Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-14 / 33. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, August. 14, 1958 M Négy magyar tudós: dr. Gozmány László íepi- dopterológus, dr. Horváth Lajos ornitológus, Visó völgyi István prelátor és Dely Olivér György her- petológus tavaly tizenkét hetet töltött Egyiptom­ban. Utazásuk célja az volt, hogy kiegészítsék a Magyar Nemzeti Muzeum természettudományos gyűjteményét, amely az ellenforradalom alatt súlyos károkat szenvedett. Dr. Boross István főigazgató gondolt arra, hogy a muzeum saját kutató expedíciókkal gyűjtse össze újra a meg­semmisült értékes anyagot. Az expedíció mérlege Ez volt az első államilag támogatott magyar expedíció. Úgy vélik: eredményes volt. Haza­hoztak 35 emlőst (ugróegeret, patkányt, dene­vért, “kis-emlősöket” — ahogy a tudomány ne­vezi ezeket. Nagyvadhoz Egyiptomnál mélyebben kell Afrikába hatolni). Hetvenegy madárfajta összesen 203 példányát szerezték meg. Van köz­tük pelikán, a mi szarkánknál valamivel nagyobb sötétbarna, csillogó tollú Centropusz-kaktik, dög­keselyű (stílusosan, éppen dögön lakmározott. mikor elejtették), a kipusztulófélben levő krokodi lusmadár és pásztorgém. Ez a madár ott járkál a folyó*közelében dolgozó parasztok között, s ki­szedi a frissen kifordított földből a rovarokat. Az egyiptomiak szentként tisztelik. Összegyűjtöttek 300 kétéltüt és hüllőt. Mint­egy 30 fajta van képviselve közöttük, igy a két legveszélyesebb mérgü kígyó: a szarvasvipera és a kobra is. Fogtak 109 halat, macskacápát, nílusi harcsát, vörös-tengeri halakat. Gyönyörű medúzákat is sikerült szerezniük. S végül 6,000 gerinctelent. Ezek között az eddi­gi osztályozások során több olyant találtak, ame­lyekről, szerintük, még nem készült tudományos leírás. — Van még egy nagy eredménye utunknak — veti közbe Dely Olivér György, ak expedíció veze­tője —, mégpedig az a szives baráti kapcsolat, amelyet egyiptomi tudósokkal, tudományos in­tézetekkel kiépítettünk. Felvettük, illetve szoro­sabbra füztük kapcsolatainkat az egyiptomi zoo­lógiái élet képviselőivel. Megállapodtunk a továb­bi együttműködésben. De segítettek is, amiben csak tudtak. A legtöbbet azzal, hogy expedíciónk mellé hasonló négytagú kutatócsoportot szervez­tek. Háromezer kilométer autóval Magáról az útról Visóvölgvi István a legilleté­kesebb beszél, mert ő vezette a gépkocsit. (Amel­lett ő volt a szakács is, éjjel pedig preparált, hogy a melegben használhatatlanná ne váljanak az elejtett, zsákmányolt állatok). Több mint há­romezer kilométert tettek meg autón. Útjuk főbb állomásai: Alexandria, Kairó, a Nílus mentén a Libiai-sivatagban Kom-o-sin, Béni Suef, Sids, Mallavi, Sohag, Quena, Isna, Assuan, Sellal, majd Idíu. Innen a sok száz, néha 1—2 ezer méter ma­gas hegyekkel, sziklákkal tarkított Arab-sivata­gon át a YörösMenger partján levő Marsa el Ala.m, Quseir, Hurghada, Szuez, majd ismét Kairó s azután Alexandria. Itt szálltak hajóra. Hogy ízlik a Nílus vize? — A gyűjtőhelyek közül — meséli Dely Oli­vér György — a legtöbb időt a Kom-o-sin oázis­ban, a Libiai-sivatagban töltöttük. Itt 8 napig állomásoztunk. Az oázis hat kilométer hosszú, lő00 méter széles, körülötte furcsa alakú, szél­marta, nagy sziklák meredeznek, azokon túl, ameddig a szem ellát, sőt még tovább is — ho­mok, homok, sárga futóhomok. Az oázist a Ni- lustól idevezetett kacskaringós csatorna üditi fel. Más viz messze környéken nincs. Itt fanyalodtunk rá először a Nílus vizére. Zavaros, piszkos lé volt, nem csábította ivásra az embert. De azután a szomjúság győzött. Timsóval fertőtlenítettük, mint az arabok. Ezt ittuk, ebben főztünk, mosa­kodtunk. A végén ízlett is. Kom-o-sinben szereztük zsákmányunk javát. Az idő sürgetett, éjjel is dolgoztunk. Egy éjsza­kai gyűjtés alkalmával, egyszerre csak különös hang, furcsa üvöltés ütötte meg fülünket. El­nyújtott kacagásra hasonlított leginkább. “Sa­kálok!” Elkapott bennünket a vadászláz. Eloltot­tuk a lámpákat, sötétben, teljes némaságban bukdácsoltunk a homokiján a hang irányába. Mi­kor már jó ideje jártunk, meg is találtuk... a sakálok nyomát. Azután ismét hallottuk üvölté­süket, a hátunk mögött. Megindultunk visszafele, de megint csak nyomokra bukkantunk, sakálokra nem. És minthogy a nyomok az oázis felé vezet­tek, mi okosabbat nem tehettünk, visszatértünk mi is a faluba és nyugvóra tértünk. Hol lehet skorpiót fogni? Az arab kísérők nem nagyon rajongtak az ilyen éjszakai kirándulásokért. Féltek a skorpióktól, amelyek marása olykor épp oly halálos lehet, mint a kígyóé. Az expedíció tagjai bizonyos fok­ig indokolatlannak találták ezt a félelmet, ők ugyanis sokkal több skorpióval találkoztak lakó­helyeiken. Két gyönyörű példányt például az Assuan melletti Lord Kitchener-sziget modern üdülőjében fogtak. Ez a sziget valójában gyönyö­rű botanikuskert, amelyben az összes forróégövi növényfajták megtalálhatók. Egzotikus szépségű fák, buja bokrok rendezett parkká szelídülnek ott, ápolt sétányain, gyönyörű pázsitjain padok sorakoznak. Ide készült visszavonulni Szudán meg hódítója, az angol gyarmatosítás hírhedt figurá­ja, Lord Kitchener. Meghalt, mielőtt tervét meg­valósíthatta volna. Most az egyiptomi földműve­lésügyi minisztérium gondozza a szigetet, ame­lyet a világon a legszebbnek tartanak. Tudósaink itt is töltöttek néhány napot. Több értékes ma­dár mellett skorpiót is fogtak. Egyikre fürdés közben a fürdőkádban bukkantak rá, a másikat az ebédlőben találták. A kobra és a partvis Az expedíció tagjai mindenképpen szert akar­tak tenni egy eleven kobrára. De ahol csak szó­ba hozták, mindenki lebeszélte őket: meg ne pró­bálják, nagyon nehéz, veszélyes dolog, csak ta­pasztalt kigyófogó vághat neki. A figyelmezte­tés persze nem sokat használt, tudósaink min­denütt kutattak Kleopátra kígyója után. De ered­ménytelenül. Egyszer azután Sidsben, a Libiai- sivatagban odavezettek hozzájuk egy öreg ara­bot: hivatásos kigyóvadász. írása is van a beni- suefi kigyódoktortól arról, hogy őt nem marhat­ja meg kobra. Az öreg vállalkozott arra, hogy el­vezeti az expedíciót égy helyre, ahol szerinte a kobrák tanyáznak. Érthette a dolgát, mert csak­hamar fel is tűnt egy hatalmas példány. Az öreg megindult feléje. S mielőtt a tudósok egy szót is szólhattak volna, szétloccsantotta a kobra fe­jét. Nagy lett az elkeseredés, az öregre csak úgy záporozott a szemrehányás: “Miért ütötte agyon ? “Hogy meg ne marjon!” “De hát mitől félt, ha egyszer írása is van róla, hogy nem marhatja meg?” A hosszas civódásnak az öreg azután a következő kijelentéssel vetett véget: “Azt mond­ta a benisuefi kigyódoktor, foghatok kobrát, de jobb, ha döglöttet.” De mégis sikerült szert tenniök egy élő kob­rára. Néhány nappal hazautazásuk előtt kaptak egyet ajándékba a kairói állatkerttől. Gyűjtő- zsákban, egy tejeskannában tartották, mig egy napon... De adjuk át a szót a legilletékesebb­nek, Dely Olivérnek. — Egy napon délben hazatértem szállásunkra Pistával (Visóvölgyi). ő még az udvaron ma­radt, én felmentem a verandára. Láttam valami hosszút feküdni a verandán, de mire rájöttem volna, mi az, már ott meredt előttem harci állás­ban egy kobra. Nyelvét öltögette, nyakpajzsát szétterpesztette, jobbra-balra himbálózott és fujt-sziszegett közben. Kiáltottam Pistának, hogy vigyázzon, ő felszaladt a lépcsőn, én meg valami botfélét kerestem. A lépcső aljában egy ócska partvis hevert, azt kaptam fel. Megpró­báltam leszorítani a kobrát, sikerült is, de azután kicsúszott, és megint harci állásba emelkedett. Én megint támadtam a partvissal, a kígyó hát­rált. Végig a verandán, be az előszobába, lépés- ről-lépésre ment ez a játék. Végül sarokba szo­rult a kígyó, és sikerült a falhoz nyomnom a nyakát. Nem tudott kibújni, de úgy vonaglott, hogy éreztem, soká nem tarthatom. Pista- sze­rencsére közben kerített egy másik, erősebb bo­tot és egy zsákot, most már ketten szorítottuk a kobrát, váltott fogással egyre közelebb kerültünk a pajzsához, végül olyan helyzetbe hoztuk, hogy megfoghattam közvetlenül a feje tövében, nem, vághatott már hátra. Ehelyett a karomra csava­rodott, köriiltekerőzött rajta. Visóvölgyivel végül is belegyürtük a zsákba. — No, és nem féltek? — Akkor nem értünk rá. Aki nem hiszi, próbálja meg. Révész József A KASZT-RENDSZER PROBLÉMÁI Indiában a kasztrendszert eltörlö - törvények újabb problémákat vetettek felszínre NEW DELHI. — Midőn a gyarmati uralom alól felszabadult India uj alkotmányába bevették, hogy a kasztrendszert meg kell szüntetni, nem számítottak arra, hogy ennek a rettenetes rend­szernek rövidesen maguk, a páriákká alacsonyi- tott legalsóbb rend tagjai, az “érintetlenek” fognak majd védelmére kelni. Mint ismeretes, az indiai kasztrendszer nagyon régi keletű. Alapját a lélekvándorlással kapcsola­tos hit alkotja. Ezen hit szerint a lélek a halál után uj teremtésbe megy át, méghozzá alsóbb vagy magasabb rendűbe aszerint, hogy az illető miként viselte magát az életében. Ennek megfelelőleg a hindu társadalmat több rendre, — kasztra -— osztották. Legfelsőbb a Brahmins (papok) osztálya, amit követnek a Kshatryas (harcosok), a Viásyas (kereskedők és iparosok), végre a Sudras (szolgák) rendjei. Azonban minden rendet még számos alsóbb osz­tályokra is széttagoltak. A Sundras, vagyis a szolga rend legalsóbb rétegét alkotják az “érin­tetlenek”, a többi osztályoktól megvetett, kicsu- folt, de ugyanakkor politikailag elnyomott, gaz­daságilag végtelenül kizsákmányolt emberpári­ák, akiknek száma jelenleg körülbelül 60 millió. Mohandas K. Gandhi, a mártír halált halt in­diai vezér, hogy az érintetlenek sorsán valamit könnyítsen, a “Harijans” (az isten gyermekei) nevet adta nekik. A név maga ugyan nem segí­tett rajtuk, de előtérbe tolta a kasztrendszer problémát és az uj alkotmány egyik pontja bün­tetés terhe alatt tiltja az érintetlenek elkülöníté­sét, vagy szin és eredet miatt bármilyen faji megk ü lönbözt et ést. A kedvezmények A törvény azonban még mindig nem sokat se­gített a végtelen nagy nyomorban élő “isten fiain”. Azért az állam gazdasági segítséget is nyújtott nekik. Az 500 tagú szövetségi parla­mentben 76 helyet, a különböző állami törvény­hozó testületekben pedig 470 helyet biztosítottak a számukra. Ezen törvényhozó testületek aztán az érintet­lenek osztálya részére különböző gazdasági segít­ségeket szavaztak meg. így például a múlt év­ben 200 millió dollárt kaptak lakások, szállodák és iskolák építésére. Amikor a Harijans tagjai az egészen szerény lakásokba kezdtek beköltözni, úgy találták, hogy minden vágyukat elérték és miután csak Harijan kaphatott ilyen uj lakást, mindegyik ragaszkodott régi rendjének fenntar­tásához, nehogy kiessen a jogosak sorából. A kormány végre kénytelen volt a lakástörvé­nyek oly megváltoztatására, hogy a különböző kasztokat összekeverje. Jelenleg legalább 10 százalékát az érintetlenek számára készített lakásoknak másféle kaszt tag­jai kapják meg. Ez az uj intézkedés nagyban hoz­zájárul a sokféle kaszt összekeveréséhez, ami a kormány eltökélt célja. De tekintettel a nagyon korlátolt anyagi se­gítségre, amit a kormány erre a célra adhat és tekintettel a kasztrendszer kétezer éves múltjá­ra, a számos fokot alkotó rend összeolvasztása a leginkább írástudatlan nép között nem könnyű dolog. Azonban mint az egyik kormánytisztviselő mondotta: “A kasztrendszer felszámolására az utolsó 10 évben többet tettek, mint az utolsó ezer esztendőben.” wwvwvwvwwwvwwwwwwwwwwvwwwvwvw* MISSISSIPPI ÁLLAM kormányzója tiszteletlenségi vádnak néz elébe,1 mert nem hajlandó eleget tenni az állam válasz-. tási törvényeit tárgyaló bírósági idézésnek. H. D. Darby, néger pap vitte bíróság elé az ügyet, mert az állam 1956-ban uj választási törvénye­ket létesített, melyek megakadályozzák a néger polgárok szavazását. ★ COLORADO államban fekvő “Sand Dunes Na­tional Park”-ban egyes homok-halmok 800 láb magasságot is elérnek. Ti7<»nlfpt hét F.ofvintomhan

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents