Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-04 / 49. szám

Thursday, December 4, 1958

AME1ÍIKAI MAGYAR SZÓ

13

ZSIDÓ HITÉLET

A SZOVJETUNIÓBAN

— Magyarországi riport —

KÉT MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ SZEMÉLYES ÉLMÉNYEI

L. I. Levin moszkvai főrabbinál

Dr. Franki József kaposvári főorvos élményeiről ezeket mondotta:

— A Szovjetunióban tett tanulmányutam kapcsán augusztus 24-én, vasárnap délelőtt felkerestem Moszkvában L. I. Levin főrabbit. Címét a Savoy-hotelben készségesen megadták. Az útirányt egy taxi vezetőjétől kérdeztem meg, aki igy válaszolt: a főrabbit nem ismerem ugyan, de a zsinagógát megmutatom és csaknem az ajtóig kisért.

— A belváros tőszomszédságában, a methodis- ta “kabinet” mellett emelkedik a kettős oszlopsorral díszített, hófehérre meszelt zsinagóga. Homlokzatán aranybetükkel fénylenek a zsidó igék: “En ze ki im bész Elauhim”. A templom kifogástalan állapotban van, de az látszik rajta, hogy állandóan használják. A frigyszekrény egyik oldala mellett van a főrabbi irodája. Bejelentés után rögtön fogadott.

— Rendkívül megnyerő külsejű, értelmes, barátságos férfiú, hatalmas termete után “mosolygó Góliát”. Németül beszélgettünk, jelen volt a hitközség egyik vezetője is. Kérdéseimre készséggel válaszolt. Közölte, hogy pontos adatai nincsenek ugyan, de értesülései szerint Moszkvában és közvetlen környékén mintegy 3—400,000, a Szovjetunióban pedig körülbelül 3 millió zsidó él. Bi- ró-Bidzsán zsidó lakosainak száma hozzávetőleg

60,000.

— Sajnálatát fejezte ki, hogy nem péntek este, vagy szombat délelőtt kerestem fel, mert akkor tele volt a templom, örömmel értesült a Zsidó Világkongresszus munkájáról.

— Említettem, hogy a világ zsidósága a szovjet zsidókat is szeretné bevonni a zsidó világközösségbe. Beszéltem a mi zsidó életünkről, látható érdeklődéssel hallgatta. Kijelentette, hogy náluk teljes vallásszabadság van és a zsidó hitélet zavartalanul folyik. Búcsúzóul átnyújtotta fényképét.

így él a maradék kijevi zsidóság

Kesztenbaum Imre élményeiről az alábbiakban számolt be.

— Először Kijevet, az Ukrán köztársaság fővárosát néztük meg. Kijevben, amint ismeretes — mondotta Kesztenbaum Imre —, 1941-ben a német megszálló hadsereg a zsidóság nagyrészét, több mint tízezer embert kivégeztetett. A maradék-zsidóság és a Kijev környékbeli szórvány zsidóság, amely a háború után a fővárosba költözött, újból megalakította a hitközséget és abban intenzív vallásos élet folyik. Amikor ottjártam, meglátogattam Kijev megmaradt, legnagyobb zsinagógáját, melynek befogadóképessége 1800— 2000 ember. A templomot az állam jelentős hozzájárulásával éppen most épitik át s mégpedig úgy, amihez hasonlóról még soha nem hallottam. A templom alatt három méternyi mélységben kifúrták a földet, oszlopokat építettek s egy uj alagsori zsinagógát létesítettek, amely nyolc-ki- lencszáz ember befogadására alkalmas. így egyszerre két istentiszteletet lehet tartani, egyet a felső templomban, egyet az alagsori templomban, amelynek felavatása most Raushassonókor történt meg. Érdekesnek tartom még megemliteni, hogy a kijevi zsinagógát a háború okozta sérüléseiből úgy építették át, és úgy nagyobbitották, hogy a többszázezer rubelt kitevő építési költségek nagyrészét a szovjet állam fedezte, de társadalmi munkával hozzájárultak a kijevi zsidó iparosok, munkások és tisztviselők is. Magam láttam, amikor munkaidő után odajöttek a zsinagógához, az egyikük ablakot vágott, a másik csoport téglát hordott, voltak, akik festettek és mindezt, ahogy informátoraim'mondották, vallási szeretetből teljesen ingyen végezték.

3500 személyes zsinagóga

— Jártam a kijevi zsidó szeretetotthonban, amely tulajdonképpen állami, akárcsak a magyar szociális otthonok,, de a zsidó hitközség fennhatósága alá tartozik, lakói rituális ellátásban részesülnek. A zsidó szeretetotthonnak Kijevben 60— 70 lakója van.

Kesztenbaum Imre ezután útja második állomásáról, Leningrádról, illetőleg az ottani zsidóság életéről számol be. Elmondotta, hogy Leningrád- ba péntek előtt érkezett és ellátogatott az egyik legnagyobb zsinagógába. A templom csodálatosan szép, 3,500 személyt fogad be, megnézte a zsinagóga belsejét, ahol gyönyörű, pompázatos, komoly értékű csillárok ragyogó fényárba fürösztik a frigyszekrényt, amelyben arany és ezüst tóramutatókkal feldíszített Tórák vannak. Résztvett a péntek esti istentiszteleten, ahol mély, áhitatos csendben hangzott fel a főkántor imája. Az előimádkozó imáit, valamint a főrabbi prédikációját és a Tóraolvasást mikrofon veszi fel és hangszóró közvetíti. Elmondotta, hogy a péntek esti istentiszteleten zsúfolásig megtelt a templom és amint értesült a szombat délelőtti istentisztelet is “telt ház” előtt folyt le.

— Még azt kell megjegyeznem Leningrádról — folytatta nyilatkozatát Kesztenbaum Imre —, hogy gyermekek részére Talmud-Tóra oktatás folyik és a fiúgyermekeknél a bármicvót nagy ünnepélyességgel tartják meg. Mint érdekességet meg kell említenem, hogy a leningrádi templomban külön esketőszoba van az ifjuházasok részére.

Levin moszkvai főrabbi üzenete a magyar zsidósághoz

Moszkvában több napot töltött Kesztenbaum Imre és itt alkalma volt Levin moszkvai főrabbival is beszélnie.

A főrabbi a lakásán folytatott beszélgetés alkalmával elmondotta, hogy nemcsak Moszkvában és környékén, hanem az egész Szovjetunióban a legteljesebb vallási szabadságban élnek a zsidók.

Régi országgyűlési jegyzőkönyvek porlepte lapjait forgatva egyszercsak ez a szöveg bukkan fel az egyik oldalon:

“Törvény a botbüntetés bevezetéséről 1920. junius, 16. (15. törvénycikk.)”

Szinte , hihetetlen, hogy a huszadik században “a kultúra és műveltség századában” ilyen barbár büntető eljárást eszelt ki a magyar uralkodóosztály ? Hiszen voltak olyan országok, ahol ezt már a középkorban^ is elitélték, mint az emberi méltóság lealázásának eszközét. De nem lehet semmi kétség! Itt vannak a vita jegyzőkönyvei. Egy egész halomra való. Lássuk mivel indokolták ezt a rendeletet. A többi között ezzel: “Vannak, akik a megengedettnél drágábban adják el terményeiket, vagy mint a közvetítők drágábban árusítanak. Ez még fokozza a szegénységet. Biztosak vagyunk abban, hogy a botbüntetés, mely a felnőtteknél 10—25-ig, fiataloknál 5—-25-ig (ütések számáról van szó) terjedhet, hozzájárul az általános olcsóbbodáshoz.” A Tnegsárgult lapokon szinte megelevenedik Horthy-parlament j e.

Schlachta Margit — aki egy ideig még a fel- szabadulás után is rontotta a magyar parlament levegőjét — felszólalásában figyelmeztette a parlamentet: “Vigyázzunk, nehogy valaki kibújhasson a botbüntetés alól mert nem létezik olyan gyenge ember, még egy haldokló sem. akinek a

Levin főrabbi kijelentette, hogy 41 év óta szabad zsidó emberként él a Szovjetunióban és azóta nem ismeri a szovjet zsidó a halálfélelmet, a rettegés, a megalázottság érzését.

Hallott a magyar zsidóság életéről, érdeklődéssel figyeli annak sorsát és üzeni a magyar zsidóságnak :

— örömmel hallom, hogy Budapesten és a magyar vidéken is a zsidóság szabadon gyakorolja ősi vallását és a nagy ünnepek előtt testvéri zsidó szeretettel küldöm áldásomat a magyar zsidóság minden egyes tagjának.

— Milyen a zsidó vallásos élet a szovjet fővárosban — érdeklődünk.

— Moszkvának három nagy zsinagógája és tiz úgynevezett kisebb körzeti temploma van, amelyekben állandóan tartanak istentiszteletet, — mondotta informátorunk. — Résztvettem pénteki és szombati istentiszteleten is. Mind a péntek esti, mind a szombat délelőtti istentisztelet hatalmas tömegek előtt folyt le és megtudtam, hogy télen, amikor korán köszönt be az ünnep, a dolgozók kedvéért két istentiszteletet tartanak, egyet későbbi időpontban, hogy azok, akik munkában vannak, résztvéhessenek a péntek esti áj- tatosságban.

— A moszkvai és általában a szovjet zsidóság szabad vallásgyakorlására talán a legfőbb bizonyíték az — fejezte be érdekes nyilatkozatát Kesztenbaum Imre —, hogy az iskolás gyermekek közül azokat, akik ragaszkodnak a rituális koszthoz, amikor Szocsiba vagy más üdülőhelyre viszik nyári táborozásra, — a moszkvai hitközség felügyelete alatt külön rituális ellátásban részesítik.

íme két nyilatkozat a szovjet zsidóság életéről — amihez azt hisszük nem kell külön kommentár.

botbüntetés bármilyen formában kiszolgáltatható ne volna.”

Schlachtának volt egy másik indítványa is, amely még a Horthy-képviselőket is meglepte kissé. Ugyanis egy nagy hibáját fedezte fel a törvényjavaslatnak, mégpedig azt, hogy csak egyoldalúan a férfiakra vonatkozik. “Javaslom, terjesszék ki a botbüntetést a nőkre is” — mondotta. Schlachta aztán elmondhatja, hogy a női egyenjogúságért folyó harc bajnoka volt.

Csukás Endre követelte, hogy a büntetés a nyilvánosság előtt történjen. “Ha nyilvánosság1 előtt hajtanánk végre, bizonyára lenne ott akkora közönség, mint a Vig Szinházban.” Lám- csak, milyen “szellemes” ember lehetett Csukás képviselő ur. . .

Hosszú oldalakon idézhetnénk még az ehhez hasonló “csak a nép érdekeit szem előtt tartó” (igy indokolta a botozás szükségességét az egyik képviselő) felszólalásokat, amelyekkel “törvényes keretet” igyekeztek biztosítani a kegyetlenségeknek, a terrornak, a megfélemlítésnek. Nem rajtuk múlott, hogy ezt a szégyenletes gaztettet paragrafusaikkal szentesítve nem hajthatták végre. De végrehajtották paragrafusok nélkül is. Az uradalmakban. még a 30 -as években is gyakran előfordult, hogy ütötték-verték a cselédeket. (

KÉPEK a Nagy Lajos király úti lakótelepről. Balról jobbra: A lakótelep egyik szépen kiképzett tere, melyet rövidesen birtokukba vesznek a gyerekek

BOTBÜNTETÉS A HUSZADIK SZÁZADBAN