellyel kiváltságaik felett őrködnek, képezi ennek alapját. Tudják, hogy minden program, amely tagjainak teljes orvosi szolgálatot biztosit, az orvosi számlát szigorúan ellenőrizni fogja.” Az American Medical Association a nagy amerikai erényre, az “egyéni felelősségre”, az “egyéni méltóságra” hivatkozva próbál hatni a népre, hogy távoltartsa az egészség-biztosítás gondolatától. De mivé lesz a “méltóság”, ha nincs pénz a horribilis számlákat kifizetni és mire vállaljunk “felelősséget”? Talán arra, hogy nem leszünk soha betegek? Erre utal a N. Y. State Journal of Medicine,'1949 szeptember 15-iki számában megjelent cikk, amelyben többek között ezt találjuk: “Mit jelent betegnek lenni? Gyávaságot, munkakerülést, lustaságot, alkalmazkodási képtelenséget, megátalkodottságot, hitvány érdemtelenséget ... A Függetlenségi Nyilatkozat azt mondja, hogy minden embernek joga van “boldogsága keresésére”. Viszont, aki boldogságát keresi, annak saját lábán kell állnia. Sohasem lesz sikere annak, aki azt hiszi magáról, hogy módjában van betegnek lenni.” Mik a tennivalók? Választ találni erre a kérdése olvan feladat, amely túlmegy az anyagi problémán, bár az is számottevő. Annyi pénzt költünk orvosra ebben az országban, hogy az elég volna mindenkit kielégítő egészségügyi szolgálatra. Országos jövedelmünk arányában ez az összeg megfelel annak, amit Anglia költ a mindent magábanfoglaló országos népegészségi szolgálatra. Ha megvizsgáljuk más országok közegészségét, azt látiuk, hogy abban a kormányoknak mindenütt nagyobb szerepük van, mint az Egyesült Államokban. Kivételt képeznek a szocialista államok, ahol a hatóságok kezében van a közegészség minden ága. Itt bemutatjuk az angol rendszert, nem azért, mintha tökéletes volna, hanem, mert azt vehetnénk itt a legjobban figyelembe, közegészségünk biztosításának első lépéseként. Az angol rendszer A Pennsylvania egyetem gazdasági tanára, Dr. Paul F. iGimmil, 1956-ban hét hónapig tanulmányozta az angol közegészségügyi szolgálatot. Jelentése megjelent 1958-ban a San Joaquin Medical Society közlönyében. Anglia országos egészségügyi rendszerét adókból fedezik. Már tiz éve áll fenn és nem tekintik többé kísérletnek, mint eleinte. Az orvosok 98.5 százalékának véleménye az volt, hogy állandó része lett az ország életének. Az orvosok szabadon működhetnek a rendszeren belül, vagy kívül, vagy mindkét helyen. Mindenki szabadon választhatja meg orvosát a rendszeren belül és őrajta keresztül a rendszer minden szolgálatában szabadon részesül. Ha sztiksége van, kaphat specialistát, kórházi kezelést, fogorvost, szemorvost, orvosságot, az árra való tekintet nélkül. Az orvosokat a kormány fizeti. Az átlagos évi fizetés 7,777 dollárnak felel meg. Kapnak nyugdijat is. Az orvosok dijazását most vizsgálja felül egy kormánybizottság. A nép 95 százaléka, az (rvosok 95 százaléka, a fogorvosok 97 százaléka, az összes szemorvosok, patikák, tanító- és gyakorlati kórházak és a rendes kórházak 90 százaléka tartozik a rendszerhez. Az Országos Egészség Szolgálat kezdete előtt sem volt és most sincs Angliában elég kórház. Dr. Gimmill kérdésére, hogy “sürgős esetekben kap-e a beteg azonnali kórházi kezelést“? — az orvosok 98 százaléka “igen”-nel felelt. A nép között folytatott kérdezősködéseire is kielégítő választ kapott Dr. Gimmill. A kezelt betegek 98 százaléka megelégedését fejezte ki. A súlyos kórházi betegek 76 százaléka kitűnő kezelésről, 18 százaléka jól kezelésről, 3 százaléka megfelelő és 3 százaléka nem megfelelő kezelésről tanúskodott. A betegek gazdasági helyzete egyáltalán nem volt befolyással a kezelés minőségére. A parlament egy konzervatív tagja igy értékeli a helyzetet:' “Még nincs elsőrangú, csak másod- rangú egészség-szolgálatunk. De 1948 előtt még csak negyedrangu volt. Azóta sokat javult és nemsokára a szolgálat igazán elsőrangú lesz.” A szolgálatra az angol kormány az 1958—59 gazdasági évre, dollárra átszámítva, kb. 2.1 billiót költ, ami Anglia évi jövedelmének 3.7 százaléka. A U. S. Department of Commerce adatai szerint nálunk 1956-ban 12.1 billió dollárt költöttek orvosi szolgálatokra, ami 3.5 százaléka volt az Egyesült Államok évi jövedelmének. Ebben nincs benne az az 5 billió dollár, amit a kormány maga költött egészségügyre. Ezzel együtt 17 billió dollárt, vagyis évi jövedelmünk 5 százalékát költöttük és emellett minden 5 ember közül talán egy kap megközelitőleg kielégítő orvosi szolgálatot. ^ Angliában egy család egy évi mindent magában foglaló orvosi szolgálatainak költsége 156 dollár. Nálunk, a magán egészségügyi ellátás alaoián, egy család évi orvosi szükségletének biztosítása 450 dollárba kerülne. Mit fehetnek a szakszervezetek Az Egyesült Államokban egy ipar sem képes arra, hogy munkásainak és azok családjának orvosi szükségletét fedezze. Erre ennél sokkal szélesebb alap szükséges. Ma fennáll az a helyzet, hogy egyik szakszervezet felállítja saját egészségügyi szolgálatait tagjai számára, és tőle nem messze egy másik szakszervezet teszi ugyanezt, de egyiknek a felszerelése sincs teljesen kihasználva és egyik sem fedez minden szükségletet. Eddig a United Mine Workers kísérlete volt a legsikeresebb, mert olvan kerületekben állított fel kórházi és orvosi szolgálatot, amelyekben addig alig volt valami orvosi szolgálat. Pedig ennek az országnak módiában van kielégítő és minden szükséges szolgálatot magában foglaló egészségügyi rendszert felállítani, ha azt ésszerűen szerveznék meg. Az árát is alaesonvan tarthatnánk, ha kizárjuk a kommerciális egészség-biztosításnál gyakorolt módszereket, amelvek hirdetésekre, adminisztrációra és profitra for- ditiák az egészségszolgálatra szükséges nénzt. Az egész kéi'dést a lakásellátáshoz lehet hasonlítani. Magánvállalkozók csak kevés és drága lakást építettek. A hatóságoknak kellett közbelépni, hogy több és olcsóbb lakás épülhessen. Már voltak ezelőtt is közegészség-szolgálati ajánlatok. A legkiemelkedőbb ezek közül a Murray-Wagner-Dingell törvényjavaslat volt, a New Deal idejében. Ennek keresztülvitelét az AMA gátolta meg azzal a 3.5 millió dolláros alappal, amit orvostagjaitól erre a célra gyűjtött. Elterelték a nép figyelmét a törvényjavaslat támogatásától az “amerikai módszer” ajánlataival. Mivel más megoldást nem találtak, az egészségbiztosítást kereső tömegek beiratkoztak a magán egészségbiztosító vállalatok szervezeteibe. Amikor a Truman-adminisztráció a politikai légkört a New Deal-ról a hidegháborúra változtatta, ez megerősítette az AMA “szocialista-ellenes” kampányát is. A szakszervezetek is — mert más megoldásuk nem volt — a magán biztosítóknál kerestek és találtak tagjaik részére egészségbiztosítást. És mert megkapták, amit kértek, a legtöbb szakszervezet eltávolodott a politikai akció folytatásától egy országos egészségügyi szolgálat kivívása érdekében. Az azóta szerzett tapasztalatok meggyőzték a szakszervezeteket arról, hogy a magán egészségbiztosítás távolról sem elégíti ki tagjaik szükségletét. Most a politikai légkör változott annyira, hogy egy errevonatkozó politikai akció sikerét biztosítsa. De csak úgy, ha nem vetik bizalmukat a munkáltatókkal kötött szerződésekben elért eredményekbe. Csak törvényhozással biztosíthatjuk a kiskeresetű lakosság kielégítő, olcsó egészségügyi ellátását. Kisebb csoportoknál már elértük ezt. Tör-» vényhozás biztosította a veteránok és családjaik, valamint nyomorék gyermekek egészségügyi köz- ellátását. A Forand-javaslat a nyugdíjasok szükségletét látná el. A közegészség az ország tulajdona. Mint ahogyan a szervezett munkásság törődik az ország javainak épségbentartásával, olyan felelősséggel kell hozzáfognia a közegészség szervezett és ingyenes ellátásának megszerzéséhez. Ezt csak politikai tevékenységgel érhetjük el. Idővel a kormánynak át kell vennie a közegészségről való gondoskodást, mint ahogy a közoktatást is egyik feladatkörévé tette. BERTRAND ROSSEL A BÉKÉÉRT Megjelent a “Józan ész és nukleáris háború” cimü könyv, amelynek szerzője Bertrand Russel angol filozófus, a nukleáris leszerelésért küzdő mozgalom elnöke. “E könyv célja megmutatni,.hogyan lehet úgy elérni a békét ,hogy ez egyaránt elfogadható legyen a kommunista országok, a NATO és a semleges államok rzómára” — írja Russel, majd megállapítja: e cél elérésének egyedüli útja a különböző politikai rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikája. “Azt állítom — írja —, hogy elsősorban a Kelet és Nyugat közötti feszültség csökkentésének módozatait kell megkeresni, azután a két fél egyenlőségének alapján egyezményeket kell kötni a fogas kérdésekről. Ahhoz, hogy az ilyen irányú tárgyalások kielégitőek legyenek, kölcsönösen le kell mondani a nukleáris fegyverkezésről, megfelelő ellenőrzési rendszer bevezetésével.” Elsősorban meg kell oldani azt a már régen megérett kérdést, hogy lehet megtiltani az atomfegyverekkel végzett kísérleteket. Ez ugyan is már lehetséges, mivel “a tudósok egyértelműen azon az állásponton vannak, hogy egyetlen nagyobb kisél letet sem lehet eltitkolni, mert van olyan egyszerű ellenőrzési módszer, amely ellen egyik fél sem emelhet kifogást.” Russel határozottan síkra száll a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak rendezéséért. A Távol-Keleten — hangsúlyozza Russel — mindenekelőtt el kell ismerni a Kinai Népköztársaság jogait a UN-ben. “Értelmes ember számára ugvanis elfogadhatatlan az a látszat amelyet Amerikában és a UN-ben azzal a hamis állítással próbálnak kelteni, hogy Chiang Kai-shek képviseli Kinát.” Russel könyvében fegyverkezési verseny megszüntetésének meggvőződéses hiveként íajzolja meg azokat a ragyogó kilátásokat, amelyek akkor nyílnak meg az emberiség előtt, amikor minden erőfeszítés az éhség, a nyomor és a betegségek leküzdésére irányul majd. Ez a kor “bol- f]o~<-'nrp+ pc- ví„An— ó plédét hó? maid a világ azon részeinek, amelvek hosszú időn át a szegénység és a megerőltető munka rabságában sínylődtek.”
