Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-10 / 28. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, July 10, 1958

£LB£SZ£L£S

MAREK HL AS KO:

A katona

Ezerkilencszáznegyvenöt júliusa volt. Az emberek még nem szoktak hozzá a beállott csendhez. Két hónap telt el azóta, hogy elhallgatott az utolsó puska is, de a falusi emberek még mindig kiálltak a küszöbre, kémlelték a felhőtlen eget, s hajlandók voltak minden tovahuzó madárrajt ellenséges repülőgépnek nézni. A városi utcákon még mindig lehajtott fejjel jártak a zsidók, arcukat elrejtették a szembejövők tekintete elől, szemükben rémület ült.

A katona asszonyával sétált és igy beszélt:

— Hogy szörnyű volt-e a helyzetünk? Hogyis mondjam csak,.. Egyesek azt bizonygatják, hogy a bátorságot a félelem szüli. Szerintem nem igaz. Tudod, a fronton bele kellett élnie magát az embernek. . . Tudni, miért hal meg. Előfordult persze, hogy a félelem megszállta az embert, s akkor ide-oda kapkodott. . . Megtörtént, hogy messze a fronttól ücsörögtünk. Ettem, s egyszeresek kitört rajtam a rémület; még a lelkem is didergett. Ilyesmit mások is átéltek. Egyesek felébredtek éjjel és félelmükben úgy ordítottak, mint a kisgyerek. ..

A katona elhallgatott és rágyújtott egy cigarettára. Már elhagyták a város határát. Mögöttük lassan elmaradtak az utolsó házikók, kertek is.. Az asszony le nem vette szemét a férfi kemény, zárkózott arcáról. Sok évet várt rá, s most szenvedélyesen kívánta, hogy férje ne gondoljon arra, hanem beszéljen egészen mindennapi dolgokról, mondjuk az időjárásról' a földről, a napfényről. Attól a perctől fogva — reménykedett az asszony —, hogy férje kimondja az első ilyen szót, gondolatai többé nem térnek vissza az átélt élményekhez, s akkor mind a kettőjüknek sikerül majd eltemetni magukban a múltat. Megszorította férje karját és a kivánt szavakat pró- bálta sugalmazni.

De a katona folytatta:

— Volt a zászlóaljunknál egy falusit legény. Minden gondolata az volt, hogy élve kerüljön haza, hogy újra szánthasson a földjén. Mindnyájan tudtuk, hogy gyáva, hogy fél. Igen, nagyon félt és félelme átragadt a többiekre is. Hallottam, hogy a bajtársaim halkan átkozzák a legényt és a halálát kívánják... Most tudom, milyen kegyetlenség volt ez. De akkor én is élni akartam, az a legény pedig a halált hordozta magában. Szörnyű volt a helyzete. Szörnyen nézett ki, még a szeme is elfehéredett a félelemtől. S mégis, mint hős esett el! Egy falun mentünk keresztül. Lakosai elhagyták. Maguk előtt hajtották tehénkéjüket, szekéren vitték cókmókjukat, az öregeket, a betegeket is. Emlékszem, az egyik paraszt ekét cipelt a vállán.. . Ahol ütközet volt, a házaknak nyoma sem maradt, s a földeket is felforgatta a harc heve. De a falu körül még érintetlen volt a föld, a mezőn ott sárgállott a gabona. Tudod, mi éppen visszavonulóban voltunk, s ez a falusi legény a mi zászlóaljunkból látta, hogy a földet harc nélkül adjuk fel, s azok, akik utánunk beözönlenek a faluba, tönkretesznek mindent. És a katona szivében felforrt a méreg. Nem lengyel, hanem messzi idegen ország földje volt ez. Ott esett el. . . Úgy harcolt az idegen földért, mint az ördög, mint száz ördög... A nevét ma sem tudom, csak annyit, hogy Gzsesz- nek hívta mindenki.

A katona leszakított néhány bimbózó konkolyvirágot, tenyerére fektette őket, rájuk fújt, hogy kitárják szirmukat. A forró szél meglegyintette arcát, s a katona akaratlanul hunyorított.

Előttük szaladt a kutya, amelyet a frontról hozott haza. Fülei mulatságosan elálltak, farka kurtára volt nyírva, és furcsa névre hallgatott: Grá- nát-nak hívták. Az asszony látni se akarta a kutyát és akaratlanul behunyta a szemét, amikor az odaszaladt hozzá és hízelegve a kezét nyaldosta. A katona sok emléktárgyat hozott haza magával : repeszdarabot, amely ihüvelyknyire repült el a feje mellett; letompult hegyű puskagolyót, amit a lábából szedtek ki, fémhamutartókat szétfüré- szelt srapnel-hüvelyekből. Cigarettatárcája is egy lelőtt repülőgép alumíniumdarabjából készült. Felesége pedig arról ábrándozott, bárcsak törne be hozzájuk valami rabló, s vinné el ezeket a holmidat. ő maga nem merte kihaj igálni, sem a kutyát megmérgezni.

Sok évig várt a férjére, sok álmatlan éjszakán gondolt rá, s ugv képzelte, hogy mindaz, amit a férje magával hoz, neki is kedves lesz. Most visszatért, s mégis oly messze van tőle. Messzebb mint mikor az ablakból a sötét eget kémlelte, és a visszatéréséről ábrándozott. Igen, valahogy idegen lett, nem az, kinek képét emlékezetében őrizte. Előfordult, hogy már pirkadni kezdett a hajnal, s ő még mindig az ablaknál ült, gondolkodott: “Visszatér-e? Él-e még? Épen vagy sebesülten jön haza?” Az ablak alatt az udvaron háborúsdit játszottak a gyerekek, csengő hangjuk gyűlöletet ébresztett benne. A kisfiúk fakarddal, puskával voltak felszerelve, fejükön papirsisak. Egyszer, mikor észrevette, hogy “zsidó-kivégzést” játszanak, megesküdött, hogyha visszatér a férje, örökre elmennek ebből a házból, ahol várt rá.

Azért sétáltak most ki a város környékére, hogy kiválasszák az uj házhelyet. A földeken itt-ott már keresztekben állt a gabona. Távolabb egy romos szélmalom sötétlett. Egy lövedék szakította le lapátjait és tetejét. A katona észrevette a szélmalomroncsot, és igy szólt:

— Tudod, eszembe jutott egy történet, melyet az egyik bajtársamtól hallottam. Még harminckilencben történt. A németek nagy erővel támadtak, a mieink visszavonultak az erdő felé. Az erdőből váratlanul két tank ugrott ki, és elvágta a mieink útját. Ekkor a fiú, ki a történetet mesélte, s még néhány baj társa ugyanilyen szélmalomban kerestek menedéket, s onnan lőtték gépfegyverrel a németeket. Egyszercsak lövedék csapódik a malomba! Senkit sem ölt meg, de mindenkit elárasztott liszttel, még a szemüket is belepte. Futásnak eredtek, semmit nem láttak, s képzeld, épségben kikerültek a golyózápoi'ból! Ez a fiú azt bizonyította nekem, hogy soha az életben nem

eszik egy morzsányi kenyeret sem, vagy olyasmit, amihez a lisztnek valami köze lenne. Hát ilyen mulatságos esetek történnek a fronton!

— De úgy látom, ide egy súlyosabb lövedék csapott be. . . Igen. Méghozzá oldalba kapta az épületet. De ez semmi. Az amerikaiak egyszerre ezer repülőgéppel intéztek légitámadásokat, s mindegyik repülőgép több tonna bombát dobott le. Ilyen légitámadás után senki sem tudta volna megmondani, hol volt azelőtt az utca, hol álltak házak, még maga az ördög sem ismerte volna ki magát... A romok alatt napokig haldokoltak az emberek. A jóisten tudja, meddig hevernek ott, mig kiássák és emberi módon eltemetik őket. ..

Felértek a legmagasabb dombra. Távolból idelátszott a város, a megfeketedett háztetők a lebukó nap sugaraiban ragyogtak! A távoli erdő fölött már sötétedett az ég alja. A völgyben folyó kanyargott, a földek fölött szürke köd úszott.

Az asszony megszólalt:

— Itt építsük fel a házunkat.

A katona nem felelt. Körülnézett a tájon. Egy pillantást vetett az erdőre, majd a völgyre. Homlokát ráncolta, ajkai mozogtak, mintha magában számolna. Majd megfogta az asszony kezét, magához húzta, és felkiáltott:

— Az ördög vinné el, milyen nagyszerű védelemre lehetne itt berendezkedni! Igen, ide elegendő három gépfegyver, két-három aknavető, és néhány hétig tartani tudnánk magunkat!

— Nem! — sikoltott fel az asszony lélekbemarkoló hangon. — Nem!

A katona összerezzent. S ebben a pillanatban, először azóta, hogy hazajött a frontról, meglátta, hogy a gabona sárgállik, hogy az emberek felszántották a földet, most is dolgoznak rajta, nem öldöklik egymást többé. Eszébe jutott, hogy a föld nemcsak sir, hanem élet is. Mióta hazajött, most érezte először, hogy nagyon fáradt. . .

Fordította: Sárközi Gyula

A MIKROORGANIZMUSOK

a bíinügyi nyomozás szolgálatában

A büntettek körülményeit akkor nehéz tisztáz- ni, ha a tettesnek sikerült eltüntetnie a nyomokat vagy félrevezetnie a detektiveket. A legtöbb bűnöző azonban nem gondol arra, hogy olyan nyomokat is föl lehet fedezni, amelyek szabad szemmel nem is láthatók. íme, néhány érdekes példa, hogyan segítik a mikroorganizmusok bizonyos bűntények okainak földerítését.

A tüzesetek valódi okait gyakran nagyon nehéz megtalálni, főként olyankor, ha elképzelhető, hogy öngyulladás történt. “Öngyulladás”? Igen. Néhány nappal a széna begyűjtése után a boglya belsejének hőmérséklete számottevően emelkedhet, részben a még életben maradt növényi részek légzése, részben — s főként — az ott levő gombák és baktériumok élettevékenysége miatt. 45C fok körül a mikrobák zöme általában elpusztul, s a hőmérséklet alább száll. (A szénaboglya “sterilizálja önmagát”.) Néha azonban tovább emelkedik, és a 80C fokot is elérheti. Ezt a nagyarányú fölmelegedést hőtürő baktériumok — egyebek között a Bacterium calfactor — okozzák. Ezek 60C fokon érzik magukat a legjobban. E parányi élőlények termelte gázok nagyobb levegőmennyiség hatására oxidálódnak, s a boglya belsejében “önmagától” tűz keletkezik. Nos, ilyen esetekben a tűzfészek környékéről származó szénából a “bűnös” baktériumot kitenyészthetjük. Előfordult például, hogy egy fürészporral szigetelt melegviztárolóban tűz ütött ki. A vizsgálat során a fürészporból sikerült kitenyészteni a Bacterium calfactort, s ezzel igazolták, hogy valóban öngyulladásnak kellett történnie. A gyanúsítottat tehát fölmentették a vád alól.

De nemcsak a baktériumok, hanem a mikroszkopikus penészgombák is segíthetik a rendőrségi nyomozást. Bizonyítja ezt az alábbi eset:

Egy sofőr elgázolt valakit, de a tett színhelyéről elmenekült, s csak két óra múlva találták meg a lakásán — részegen. Azt állította, hogy csak a megérkezte után ivott pálinkát. Két pohárral... A poharat — amelyből állítólag ivott — laboratóriumban gondosan megvizsgálták. Egy finom, repedésben élő gombát találtak mikroszkóppal. Erre pálinkát töltöttek belé, majd kiöntötték, s a poharat vízzel kiöblítették, pontosan úgy, ahogyan állítólag a sofőr is tette. De két óra múlva a gomba már nem élt, sőt az alkohol hatására összezsugorodott. Annak a palacknak a dugóján, amelyből a tettes “töltött”, egy vékony porréteget is találtak. Ez még jobban megerősítette azt a föltevést, hogy a sofőr nem otthon ivott, hiszen a pohárban akár csak egy röpke ideig lett volna

is pálinka, a gombák a detektívek odaérkeztekor már nem éltek volna.

Értékes segítséget nyújtanak a nyomozóknak a vizek apró növényei is: Ismeretes, hogy minden vízrendszernek sajátos moszatvilága van. Más fajok és más arányban fordulnak elő minden folyóban, tóban, víztárolóban stb.

Valahol a halastóba fulladt egy lány. Gyilkosságra gyanakodtak s a gyanú egy bizonyos fiatalemberre terelődött, akinek a nadrágja — úgymond — lóusztatás közben lett vizes a közeli folyóban. A nadrágon talált moszatnyomok azonban leleplezték a hamis vallomást, mert az alapos szakértői vizsgálat kiderítette, hogy e nyomok semmi esetre sem származhattak a folyóból, ellenben a halastóból erednek. Másik esetben egy tóparton történt gyilkosság. A gyanúsított zsebében talált moszatok a part vizes köveiről származtak. A föltevés igazát később a tettes beismerő vallomása is megerősitette.

Ha folyók vagy tavak vizében holttestet találnak, mindig fölvetődik a kérdés, vajon nem bűntett történt-e? Erre is biztos feleletet tudnak adni. Hogyan?

A fuldokló tüdejébe a belélegzett vizzel együtt apró, mikroszkopikus nagyságú kovamoszatok is bekerülnek. A tüdőn keresztül bejutnak a vérbe, s ez szétviszi őket a test távolabbi részeibe is. Ezért a vízbe fulladt ember tüdejének szélső hólyagjaiban, de az erekben, a májban és az agyvelőben is találhatunk kovamoszatokat. Az ellenkező esetben — ha tehát valakit már holtan dobtak a vízbe — e kovapáncélos egysejtű növénykék csak a tüdő közepéig jutnak el, mert nincsen vérkeringés, amely széthordaná őket. Bajosabb a dolog akkor, ha a vizbefultat mesterséges légzéssel próbálták életre kelteni, hiszen ilyenkor a moszatokat a vizzel együtt a tüdő szélébe és a testbe is belepumpálják. Másfelől ha a moszatok hiányzanak is a vérből, a májból és az agyból, ez még nem okvetlenül vall bűntettre, hiszen fürdés közben is elájulhat valaki, s csak utána fullad meg. Ilyenkor pedig szintén nincsen vérkeringés, amely a kis növénykéket elterjesztené.

Ha — ez utóbbiakat nem tekintve — a test említett részeiben kovamoszatokat találunk, majdnem bizonyosra vehetjük, hogy természetes fulladásos halálról van szó.

FLOTTA — BOROSüVEGEKBEN. — A brüsz- szelí világkiállítás dán pavilonjában különös tengerészeti “múzeumot” állítottak ki. Háromszáz borosüveget, melyeknek mindegyikében hajómo- dellt építettek be. A hajócskákat egy 85 éves dán halász készítette és szerelte az üvegekbe. A különös gyűjteményt az öreg halász szülővárosa vásárolta meg és küldte ki a világkiállításra.-J4___