Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-11 / 50. szám
Thursday, Dec. 11, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HU Ják Sándor interjúvolja az öreg amerikásokat Magyarországon Szabályos riport megírására készültem, amikor Tengerdi Istvánt, a Kohó és Gépipari minisztérium főelőadóját a Bartók Béla-ut 62. szám alatti otthonában felkerestem. Tengerdi István, a magyar munkásmozgalom egyik legrégibb és egyik legszerényebb harcosa, aki jóval több tettel, mint szónoki készséggel bizonyítottá be, hogy a legnagyobb áldozatra kész a munkásosztály érdekének védelmében. A “szabályos riport” úgy készül, hogy az újságíró felteszi a kérdéseket, a meginterjuolt alany válaszol; a megirás a riporter ügyességétől, képességétől függ. De az olyan “öreg rókával” is megtörténik, mint e sorok Írója, hogy eltér a szabálytól, nem tesz fel kérdéseket, mert azoknak az érzéseknek hatása alá kerül, amelyeket a meginterjuolt vált ki belőle. így volt ez most is, amikor Tengerdi Istvánt hallgattam, a kellemesen fütött szobában, a családias hangulatban... Apró mozaikokat mondott el Tengerdi István életéből s én csak egy egy szót jegyeztem fel emlékeztetőül: Velence. .. Rio de Janeiro. . . Bronx. . . Chicago... Ural.. . Most, amikor előveszem a feljegyzéseket, hogy megírjam a cikket, felidéződnek Tengerdi István szavai, emlékei, amelyeket úgy adok vissza, ahogyan hallottam. Tengerdi István élete, sorsa sok régi “amerikás magyar”-t fog érdekelni, hisz köztük is élt, dolgozott. — Az ilyen magamfajta világjáró emberről — kezdte mesélni élete történetét Tengerdi István, — úgy mondják, hogy “sokat próbált ember”. Valóban az is vagyok! De most, hogy vidszaem- lékszem életemre, csak azt mondhatom: haloly- kor nemcsak keserves, hanem élet.veszélyesi is volt megpróbáltatásom, hasznosnak, tanulságosnak és nem utolsó sorban eredményesnek bizonyult. — Messzire kell visszanyúlnom emlékeimbe, hogy életem útját érthetővé tegyem, több mint negyven évre. Apámat, anyámat elnyütten, mui>, kanélküliség, a nélkülözés még a háború. Vas es írm-esztergályos tanottc voltam, olyan volt a sorsom, fnint a többi inasé:, sok pofon, kevés, ennivaló. Ez vezetett arra, hogy már 1916-ban aktivan vegyek részt a vasasok ifjúsági mozgalmában. A családom, a munkásgk és a magam helyzete,hamar megértette velem, hogy hol a helyem. Nem voltam 18 éves, am Íjkor engem is bepa,ran- csoltak katonának, azíán összeomlott a Monarchia. Jöttek a forradalmi rnlők és 191$ tavaszán már a magyar Vörös Hadsereg 7-es munkásezredévei kint harcoltam a. fronton a Magyar Tanács- köztársaságra zuduló imperialista ellenség ellen. A magyarországi komrtiün megbukott, menekülnöm kellett, de a harcot nem adtam fel: Olaszországba kerültem. Ott dolgoztam, mint esztergályos. köszörűs és más szakmában. Persze első teendőim között volt belekapcsolódni az olasz mun kások küzdelmébe, haréolni a feltörekvő fasiszták ellen. Trieszt, Velence, Milánó egy-egy állomása volt életemnek, sztrájkoltam, utcai harcokban vettem részt, és a fasizmus elleni küzdélem szükségességét hirdettem mindenütt. Amikor a fasiszták uralomra jutottak tovább kellett áll- nom. Horthy Magyarországra nem mehettem vissza, elvesztettem hazámat. Meg sem 'álltam Braziliáig, 1924 elején már Rio de Janeiroban voltam. Akkoriban az ültetvényesek ügynökei járták különösen Közép-Európát és Braziliába csalogatták a hiszékeny embereket. Jöttek a szerencsétlenek, mert otthonukban nem volt számukra más, mint nyomor. Ezeket a páriákat azután éhbérért dolgoztatták, görnyesztették az ültetvényeken. Szervezett munkásmozgalom persze nem volt és hosszú időbe telt, amig olyan emberekkel kerültem össze, akik szembe mertek állni a kegyetlen kizsákmányolással. — Ettől kezdve munkaidő után, de mit tagadjam, a munkaidő alatt is, ott- buzgólkodtam a bevándoroltak megszervezésében, védelmében. Felvilágosítottuk őket jogaikról, sokat sikerült a kávéültetvények helyett elvisdhe- tőbb munkába állítani. Egy utcai tüntetés .alkalmával elfogtak, amint kiszabadultam, menekültem. — 1924 végén már New Yorkban voltam. Megismertem az amerikai életmódot, dé puegismertem az amerikai magyarok szine-javát. Nagyon sok derék ember került ott közel a szivemhez. Emberek, akik törődtek és törődnek mások boldogulásával. Felejthetetlenek maradnak számomra a bronxi, a yorkvillei magyar munkásotthonokban töltött idők. Elém rajzolódnak a régi arcok, a tiszta szemek, a 81-ik utcai club kórusában ismerkedtem meg feleségemmel, leánykori nevén Maltics Gizellával... Aztán Chicagóba kerültem a milwaukee-i, a North Ave-i otthonokban talán még emlékeznek reám. Különböző gyárakban, köztük a “Clark Sanding Machine” is dolgoztam. Sok nyugalmam nem volt, mert a rendőrségnek mindig akadt velem valami baja, még a nevemet is meg kellett változtatni, Tóth István lettem. Pedig soha nem kívántam, soha nem akartam mást, mint a munkáért megfelelő bért, a törvénybe lefektetett jogot minden ember számára; de a jobb, a becsületesebb életért való törekvés is bűnnek számított. Ezért 1930-ban, amikor technikai szakembereket kerestek a Szovjetunióba, én is tovább álltam. Az egyik csoporttal kimentünk a Szovjetunióba. — 1931-ben már Kropitko városkában (Észak- Kaukázusban) egy traktor és gépállomáson,_utá; na a moszkvai “Elektrozavod”-ban a mágnesgyártásnál dolgoztam. De nemcsak dolgoztam, hanem kitárult előttem a tanulás lehetősége, elvégeztem tíz elemi osztályt, jónéhánv technikai tanfolya- mof, majd a hároméves Nyugati Akadémia esti tagozatát. — Megtanultam, hogyan kell a dolgokat, az egész világot összefüggésben látni és amikor Spanyolországban ■ kitört a háború, tudtam, hogy ott kell harcolnom a fasizmus ellen. Ott küzdöttem Franco-ék ellen a brunetti, tereweii, belcsitei, quint leridaí, stb. Tiarcokban, Sadelben autó- és tankgyárat szerveztem, mert ismertem a szabadságot, mert a szabadságért harcoltam, az emberek jobb életéért, — Spanyolországból Franciaországba kerültem, ahol közreműködtem a volt spanyolországi harcosok szervezetében, letartóztattak, kiutasítottak és 1939-ben ismét ott voltam Moszkvában, a családomnál. A világ népeinek szabadságát veszélyeztető Hitlerik rátörtek a Szovjetunióra, Moszkváig rohantak előre, és a gyárat, ahoLén dolgoztam áz Ural déli részébe, Cseljabinszkba helyezték át. Ott dolgoztam, amig Magyarországot nemcsak a hitleri megszállás, hanem a feudális-kapitalista elnyomás alól fel nem szabadították. Tengerdi István tehát visszatért hazájába és 1945 február havában már Szatálár megyében segitett a földosztásban, majd a magyar nehézipar “fellegvárába” Csepelre került és ott dolgozott, amig főelőadóként áthelyezték a Kohó- és Gépipari Minisztériumba. Az itthoni életéről, munkásságáról már keveset beszél, szinte névtelenül igyekszik dolgozni, nevével mégis találkozik olykor az ember: ott szerepel azok között, akiket becsületes, jó munkáért, emberi magatartásáért, áldozatkészségéért kitüntetnek. <•? — Dolgozom és nevelem gyermekeimet — beszéli Tengerdi István —, az egyik fiam maholnap már mezőgazdász lesz, a másik fiam is hamarosan .kikerül a közgazdasági egyetem padjaiból, a leányom a Gyógypedagógiai Főiskolán tanul. Boldogan élünk feleségemmel, olykor-olykor összejövünk a régi amerikásokkal; Tomaniczkáékkal. Maklárv Lajossal, a milwaukee-i otthon volt gond nokával, meg a többiekkel és elbeszélgetünk arról, hogy érdemes élni, hisz annyi minden valósult már meg eddig is álmainkból. . . így, ilyen egyszerű szavakkal mondta el Tengerdi István, szerényén, mintha mindez természetes lett volna. . . iák, Sándor A háború előtti évtizedekben kivándoroltak jól emlékeznek arra, amikor Magyarországon a községek egész sorát kellett bejárni, amig olyan falura akadtak, ahol villany égett. A községek villamosítása az óhazában alárendelt feladat volt és a statisztikai kimutatások szerint évenként csupán 23 uj községet kapcsoltak a villamosításba. Az ország felszabadulása után viszont célkitűzéssé vált a vidék, a falu felemelkedése az elmaradottságból, ennek egyik alapföltétele volt a villamosítás. A második’- világháború befejezése óta évenként száz községben gyűlt ki a fény, tehát négyszer annyiban, mint azelőtt. Az év elején kezdődött hároméves tervben 250 községet, csaknem ezer termelőszövetkezetet és mintegy negyven állami gazdaságot villamosítanak. A hároméves terv után ötéve's tervet hajtanak végre Magyarországon, amelynek végén nem lesz olyan község, vagy tanya, ahol ne gvulna ki a fény. A felszabadulás óta á magyar falu mind anyagi, mind kulturális szempontból igen jelentősen fejlődött, az általános villamosítás újabb perspektívát nyit meg “az Isten-háta mögötti” tanyákon is. Ennek előfeltétele a villamosenergia-ipar fejlesztése. Erre a céh'a a hároméves tervben közel kétmilliárd forintot fordítanak. A tervidőszakban megkezdik az Oroszlányi Erőmű építését, üzembe helyezik a Pécsujhelyi Erőmüvet, sor kerül az Ajkai Erőmű, első részlegének próbatizemeltetésé- -re és befejezik a Borsodi, Tiszapalkonyai Erőmű építését. Tiszapalkonyán épül meg , az ország első -200 megawatt teljesítményű erőmüve» amelyhez hasonló energiájút eddig még nem létesítettek. Az erőmű 1 darab 50 megawattos gépegységből .álR a géneket Csehszlovákia szállította. Itt meg kelt jegyeznünk, hogy már a magyar ipar is készít 50 megawattos teljesítményű gépegységet, ennek kipróbálására ugyancsak a hároméves terv keretében kerül sor. A második ötéves tervben elkészül a Dunai Erőmű, amely évente 830 millió kilowattórát termel majd. Ezt a nagyteljesítményű erőmüvet a magyar és csehszlovák nép közösen épiti. A csehszlovák és magyar mérnökök már elkészítették az erőmű terveit. Ezzel a munkálattal már több mint hét éve foglalkoznak a két ország legjobb .szakemberei. Hosszú időn át figyelték a Duna áramlási viszonyait, kutatták a vizierőmü építéséhez legalkalmasabb helyet, a duzzasztógát partmenti bekötéséhez a legbiztonságosabb partrészt. .V^gül eldöntöt.ték, hogy az Erőmüvet .Visegráddal szemben, a folyam közepén helyezik el. Kiszámították, hogy a Dunai Erőmű energia termelése évente százhúszezer vagon szénnek felel meg. Európai viszonylatban egyike lesz a legnagyobb hőerőműveknek. A magyarországi villamosenergia termelés természetesen nemcsak azt segiti elő, hogy minden faluba, termelőszövetkezetbe eljut a fény, de azt is, hogy a mezőgazdaságban mindenütt megjelenik a villanymotor, amely működésbe hozza a falu népének munkáját könnyítő gépeket. AZ EDDIGINÉL nagyobb vízibuszok gyártását kezdték e? a váci Dunai Hajógyárban. Az uj vízibusz — az eddigi 150-nel szemben — 180 személy befogadóképességű lesz, hossza pedig 17 méter helyett 24 méter. Erősebb konstrukciója tengerparti hajózásra is alkalmassá teszi EléBÉMffll íJSfiYSS FM.8 WMI9$ITÁ$A
