Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-03 / 27. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 3, 1958 ’4----------ISMÉT A MEREDEK SZÉLÉN ÁLLUNK A libanoni helyzet egyre inkább nagyméretű nemzetközi incidens jellegét ölti magára. Ami kezdetben a kis középkeleti ország politikai pártjainak összeütközése volt az alkotmány egy pontja körül, az hat hét alatt oda fejlődött, hogy ma külföldi hatalmak készen vannak a fegyveres beavatkozásra, hogy azzal a háborús lavinát megindítsák. Egyís politikai körök a fegyveres beavatkozást olyan elkerülhetetlen szükségletnek tüntetik fel, hogy csak azon tűnődnek, hogy az Egyesült Nemzetek küldjön-e egy nemzetközi hadsereget, vagy az Egyesült Államok és Anglia, az Eisenhower Doktrína alapján saját hadseregé vei biztosítsa Libanon jelenlegi elnökének, Cha- moun-nak további uralmát és vele együtt a nyugat további befolyását Libanonban. Miért akar Chamoun tovább elnök maradni? Libanon alkotmánya szerint az ország elnöke nem választható meg újra. Ezért Chamoun meg akarja változtatni az alkotmány ezen pontját, hogy további hat évre megmaradhasson az elnöki székben. Ezen tervével szemben ellenzék fejlődött ki, mely különböző politikai árnyalatokat foglalt magában. Az ellenzék egyre jobban szélesedett és mindeddig egységesen áll Chamounnal szemben. A nyugati hatalmak a maguk szempontjából analizálva a kérdést, keresztény-moslem ellentét, nyugat-barát s nyugat-ellenes kérdések belemagyarázásával igyekeznek a konfliktust Libanon határain kívülre kényszeríteni. Hetek óta keresik a rést, amelyen keresztül benyomulhatnának, hogy a maguk javára forditsák a helyzetet. Chamoun elnök határozottan nyugat-barát és amellett keresztény. Abban a hatalmas mohamedán, nagyrészt nyugat-ellenes arab tengerben, ami a közép-keletet alkotja, Chamoun volt az egyetlen, aki elfogadta az Eisenhower Doktrínát. Minden más arab államférfi nyíltan vagy burkoltan úgy tekintette ezt az okmányt, mint a középHideg szél fuj. kelet politikai életébe való beavatkozás eszközét. Amióta angol és francia haderők megtámadták a Szuezi-csatornát és Egyiptomot és a világ felzúdulására vissza kellett vonulniok, az arab egység állandóan nő. Ez nincs ínyére egyik gyarmatosító államnak sem, mert ez az arab államok teljes függetlenségi törekvéseit nagyban elősegíti. Dulles, aki jó szemmel nézte, hogy Anglia mint hátrál meg a Közép-Keletről, rossznéven veszi, hogy az arabok az amerikai imperialistákat sem veszik szivesen. Fél attól, hogy utolsó bástyája, Chamoun elnök is eltűnik és akkor az Eisenhower Doktrína a levéltárba kerül. Ezért van szükség arra, hogy Chamoun tovább is elnök maradjon. Kétségtelen, hogy egy uj választás Nasser-barát, vagyis az arab függetlenséget hirdető elnököt juttatna Libanon élére. Megint a Dulles-politika A N. Y. Post vezércikke szerint “Kétértelmű közép-keleti politikánk nagyban hozzájárult a libanoni krízishez”. Hogy a Dulles-politika újra csődbe került, azt a fejlemények bizonyítják. Múlt héten Dulles már késznek nyilatkozott használni a libanoni helyzetet arra, hogy az Eisenhower Doktrína segítségével behatoljon a Közép-Keletre. A hires okmány ugyanis arra van alapozva, hogy az Egyesült Államok kész fegyveres segítséget adni minden államnak, amely ezért folyamodik, ha a nemzetközi kommunizmus befolyása alatt álló külső érő megtámadja. Dulles a hadsereget ugyan még nem rendelte ki, de a 6-ik flotta a Földközitengeren várja az utasításokat és egy tengerészzászlóalj útban van North Carolinából oda “váltásra”. A váltás ideje 11—12 napban lett megállapítva, holott máskor csak 1—2 napig tartott. A libanoni lázadás kezdete óta Dullesék minden áron azt próbálják bebizonyítani, hogy az nem bentről van irányítva, hanem egy külső hatalom — ez esetben Szíria, az Egyesült Arab Állam társ-tagja — fegyveres támadása Libanon kormánya ellen és hogy Nasser propagandája felelős az egészért. Dullesnek nehéz lesz fenntartani a vádjait. Most hogy Hammarskjöld, az Egyesült Nemzetek elnöke helyszíni vizsgálatot végez, már nem tagadható el az a tény, hogy Libanonban népi forradalom van folyamatban már hat hete, mely azzal kezdődött, hogy 80 közéleti vezető aláírásával ellátott tiltakozást bocsátottak ki Chamoun újbóli megválasztása ellen. A “külföldi fegyver ellátás” is alapját veszti azzal a ténnyel szemben, hogy a felkelők csak kisebbfajta kézi fegyverekkel vannak ellátva, sem tankkal, sem repülőkkel vagy nagyobb tüzelő fegyverekkel nem rendelkeznek. “Kommunista befolyás alatt álló külföldi hatalom beavatkozása” tehát nem áll fenn, igy Dulles nem irányíthat amerikai haderőt Libanonba. Kormánykörökben erőteljesen tagadták, hogy ottani követünk ilyenforma Ígéretet tett volna Chamounnak, amint azt pár nappal ezelőtt újsághírek közölték. Nincs törvényes alap nyugati beavatkozásra Hanson W. Baldwin, a N. Y. Times katonai szakértője azt mondja, hogyha a lázadók külföldi segítséggel rendelkeznének, akkor már régen nyertek volna, tekintve, hogy a kormány nagyon kicsiny ellenállást fejt ki velük szemben. A jelentéktelen barrikádokat, amiket a lázadók Beirut utcáin felépítenek, a 8,000 katonából álló hadsereg könnyen megsemmisíthetné a rendelkezésére álló tankokkal és páncélkocsikkal. Baldwin felveti azt a lehetőséget is, hogy a libanoni hadsereg nem megbizható és esetleg ellene fordulna egy beavatkozó külföldi haderőnek. Mindenesetre úgy látja, hogy beavatkozás csak még jobban egységesítené az arab erőket a nyugat ellen és ez esetben megint a Szovjetunió győzne. (1917 óta minden eseményt abból a szem szögből értékelnek a nyugati becsüsök, hogy mi haszna van belőle a Szovjetuniónak, tekintetbe sem veszik a kis nemzetek érdekeit.) A Pentagon is jobbnak látja, ha a beavatkozás nem az Egyesült Államok részéről történik. A helyzet nem ad számukra megfelelő kiindulási pontot és az ország tekintélyét még jobban lerombolná a Közép-Keleten. Egy kirendeltségnek, melyet az Egyesült Nemzetek küldene a libanoni határra, szintén nincsenek jobb kilátásai, habár a libanoni kormány a vizitelő Hammarskjoldnak átadta errevonatko- zó kérelmét. Jelenleg a fővárosban, Beír útban egy közel 100 tagú UN figyelőbizottság állomásozik. Hammarskjöld bízik abban, hogy ez elegendő lesz arra, hogy meggátolja úgy a haderő, mint a fegyverek beszivárgását a szomszéd államokból és New Yorkba visszatérve azt a nézetét fejtette ki, hogy nincs szükség fegyveres kirendeltséget küldeni Libanonba. A felkelők készek fegyveres ellenállást kifejteni bárminemű fegyveres kirendeltség ellen. Amint a N. Y. Post a fegyveres beavatkozás elleni érvelésében kifejti: “Ha a libanoni kormány megbukik, az még nem lesz a világ vége, legfeljebb eggyel több lesz a közép-keleti semleges országok száma”. iiiuiiimiiiiiiiiiiiiiiiiuiuiHiiiii A “PEIPING NÉPLAP” állítása szerint a kínai hadsereg Ígéretet tett, hogy egy év alatt 30 millió munkanap segítséget nyújt a víztároló gátak-építéséhez. A KÉT VIETNAM A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya állandóan napirenden tartja az ország egyesítését. Legutóbb a dél-vietnami hatóságokhoz intézett jegyzékében javasolta, hogy a két országrész közeledése jegyében tanácskozzanak a katonai potenciál kölcsönös csökkentéséről és a kereskedelmi kapcsolatok megteremtéséről. A dél-vietnami kormány, mint mindig, most is ürügyet keresett, hogy elutasítsa a tárgyalásokat. Az első találkozó időpontját 1955 julius 20- ban jelölte meg a genfi egyezmény. Azóta három év telt el, s az első találkozó máig sem jött létre. A dél-vietnami diktatórikus rendszer nemcsak az ország egyesítésének szabotálásával folytat nemzetellenes politikát, hanem tönkreteszi az ország gazdaságát is. Északon és délen egyaránt a lakosság 90 százaléka földműves. A Vietnami Demokratikus Köztársaságban a föld a felszabalulás után a parasztok birtokába jutott, kik azóta szorgalmas munkájukkal csaknem megkétszerezték a termés- eredményt. Dél-Vietnamra most is, mint a gyarmati időkben, a feudális és félfeudális viszonyok jellemzők. A földterület 45 százaléka néhány ezer nagybirtokos kezén van s a parasztságnak csak 21 százaléka rendelkezik földdel. Másfél millió parasztcsalád agrárproletár, és bérelt földön gazdálkodik. Az árendát, amely a termés 40—50 százaléka, előre kell fizetni. Ha a termés rossz, a bérlőnek az évi kenyere sem marad meg. A múlt évben a parasztok között uralkodó elégedetlenség arra kényszeritette a hatóságokat, hogy uj földtörvényt hozzanak. Ez a 100 hektáron fölüli szántóterületek kisajátításáról rendelkezik, a földbirtokosok kártalanítása révén. A vételárat azonban a parasztoknak kell letörleszte- niök hat év alatt. Még ez a rendelkezés is holt betű maradt. De megvalósítása esetén is éppen a legrászorultabb szegényparasztok nem jutottak volna földhöz, mert hiszen miből fizessenek, amikor kenyerük sincsf Az országot elárasztó külföldi dömpingáruval a dél-vietnami iparcikkek nem vehetik fel a versenyt, s ezért az ipari termelés is pang. Egyre több munkást bocsátanak el, s ma már százezrek vannak munka nélkül. A még dolgozó munkások bérét is csökkentik, hogy némileg versenyképessé tegyék az árut külföldi cikkekkel szemben. A sztrájkoló munkások ellen büntető rendelkezéseket foganatosítanak, üldözik a haladó szakszervezeteket és azok vezetőit. A munkanélkülieket alacsony bérekért az ültetvényekre toloncolják munkára, vagy erőszakkal elhurcolják a hadseregbe. Üldözik a különböző vallási szektákat is. A genfi szerződés rendelkezései ellenére letartóztatják a volt ellenállókat. A déli hazafiak tízezrei sínylődnek börtönben. Mig a Vietnami Demokratikus Köztársaság 1956-ban 80,000 fővel csökkentette haderejét, s ez évben újabb létszámcsökkentést tervez, délen egyre növelik a hadsereg létszámát. Dél-Vietnam arra törekszik, hogy 155,000 embert képezzenek ki a reguláris hadsereg részére, valamint 75,000 milicistát és 100,000 fővel rendelkező úgynevezett önvédelmi gárdát. A hadikiadás' ott az állami költségvetésnek mintegy 70 százalékát emészti fel. A költségeket, adók formájában, a lakosságra hárítják. Ilyen gazdasági helyzetben és abban a politikai rendszerben, amely ellentétes a nép érdekeivel, Dél lakosságának élete napról napra nehezebbé és kilátástalanabbá válik. Négy évig csangkajsekista börtönben A Tuapsze nevű szovjet tartályhajó Tajvanon 1954 óta erőszakkal visszatartott személyzetéből most újabb négy szovjet tengerésznek sikerült visszatérnie a Szovjetunióba. Zibrov matróz, a Tuapsze személyzetének volt tagja elmondotta, hogy rendszeresen súlyosan ütlegelték őket, amikor kijelentették, hogy vissza kivánnak térni a Szovjetunióba. Csangkajsekista rendőrök a börtön kinzókam- rájába vitték, ahol a cementpadlóra fektették és forró vízzel öntözték őket, hogy elhatározásuk megmásitására kényszerisék. Ezt és a többi kínzásokat két hónapon át rendszeresen megismételték. A sajtóértekezleten a Tuapsze személyzetének egykori tagjai elmondták, hogy a hajó 6 matróza még ma is csangkajsekista börtönökben sínylődik, mert nem tettek le hazatérési szándékukról. A hetedik matrózt továbbra is elmegyógyintézetben tartják, noha teljesen egészséges. « • Külpolitikai Szemle I ....■ -...............=z.-c • — -i
