Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-26 / 9. szám

1 c. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 26, 1959 Sport A bajnok wiligreiardo! ér @1 és esak azzal tudja l ízni Rózsavölgyit Február 21-én, szombaton e - te Rózsavölgyi István magyar tutóbajnok második helyre ke­rült a Madison Square Garden- ben tartott nemzetközi futóver­senyben, melyet az amerikai At­létikai Egyesület rendezett. A verseny győztese, Ron Delaney, aki uj csúcseredményt ért el, az őt interjuoló újságíróknak a kö­vetkező kijelentést tette: “Nem hittem, hogy utolérem (Rózsavölgyit), de amikor előre­tört, nekem is jobban kellett dolgoznom. ‘Rozy’ óriási gyorsa­( Rózsavölgyi István ; jeztük Rózsavölgyitől, hogy örült-e annak, hogy ilyen messzi földön ismét találkozhatott ré­gi baj társával? Kijelentette, hogy Táborival igen jó viszony­ban volt és jó érzés volt vele is­mét találkozni. Tábori a ver­senyben a harmadik helyre ke- ! rült, ami szintén nagy dicsősé- l get jelent a magyar sport ré­szére. Megkérdeztük, hogy mi törté­nik a sportolóval Magyarorszá­gon, ha már nem versenyezhet? “Minden- sportolónak van egy foglalkozása is, akárcsak neki — s ami őt illeti, ő — ha már nem fog versenyezni — az if­júság edzésének fogja életét szentelni.” Mikor megkérdeztük, hogy mi­vel magyarázza, hogy nem jött be elsőnek a jelenlegi verseny­sággal futott, s tudtam, hogy meg kell törnöm a rekordot, hogy őt legyőzhessem. Csodála­tos teljesitmény volt ez az ő ré­széről a szezon ezen első verse­nyében. Az egymérföldes futás nagy bajnoka ő!” Rózsavölgyi, a kitűnő magyar atléta, újra Amerikában van és képességeinek óriási elismerés­sel adózik az egész sportvilág. Olvasóink már ismerik őt múlt évi amerikai szereplése óta. öt vdágbajnokot hivtak meg a je­lenlegi versenyre, köztük Rózsa­völgyit, akit lapunk kiküldöttje felkeresett. Mivel nem vagyunk sport- szakértők, nemcsak a sportról, hanem sok minden másról is elbeszélgettünk vele és láthat­tuk, hogy milyen sokoldalú em­berrel van dolgunk. Természe­tesen legjobban a magyar sport fejlődése érdekli és beszélgeté­sünk során kijelentette, hogy a magyar sportnak nagy jövője van, mindig újabb és újabb te­hetségek kerülnek felszínre és habár a múlt évi szezon nem volt minden téren a legsikere­sebb, mégis nagy reményekkel nézhetnek a magyar sportembe­rek a jövő elé. Megkérdeztük tőle, hogyan áll a magyar labdarúgás, mire azt felelte, hogy “habár az utolsó időben a magyar labdarugók nem értek el olyan sikereket, mint a múltban, minden lehe­tőség megvan arra, hogy a világ sok uj magyar tehetséget fog megismerni a közeljövőben.” A magyar ifjúság rajong a sportért és a magyar nép min­den lehetőséget megad nekik, hogy kiképezzék magukat a sport minden ágában és érvé­nyesüljenek ott, ahol tehetsé­gük arra feljogosítja őket. A New York Times-ban egy fénykép jelent meg Rózsavöl­gyiről, amint Táborival sétál New York utcáin. Tábori az egyik magyar sportoló, aki el- j hagyta Magyarországot és je­lenleg egy kaliforniai egyete- j men edzi az ifjúságot. Megkér­ben, ő is adózott versenytársa, Ron Delaney tehetségének, nagy elismeréssel nyilatkozva annak teljesítményéről. Csak később, amikor egészen más kérdésekről beszéltünk, merült fel az a kér- I dés, hogy a külföldi futóknak j milyen nehézségekkel kell meg- küzdeniük, amikor Amerikában ! versenyeznek, mert az amerikai ! futóverseny padlózott pályán i történik, mig Magyarországon s j ; a legtöbb országban a versenye- I két salakpályán tartják, úgy­hogy a külföldi versenyzőnek hozzá kell szoknia az amerikai pályához. Nem mentségül emlí­tette ezt Rózsavölgyi, mert mint fentebb irtuk, ezt a tényt egé­szen más kérdéssel kapcsolat­ban említette. Melegen emlékezett meg ar- ról, hogy a verseny után sok magyar “hajrá”-t és üdvözlő j kiáltást hallott a közönség so­raiból. j Érdeklődtünk tőle a hazai vi­szonyok felől is, s ezzel kapcso- I latban kijelentette, hogy meg­elégedéssel látja Magyarország fejlődését és örömmel állíthatja, I hogy a magyar sportra nagy : jövő vár még. Rózsavölgyi István szombaton február 28-án újra fog verse­nyezni a Madison Square Gar- j denben. Newyorki ujságszfendeken a MAGYAR SZÓ MÁRCIUS 5-TőL kezdődően minden olyan newyorki újságárusnál, aki magyar irodalmat kezel, lapunk, a Magyar Szó is kapható lesz. Kérjük olvasóinkat, hogy tudassák erről barátaikat, rokonaikat és hassanak oda, hogy minél többen megvegyék a Magyar Szót az újságárusoknál. Lapunk az újságárusoknál március 5-től kezdődően 20 centbe fog kerülni példányonként. AZ AFL-GSO SAN JÜAN! GYŰLÉSE (Folytatás az első oldalról) millió kizárt szakszervezeti tag nem tűnhet el a föld színé­ről és természetes volt, hogy a kizárás után megmaradnak régi vezetőik mellett. Sőt az történt, hogy a Teamsters Union, Hoffa vezetése mellett 300,000 uj tagot szerzett a kizárás óta. A szeptemberi konvención remélhetőleg nemcsak az asztalosok ügye, hanem az összes kizárt szakszervezetek kérdése napirendre fog kerülni. A 16 milliónyi tagságot két veszedelem fenyegeti. Az egyik — és ez a főveszedelem — a munkáltatók offenzivája a szakszervezetek ellen. Ez az offenziva úgy a gazdasági, mint a politikai vonalon napról-napra erősbül az Eisenhower és Kennedy-féle törvény javasltokkal, a “right-to-work”- törvényekkel és a National Labor Relations Board határoza­taival, amelyekben a munkaviszonyok körül felmerült kérdé­sekben a Board úgy értelmezi a Taft-Hartley-törvényt, hogy mindig a munkáltató javára dönt. A másik veszedelem a korrupt szakszervezeti vezetők és az, hogy ezek személye ellen a végrehajtó bizottság sem­mi eljárást nem indít. A munkáltatók ennek olyan publici­tást adnak a sajtón keresztül, hogy képesek a szakszervezeti tagság millióit félrevezetni. Különösen azokat a tagokat, akiknek egyetlen kapcsolatuk a szakszervezettel a havi “check-off”, vagyis a havi tagsági dij, amit a munkáltatók vonnak le a fizetésükből és küldenek be a szakszervezetük­höz. Ennek a két veszedelemnek az ellensúlyozására nagy szükség van. Csak a rank-and-file tagság oldhatja meg ezt a kérdést és senki más. A tagságnak a saját kezébe kell ven­nie a nem odavaló, korrupt vezetők eltávolítását. A jelen helyzetben, amikor a munkanélküliek száma ál­landóan emelkedik, amikor a munkáltatók felhasználják a sajtót, rádiót, televíziót és a törvényhozást a szakszerveze­tek ellen, hogy állami fennhatóság alá helyezzék őket, a szakszervezeti egység a nap legfontosabb kérdésévé válik. Vissza kell venni a kétmillió kizárt tagot. Ugyancsak vissza kell venni azt a 11 országos szakszervezetet, melyeket a hidegháború kezdetekor kizártak a CIO-ból. Csak igy, egy­ségesen tudja a munkásosztály megvédeni az érdekeit a re­akciós törvényektől és a munkáltatók támadásaitól. W. L. ▼ ▼▼▼▼▼TT "T1 MÁRCIUS 8-ÁN, VASÁRNAP D. U. 2.30 órai kezdettel NEMZETKÖZ! NŐI NAPOT ünnepel a bronxi Női Csoport a MAGYAR HÁZBAN 2141 Southern Boulevard, Bronx, N. Y. KITŰNŐ PROGRAM — Jó SZÓNOK 4 Belépődíj csak 75 cent JÖJJÖN EL MEGÜNNEPELNI MÁRCIUSIDUSÁT a Los angelesi Munkás Otthonba (1251 S. St. Andrews Pl.) MÁRCIUS Hó 15-ÉN, VASÁRNAP PROGRAM: Délután 1 órakor finoman elkészített kacsa-csirke-ebéd utána: Vargáné nyugdíjba megy 1 felvonásos szinmü, irta Kovács Erzsi ÉNEKSZÁM — SZAVALATOK — SZÓNOK A jó magyar zenét DUDÁS zenekara szolgáltatja ★ Adomány 50 cent — Ebéd $1.50 NYILVÁNOS GYŰLÉS március 4-én, szerdán este 8 órakor a Fraternal Club House-ban 110 West 48th Street, New York, N. Y. az Amerikai Védelmi Bizottság rendezésében Washingtoni törvénykezési jelentés Jelentés a mexikói bevándoroltak státusáról. A Walter-McCarran-törvényről Belépődíj 1 dollár S FIGYELEM NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE! MÁRCIUSIDUSÁT ÜNNEPELJE VELÜNK A BRONXI MAGYAR HÁTBAN 2141 Southern Blvd. (a 181 és 182-ik utcáknál) MÁRCIUS Hó 15-ÉN, VASÁRNAP délután 2 órai kezdettel ünnepi szónok: WEINSTOCK RÓZSI, a Magyar Szó szerkesztő je BELÉPŐDÍJ NINCS Mindenkit szívesen lát a RENDEZŐSÉG KIOLVASTAD A MAGYAR SZÓT’ ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE! WCTWkih ■■■■■■■■! i m ■ ■ ■ ■■ ■»■■■■■■■■■»■ ■ ■■■-■ ■■»■■■ ■ ■ ■ ■ tACbd' Sfam Rétesház és cukrászda 'j ~ i dBW uiirMiiiimiikiiiiiiiiiiuiiti 1437 Third Avenue, New York, N. Y. (a 81. St. sarkán) Telefon: LE 5-8484 • GESZTENYE PÍRÉ, MIGNONOK, TORTÁK • Este 8.30-ik nyitva van ■dánra JW'i ■ ■ ■ ■ ■ wTi ■ ■ ■ ■ rrrrw »ni minu ■ ■ ■■■jpeéB T T ▼ ▼ V T T­: HUNGP1™ m m FIDDLE i ; MAGYAR ÉTTEREM ► 1540 Second Ave. (a 80-ik utca sarkán) < Heller Sándor és Zinner Arnold " v az Önképzó' Egylet közismert tagjainak vezetésével ► A konyhát Heller Kató vezeti y Aki elsőrangú étkezést óhajt jutányos áron, az hivja rezerválásért: az hivja rezerválásért: YP 8-2122 számot — Garázs a közelben — * Cigányzene. Gypsy Countess Julia énekel"

Next

/
Thumbnails
Contents