Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-04 / 36. szám
Thursday, September 4, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ “FEHÉR FENSŐBBSÉG - VAGY EGYENJOGÚSÁG (Folytatás az első oldalról Little Rock ügye igv lett világüggyé. És az emberiség túlnyomó többsége — amely köztudomásúlag szinesbőrü — igy mintegy szemtanúja lett annak a ténynek, hogy a “szabad világ” bajnokaként szereplő Egyesült Államok némelyikében a nem-fehér gyermekek szuronyok és tankok védelmére szorulnak, amikor minimális emberi jogaik egy részét, az iskoláztatás jogát gyakorolják. így jutunk el az elmúlt napok uj drámai fordulataihoz. Mint tudjuk, a szövetségi törvényszék egyik bírája. Lemley junius 21-én újból beköpött a little-rocki cseresznyés tálba, amikor keresztülhúzva felettese, a Legfelsőbb Törvényszék, döntését a little-rocki iskolaszéknek a deszegregá- lás ké és fél évi elhalasztását engedélyezte. Egy másik biró, Gardner, viszont Lemley döntését semmisítette meg és 30 napi ultimátumot adott, az iskolaszéknek az integrálás, azaz a néger gyermekek bebocsájtásának megkezdésére. A négerek polgárjogvédelmi szervezete, az NAACP végső döntés végett ismét a Legfelsőbb Törvényszék elé terjesztette az ügyet. Warren főbíró, egyetértve a felperesek érvelésével, szinte példátlan rendkívüli ülésre hívta össze a Főtörvényszéket augusztus 28-ra. Az ügy lényegét a következőképpen foglalta össze 'Warren főbíró: “Flhalaszthatunk mi egy ilyen programot (a megkülönböztetés megszüntetését: deszegregálást) csupán azért, mert egy bizonyos környéken vannak olyan elemek, akik hajlandók annak végrehajtását erőszakkal megakadályozni?” Ezen “elemek” élén, mondanunk sem kell, Arkansas államban az állam első tisztviselője, Fau- bus kormányzó áll, aki állandóan uszító beszédeket tart és aki az ai’kansasi báb-nemzetgyüléssel egy olyan törvényt fogadtatott el, amely feljogosítaná őt bármely iskola bezárására, ahova néger gyermeket Írattak be. A szövetségi kormány álláspontját (amelyet Eisenhower elnök múlt heti szerencsétlen kijelentése erősen kopromittált) Rankin szövetségi fő- jogtanácsós képviselte: “A törvény meg van állapítva — hangoztatta Rankin a kilenc biró előtt. Ez az ország egyszerűen nem állhat fenn anélkül, hogy tekintetbe ne vegye a Legfelsőbb Törvényszék határozatát jogi kérdésekben. Amit a Legfelsőbb Törvényszék megállapít egy'törvényről, az a törvény. Az egyes államok tisztviselői nem mondhatják: ‘Mi majd •meglátjuk, hogy mi is a törvény és azután, ha majd megállapítottuk, akkor meg fogiuk kezdeni a deszegregálás végrehajtását . . . TALÁN’.” Arkansas állam, azaz helyesebben az arkansasi fehér fensőbbségi elemek és Faubus kormányzó álláspontját egy Butler nevű arkansasi ügyvéd képviselte. Butler azzal védekezett, hogy Arkansas ™Qo"7av8’'Li Faubus kormányzó kijetóafcése, melyben kétségbe vonta a Legfelsőbb TörvenyszeK jogi íensőbbségét. Mindenesetre, mondta Butler, minek a nagy sietség? Adjanak két és fél évi haladékot Arkansas államnak a deszegregálás végrehajtására. Akkorára talán majd kialakul egy “nemzeti politika”. Mikor Butler e kijelentése elhangzott, Frankfurter biró előrehajolt székében és megkérdezte Butiért: “Hát kérem alássan, önnek a Legfelsőbb Törvényszék két egyhangú döntése még nem “nemzeti politika?” Butler válasza után a Legfelsőbb Törvényszék szeptember 11-re halasztotta el a döntést. Mint fentebb említettük, a Legfelsőbb Törvényszék ülése előtt Eisenhower elnök egy szerencsétlen kijelentést tett a deszegregálásról, amely erősen aláásta a szövetségi kormány erkölcsi pozícióját és gyengítette Rankin jogtanácsos .különben elismerésreméltó érvelését. A szokásos heti sajtókonferenciáján ugyanis Eisenhower elnök az egyik újságíró kérdésére bevallotta, hogy ő is azon az állásponton van. hogy a deszegregálással “lassabban kellene haladni”!!! 1954 történelmi törvényszéki döntése óta Eisenhower olyan magatartást tanúsított, mintha ez az egész kérdés — az amerikai nép egy tizedének emberi és polgárjogai — egyáltalán nem tartozna az ő hatáskörébe. Ennek az ingadozó, vagy burkol ián a déli dixiekratákkal rokonszenvező lelki beállítottságnak lett a következménye az ügy elmérgesedése. Mert ha az elnök valóban erkölcsi .vezetést adott volna az országnak, ha korlátolt ékesszólását latbavetette volna, talán lehetetlenné tette volna a Faubus-féle sötét elemek uszításának sikerét. A szerdai “lassabban haladjunk” kijelentése aztán rátette a koronát eddigi megalkuvó magatartására. Hiszen pontosan ez a “lassabban haladjunk” a fő és kedvenc érvelése a déli burbonok- nak, a Faubus, a Talmadge, a Byrd-féle fehér fensőbbségi elemeknek. Ezeknek a déli reakciósoknak a szemében a néger nép túl “gyorsan” akar egyenjogú polgára lenni ennek az országnak, amelynek talaját egyetlen nép verejtéke nem áztatta bőségesebben, mint a négeré. Ezeknek túl “gyors” az, hogy a néger nép 300 esztendei ittlét és közel 100 esztendei névleges polgárság után valóban polgára akar lenni az ország, melynek védelméért fiai egyenlő arányban ontották vérüket Amerika minden háborújában. Ezeknek túl “gyors” az, hogy a négy év előtti legfelsőbb törvényszéki döntés után 102,000 arkansasi néger gyermek közül “már” 98 jár fehérekkel egy iskolába! • Ha Eisenhower elnök, a világ egykori legnagyobb katonai koalíciójának fővezére, és az alatta működő szövetségi kormány akkora bátorsággal rendelkezne, mint little-rocki iskoláslányok - és fiuk, akkor nem kellene a nemzetnek attól tartani, hogy Arkansas és Virginia iskolái zárva maradnak és az integrálás folyamata megindulhatna. Ezek a kicsiny, fegyvertelen harcosok, a little- rocki és más városok néger iskolásgyermekei, megértve ügyük magasztosságát, ismét hajlandók lesznek elfoglalni helyüket a tantermekben, még akkor is, ha minden nap golgotát is kell járniuk a szüleik által elvakitott, elbutitott, megmérgezett némely fehér gyermek szidalmai, köpködé- se, leves zápora közepette, ők hajlandók ezen a mindennapi inzultuson tultenni magukat. A néger nép és gyermekeik tudják, hogy ha a közvetlen környezetük vadul gyűlöli is őket, de a törvény és a történelem az ő oldalukon van. Minden elismerés és tisztelet a Legfelsőbb Törvényszék döntéseinek, de a néger nép, a maga agóniás történelméből tudja, hogy közvetlen hatásuk bizony igen korlátozott. Mert a néger nép tudja, hogy ősei bizony rabszolgák voltak és maradtak az Egyesült Államokban, amikor a különben nagyszerű történelmi haladást jelentő alkotmányt elfogadták, amely alkotmány bevezető része “minden ember egyenlőségére” hivatkozott. 80 esztendővel később Lincoln elnöki prokla- mációja nyilvánította őket Amerika teljes jogú polgárainak, de e nyilatkozat magasztos elgondolása, nagyrészt írott malaszt maradt. A “•teljes jogú” négerrel még mindig megtehetik, az Ur 1958-ik esztendejében, hogy egy dollár 95 cent ellopásáért villanyszékbe küldjék. Talán, ha megint támadna egy Jefferson, egy Lincoln, vagy egy Franklin D. Roosevelt ebben az országban, olyan vezető, vagy vezetők, akik 300 évi szenvedés és 100 évi másodosztályú polgárság után nem a “lassabban haladjunk”-ot hirdetnék a néger népnek, az egész amerikai népnek (miként Eisenhower), talán akkor valóra válnának Alkotmányunk és demokratikus hagyományaink igéi. Olyan emberekre, olyan vezetőkre, a nemzeti lelkiismeret olyan szószólójára van szükség, mint Garrison, aki e nagy nemzeti ügyben több, mint 100 évvel ezelőtt igy kiáltott fel: “Ebben a kérdésben (a négerek egyenjogúságának kérdése) nem kívánok mérsékelten gondolkozni, beszélni vagy írni. Nem és nem! Mondd egy embernek, akinek ég a háza, hogy mérsékelten kongassa a vészharangot. Mondd neki, hogy mérsékelten oltalmazza meg nejét a merénylőtől. Mondd egy anyának, hogy csak mérsékelten mentse meg a gyermekét, akit a lángok fenyegetnek. De nekem ne ajánljon senki mérsékletet! Nem leszek ebben a kérdésben megalkuvó, nem fogok meghátrálni és a világ meg fog hallgatni!” A 87 éves J. Gello $3,600-t kapott a Westport Conn.-ban elhunyt Alice Räuber hagyatékából. Gello, aki 35 évig dolgozott Rauberéknél, mint házkörüli munkás, ezen idő alatt egy cent fizetést sem kapott. A család csakis ruházatáról és élelméről- gondoskodott. ★ Londonból jelentik, hogy a Szovjetunióban óriási aluminiumleletre bukkantak, Tuva környékén, Kelet-Szibériában. Vihar Angliában a “lombikgyerek” miatt Mintegy ezer angol házaspár rettegve várja annak a hajszának a végét, amelyet az anglikán és a katolikus egyház indított a tudomány és a “lombikgyermekek” ellen. Az egyház ugyanis az úgynevezett AID-eljárást (a nőknek névtelen apák ondójával való mesterséges megtermékenyítését) az egyházi és a világi törvényekkel egyaránt ellenkezőnek nyilvánította, és véleménye szerint büntetendő cselekménynek kell minősíteni. Az ügy körüli harc körülbelül három hónappal ezelőtt lángolt fel, amikor az edmburgh-i bíróság kimondta, hogy az az asszony, aki AID-eljá- rással fogant gyermeket szül, nem követ el házasságtörést, tehát nem ad törvényes okot a válás kimondására. •A bíróság ítélete ellen élesen kikelt Fischer canterbury érsek, az anglikán egyház feje. “A házastárs megcsalása bűn — mondotta az érsek —, márpedig ha a mesterséges megtermékenyítést nem minősitik házasságtörésnek, sok ember azt a téves következtetést vonja majd le, hogy valójában nem is bűn.” Az orvosok egyesülete azonnal válaszolt az érseknek, mondván: ha a nők továbbra is kérik a megtermékenyítésnek ezt a módját, az orvosok — ugyanúgy, mint eddig — minden esetben lelkiismeretesen megvizsgálják a körülményeket, s aszerint határoznak. Nagy-Britannia öt neves orvosa szerint a mesterséges megtermékenyités az egyik legalkalmasabb gyógyászati módja annak, hogy megmentsék a gyermektelen házasságokat, és segítsenek azokon a nőkön, akik reménytelenül vágyakoznak az anyaságra. Közölték, hogy amióta Angliában e módszert alkalmazzák, mintegy ezer esetben sikerült a mesterséges megtermékenyités, és a házastársak egyetlen esetben sem váltak el. És rögtön hozzátették: vajon más ezer gyermektelen házasság dicsekedhet-e ilyen válási százalékkal? Angliában évente 350,000 házasságot kötnek. Tiz százalékuk gyermektelen. 10,000 esetben a terméketlenségnek a férj az oka. Azon pedig az angol orvosok szerint többnyire úgy segíthetnek rajta, hogy az asszonyt a férj ondóival mesterségesen termékenyítik meg. A 10,000 férj között általában csak ezer olyan van, aki teljesen infer- tilis. A házastársak azonban gyakran ilyenkor is kívánják a gyermeket, s nem bánják azt sem, ha ismeretlen apától származik is. A névtelen apát persze alávetik az összes szükséges orvosi vizsgálatnak, és sohasem tudja meg a leendő anya nevét. Az ügyet azóta a felsőház is tárgyalta. Heves vita alakult ki, amelybe derűs mozzanatok is vegyültek. Pédául Pakenham lord “óriási” pátosz- szál védelmezte az egyház álláspontját, s akárcsak valami középkori inkvizitor, aki a boszorkányok megégetését követeli, dörgedelmes hangon ítélte el “az isten és emberi törvények ellen kiagyalt ördögi eszközt”. “Borzalommal kell elvetnünk a szörnyű Belzebub becstelen gondolatát!” — kiáltott fel. Lord Kilmur azonban a kormány nevében kérte, hogy ne hozzanak határozatot, hanem alakítsanak egy különleges bizottságot, amely aztán dolgozzon ki javaslatot az üggyel kapcsolatos vitás kérdések rendezésére. Ilyen kérdések: Noha a férj beleegyezése nélkül végzett megtermékenyi tés törvényes ok lehet a házastársak elválasztására, kérdés, hogy házasságtörésnek minősithető- e. Valószínűleg nem. Vajon az igy született gyermek törvényes vagy törvénytelen-e? Ha a férj előzőleg beleegyezését adja, köteles-e viselni az apát terhelő kötelezettségeket? Vajon a névtelen apának névtelennek kell-e maradnia? Továbbra is a páciens és az orvos magánügye legyen-e, mint eddig, vagy törvényes keretek közé szorit- sák-e ? Halálos robbanás Taipeiben (Formóza) egy gyár felrobbant és 23 munkás meghalt, 13 pedig súlyosan megsebesült. Az áldozatok legtöbbje fiatalkorú gyári munkásleány, akik túlórázva gyártották az atom- hajtású játékágyukat. A robbanás a közelben tiz házat megrongált és egy 9 éves kisfiút, aki nem messze a gyártól játszott, megölt. A gyár tulajdonosát, aki nem volt az üzemben a robbanáskor, otthonában letartóztatták. _Ü_____
