Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-18 / 51. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 18, 1958 tAAsdUrrrvcuru/ és technika AIU8ÖS CARBOH-14 TfTKAi A szakértőkön kívül kevesen tudnak arról a különös jelenségről, mely évmilliók óta rendszeresen játszódik le a legfelső légrétegekben. A szédítő magasságban az anyag csodálatos szin- játéka pereg. A világűrből érkező kozmikus sugarak, amelyek szüntelenül bombázzák atmoszféránkat, gyors mozgású neutronokat indítanak útjukra, a neutronok összeütköznek a levegő nitrogénjével és létrehozzák a radiokarbon nevii szubsztanciát, amelynek atomsulya 14, ezért a rövidség kedvéért carbon—14-nek, “becenevén” C—14-nek ismerik. A C—14 kalandos útja A nevezetes carbon—14 az oxigénnél'találkozóra széndioxidot hoz létre, olyan széndioxidot, amely egy kevés radioaktiv carbon—14-et is tartalmaz. A széndioxid és a C—14 eloszlanak a levegőben, és a növényzet belélegzi őket. A növényzetből a carbon—14 az emberi és az állati szervezetbe kerül. Mindnyájunk testében jelen van — ha végtelenül kis menyiségben is — a bűvös C—14. Különös, hogy ezt a szigorúan természettudományi jellegű folyamatot éppen a történettudomány és a régészet használja fel a maga céljaira. A királyi bárka és a hamisított koporsófedél Hogy “túlessünk” a kérdés szigorúan tudományos részén, meg kell említenünk, hogy a radiokarbon felezési ideje 5568 év — ha nem számítunk egy plusz-mínusz 30 éves ingadozást. Ez annyit jelent, hogy minden adott mennyiségű radiokarbon fele szétbomlik öt és fél évezred alatt. Minthogy a modern tudományos műszerek segítségével bármikor megmérhetjük a radiokarbon életkorát, bomlása előrehaladottságát, kezünkben van a tudományos csodafegyver, amely lerántja a leplet a múlt titkairól. Amikor a C—14 először került “bevetésre”, a tudósok izgatottan lesték az eredményt, hiszen •nem kisebb dologról volt kzó, mint a tudósok és áltudósok “Hitetlen Tamásainak” meggyőzéséről. A laboratórium munkásai elsőként Dzsószer egyiptomi fáraó sírboltjának az egyik nagy gerendáját faggatták ki. És kitűnt, hogy a nevezetes akácfagerenda valamivel több mint négyezer évés. Később III. Szeszosztrisz fáraó cédrusfából készült halotti bárkájára került a sor, amelyet a műszerek szerint i. e. 1850-ben hordtak körül az ókori uralkodó temetési menetében. Tréfába illik az a vizsgálat, amely az egyik legnagyobb amerikai muzeum egyiptomi kopor- íófedelének életkorát állapította meg. A körülbelül 2200 évesnek tartott faanyagról a müszeFIGYELEM, OLVASÓK! NAGYON KÉRJ ÜK nézze meg a lap borítékján a neve felett található dátumot. Ha ez a dátum 1959—1-nél, vagyis január hónál korábbi ®z azt jelenti, hogy előfizetésével hátralékban vám Sajnos, jelenleg körülbelül 450 olyan olvadónk van, aki elmaradt lapja előfizetésével. Ha &n is ezek között volna, kérjük, tegyen szívességet lapunknak és az alábbi szelvény felhasználásával tisztázza hátralékát, vagy legalább is annak egy részét, lehetőleg minél előbb. Lapunk megjelenése függ az ön gyors cselekedetétől! I I MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA '130 East 161 h Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal.' * Megértettem felhívását. Tudom mit jelent egy munkáslapnak, ha sok a hátralékos, ezért most igyekszem egy részét letörleszteni. Csatolva küldök .................................dollárt. I Név: ...................................................................... rek többször egymás után 80—90 éves életkort állapítottak meg. Az elhült tudóstársaság először arra gondolt, hogy csődöt mondott a C—14 vizsgálat, a szorgos kutatás azonban kiderítette hogy a (N—14 óriási diadalt aratott, leleplezett egy közönség hamisítványt, amelyet egy szélhámos adott el jó pénzért a naiv amerikaiaknak. Salamon király kincse A C—14 folytatta diadalutját, egymás után rántotta le a leplet a legkülönbözőbb történelmi rejtvényekről. Ezek közé a sokat vitatott titkok közé tartozott a dél-rodéziai Zimbabve romváros kérdésének vizsgálata. A tudósok egy része azt állította, hogy a monumentális afrikai kísértetvárost messzire vetődött föníciai hajósok alapították, mások úgy vélték, hogy maga Sába királynője küldte ide flottáit a távoli Arábiából aranyért, hogy a sárga ércet később Salamon királynak adja tovább. Egy Zimbabvéból szerzett elkorhadt deszkalapról azonban a kérlelhetetlen C—14 pontosan kimutatta, hogy i. u. 575-ből származik, a föníciaiak és Sába királynője tehát nem jöhetnek számításba — a mesebeli aranyvárost négerek építették. Az idealista tudománnyal vivott harc szempontjából különös jelentőségű volt a “holttengeri tekercsek” esete. Ezeket az ismeretlen, bibliai jellegű kéziratokat az egyház és egyes tudósok habozás nélkül hamisítványoknak bélyegezték. A C—44 valóságos detektivmunkát végzett, amikor kimutatta róluk, hogy legtöbbjük több mint 1900 éves, tehát eredetinek tekinthető. Az ellenkezés hangjai elhalkultak, és ma már számos tudós kutatja annak a szektának a történetét, amelynek eszméiben számos ősi kei'esztény elem fedezhető fel és amelyről többen azt állítják, hogy Jézus csupán egyik prófétája volt, legjelentősebb alakja és vezetője pedig az a férfi, akit a biblia Keresztelő Szent János néven emleget. A biivös C—14 még beláthatatlan szolgálatokat tehet a tudománynak és kézzelfogható valósággá teszi azt, amiről azt hittük, örökre kicsúszott kezünk közül: a történelmi múltat. Vízhiány az egész világon Egy tonna papír gyártásához 260 tonna vízre van szükség, egy tonna acélhoz ugyanannyira. A kultúra elterjedésével az egész világon erősen megnövekedett a vizfogyasztás. Az elmúlt harminc évben az egy főre eső fogyasztás megduplázódott. A fokozott vízszükséglet súlyos problémák elé állitja az összes ipari országokat. Az egész világon szakemberek foglalkoznak azzal a kérdéssel, miképpen lehetne ciszternák építésével a földalatti tartalékok kiaknázásával nagyobb vízmennyiséget biztosítani az iparnak és a lakosságnak, anélkül, hogy a folyók vízmennyiségét csökkentenék. Fogadásból megette az ingét Egy egyetemi vegytanprofesszor fogadást vesztett és ezért vállalt kötelezettségének megfelelően kénytelen volt megenni saját ingét. A kiváncsi érdeklődőknek elárulta az eljárást. “Az inget enyhe savban feloldottam, a sav ártalmas összetételét utóbb semlegesítettem, majd az egészet némi narancslével és cukorral ízesítettem. Ilyen módon könnyedén megittam a keveréket, annélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben megterheltem volna vele a gyomromat. Hogy zoknikkal is meg lehet-e csinálni ugyanezt, arra még nem jöttem rá.” wtwwmvwwwwwwwwwwvwwwwwmwwwi A VILÁGHÍRŰ színész és rendező Lawrence Olivier fia Portugál Kelet-Afrikában érdekes felfedezést tett. Egy óriási fa odvábán megtalálta Livingstone nevének kezdőbetűit. Ez Liyingstone- nak az egyetlen fennmaradt hiteles kézjegye az afrikai kontinensen. fii Mi fii EGY NÉMET biztositó társaság biztosítást köt minden kár. sérülés vágj' hiba ellen, amely fényképezőgépet érhet — lopás, tűz, villámcsapás — kivéve az atom robbanás okozta károkat. Fogamzásgátló Pirula A fogamzás meggátlásának már régóta és ma is egyre újabb és újabb módjait keresik. A védekezési módok, eszközök és orvosságok közül nemrég még sok reményt fűztek a hormonos gyógyszerekhez. De ez kétélű fegyvernek bizonyult: többet árthat, mint használ. A kutatók tehát egy olyan szert keresnek, amely ártalmatlan. nem zavarja a hormonokat termelő szerveknek és a hormonok hatásának folyamatát, biztos és a használata sem kellemetlen. Né- melyek ilyen szernek tartják azokat az anyagokat, amelyek a megtermékenyült pete anyagcserefolyamataiban részt vevő enzimek működését bénítják meg. Egy amerikai kutatócsoport — S. J. Segal és munkástársai — a közelmúltban jelentős haladásról számoltak be. Azt tapasztalták hogy ha patkányokba egy bizonyos szert fecskendeznek be (a szert egyelőre MER-25-nek nevezik), kevéssel a közösülés után a megtermékenyített pete nem tapadt meg. és terhesség sem fejlődött ki. Az állatok azokat az elváltozásokat mutatták, amelyeket terméketlen közösülés után szoktak rajtuk észlelni. A kezelés nem befolyásolta a megtermékenyítést a következő közösüléskor. A szer hatását szövettani vizsgálatokkal állapították meg. Eddig a következőket tudják: A MER—25 megakasztja a megtermékenyített petesejt fejlődését, miközben az a petevezetékben vándorol. Nincs hatása sem a meg nem termékenyített petesejtre — ezért nem akadályozza meg, hogy egy következő alkalommal egy másik petesejt meg ne termékényüljön — és csak elenyésző mértékben avatkozik bele a belső elválasztásu mirigyek normális működésébe. Amikor az állatokat nem teljesen elegendő adagokkal kezelték, azt tapasztalták, hogy sokkal kevesebb állat született. Nyilvánvalóan azért, mert a megtermékenyített petesejtek egy része elpusztult. A megmaradottak azonban normálisak voltak, tehát a szer a magzatra nem káros. Még sok kísérletet kell végezni ahhoz, hogy a szert ember is használhassa. De — tekintve a biokémiai és a gyógyszertani kutatás mai fokát — remélhető, hogy néhány éven belül a szülésszabályozás problémája is teljesen megoldódik. Az első percek... ERASMUS DARWIN már 1801-ben megállapította: a csecsemő továbbfejlődésére károsan hat, ha köldökzsinórját túlságosan korán elkötik, vagyis hamarább, mintsem az újszülött többször erősen lélegzett s a köldökzsinór véredényeinek lüktetése megszűnt. Ezt a megállapítást az orvostudomány most megtoldotta egy érdekes megfigyeléssel. Ha ugyanis a köldökzsinór elkötésével Hosszabb ideig várunk, akkor — mint kiderült — a csecsemő sulj'a elég sokkal változhat aszerint, hogy jut-e a köldökzsinóron át vér a testébe, avagy mind visszaáramlik-e az anya testébe. Ez elsősorban attól függ, hogy közvetlenül a születés után hogyan helyezkedik el egymáshoz képest az anya és a csecsemő. Ha a csecsemőt magasan,, az anyaméh szintjénél magasabban helyezzük el, akkor az újszülött vérének egy része visszafolyik a placentába, tehát ez a vérmennyiség már nem táplálhatja a gyermeket. Ellenben ha mélyen fektetjük a csecsemőt, sok vér áramolhat a szervezetébe. Ez az újszülött életének főként első, nem éppen könnyű napjaiban jelent nagy segítséget. Acélgyárosok a világpiac elvesztését féltik Az ország acélgyártóinak gondot okoz az, hogj' a szerepük a világpiacon egyre hanyatlik. Tavaly még minden tonna importált acél ellenében öt tonnát exportáltak. Azóta a kettő közötti különbség egyre sziikül s egyes hónapokban az import magasabb, mint az export. Nincs kizárva, hogy a helyzetnek ilyen beállítása az acélgyárosok részéről a májusban sorra- kerülő munkaszerződési tárgyalások felé irányul. Az- acélmunkások jobb munkaviszonyokat és magasabb béreket akarnak, de az acélbárók kijelentették, hogy az engedmények attól függnek, hogy milyen versenyképes marad az acélipar. „Panaszkodnak, hogy ezt nem tarthatják fenn. ha a munkások évről-évre magasabb fizetést kérnek.