Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-31 / 31. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 31, 1958 Ifi Az öreg paraszt megállóit az iskola tornácán. A kalapját már az ég alatt levette a hogy jelt adjon magáról, elkezdett topogni, mint mikor a sarat veri le a csizmájáról. Nem volt sár, erős nyár volt, szárazság, munkaidő, de ha már a tanító megtisztelte azzal, hogy ilyen dologidőben felhivatja az iskolába, úgy akarta viselni magát, ahogy az apáitól tanulta: kifejezést kellett adni az urakkal szemben való tiszteletéről. Topogott hát mégegyszer, a torkát is megköszönd te. Hátha meghallják odabenn. A tanító, aki már várta, meg is hallotta s kijött elébe. — No, János bácsi, Isten hozta. Jöjjön csak beljebb, jöjjön, jöjjön. Úgy beszélt vele, ahogy egy fiatal tanitónak, aki a parasztok kedvébe akar járni, beszélnie kell. Mosolygott, szívesen mozgott, nagyon mutatta, hogy milyen szívesen látott vendég nála az öreg, aki még sohasem volt ebben a házban, mióta újraépítették. — Köszönöm alássan, tanító ur — mondta az öreg s aggodalmasan lépte át a küszöböt, mintha valami nem jó várna rá. Sose lehet tudni, hogy ezek az urak mit akarnak. A tanító szobája éppen olyan uj volt, mint maga a ház. Az öreg nemigen nézett körül, de nem tetszett neki, hogy ebben a kicsi faluban ilyen ménkű nagy palotát építettek iskolának és ilyen fene úri bútora van egy kis vékony tanitónak. Nem igv volt az az ő korában, mikor nádfedeles -volt az iskola és a tanitó is öreg volt és nagyon szegény. — Na, János bácsi, tudja-e, hogy miért kérettem ide? — Majd megmondja a tanitó ur — mondta az Öreg óvatosan. Hát azért kérettem, János bácsi, mert nagy dolgot akarok magával. A hetvenéves öreg ember komolyan, mereven nézte a tanítót. Nem szerette ő ezt a hangot. Az ő fiatal korában nem igy beszéltek a paraszttal, hanem azt mondták neki: “Hallja kend”. Meg azt, hogy “Hátrább az agarakkal”... Valami van emögött, ha ilyen mézesen beszélnek ezek. — Hát János bácsi, arról van szó, hogy a maga unokájából urat akarok nevelni. Az öregnek az arcán egy izom se mozdult meg. Egy ideg se rezdiilt meg.. Várt. Várta, hogy mi sül ki ebből. — Ez a maga kis unokája, a Janika, nagyon jófejű gyerek. . . Hat esztendeig ő volt az iskola dísze, ő volt a legjobb tanuló, a legszorgalmasabb, a legügyesebb. . . Hát én már régen készülök rá, hogy egy szegény gyereket a felsőbb iskolába juttassak. Gimnáziumba. Tudja, mi az a Gimnázium? Ahova az úri gyerekek járnak... Drága iskola, de én már elintéztem, hogy a maga Járókáját ingyen felveszik, tanítják, kiiskolázzák. Lehet belőle minden. Pap, tanitó, fiskális, vagy bíró, vagy amire válik. Megértette? — Hallottam, tekintetes uram — szólt az öreg gondolkozva. \ '— Hát odaadja? . • Ezt az egy szót rosszul tette fel a tanitó, mert erre az öreg rögtön tisztában volt vele, hogy itt valamit kérnek, akkor meg kell gondolni a dolgot. — Hát, ami azt illeti — mondta — az enyém. — Persze, hogy a magáé. — Az enyim, tekintetes uram, mert az apja a háborúban szerzett betegségben halt meg. A fiam. Osztán, hogy ü meghalt, a három gyerek rám maradt. Kivált, hogy a menyem is megha- lálozott, hát az egész hálom gyerek teljesen az én tulajdonomban maradt. Én etettem ükét, én tartom el, én fizetem értük a bírságot, ha nem mehetnek iskolába, mer hogy messze lakunk, hát télen, ha nincs jó csizma, nem mehetnek iskolába, oszt olyankor megbüntetnek értök. — No, jól van, az nem olyan veszedelmes. A Janikáért sose büntették meg, inkább minden karácsonykor uj csizmát kapott. Igaz? Az öreg hallgatott: most akarják kiforgatni őt a tulajdonából. — Hát avval még nem fizették ki — mondta. — No, ne alkudozzunk — szólt a tanitó. — Most olyan szerencse éri a gyereket, amit sose tud meghálálni. Elvisszük a gyereket a kollógi- jmba. — Hát a’ még nem. biztos — rxmwlta a# öreg. —• Miért nem biztos? — Nincs annak a fiúnak arravaló ruhája. — Nem baj — mondta a tanitó — én úgy szeretem azt a gyereket, hogy vállalom, hogy a falu úri lakosainál gyűjteni fogok és felöltöztetjük, az útiköltséget is megadjuk, én magam beviszem és mindent elintézek. Boldog vagyok, hogy egy ilyen zseniáli. kisfiút tudok a kollégiumba vinni. — Osztán n r akarja a tanitó ur, hogy az a gyerek ur legyt\? — Mert arra való. Az Isten kivételes ésszel áldotta meg. Nem szabad egy ilyen kis lumennek elveszni a sárba. No. Hát rendbe vagyunk ? Az öreg hallgatott. — A gyerek az enyém — mondta komolyan. — Ügyes gyerek, már nagyon hasznát tudom venni a gazdaságba. Nagyon hasznavehető kis gyerek az kérem. Úgy elhajtja már a lovat, mint egy kis gazda. Mán a tavaszon szántott, de olyan jól megfordította az ekét, hogy ugyan. Osztán most mán nem kell neki iskolába se menni, dolgozhat. — Mi akar ez lenni? — mondta heveskedve a fiatal tanitó. — Hát nem örül neki, hogy ur lesz az unokájából? — Örülök, tekintetes uram, csak azt szeretném tudni, hogy mit kapok érte? — Hogyhogy mit kap érte? — Mer avval nagyon jól járnak, az urak. Nagyon fajin gyerek. Mer, ha odaadom, olyan egy kiváló gyereket kapnak az urak, hogy csak... Egy ilyen szorgalmatos, ügyes gyereket odaadni? Nagy dolog az, kérem. —Hát hogy gondolja? — Mer uram, a gyerek az enyém. Azt én tőlem senki el nem veheti, még a törvény se. . . Ha elveszik tőlem, mikor már a legjobb hasznát tudnám venni, mi lesz akkor énvelem?... A tanitó elképedve hallgatta az öreg parasztot. De ez folytatta: — Mer idáig nem vettem hasznát, kicsi vót, iskolába is kellett járni, de most olyan ez uram, hogy a szivem is sir utána, hogy elviszik, mikor már érő volna. — Hát mit akar? — Elszegődtetik tőlem... urnák... Ki téríti meg az én káromat? S a maga igazában megcsökönyösödve nézett szembe a tanítóval, aki a maga hasznára, mint az úri rend képviselője, el akarja rabolni az ő jószágát. — Ingyen, uraim, nem adom oda. . De ha megfizetik az én veszteségemet, nem mondom, hogy nem. — Mint egy barbár emberkereskedő, aki a gyereket rabszolgának adja el. — Mit akar kapni érte ? — Állítson a tekintetes ur, mán az urak, helyette egy másik kiskocsist. Osztán, mig odalesz a gyerek, addig mindig egy olyan korút helyette, amék az ü dolgát el tudja végezni. A tanitó elcsüggedt. — Azt nem lehet, öregem. — Másképp pedig nincs vásár... Az urak elveszik a pénzünket, a földünket, még a levegőt is, most meg már a gyerekünk javát is?.. . Mer maguknak se kell, aki nem jó. Maguk is csak a legjavát szedik ki. . . Hát, ha szaporítani akarják az úri rendet, fizessék meg. . . És a tanitó ezzel a kristálytiszta okoskodással nem tudott megbirkózni. 1933. • Í !*mi»I!I! * lik. AZ IGAZI IRODALOM - AZ ÉLET TÜKRE Irta: EöRSI BÉLA Ha meg akarjuk érteni egy korszak igazi jellemét, ne a történelemkönyvekhez forduljunk, hanem a kor irodalmához. Az 1848-as magyar szabadságharc történelmét eldobhatjuk, ha Petőfi Sándor költeményeit megtartjuk. Ezekben minden benne van: az uj magyar nemzeti felébredés, a szabadságszeretet, a királyság elleni gyűlölet. Ady Endre versei, a Nyugat és a Huszadik Század írásai fejezik ki a legjobban a századeleji magyar középosztály harcait a hübéruralom maradványai és a Satonai bornirtság ellen. József Attila már a munkásosztály tömegnyomorának kifejezője volt. Nem kell sok könyvet ismerni, mert ha József verseit olvassuk, feltárul előttünk a Váci-uti rideg, egyszoba-konyhás lakás, ahol a legnagyobb átok a lakbér- és fü- szeradósság volt és a munkanélküliség. Ha viszont Amerikát akarjuk megérteni, arra is csak egy mód van: vegyük elő a különböző korok irodalmát, mely főleg regényekből áll. A 20-as-években Amerika először érezte magát erősnek és önállónak, addig Európa látta el kul- turtáplálékkal. A jó tanuk» álma az volt, hogy Németországban fejezze be a tanulmányait, a művész Párizsba vágyott, s a jólöltözött férfi Angliát majmolta. Nemcsak uj irodalom jelentkezett ebben a korszakban, hanem az ifjúság, mint minden egészséges ifjúság, meg akarta semmisíteni a tradíciókat, mint amelyek már elévültek és elvesztették funkciójukat. Ez különösen a nemi élet túlzottan puritán tradícióira vonatkozott, melyet sokan béklyóknak tekintettek. A huszas évek forradalma a mindennapi élet kiszélesítését célozta. Megváltoztatta a női ruhákat, több szabadságot követelt az “uj nő” részére, aki résztvett a termelésben és a családi kötelék már nem nem nyújtott védelmet részére, csupán mozgási szabadságát korlátozta. Talán Dos Passos Írásai az amerikai társadalomról, valamint Fitzgerald regényei fejezik ki legjobban ezt a korszakot. A 30-as évek súlyos gazdasági válsága megrendítette az amerikai társadalom gazdaságilag biztonságos életét. Már nem lázongtak a szabad társadalmi és nemi élet illúziójáért, mert a munkanélküliség a mindennapi kenyeret, a jövőt tette kétségessé. Amerika irodalma ekkor felfedezte a szegény nyomorgó munkást, a déli résztermelőt, a néger kérdést. Ebben az időben már nemcsak regényekben, drámákban, mint pl. Caldwell Tobacco Road-ja, Steinbeck Grapes of Wrath-je, hanem egy hatalmas társadalomkutató irodalomban is megtaláltuk a kor szellemét. Már nehezebb, mert nem egységes, a 40-es évek szellemének megértése. A háború megszüntette a munkanélküliséget áss. volt elég pénz. Csakhogy azt a háború miatt nem lehetett elkölteni. Autókat nem lehetett vásárolni, élni sem lehetett úgy, mint a 20-as években. A katonák táborokban és harctereken, a dolgozó tömeg pedig munkában, túlórázással kifáradva töltötte életét. A remegő anyák, a fiatal feleségek és menyasszonyok várakozásteli élete jellemzi ezt a korszakot. Életben maradni, ez volt a legfőbb vágva mindenkinek és ezért a háború alatt a gyermekszülés volt az élet rendje; a halál gondolata a fajfenntartás ösztönét növelte. Az irodalom is a háború szolgálatába került. Senki sem tiltakozott a háború ellen, mint azt az első világháborúban láthattuk. A Szovjetunió megtámadása a baloldalt is lefegyverezte. A kilátásban lévő profit pedig az “America First” reakciósait, fasisztáit máról holnapra elhallgattatta. E korszak irodalma különösképpen a hadsereg tisztikara elleni hangulatot fejezi ki, mint ahogy azt a kor legnépszerűbb könyveiben láthattuk. (Mailer: The Naked and the Dead, Hersey: A Bell for Adano, stb.) Ezek a könyvek visszatükrözik a hadseregben lévő milliók tanácstalanságát és a generálisok szüklátókörüsége elleni egységet. A 40-es évek második felében a lakáskérdés, a békés termelésbe való beleilleszkedés, a sok válás helyettesitette az igazi szellemi forradalom eszméit. Ennek a sivár korszaknak még írói sem akadtak. A régi nagy irók, mint William Faulkner, Ernest Hemingway csak önmagukat ismétlik. Mi jellemzi a mai kor irodalmát? Érdekes, hogy most sincsenek nagy irók és egységes világnézetet kifejező irodalmi müvek. Az egyetlen kiemelkedő könyv, James Cozzens by Love Possessed c. regénye az uralkodó társadalmi osztállyal foglalkozik, ami különben más íróknak is kedvenc témája. Ez a regény állítólag még a Nobel-dijra is feljogosítja Íróját, akit a közönség alig ismer, mert elzárkózva él és ezt a regényét 9 évig készítette. A könyv nehézkes és hosszadalmas. Érdeme, hogy megmutatja az angolszász, protestáns intelligenciát, akiknek világnézete nem az ember- szereteten alapszik, hanem az osztályuk fenntartásán. Akik ebben a közösségben benne vannak, azok sikkaszthatnak, lophatnak, sőt még rosszabbat is tehetnek, a közösség megvédi őket. A katolikusok csak másodfokú polgároknak számítanak és ebbe a társaságba sohasem kerülhetnek be, viszont eltűrik őket, ha segítenek az uralkodó rétegnek. Zsidónak soha sincs igaza, még ha igaza is van. A négerekkel jól bánnak, mig szolgák maradnak, még akkor is, ha fogorvosi diplomával rendelkeznek. Az idegen származásúak, vagy az alacsonyabb társadalmi osztályhoz tartozók követik el az erkölcstelenségeket. A regényben Kovács Veronika egy magyar munkás leánya, aki elcsábítja az ebije a társadalomba Móricz Zsigmondi A STIPENDIUM
