Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-10 / 28. szám
Thursday, July 10, 1958 11 .... 'M . i AMERIKAI MAGYAR SZÓ { Magyarország | Fények a cigány soron Szélből kötött hatalmas söprő kavarja a havat az est sötétségében megszeppenve lapuló bogád- mindszenti kis házak között. Udvariatlan vendég a vihar, kopogtatás nélkül nyitja ki a házak utcára nyíló kis kapuit és nagy puffanással csukja be maga után. Mig kint vitustáncban tobzódik a vihar, bent az iskolában tanításhoz készülődik Szarka Istvánná igazgató és Vass István tanító. Magyaros mintájú szép térítővel leteritik a tanári asztalt és.még hóvirágot is tesznek rá. A falitáblát megvonalazzák, hogy könnyebben Írhassanak rá a tanulók. Mert nem olyan “mindennapi diákok” ám, akik ide járnak esténként. Felnőtt, analfabéta cigányok tanulják itt az irás, olvasás tudományát. Olyan cigányok, akik önként jelentkeztek erre az ingyenes tanfolyamra. — Nem tudom, mennyien jönnek el, mert ma este a mozi is játszik s a mozi némelyiküknek vonzóbb, mint az iskola — mondja Szarka Istvánná. Alig beszélgetünk néhány szót, nyílik az ajtó. Három cigányfiu — lehetnek 18—20 év körüliek — lép be. — Jó estét — köszönnek s közben kissé zavartan tekintenek rám, az idegenre. Aztán csendben leülnek. Bizony, alig férnek már ezekbe a kis padokba... Leteszik könyvüket, irkájukat. — Hát a többiek hol vannak? — kérdi a tanító. — Jönnek azok is utánunk — mondja az egyik. — Jönnek a fenét, moziba mentek — kontrázok rá a másik. — Moziba mentek? Hiszen ma nem magyar, hanem külföldi filmet játszanak, feliratosat, azt pedig nem tudják elolvasni — kapcsolódik a beszélgetésbe az igazgatónő és kacsint rám, hogy most figyeljek a válaszra. — Nem baj az, ha feliratos, akkor is érdekes, KEVERIK A KÁRTYÁT... Minden csütörtök este összejönnek. Isznak, kártyáznak s hallgatják a Szabad Európát. Most is együtt van a társaság. Ismerkedjünk meg velük! A háziurat ezredes urnák szólítják. Magas, kopaszodó ember, szeme kidülledt. — A Horthy- hadseregben szolgált a tüzéreknél. Vitézi címet kapott. Na nem azért, mert valami fene bátorság költözött belé. A bátorság inkább — beleszorult! Mesélik, hogy reggeli egészségügyi lovaglását a háború alatt sem hanyagolta el. Valahol Lengyelországban. Azon a napon is kilovagolt. — S mi történt? Lova megbokrosodott. Úgy megijedt valamitől szegény pára, hogy vad vág- tatásba kezdett s éppen arra vette az irányt, amerre a f'elderitők jelentették: partizánok tartózkodnak. Ordított, kiabált a ló hátán az ezredes ur. Meghallották jajveszékelését s néhány huszár utána rugtatott — elfogni a megvadult lovat. A messziről szemlélő annyit láthatott, hogy elől vágtat az ezredes ur, utána pedig a huszárok. S mit tesz a véletlen? A vezérkartól egy tábornok látta az esetet. Ez egy igazi tiszt — vélekedett. Milyen nagyszerű rohamra vezeti a huszárokat! Azon nyomban felterjesztették a vitézi cimre. Az ezredes ur felesége — nagyvilági dáma. Illetve csak volt! Most már csak a “romjai” vannak meg sok emlékkel. . . A társaság másik tagja gróf M. őt nem kell különösképpen jellemezni. Olyan, mint a többi gróf... Mellette lánya, gróf M. K. Aki most jön a szobába — régi földbirtokos. Alacsony, köpcös., Hegyes orrú cipőt s olyan cső- nadrágot visel,. melynek láttán még egy jasszfiu is megemelné ä “bréjét”. őt nem nagyon szeretik. Nem azért, mintha valamelyest elvi ellentétei lennének a társaság bármelyik tagjával is. Erről .“ZQ .sincs, Hanem azért nem kedvelik, mert állandóan köhög. Köhög? Akkora zajt csap, hogy amikor úgy ugrálnak a figurák — válaszolja az egyik s mindannyian jót nevetnek rajta. Nevetnek, mint a gyerekek, számukra a mozi még csak annyit jelent, hogy “úgy ugrálnak a figurák...” Alig pár perccel múlt el hét óra, várunk még egy kicsit a tanítás megkezdésével. Közben tovább beszélgetünk. — Te Orsós, te nem voltál itt tegnapi Hol jártál? — kérdezte az igazgatónő. — A lányoknál — mondja s jót nevet. — A lányoknál, mert nemsokára nősülök. — Nősülsz? — csodálkozik a tanító. — S mit fizetsz a feleségedért? Mert régi hagyomány az, hogy a feleséget úgy vásárolják. Elmondották, hogy a feleség ára általában 10 kiló hús, 15 liter bor, kenyér. — Nem fizetek semmit — mondja Orsós. — Ha jön, hát jöjjön ingyért, ha meg nem, hát akkor nem. Nincs nekem pénzem, meg bolondság ez az egész feleségvásárlás. (No lám, mégsem járnak hiába iskolába...) Vidám a hangulat s közben ismét jöttek né- hányan. Másra terelem a szót. Érdekel, ki miért iratkozott be az iskolába? — Na, Bogdán János, te miért iratkoztál be, mondjad — segít kérdésemre választ kapni az igazgatónő. Bogdán János feláll a pádból, és úgy válaszol: — Azért iratkoztam be, mert ha járom a falukat, nem tudom elolvasni a falu szélén a táblát. Pedig arra ki van írva, hogy milyen falu következik. — Hát te, Orsós? — Én pedig azért, mert nemsokára bevonulok katonának, s a menyasszonyomnak ÉN szeretném a levelet Írni. . . — Én meg azért — mondja egy másik —, hogy ne legyek olyan buta, mint közülünk olyan sokan, akik csak élnek, mint a káró... Észreveszem, hogy az egyik 20 év körüli cialig érteni a rádiót. Mindig elköhögi a jó poéneket. Ilyenkor kiküldik a szobából. .. Együtt van hát a társaság a mecseki villában. A szoba ablaka a városra néz. Beesteledett. Az ezredesné — háziasszonyi szerepét gyakorolva — bort, likőrt és süteményt tesz az asztalra... — Parancsoljatok, amig a készlet tart — szól az ezredes s tölt. Mert a készlet ugylátszik még mindig tart. Hogy miből? — Nem kaptatok csomagot drágám? — kérdi gróf M. K. Az ezredesné legyint egyet, félrehúzza a száját s úgy válaszol: — Már három hete nem. De reméljük a legjobbakat — teszi hozzá és nevet. Mert ennek a társaságnak minden tagja rendszeresen kap csomagot Amerikából. — Egy kis kakaó, egy kis ruha, zsilettpenge, s miegymás. — Pénzzé lehet tenni. Ez is jelent valamit a konyhára. Aztán itt van a gyümölcsös, a szőlő, ez se kutya. De nem ám. A múlt évben 25 ezer forint tiszta jövedelmet hozott a szőlő. .. A társaság iszik, beszélget. — Mit tudsz arról a főhadnagyról? — kérdi a földbirtokos az ezredestől. — Jól élnek — válaszolja az ezredes s erélyes mozdulattal nyomja el cigarettáját a hamutartóban. Rossz emlékei vannak az ezredes urnák arról a bizonyos főhadnagyról. Hogy is történt? 1956 október vége körül járt az idő. A főhadnagy ebben a házban lakott feleségével együtt — albérletben. Na nem azért kapott itt lakást, mert az ezredes urék kiadták lakásuk egy részét. Egy másik család is lakott a házban, ezekhez költözött a főhadnagy családjával. Október végén egyik reggel véletlenül, találkozott az ezredes ur a főhadnaggyal. Az ezredes urnák széles mosoly ült az arcán. Talán a frász is kitörte volna, ha nem szólíthatja meg a főhadnagyot.-— Tudja magának hol lenne a helye? — Na hol, ezeredes ur? j gányfiunak szép MHK-jelvény csillog a kabátja hajtókáján. Ez igen, gondolom, ez derék egy legény lehet. Meg is kérdem tőle: hogyan, miért kapta? Zavartan áll fel a pádból. Először a jelvényére pillant, aztán rám. — Nos, válaszolj! — kéri a tanitó, — Úgy kaptam egyik barátomtól. Nem tudom, milyen jelvény — mondja halkan. — Hát olvassa el, mi van rá írva — mondom. De bár hallgattam volna, Mert látom, hogy elvörösödik az arca, majdnem elsírja magát. — Még nem tudok olvasni — mondja alig hallhatóan. Aztán pár pillanat múlva csendesen megkérdi: — Tessék mondani, szabad ezt a jelvényt hordani ?. .. De most már hiába várakozunk tovább, többen úgy sem jönnek. Az igazgatónő szavára kinyitják az olvasókönyvüket és tanuláshoz kezdenek. _ A múlt órán a v-betüt, vagy ahogy ők mondják a vö-betüt tanulták, most a v-vel kezdődő szavakat kezdik olvasni. Mutatóujjukat rányomják az olvasókönyv soraira s úgy tagolják a szavakat: villamos, vödör. _ Na, Orsós, gyere ki a táblához és Írjál fel egy v-betüt — mondja az igazgatónő. Orsós? Hát mennyi Orsós van itt? Megtudom hogy a jelenlévő 10 cigány közül hatot hívnak Orsósnak. Orsós kimegy a táblához és lassú mozdulattal huzza a krétát a tábla megvonalazott részén. Végtére is elkészül a nagy muunka: egy olvasható v-betü virít a táblán. Az igazgatón ő megdicséri érte. Aztán egy másik Orsós áll a táblához. Feladata: leirni a “vas” szót. Lassan, kerekedik a szó, azaz, hogy nem következik, mert a “vas” szóból mindössze “vs” lesz. — Ejnye, ejnye, hát mit Írtál? — Olvasd el _ lép közelebb és mutat a táblára az igazgatónő. Orsós csak nézi, nézi a táblát, aztán hirtelen felkiált: — Azannya, kimaradt az a betű. Aztán gyorsan a szivacsért nyúl, letörli az s-be- tüt és most már helyesen irja le szót, Kilenc óra is elmúlik, mikor befejezik a tanulást. Aztán hónuk alá vágják a könyvet, irkát és mennek haza. — Amikor eljövünk a községből, látjuk, hogy a cigánysor kis házaiban itt is, ott is meggyujtják a lámpát. Most érkeznek haza az iskolából a tanulók. Már messze járunk, de még mindig látjuk villogni a fényeket a cigánysoron... — Ott fönt — mutat a Mecsekre. — És miért? — Azt érezni kell — válaszolt sejtelme; mosollyal az ezredes ur. X főhadnagyot elöntötte a düh. Valami nagyon durvát akart mondani, aztán erőt vett magán és csak annyit mondott: — Csakhogy a mi érzéseink nem azonosak, ezredes ur. Az ezredes elvörösödött, aztán méregtől reszkető hangon válaszolt: — Ezt megjegyzem magamnak. Még hogy ő jegyzi meg magának? ö, az ezredes ur!? Hát segitek neki megjegyezni — gondolta a főhadnagy s most már nem tudta magát tovább türtőztetni. Odalépett az ezredeshez s csattanós pofont kevert le neki. Csak úgy visz- szájáról. — Csak azért, hogy az emlékezőtehetsége cserben ne hagyja! — szólt a főhadnagy az ezredes után. aki sietve iszkolt befelé. Két nap múlva megjelentek a szovjet tankok a Széchenyi- téren is, a Mecseken is. Ismét találkoztak. Az ezredes — a főhadnagy legnagyobb meglepetésére — szívélyesen üdvözölte és édes fiamnak szólította. . . A kis köpcös földbirtokos elővette a kártyát s osztani kezdett. — Rádió... rádió. .. — szólt hirtelen az ezredesné s bekapcsolta a rádiót. Az órára pillantottak. Ja, igen. Most beszél az Amerika Hangja. — Nem a magyar adást hallgatták. De hiszen azért van itt az öt nyelven beszélő grófnő, Ő a fordító! Meghallgatták az adást. — Mit mondott? — fordultak a grófnőhöz. A grófnő negédes mosollyal tolmácsolt: — Azt, hogy Habsburg Ottó nem mopd le á magyar trónról. — Remény, édes öregem, remény! Ez a mi Ottónk, az Ottókánk nem hagy cserben bennünket — szólt az ezredes s koccintásra emelte poharát. Csakhogy az adu ász nem az ő kezükben van... Garay Ferenc
