Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-21 / 34. szám

Thursday, August 21, 1958

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Tudományos frissítő

Szellemi zuhany a nagy melegek ellensúlyozására

Irta: GERÉB JÓZSEF

Örömmel jelentem — nyájas olvasó, — hogy ismét valami nagyszerű felfedezésre jutottam, amit, mint más hasonló alkalommal, most is készséggel osztok meg veled. Pedig most igazán korszakalkotó találmányról van szó, mert jól tudom, hogy mint én, te sem kedveled a kánikulai nagy melegeket s hűsítőkkel, frissítőkkel meg fürdőkkel igyekszel azok elöl menekülni, — persze, sikertelenül.

Hogyis érnél el sikert, amikor a frissítők meg a fürdők csak a testedet hütik le, holott a háború meredekén való csúszkálás, a nagy drágaság k az előkelőség hálószobatitkai, — amit a napi sajtó a televízión át eléd tár, — SZELLEMILEG is annyira felizgatnak, hogy annak lehűtése nélkül aligha élvezheted az áldott nyugalmat. Ezért a mindenféle fizikai fürdők mellett okvetlenül szükségesnek tartom a SZELLEMI ZUHANYT is, amiből mindjárt adok is egy kis kóstolót.

Teszem ezt már csak azért is, mert a borivás- ról szóló cikkembe (Junius 24-i szám.) igen sok hiba “csúszott” be. (Az ily hibákat soha senki sem “követi el”, hanem azok mindig a legalattomosabb módon csak “becsúsznak” az újságokba). És hacsak a cukor meg a szesz képletébe “csúsztak” volna be, nem törődnék a kijavításukkal, mert a tudományos jelzésekben járatlan olvasók úgy sem vették észre, de amikor láttam, hogy nyomtatás közben a viz kémiai jelében is két hidrogén és egy oxigén atomból fordítva, egy hidrogén és két oxigén atom lett, azt mondottam, ezt már ki kell javítani, mert manapság a viz képletét még a gyerekek is tudják. (H20.)

Ezt a hibát biztosan észrevette sok olvasó, hát még a kíilmfcnkatársak, akik között az egyik igazi tudós-ember, a matematika neves professzora, akinek igen szép és értékes cikkeit egy idő óta nagyon hiányolják az olvasók. (Ezt onnan tudom, hogy igen sokan mondották nekem.) Megelőzöm tehát a “helyreigazító” cikkében s inkább arra kérem, hogy Írjon már valamit arról, hogy milyen sikeresen harcolnak az amerikai tudósok is a világbéke érdekében.

Magas matematika

FI rövid kitérő után térjünk vissza a “szellemi zuhanyra”, bár nem véletlenül jutott eszembe a mennyiségtan neves tudósa, hanem inkább azért, mert most magam is a matematika sikamlós mezejére akarom elvezetni az olvasókat.

A napokban ugyanis gyermekkori élményeim egyike igen élénk módon jutott eszembe. (Ez az öregedéssel járó jelenség, de arról majd máskor irok egy kis szellemi zuhanyt.) Eszembejutott, hogy úgy négy éves koromban miként tanultam meg számolni. Persze, ősi szokásnak megfelelö- leg én is az ujjaimon kezdtem. Szétterpesztettem a balkezem ujjait és a jobbkezem mutató ujjával mutogatva tanultam: “Egy... kettő... három...” Tanítómesterem a nálamnál közel ötévvel idősebb Béla nevű bátyám volt, aki akkor mái a harmadik osztályba járt s akit azért igazi nagy tudósnak tartottam.

Nem tudom, hogy hány napig gyakoroltam, de egyszer csak nagy örömmel jelentettem a bátyámnak : “Már tudom az összes számokat!” És mindjárt gyakorlatilag be is bizonyítottam a balkezem minden ujjának megjelölésével. Az utolsónál diadalmasan kiáltottam: “Öt!”

A Béla azonban nagyon huncutul mosolygott. Fogta a jobbkezemet, azon szétterjesztette az uj- jakat és most már a balkezemet használva mutatónak folytatta tovább a számolást: “hat... hét...”

Éreztem, hogy itt valami nagy igazságtalanság történt. Hiszen én már megtanultam MINDEN számot s ime, most kisült, hogy a Béla eddig dugva tartott néhányat. Nagyon akaratos gyermek voltam, elhatároztam, hogy most már CSAK AZÉRT IS megtanulom az egészet. Már nem emlékszem, hogy hány napi tanulás után, de egyszer csak megint a Béla elé álltam és dicsekedve mutattam be neki, hogy most már IGAZÁN tudom az összes számokat.

A Béla most még kajánabbul mosolygott. Rámutatott a lábaimra, amelyen történetesen nem voltak cipők: “Nézd csak, a lábaidnak is vannak ujjai”, mondotta.

Ez már igazán nagy csapás volt rám. Most már csupa dacból is meg akartam tanulni az összes

számokat, fel egészen a LEGNAGYOBBIG.

A Béla segítségével hamarosan eljutottam a húszig, ott újabb csalódás után rájöttem, hogy onnan felfelé haladva az egészet elölről kell kezdeni. Hosszas gyakorlat után elérkeztem a százhoz, itt újabb csalódás ért, holott azt már végállomásnak véltem. Jött aztán az ezer, a tízezer, a százezer meg a millió. Ott már valóságosan táncoltam az örömtől: “Végre eljutottam a legnagyobb számhoz is!” — dicsekedtem.

“Dehogyis jutottál”, mondotta bátyám, “de tovább én sem tudom”, ismerte be.

Szóval “kitanultam” a Bélát, de nem az összes számokat. Ezt hamar megtudtam a középiskolában, ahol szintén felvetik a LEGNAGYOBB SZÁM kérdését és egyben megadják a magyarázatot is, hogy legnagyobb szám nincs és nem is lehet, mert bármilyen nagy számot mondunk is, MÉG MINDIG ADHATUNK HOZZÁ EGYET, avagy vehetjük annak a dupláját.

Természetesen ami áll a legnagyobb, ugyanez áll a LEGKISEBB SZÁMRA IS. Nincs és nem lehet olyan kis szám, amire ne mondhatnánk, hogy vedd annak csak a FELÉT. A képzeletbeli legnagyobb számnak a tudósok a VÉGTELEN nevet adták és Írásaikban a hosszában lefektetett, egyik végén kicsit nyitott 8-assal jelzik. (Ide nem tudom leírni, mert ez a jelzés nincs se az írógépemben, se a közönséges szedőgépekben. Az ilyen tudományos jelzések nyomásához speciális betűkkel felszerelt szedőgépekre, vagy szedő-szekrényekre van szükség, amivel a Magyar Szó nyomdája nem rendelkezik, azért “csúszott” be oly sok hiba a bor vegyi képleteibe.)

Bokréta meg sarkantyú

A matematikában, a fizikában és a kémiában sok ilyen jelzést használnak. Ha megállapodunk például abban, hogy valamely szám, — akármelyik szám, — nevezzük azt például “M” betűvel a számolás folyamán kétszer, háromszor, ötször, stb. szerepel, akkor igy írjuk: 2M, 3M, 5M, stb., de ha ugyanannyiszor szerepel, mint önmaga szorzója, akkor már nem írjuk MM-nek, hanem az M feje fölé kis bokréta gyanánt odaírjuk a

2-es számot s igy írjuk M2 — kettes bokrétának a neve négyzet, a hármasé köb; általában az összesé: hatvány, vagyis a hatványozást jelöljük a bokrétával, mint a ferencjóska zsandárokat jelölték a kakastollal.

De lehetséges az is, hogy az M számok oly sorozatával kerülünk szembe, amelyek valami módon együvé tartoznak, de azért nem azonosak. Mintha például fel akarnánk sorolni a különböző almafajtákat, amik ugyan almák, de azért mégsem egyformák. Az ilyen sorozatot a főszám után irt kis indexszámmal, SARKANTYÚV AL jelöljük igy M és alul a 2-es számot. (A kémiában is ezt a sarkantyú jelzést használják az atomok számának megjelölésénél és ennek a sarkantyúknak bokrétává való feltolása rontotta el a borivó cikk vegytani képleteit.

A logika

Jól tudom, hogy egy hiba kijavítására nevetséges lenne ennyit összeírni, de a cél nem is az, hanem egy kis szellemi “zuhany” adása, amit a logikával érünk el. Logika magyarul mondva ész-szerii következtetés. És nézzük csak, mi minden következik abból, hogy NINCS ÉS NEM IS LEHET LEGNAGYOBB SZÁM?

Mert a méreteket csak számokkal lehet kifejezni. Tudjuk, hogy milyen nagy a Föld, mennyire van a Naptól és mennyire vannak a többi napok, a nagy csillagok. Mekkora tehát a világ- egyetem? — kérdezhetjük. És ime, akármilyen nagy számmal is próbáljuk kifejezni, még mindig mondhatjuk, hogy TOLDJUNK HOZZÁ MÉG EGY LÉPÉSNYIT, vagyis soha de soha sem tudjuk mégcsak elképzelni sem az egészet éppen- ugy mint ahogyan nem tudjuk megnevezni a legnagyobb számot.

El kell ismernünk, hogy az ember agya képtelen a VÉGTELEN megértésére. De igy jelentkezik ez a végtelenség az időben is. Mikor keletkezett a világ? Hiába mondol akármily nagy szá- - mot. Nagyon gyerekes felfogás tehát az, hogy ezt a világmindenséget bizonyos időpontban valami természetfeletti lény hozta létre és egy másik időpontban meg fogja semmisíteni, mert ugyanakkor kérdezhetjük, hogv MI VOLT AZELŐTT ÉS MI LESZ AZUTÁN? Avagy kérdezhetjük azt is, hogy mikor keletkezett ez a természetfeletti erő? A LEGNAGYOBB SZÁM problémája mindig előtérbe nyomul.

Valaha az ősember azt hitte, hogy a világ- egyetem csak a Földből áll, amelyet valami kékszám mennyezet föd és arra a szellemek ráaggatják a Napot, a Holdat és a csillagokat. Amint az agya fejlődött, felismerte a naprendszerünket, rájött, hogy a világegyetem nagyon sok ilyen naprendszerből áll, amelyeket a könnyebb ész- beni^rtás kedvéért csoportokba, konstellációkba foglaltak.

Mint az ember a műszereit egyre jobban tökéletesítette, újabb meg újabb csillagcsoportokat,, csíllagködöket fedezett fel. Ismeretkörében tehát a világegyetem egyre nagyobb és nagyobb lett, mint nekem a számok világa 4—5 éves koromban. És amint nagyobbodott a világegyetem, úgy távolodtak tőlünk azok a képzeletbeli természet- feletti lények, akik állítólag létrehozták a világot, de akiket valójában az ember agya hozott létre az általa érthetetlen dolgok magyarázatára.

Habár a tudományos kutatások és felfedezések eredményeiről a világ népe mostanában már elég gyorsan tudomást szerez, de az eredményekből levonható következtetéseket sokszor tudatosan elhallgatják és az átlagos ember agya túlságosan lusta a következtetésre, a logikus gondolkodásra. Csak ez magyarázza meg azt a szinte hihetetlen tényt, hogy még ma is oly sok millió ember hisz a természetfeletti lényekben és azok babonás cselekedeteiben.

Csak nemrégiben dicsekedtek el az amerikaiak,, hogy a palomari 200 incses teleszkóppal százszor ta nagyobbnak látják a világegyetemet, mint azelőtt hitték. Az amerikai nép többsége örömmel vette tudomásul a dicsekvést, de már lusta volt a logikus következtetésre, hogy hiszen akkor a világ teremtéjét az égboltozattal egyetemben megint eltolták billió meg billió mérföld távolsággal. A Szovjetunióból meg éppen most jelentik, hogy ott egy egészen újfajta teleszkópot kezdenek használni, ami nem fénnyel, hanem rádiókisugárzással dolgozik és ime, máris ötvenszer olyan messze látnak vele, mint a palomári nagy teleszkóppal. A természetfeletti lények megint pakolhatják a holmijukat és költözhetnek tovább pár trillió mérfölddel.

Az alsó határ

Mint már Írtam, amint nincs legnagyobb, úgy nincs legkisebb szám sem. De egyre javuló műszereinkkel ebben az irányban is jól haladunk : meg tudjuk különböztetni az egyre apróbb és apróbb dolgokat.

A tudományos fejlődés folyamán a kutató ember rájött, hogy a földön található minden anyag néhány egyszerű látszólag tovább már szét nem bontható alap-anyagból áll. Ezeket az ELEM szóval jelölték. Aztán ráfogták, hogy minden elemnek lehet valamilyen legkisebb része, amit már nem lehet ketté osztani. Ennek az ATOM nevet adták és az anyag latin nevének kezdőbetűivel jelzik. így például a hidrogén gáz jele H, az oxigéné pedig 0.

Rájöttek aztán a tudósok, hogy az elemek között valami különös vonzódás, rokonság vagy szerelem áll fenn. Ha az elemek egymás közelébe jutnak megfelelő hőmérséklet mellett, nagy erö- \el egyesülnek az általuk legjobban kedvelt elemmel. Ezt nevezik kémiai reakciónak.

így tudjuk, hogy ha hidrogén és oxigén gázokat összekeverünk és azon villamos szikrát ültetünk keresztül, akkor minden oxigén-atom egyesül két hirogénatommal és viz lesz belőle, íme, két gáznemü anyagból a vegyi egyesülés után cseppfolyós anyag lesz. Az elemeknek ily ro- konszenvén vagy szerelmén alapul a F'öldcn minden, de minden, — a növények, az állatok, sót magának az embernek az élete is.

Ki hiszi el, hogy az atomok minden ilyen egyesülését valami természetfeletti lény rendezgeti, vagy legalább is ellenőrzi? Hiszen a tudósok szerint egyetlen csepp vízben millió és millió oxigénatom és kétszerannyi hidrogénatom van. De mennyi lehet akkor egv pohár vízben? És ha van időd, — nyájas olvasó, — hát számold ki, hogr mennyi oxigén meg hidrogénatomból állhat a Csendes-óceán ?

Másfél évtizeddel ezelőtt pedig kitűnt, hog^ még az atom is több részből áll. Felismerték az. atom-magot, amely körül eszeveszett sebességgát keringenek a pozitív meg a negativ töltésű “sze- mecskék”. Mekkora lehet az ilyen “szemecsket”

Tudod mit — nyájas olvasó, — ebben a nag- melegben éppen elég lesz ha ezeken gondolkod ■ egy kicsit.

_______li-