Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-02 / 40. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZ Ő Thursday, Octobe. EGY ESZTENDŐ ANGOL ÉS FRANCIA KUTATÓKKAL — Beszélgetés dr. Karúd y István professzorral — — Magyarországi riport — Dr. Karády István, a Szegedi Orvostudományi Egyetem kórélettani professzora nemrég jött haza franciaországi és angliai tanulmányutjáról. — Mit nyújtott ez az egy esztendő, amelyet Franciaországban és Angliában töltött? — Alkalmam volt a nyugati kutató munkát közelről megismernem. Meglátogathattam Franciaországnak, különösen Párizsnak, valamint Kagy-Britannia nagyobb egyetemi városainak kutató központjait. Jártam Glasgowban, Edin- burgban, F>ristolban, Oxfordban és Cambridge- ben. Világhírű kutatókkal kötöttem személyes barátságot, megismertettem velük az intézetemben folyó munka eredményeit, s megígérték, hogy munkánk eredményeit saját közleményükben a jövőben idézni fogják. — Tudnak-e külföldön a magyar kutatók eredményeiről ? — Tapasztalatom szerint Franciaországban és Angliában saját közleményeiken kívül nemigen olvasnak mást. Jóllehet csaknem minden egyetem és nagyobb intézmény könyvtárában ott találtam a mi Tudományos Akadémiánk idegennyelvü kiad ványait, az Actákat, de azokba nem nagyon néznek bele. Nem egy helyen sajnos azt is tapasztaltam, hogy kevés magyar tudós nevét ismerik s nem tudnak a magyar tudományos eredményekről. A magammal vitt, a nyirokkeringés patofizi- ológiájáról irt Rusznyák-könyvet, valamint Jan- esó monográfiáját nagy érdeklődéssel olvasták. — Akárhol jártam, sehol sem volt kisebbségi érzésem. Mi többet olvasunk, mint a francia kollégáim, ismerünk minden fontosabb külföldi eredményt is. Nekünk azonban bizonyos tekintetben itthon, Magyarországon nehezebb a dolgunk. Pld. nálunk nem olyan elterjedt az izotópok alkalmazása és csak a hároméves terv időszakában lesz ultracentrifugánk. Mégis azt kell mondanom: ne irigyeljék az itthoniak a nyugati kutatókat. Öt hónapig dolgoztam Halpern professzor intézetében a hisztaminfelszabadulás mechanizmusának kérdésén, és bizony Párizs egyik legjobb laboratóriumában én is, mint minden kutató, magam végeztem a kísérletek mellett az összes tisztogatást. Epruvetták, laboratóriumi edények, kísérleti asztalok tisztítása, vizhozás vödörrel a magnuskészülékbe stb. mind a kutatók feladata. Kísérleti állataink kezelés közben napok alatt elhulltak, s amikor erről panaszkodtam, megkérdezték, etetem-e rendesen az állatokat? Még a kísérleti állatok etetése is a kutató tudós dolga. A francia intézeteknek nincs pénzük hivatalsegédek alkalmazására, de nein is könnyű dolog hivatalsegédet kapni, olyan alacsony a fizetésük. — A kutató fizetése is alacsony. Franciaországban igazán csak gazdag ember teheti meg, hogy életét a tudományos kutatópályának szenteli. — És mi a helyzet Angliában? — Ott a kutatóintézetek laboratóriumi felszerelése talán még jobb, mint Franciaországban. De ott is nagyon kevés segédlettel dolgoznak a tudósok. Egyebek között Angliában nagyon megnehezíti a kutatásokat, hogy állatkísérleteket a legtöbb intézetben nem végezhetnek. Külön engedélyt kell kérni, s szigorúan ellenőrzik e munkát. Ennek oka a nagy állat-, különösen kutya- és macskakultusz. — S miután ahány ház, annyi szokás, vajopjaz orvosok ugyanúgy kezelik-e a betegeket, mint nálunk? — A kezelés nagyjában és elvileg ugyanolyan vonalon halad, mint nálunk. Természetesen különbséget észlelhetünk. A beteg vizsgálatánál nagyon hiányzik az, amit a magyar orvosok erősen alkalmaznak, a percussio, a beteg kopogtatása. Ők a fősulvt inkább a leletekre fektetik. Ezek alapján állapítják meg a diagnózist, a beteghez jóformán nem is szólnak, nem kérdezik meg, hogy mik a panaszai. — Mi is akkor a tanulság ebből az egy esztendőből ? — Azt tapasztaltam, hogy azokra a tudósokra, akik a legutóbbi évtizedben hazánkban jártak, azokra nagy hatással voltak a magyar tudományos munka és kutatás eredményei. Winton professzor, a londoni egyetem dermatológiai tanszékének vezetője például elragadtatással és lelkesedéssel beszélt Magyarországról. Úgy tudom, tavaly járt nálunk. Többen boldogan vennének részt egy magyar kongresszuson, s bizonyos vagyok benne, hogy hazatérésük után nagy magyarbarátok maradnának, s jobban követnék figyelemmel a magyar kutatások további eredményeit. S ha járnának Magyarországon, nem fordulna elő oly dolog, mint ami velem történt londoni megérkezésemkor. Halpern professzor, aki a pályaudvaAz endrődi Buzakalász Termelőszövetkezet nemrég ünnepelte megalakulásának 10 éves évfordulóját. Az akkor felvett jegyzőkönyv igy kezdődik : “Felvétetett Endrődön, 1948 szeptember hó 26-án, a FÉKOSZ Sztálin ut 44. szám alatti helyiségében, kis-haszonbérlői szövetkezet megalakulása alkalmával, amelyen 25 önként szövetkezni akaró bérlethez juttatott személy jelent meg”. Kenyeres Imre, egyik alapitó tag ma igy ismerteti az alakulást: — Az eléggé silány minőségű földünk négy, egymástól távoleső területen volt. A földhöz ösz- szes állatállományunk két csikó, két ökör, egy tehén, egy borjú, egy rozoga kocsi, egy eke és két tábla fogasborona volt. A szegénység tehát mindjárt bemutatkozott és cselekvésre sürgetett. . . Most az évfordulóra sokan érkeztek vendégségbe, egyéni kisparasztok is eljöttek, akik csendes versenyben vannak a szövetkezettel, ők annak idején hangoztatták: jobb a kistermelők eredménye. Az utóbbi években azonban már hallgatnak. A mostani határszemlénél még az igen rendes és munkaszerető Tímár János egyéni gazda sem talált hibát. Amikor ezen a mostoha talajon a Bán- kuti 5-ös búzát, meg az amerikai hibrid kukorica nagy csöveit meglátta, ennyit mondott: — Az bizonyos, hogy ebben a talajban ilyen jó kukoricát még nem láttunk. Érdekes, hogy ebben a vad talajban milyen szép a négyzetes kukorica, pedig a szárazságtól oly mély repedéses, hogy még az ember lába is beleszorulna. Az elnök csendesen mosolyog: — A gépekkel már termővé törtük a talajt, de természete még megmaradt. Mire a határnézésből visszamentünk a székházba, az ünnepélyre készített nagy sátor asztalai Mintegy három hete Novo-Cserjomuskinban jártam, ahol a szovjet főváros egyik uj nagy lakónegyede épül. Az egyik uj utcában kis csoport nézelődő álldogált egy ötemeletes épület előtt. A tetőn még dolgoztak, de már csak az utolsó simitásokat végezték. Odaálltam a beszélgetők közé. Egy öreg bácsi szólított meg, látva, hogy még “uj fiú” vagyok köztük: — Tudja-e, miről nevezetes ez az épület? — Nyilván arról; hogy uj iskolát építettek ennek az utcának. — Az a legkevesebb, hogy uj. A nevezetessége egészen más: ez az ötemeletes iskola, igy, ahogy látja, világrekord: az öt emeletet tizenöt nap alatt húzták fel és 45 nap alatt elkészül az egész. Júniusban még csak alapoztak, augusztus 28-án már át is adják a kész épületet és szeptember elsején tanítani lehet benne. Én láttam elejétől kezdve... Július 7-én — az alapozás után — megjelentek a toronydaruk és megkezdődött a ..szerelés. Ugv építették ezt az iskolát, mint ahogyan a kisgyermek rakja össze kockáiból a játékházat. . . Mig az öreg magyarázott, magam is láthattam, hogy valamivel távolabb a toronydaruk 6— 10 méteres kész falrészeket, közfálakat, lépcső- fordulókat emeltek fel és raktak helyükre. Később az egyik építő, Grigorjev brigád vezető is csatlakozott a beszélgető csoporthoz -— éppen lejárt a munkaideje. Szívesen magyarázgatott, látszott rajta, hogy büszke az iskolára. — A harmadik emelet fele másfélóra alatt a helyén állott. . . Julius 22-én megtartottuk a bokréta ünnepét: közfalakkal, lépcsőházzal, minden berendezéssel együtt tető alatt volt az egész iskola. Az ötemeletes, hatalmas épület építése —- vagyis inkább szerelése — mindössze 15 napig, julius 7-től julius 22-jg tartott... Mikor otthagytam a beszélgető csoportot, már csak az ajtók, az ablakok és a belső kidolgozás, meg valami tetőmunka volt hátra. A napokban ron várt, közölte: intézetében gyűjtést rendeznek, hogy a most érkező magyar professzornak egy jó ruhát vásároljanak. Nagyon meglepődtek, amikor jó minőségű, jól szabott öltönyben érkeztem. Később azt is megkérdezték: mi történik majd családommal külföldi tartózkodásom alatt. Angliában ugyanis példátlan, hogy valaki egyéves tanulmányútra menjen és közben otthon a családja megkapja teljes fizetését. K. K. mellett már gyülekeztek a tagok. Balázs munkástárs, a tsz elnöke ezután ismertette a szövetkezet történetét kissé részletesebben. 1955-ben a Buzakalász és a Rákóczi Tsz egyesült. ,Igy még erősebbek lettek. A Buzakalász úgy állt Endrőd határának déli és északi részén, mint két erős bástya, amelyen még az ellenforradalom bőszült hullámai is széttörtek. Ma a Buzakalász Tsz 2700 hold földön gazdálkodik, 207 tagjuk van, összvagyonuk pedig 3 millió 819 ezer forint, amelyből 1 millió 730 ezer forint fel nem osztható alap. Növekszik termésátlaguk is. 1954 óta mindig túlhaladták az egyéniek termésátlagát. Növekedett állatállományuk és annak hozama is. Közös állatállományukban 60 tenenet, 75 növendékmarhát és 81 hizómarhát számolnak. Sertésállományuk 56 anyakocából, 92 süldőből, 220 hathónapos süldőből, 230 szopós malacból áll. Van még 200 anyajuhuk és 356 növendék birkájuk, valamint 67 lovuk. Tudják, a fejlettebb nagyüzemi gazdálkodáshoz kevés az állatállományuk, s most már a szarvasmarhákat is nagyobb mértékben tenyésztik. Ezek az adatok bizonyítják, hogy a tagság már az elmúlt évben is nagy gondot fordított a közös vagyon gyarapítására. Vásárolt a tsz két Zetort és egy tehergépkocsit. Legutóbbi közgyűlésükön pedig elhatározták, hogy tejházat, kukoricagórét és silógödröt építenek, valamint hozzákezdenek 500 hold talajjavításához. Az ünnepély első része után megszólalt a zene. A jókedv már evés közben megjött, s a tagok vidám táncra perdültek. Az egyéni parasztok, valamint a szomszéd szövetkezetek vezetői pedig megállapították, hogy ez a tagság oly sok küzdelem után megérdemli a tiszteletet és a vigalmat. Hunya István ismét ottjártam, láttam, hogy az épület valóban elkészült. Belül még volt valami mozgás, de — néhány percre betekintettem a földszintre — már valóban csak az utolsó simítások maradtak hátra, s augusztus 28-án átadhatják rendeltetésének az uj városnegyed uj iskoláját. Én nem sokat értek az épitőmesterséghez, de szakembereket kérdeztem meg s azok felelősséggel mondták nekem, hogy az öt emelet 15 nap alatt való felhúzása, illetve összeszerelése és az egész iskola 45 nap alatt való elkészítése: világrekord. Hogyan érték el az eredményt? Ugyancsak Grigorjev brigádvezető elmondotta, hogy a gyors eredmény az újfajta munkaszervezésnek köszönhető. Az épületszerelők (hiszen nem lehet őket kőműveseknek nevezni) három műszakban dolgoztak s a falakkal egy időben szerelték be a közfalakat is. Mire elkészült az emelet, a szobákban már ott álltak a központi fűtés radiátorai, a fürdőszobákban működésre készen voltak a csapok, helyükön álltak az ablak- kei-etek és egyéb berendezések. Sokat segített a határidő lerövidítésében, hogy az épületelemek, amelyeket nagy blokkokban emeltek be és szereltek össze, az eddigieknél tökéletesebben felszerelve, jó előre elkészültek. A munka irányítása is gépesített volt. A toronydaru kezelője telefonösszeköttetésbe állt a szerelőkkel, s a telefonon kapott irányítás alapján késedelem nélkül tudta helyükre emelni a súlyos épületelemeket. Az épitkezés minden szakaszán volt telefon, s ezek azután összekötötték az építési irodában telefon, s ezek összekötöttek az építési irodában működő szelektorral. Ennek a segítségével telefonon lehetett menetközben megbeszélni az ügyeket, valóságos termelési röpgyüléseket lehetett tartani anélkül, hogy a részlegek vezetőinek vagy a munkásoknak el kellett volna mozdúlniok munkahelyükről. így született a rekőrd: 15 nap alatt öt emelet, 45 nap alatt egy kész iskola. r / V “EBBEN A TALAJBAN, ILYENT MÉG NEM LÁTTUNK” — Magyarországi riport — 45 NAP ALATT EGY ÖTEMELETES HÁZ
