Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-05 / 10. szám

Thursday, March 5, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 LELEPLEZETT HAMISTANUK Egyre több hamis tanút lepleznek le,kiket a Smith-pörökben alkalmaztak Az amerikai kommunista mozgalom letörését célzó úgynevezett “boszorkány-üldöző pörök” egyik hősnője bizonyos Mrs. Mary Markward volt. Ő volt a District of Columbia környék FBI (titkos rendőrség) dédelgetett korona tanúja. Számos pörben töltött be ily szerepet 9 év alatt, attól az időtől kezdve, hogy az Igazságügyi De­partment az ily porokét megindította. Mrs. Markward első Ízben 1953-ban ült a tanu- székbe Philadelphia városban, ahol a Smith-tör- vény alapján kom.-ták egy csoportját bíróság elé állították. A második szereplésénél, 1956-ban már olyasmiket mondott, hogy az FBI rekordjai (jegy zőkönyvei) is kétségbe vonták szavai igazságát. Mindezek dacára a Subversive Activities Con­trol Board (SACB) elfogadta a vallomását és ar­ra támaszkodva rendelte el, hogy az Amerikai Kommunista Pártnak, mint subversive (felfor­gató) szervezetnek jelentkezni kell. A Kommu­nista Párt ezt a döntést a bíróság- elé vitte és ott kiderült, hogy a tárgyalások folyamán ez a koronatanú éppenugy hazudott, mint azok, akiket már előzőleg lelepleztek. Mrs. Markward azt állította, hogy egyszerű női fodrász volt, aki csupa hazaszeretetből csat­lakozott a kommunistákhoz, hogy azokról állandó jelentést adjon az FBI-nak. Azt azonban eltagad­ta, hogy szereplése idején meglehetős magas fi­zetést húzott az Igazságügyi Departmenttől. Szavahihető hazug Dacára annak, hogy a hazugságon rajtafogták, a SACB úgy döntött, hogy vallomásának bizonyos részeit elfogadja. így elfogadta azt, hogy egyes kommunisták azt mondották neki, hogy háború esetén nem fognának fegyvert a Szovjetunió el­len. A bíróság azonban elrendelte, hogy azt az általá­nosságban tett állítást törölni kell a jegyzőkönyv­ből, amit a SACB meg is tett azzal a megjegyzés­sel, hogy Mrs. Markward hazugsága nem vehető észre egykönnyen, azért a vallomását nagyon gondosan kell analizálni. így a leleplezett hamistanuk sora eggyel me­gint szaporodót. Midőn a boszorkányüldöző perek először kerültek a Supreme Court elé s ott fonto­lóra kellett venni a koronatanúk karakterét, a bíróság kimondotta, hogy “az igazságszolgálta­tás kényes becsülete megkívánja, hogy alapos vizsgálat alá vegyék az oly tanukra felhozott hamiseskü vádját, mint Paul Crouch, Manning Johnson és Harvey Matusow,” az Igazságügyi Department nem védelmezte a tanúit, hanem in­kább menesztette őket s vallomásaikat törölték a jegyzőkönyvből. Ellenmondások Midőn a Smith-törvény és a deportációt célzó tárgyalásoknál a tanuk sok ellenmondásba keve­redtek, minek következtében a Supreme Court meghozta az alapvető “Jenks” döntést, hogy a tanukat az FBI köteles szembesíteni a vádlottak­kal, hogy azok keresztkérdéseket intézhessenek hozzájuk, Honig, Cummings és Scarletto hamis tanukat ejtették el. Most aztán hasonló sors érte Mrs. Markwardot is. Egy másik hírhedt tanú, Louis Budenz, csak azért kerülte el ezt a sorsot, mert állítólag szív­baja van és igy nem bírná el a keresztkérdések izgalmait. Szóvá tettük újból ezt a szomorú tényt, hiszen száz és száz ember életét veszélyeztették, tönkre­tették sok ezer ember jóhirnevét és megvonták tőlük a megélhetés lehetőségét a “besúgók” alkal­mazása révén, akiknek eddig nem kellett szembe­nézni azokkal, akikra árulkodtak. Most azonban már a besúgóknak szembe kell nézni azokkal, akiket vádolnak, hogy keresztkér­dések alá vegyék őket. És ez nem tetszik az Igaz­ságügyi Departmentnek és máris egy olyan tör­vényjavaslaton dolgoznak, amely egyes polgárok­tól megvonná a külföldre utazás jogát egyszerű “besúgók” vallomására. (I. F. Stone’s Weekly) fii AMERIKA ELLENESEK PITTSBÖRGKBAN (Pittsburghi tudósítónk jelentése) l Jönnek a boszorkányüldözők! A Képviselőház Amerikaellenes Bizottsága csendben, minden publicitás nélkül, mintegy hatvan munkásnak, szakszervezeti vezetőnek “meghívót” kézbesített egy március I0-12-re tervezett “kihallgatásra”. A “meghívottak” között igen sok“ a bevándorolt származású amerikai munkás, ami érthető is, hi­szen a bizottság elnöke, Walter pennsylvániai képviselő már világszerte hírhedt a bevándorol­takat üldöző magatartásáról. A bizottság a kézbe sitett beidézéseken nem árulja el a kihallgatások napirendjét. Akik azonban tisztában vannak a boszorkány üldöző bizottság szerepével, munka- módszerével a pennsylvaniai munkaviszonyokkal, az acélmunkások uj szerződésért készülő har­cával és az egyre feszültebbé alakuló nemzetkö­zi eseményekkel hozzák kapcsolatba Walterék megjelenését. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a bizottság két tagja a déli államok képvi­selője. A déli államokban elkeseredett küzdelem folyik a Legfelsőbb Bíróság a néger iskolás gyermekek integrálását célzó döntése körül. Pennsylvaniában és Pittsburgh környékén ren­geteg aláírást gyűjtenek a Legfelsőbb Bíróság döntését támogató kérvényre, melynek első alá­írói között az AFL és CIO vezetői mellett ott lát­hatjuk Mrs. Roosevelt, Rev. Martin Luther King és sok más kimagasló amerikai nevét. Pennsylvániában több mint félmillió munkás MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Megértettem felhívásukat és mellékelek la­pom előfizetésére (hátralékára) $...................-t Név: .......................................................................... Cim: ................................................................ van munka nélkül. Pittsburgh és környékén a munkanélküliek száma aránylag még sokkal ma­gasabb. Itten minden nyolcadik munkás elvesz­tette kenyerét és különösen unió körökben nagy visszhangra talált az. országos unió vezetők által tervezett munkanélküliek Washingtonban terve­zett tömegkonferenciája. Azok a munkanélküliek akik átélték a harmincas évek kenyérharcait azt szeretnék látni, hogy a tömegkonferenciával pár­huzamosan a munkanélküliek tízezrei vonuljanak fel Washingtonba. Ennek a megmozdulásnak lenyakalására és el­hárítására, a munkások megijesztésére jöhetnek a boszorkányüldözők, akik a munkanélküliek jo­gos követeléseit “kommunista konspirációnak” bélyegezhetik. Az uj szerződésre készülő acélmunkások hely­zete is szoros kapcsolatban lehet a bizottság meg­jelenésével. Nem titok az, hogy acélbárók szinte provokálólag készülnek egy esetleges sztrájkra, de egész biztosan arra, hogy az acélmunkások követeléseit megtagadják. A termelést fokozzák és rengeteg kész árut raktároznak fel. A meg­gyorsított munkairam és áz automációs módsze­rek teszik ezt lehetővé annak ellenére, hogy sok tízezer acélmunkás van munkanélkül. Egyes je­lentések szerint a közel két esztendeje munkanél­kül kinlódó acélmunkások 25 százalékát hivták csak vissza munkába. Ezek a tényezők és a feszült nemzetközi hely­zet adják meg a hátterét a boszorkányüldözők pittsburghi látogatásának. A munkások megijesztése, a bevándoroltak to- tábbi terrorizálása van valójában napirenden. A beidézett bevándorolt idegen származású munká­sok között többen varinak olyanok, kiket a Wal- ter-McCarran-törvény alapján már esztendők óta üldöznek. Több ellen bírósági eljárás van folya­matban. Van olyan, akit már deportálásra Ítéltek és többtől polgárjogaikat akarják megvonni. A be­idézettek között magyar is van. A boszorkány üldözők amerikai demokrati­kus jogokat megszégvenitő és sárbatipró számítá­sait csakis a becsületesen gondolkodó nép tilta­kozása és harca tudja keresztül huzni. Tudósító ~A SZTATJNABÁDI FILMGYÁR Perel stein ren- dezésében megfilmesíti Bruno Jasienski kiváló lengyel irő “Az ember váltja a bőrét” cimü regé­nyét. HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Xh. M. T » V V T T T'TT-’T'S^y T T T ^ V TT1 ▼ IHKÁ33 E3Y TUCAT GYŰLÉST, KiHT EGY HÁBORÚT! Ha nekem őszinte és eltökélt szándékom lenne egy bizonyos féllel a fennálló ellentéteket elsimí­tani és ha egy ilyen elsimitási törekvésre adva van az alkalom, akkor magától értetődik, hogy NEM TESZEK ilyen és hasonló természetű kije­lentéseket: 1. “Egy inch nem sok, de mi még annyit sem vagyunk hajlandók engedni a-berlini kérdésben.” 2. “Nincs értelme semmiféle tárgyalásnak, ha­csak előre meg nem egyezünk a tárgyalandó anyagra nézve.” 3. “Céltalan leülni a másik oldallal, hogy meg­egyezést találjunk, hiszen úgysem fogja betarta­ni a feltételeket.” 4. “Ha a szóbanforgó csucstalálkozás nem jár eredménnyel, abból több kár következne, mint hogyha egyáltalán nem lett volna ilyen összejö­vetel.” Még jó néhány hasonló idézetet tudnék citál­ni felelős vezetőink szájából, de e pillanatban ennyi is elég annak dokumentálására, hogy az ilyen nyilatkozatok mögött aligha huzódhatik meg az az őszinte óhaj, hogy komoly eszmecsere és — ha kell — még éles vita révén is kölcsönös megértésre jussunk a szembenálló féllel. Igv csak az beszél, akinek a legkisebb valódi vagy képzelt kifogás is elégséges ahhoz, hogy elodázza vagy teljesen lehetetlenné tegye a kibontakozás egyet­len eszközét: a beható, céltudatos tárgyalást. Először is: a történelem minden egyes sikeres nemzetközi tárgyalása annak volt köszönhető, hogy a szemközt ülő felek mindegyike hajlandó volt egy-egy inchet engedni a negyvehnyolcból és ilyenformán egy bizonyos kompromisszum jöhe­tett létre. Aki egy ilyen nemzetközi tárgyalásra azzal a rideg, megmásíthatatlan elhatározással érkezik meg, hogy ő bizony egy inchet sem haj­landó engedni, az bizony okosabban tette volna, ha otthon maradt volna. Aki igy beszél, az dik­tálni akar, nem pedig megegyezésre jutni... Azt is tarthatatlan feltételnek tartom, hogy egy tárgyalás anyagára nézve okvetlenül előre meg kell egyezni. Ez mesebeszéd! Miért ne lehet­ne összejönni előzetes ágenda nélkül és az első napot (vagy ha kell: három napot is!) arra szen­telni, hogy a tárgyalás anyagát körvonalazzák, kirostálják vagy kiegészítik — kölcsönös meg­egyezés alapján? Aki valóban vágyik arra, hogy a másik féllel megállapodásra jusson, az nem dobál sarat annak az arcába — a tárgyalás előtt! — olyan sértő ki­jelentésekkel, hogy nem érdemes az illetővel szó- baállni, hiszen úgyis megszegi az egyezményt. Ha már mindenáron ragaszkodunk a sárdobálás­hoz, várjunk a tárgyalás létrejöttéig és do­bálózzunk a kerékasztalon keresztül, ahol a másik félnek alkalma van visszadobálni... De a tárgyalás sikere érdekében legokosabb vol­na, ha mindkét fél kifelejtené a sarat az utipogy- gyászából. . . Arra meg éppenséggel nem találok kádenciát a történelemben, hogy miért volna károsabb egy sikertelen tárgyalás, mint az, hogy egyáltalán meg sem kíséreljük az összejövetelt-? Tegyük fel, hogy semmiféle konkrét eredménye sem volna a gyűlésnek, amit szerződésbe lehetne foglalni, vagy miről szépenhangzó, impozáns hivatalos nyilatkozatot lehetne közzétenni. Még ebl>en az esetben sem tartom a tárgyalásokra áldozott na­pokat vagy heteket haszontalannak vagy pláne károsnak, hiszen — ha mást nem — annyit még­is elérhetünk a meddőnek látszó vita során, hogy kiismerjük egymás szándékait, vélt vagy valódi sérelmeit, reményeit, vágyait — és gyengesége­it.. . A legrosszabb, ami történhetik, az. hogy a tárgyaló urak elbúcsúznak egymástól: “Viszont­látásra !” És miután idejük és alkalmuk volt rá­gódni a kerekasztal körül elhangzott érveken vagy hat hónapig, újra összeülhetnek — egy kis­sé alaposabban felkészülten, mint hat hónappal korábban — és nem lehetetlen, hogy a második kisérlet meghozza a kívánt eredményt: a békés együttélést. Minden egyes kisérlet, ha látszólag sikertelen is, közelebb visz bennünket ehhez az eredményhez. És mi szívesebben látunk egy tu­cat sikertelen csucstalálkozást, mint egy sikeres háborút... , t- 1 é 4 r i) / 1 il i l 4 ­.:•> -4JLL2Í2Í * 7.1* -i l* J J 1

Next

/
Thumbnails
Contents