Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-13 / 7. szám
MEW AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 13, 1958 mmim a mewyormi mmmm 'É.... gé\ Alii äk A ' MTUilLEYÉL írja: Rev. Gross A. I.ászló B. D., íh. M. y iy V* V y? Dullesnak mennie kill! A Sputnik-ijedelem, amelynek az utóbbi hónapokban tanúi voltunk, egy kissé lelohadt. A kétségbeesett kéztördelés, a hisztérikus kapkodás, a bűnbak-vadászat, a felelősség egymásra-háritása mintha egy kissé alábbhagyott volna. Végighallgattuk a televízión és rádión, végigolvastuk a napilapokban és folyóiratokban a távlöveg- és világűr-szakértők hosszú sorának a nézetét, megismerkedtünk a felelős politikusok és egyéb közéleti nagyságok véleményeivel, hallottunk bizonyos titkos tanulmányok és jelentések kiszivárgott tartalmáról — mindezekből most már az átlagos amerikai polgár “abszolút bizonyossággal” megállapíthatja, hogy; 1. Oroszország legalább tiz esztendővel előbbre van a mi országunknál a legmodernebb fegyverek és hóditó-eszközök gyártásában; 2. Oroszország legalább tiz esztendővel mögöttünk bandukol a hadászati'tudomány terén. Tessék választani! Hát én .választottam: Nekem teljesen mindegy, hogy melyik van elől és melyik kullog hátul! Én arra az álláspontra helyezkedem, hogy egy totális háború kitörése esetén — amitől az isfen őrizzen bennünket! — mindkét hatalomnak egyenlőképen módjában van a másikat megsemmisíteni. Számomra semmiféle vigasztalást nem jelent az, hogy az Egyesült Államok Oroszországnak 90 százalékát képes poz- dorjává zúzni, mig Oroszországnak esetleg szerényen be kell érnie az Egyesült Államok 80 százalékának az elpusztításával. . . De tegyük fel, hogy azoknak a szakértőknek van igazuk, akik szerint Oroszország hosszú évekkel megelőzött bennünket az öldöklő-szerszámok termelésében, tehát egy konfliktus esetén neki jutna a 90 százalékos “siker”. Ez a tény engem csak az esetben nyugtalanítana, ha azt látnám, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államok megtámadásának a tervével foglalkozik. Mert mi tagadás: nem valami felemelő gondolat háborúba keveredni egy olyan hatalommal, amelyről eleve tudjuk, hogy birtokában van olyan fegyvereknek, amelyeket mi csak hírből ismerünk, mint cigány- gyerek a forralt tejet. .. Ha tehát okunk volna azt hinni, hogy a Szovjet — hadászati fölényének a birtokában — valóban készül ennek az országnak, vagy egy velünk szövetséges viszonyban álló másik országnak a fegyveres megtámadására, akkor az elmúlt hónapok hisztérikus ijedelme és izgalma érthető és indokolt volna. De én ilyen agresszív szándéknak a legkisebb jelét sem látom az oroszok részéről. Ellenkezőleg: úgy látom, hogy a Szovjet ma — amikor pedig megbocsátható és érthető volna, ha egy kissé hetykélkedne tagadhatatlan sikereivel — sokkal konciliánsabb, barátságosabb hangot használ és sokkal őszintébben keresi a közeledést a Nyugat felé, mint a ti- zenkétéves hidegháború bármelyik periódusában, holott akkor kevésbé volt felkészülve arra, hogy az atom- és hidrogénbombákban gazdag Nyugattal összemérje az erejét. ... Ma — szemmellát- ható erejének birtokában — a Szovjet: 1. Meg-nem-támadási egyezményt kínál. 2. Lecsökkenti a hadseregét. 3. A nukleáris kísérletek beszüntetését javasolja, 4. Szüntelenül a békés együttélés módozatait keresi és kínálja. 5. Sürgeti az államfők mielőbbi összejövetelét a kerekasztal körül, ahol a békés kibontakozás feltételeiről tárgyalnának. Olyan célkitűzések és javaslatok ezek, amelyek agresszív tervekre vallanak? Olyan lépések ezek, amelvekre nekünk csak egyetlen rideg, meg nem alkuvó válaszunk lehet: a hadi-budgetnek további billiókkal való kibélelése és a távlövegek gyártásának a lázas Ütemű felfokozása?! Nem volna sokkal bölcsebb, emberibb és praktikusabb, ha szaván fognánk a Szovjetet és egyszer végre valóban kipróbálnánk az oroszok őszinteségét? A mi merev, elutasító álláspontunk odavezet, hogy a világ józan része már kezdi elveszteni a hitét a mi őszinteségünkben... Hiszen ha mi valóban őszinték lennénk, ha mi oly igazán keressük a békés megoldáshoz vezető utat, akkor most — inkább, mint valaha — meg kellene ragadnunk a rögtöni tárgyalásokra felkínált alkalmat, ahelyett, hogy különféle mondvacsinált kifogásokat Az utóbbi hetekben járványszerüen történtek bűnesetek a newyorki középiskolákban az úgynevezett “teenager”-ek —-serdülőkoruak — között. Az iskolaszék, a városi tanács, a rendőrség, nagy- esküdtszéki vizsgálat, a biróság mind mozgósítva lett a helyzet kivizsgálására és orvoslásának szempontjából ajánlatok és módszerek kidolgozására. E mozgósítás egyik tragikus következménye, egy brooklyni iskolaigazgató öngyilkossága volt. George Goldfarb,- kinek iskolájában egy fiatal leány bűnös támadásnak volt az áldozata, és akit a na yesküdtszék többször kihallgatott és állítólag- hanyagság miatt vád alá akart helyezni, ön- gyilkosságot követett el. Jüzért az iskolaszék, a a nagyesküdtszéket és Lebowitz brooklyni bírót vonta felelősségre. Az iskolaszék jelentése Wagner polgármester kérésére az iskolaszék helyzetjelentést adott az iskolákban fennálló viszonyokról. A jelentés leszögezte, hogy New York város közel egymillió tanulójának alig egy százaléka áll oly elemekből, melyek különleges figyelmet, útmutatást, kezelést s némely ecetben felügyeletet és büntető eljárást igényelnek. Beszélt arról is a jelentés, hogy a fiatalkorú bűnözés nem a modern kor jelensége csupán, oka nem egy irányban keresendő mintahogy orvoslása sem függ egy módszertől. New Yorkban is csak azért olyan feltűnő, mert az óriási városnak nagy a lakossága, a valóság az, hogy az egész országban hasonló arányban nyilvánul meg. Visszatükrözi a társadalmat A jelentés egy rövid mondatban nagyon közel jár az igazsághoz, amikor azt mondja, hogy “a bűnözés alapelemeiben nem az iskolát, hanem azt a társadalmi rendszert tükrözi vissza, amelyíövTdTn ] ....................................................................................^ POLITIKAI EGYENLŐSÉG. — Indianapolis, Ind.-ban jóizüt nevettek az Indianapolis Times egy rövid hírén, melyben Charles Halleck, a republikánus párt alvezére bosszúsan panaszkodott, hogy sokan pártpolitikát próbálnak csinálni abból a tényből, hogy hazánk annyira hátramaradott a távlövegek terén. Pedig tudnivaló, hogy mindenért, amiben elmaradtunk, egyedül a demokrata pártot terheli a felelősség — mondotta a republikánus alvezér. •k OSWEGO, N. Y. — 23,000 lakosú város V. A. Colsall felsőiskolai tanárt választotta polgármesterének. Corsall az oswegoi “Federation of Labor” titkára és a liberális párt jelöltjeként nyerte el hivatalát, mert a demokrata párt előválasztásán elbukott. Hivatali elődje republikánus volt. Mi ez, ha nem politikai egyenlőség? használva, továbbra is elodázzuk az államfők találkozását. Ebből a kertelő huzavonából a világ közvéleménye arra a kikerülhetetlen következtetésre jut, hogy mi előbb utói akarjuk érni és jócskán túlszárnyalni az oroszokat a hadászati felkészültség minden fázisában és csak akkor leszünk hajlandók leülni velük egy kis tereferére, amikor ismét foghegyről vagy lóhátról beszélhetünk velük... Ez azonban nem az őszinte békekeresés útja — azt még a vak is látMtja... Én nem találnék semmi kivetnivalót Washingtonnak abban az ellen javaslatában, hogy az államfők összeülése előtt a külügyminiszterek dolgozzák ki a tárgyalásra kerülő tételek anyagát, ha történetesen nem John Foster Dulles volna a mi külügyminiszterünk. . . Amig ő áll a State Department élén és amig a nemzetközi kapcsolatokban neki hangadó szerepe van, minden Kelet és Nyugat közötti tárgyalásnak eleve meg van pecsételve a sorsa. Egy külügyminiszteri tanácskozásnak csak úgy lehetne a legkisebb esélye a sikerre (amely viszont az államfők összeülésé- hez vezethetne), ha Dulles barátunkat — tekintettel élemedett korára, öt éven át elkövetett melléfogásaira, hallatlan baklövéseire és gyógyíthatatlan oroszgyülöletére — szép csendesen eltávolítják a State Department éléről... Ez ugyan öt évi késedelmet jelentene, de talán még helyre lehet kalapálni a temérdek csorbát, amit ez a szerencsétlen flótás ütött az Egyesült Államok tekintélyén... ben virágzik.” A probléma megoldását a közönség felelősségévé^ teszi; a család, a templom, az iskola, a kormány minden ága, a jótékonysági intézmények és minden polgár egyénenként , is, összefogva meg fog tudni küzdeni vele, feltéve, ha tudatára jön annak, “hogy az erkölcsösség és vallás elveit semmi sem pótolhatja”. Evvel az elgondolással a jelentés meg is adta a kegyelemdöfést a fiatalkornak problémáinak. Elárulja, hogy a jelentés elkészítői, az iskolaszék tagjai, és mint a mai társadalmi rendszer hü tagjai, nem látják még benne azokat a káros és romboló erőket, melyek leginkább a fiatal generáció fogékony,' könnyen befolyásolható életcélt h tartalmat kereső lelkületére vannak káros befolyással. A nemzetközi ellenségeskedés, háborúra való készülődés a jobb és több öldöklő fegyver előállítására fektetett hangsúly, profithajszolás, önérdek, haszonlesés legtöbbször a törvények kijátszásával stb. minden eszményi képet, amit a hiányos oktatás és a hipokrita vallásgyakorlás felépít bennük, alapjában megrendít és megsemmisít. Nem marad semmi, amire tisztelettel tekinthetnek, amit jó példaként követhetnek. Enyhébb esetben cinikusak, önzők és felületesek lesznek, súlyosabb esetben kisebb-nagyobb kihágások elkövetésében keresnek kielégülést. És mit ajánl az iskolaszék ezen gyökeres bajok orvoslására ? ( Mint a rothadt almát, kiválasztaná a rosszabb- ját a többitől és külön iskolát állítana fel számukra. Iskola után minden nap visszatérhetnek a szülői házba vagy környezetbe, amiben élnek. Egyeseknek lélektani kezelést, társadalmi iránymutatást ajánl. Másoknak megsegítését csak úgy találja lehetségesnek, ha jelen környezetükből teljesen eltávolítják, intézetbe helyezik őket. Elismeri, hogy jelenleg ily célú intézménye (javitók) nem elégségesek. (Nem beszél a jelentés a meglévő intézmények minőségéről, munkájáról és hogy az ott felnevelt ifjúság ritkán válik hasznos tagjává a társadalomnak. Erről időnként egy-egy szenzációs hírlapi cikkből veszünk tudomást.) A jelentés azt tartja, hogy a fegyelmezettség, a törvények tiszteletbentartásával jár és hogy erre példamutatással kell szolgáljon a társadalom minden tagja, valamint a hatóságok is, amelyek a gyermekek életére befolyással vannak. Ajánl továbbá több és jobb iskolát, kibővített személyzetet, több tanítót és jobb fizetést. Ezek eddig is elismert hiányosságai voltak iskolarendszerünknek. f Az iskolában ismétlődnek a büntettek, verekedések, kések gyakori használatával, tanitók megtámadása a tanulók által, felszerelések rombolása, stb. Fiatalkorúak iskolán kívül is élnek az erőszak eszközeivel, nagyon sokszor csak az erőszak és a rombolás puszta élvezete szempontjából. Szerintünk sokkal mélyebbreható és messzebbmenő társadalmi intézkedésekre van szükség, hogy megmenthessük a jövő nemzedéket az emberiség érdekében. Elsősorban biztosítékot kell nyújtani nekik arra, hogy érdemes felkészülni az életre tanulással, tervezéssel, hogy nem kell félniök attól, hogy fölöttük álló hatalmak sorsukat egy esetleges atomháborúval pecsételik meg. Nincs kizárva, hogy ha az iskolaszék egy béke- és lefegyverzési mozgalmat indítana a tanulók közt, mindjárt uj tartalmat adna életüknek, ami egészségesen befolyásolná magaviseletüket. Ilyen és ehhez hasonló szükséges és gyökeres lépések mellőzésével templomi közületek és más helyi csoportok gyorsgyülései nem fognak sokat változtatni a helyzeten. Aki mindenért megszenved
